Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978 (85. évfolyam, 1-50. szám)

1978-09-17 / 35. szám

2. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA CATHOLIC HUNGARIANS’ SUNDAY A legrégibb katolikus magyar lap Észak-Amerikában The Oldest Hungarian Catholic Newspaper in the United States and Canada Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, , Youngstown, Ohio 44509. Telefon: (216) 799-2600. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-pébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Bohm Papal Prelate-Pastor Managing Editor: Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS WHOLLY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ARAK: Két évre____________$28.00 Egy évre___________$15.00 Fél évre____________$ 8.00 SUBSCRIPTION RATES: For two years_____$28.00 For one year_______$15.00 For six months _____ $ 8.00 A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: Ft. DENGL MIKLÓS, O.F.M. 1739 Mahoainq Avenue, Youngstown, Ohio. 44509 ________________Telefon: (216) 799-2600.________________ ADVERTISEMENT RATES: $2.50 per column inch 1—4 times; $2.25 per column inch 5—15 times; $2.00 per column inch more than 15 times; \\ page $85.00; 44 page $160.00; 1 full page $300.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem szükségszerűen fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Az aláirt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. Járt-e Lenin Budapesten? Járt. Kétszer is. 1907-ben és 1909-ben. Hogy lehet az, hogy erről nem tud senki otthon? Nem tesznek márványtáblát a házra, ahol lakott, nem jelölik meg a helyet, ahol titkos üléseket tartott? Sehol sem hirdeti a párt ezt a tényt, hogy emelje tagjai ön­tudatát? Mert titok. A párt titka. Miért? Erre adott választ Jóhiszemű barátom, amikor el­mondta kis történetét: — Mikor rendezgettem öreg könyvszekrényünket, melyben régi újságok, folyóiratok, levelek voltak össze­halmozva még az első világháború idejéből, kezembe ke­rült egy 1919. márciusában kiadott Érdekes Újság. Ez a kommunista Tanácsköztársaság idejére esett, és telve volt kortörténeti adatokkal, melyek jellemzőek voltak azokra a tragikus hónapokra. Többek közt találtam egy cikket, mely­ leírja, hogy mikor Lenin Svájcban élt, két­szer, de lehet, hogy háromszor is ellátogatott Pestre, a Rottenbiller utcában lakott egy Mácsai nevű embernél, és a Köztársaság téren (volt Tisza Kálmán tér) egy kocs­mában tartott titkos összejöveteleket. , Különösnek találtam, hogy semmiféle pártgyűlésen, dobogón vagy folyóiratban nem kaptunk erről értesítést, mikor sokkal kevésbé ismert forradalmi személyecskék utcaneveket, márványtáblákat, mécseseket kaptak. Elhatároztam, hogy utána járok az igazságnak. — Zsebre tettem az Érdekes Újságot, és elmentem a Mun­kásmozgalmi Intézetbe, mely akkor a Fő utcában, a Köz­­igazgatási Bíróság régi épületében rendezkedett be. Nem engedtek könnyen be, de mikor közöltem, hogy Lenin magyarországi kapcsolatairól találtam adatot, zöldre ál­lították a vörös szemaforokat, és elvezettek a második emeleti szentélybe, ahol egy nagy íróasztal mögött egy kis emberke ült. Elmondtam neki, hogy Lenin életéről találtam eddig ismeretlen utalást arról, hogy Pesten járt és tevékeny­kedett, s hogy őszintén csodálom, hogy erről eddig senki nem vett tudomást. — Honnan veszi az elvtárs, hogy Lenin Pesten járt? — kérdezte a kis ember, de ahogy kérdezte, minden meg­lepődés nélkül, felkeltette a gyanúmat, hogy ő is tud róla. — Az Érdekes Újság egyik számából, mely a Ta­nácsköztársaság idején jelent meg. És eléje tettem a lapot. A kis ember csak egy pillantást vetett rá, mint aki tisztában van az anyagával. — Tudja az elvtárs — kérdezte —, hogy ki volt ez a Mácsai? — Nem tudom. Bizonyára Lenin bizalmasa vagy jó­barátja, különben nem lakott volna nála. Ekkor a kis ember felállt (akkor látszott, hogy mi­lyen kicsi), és nyomatékos hangon ezt mondta: — Mácsai trockista lett, és megtagadott mindent, ami a Szovjetunióban történt. — Óh, ah — hápogtam ostobán. — Hát akkor ezen­túl Lenin nem járt Budapesten? — Nem veszünk tudomást róla — zárta le a beszél­getést a kis­ember, és még örültem, hogy visszakaptam újságomat. Mikor lefelé mentem a lépcsőházban, több plakátot láttam, mely azt hirdette, hogy a párt megváltoztatja a jelent, és építi a jövőt. Arra gondoltam, hogy a múlt megváltoztatásában sem csekélyek az érdemei. ★ Jóhiszemű barátom itt él most a nyugati féltekén. Szerény hozzájárulása a kommunista történetírás anató­miájához emlékeztető azoknak, akik a párt kiadványait olvassák. Bod Péter „THE HOUSE OF INSURANCE” LEZÁK INSURANCE AGENCY SHAKER HEIGHTS, OHIO 44122 3645 WARRENSVILLE CTR. ROAD AUTO Phone: 283—8100 Established 1925 HOMEOWNERS — BUSINESS — LIFE DR. NÁNAY ENDRE: Le- vagy felszerel a nagyvilág? A leszerelési konferencia teljes ülésének vi­­­tájában Népi Kína és Franciaország is részt vett.­ A közeljövő fegyverkezésének gyakorlati csök­kentésére nem sok hasznos történt az ENSZ vi­lágfóruma előtt sem. A központi szenzáció Népi Kína felszólalása volt. A fegyverkezési verseny közveszélye — Né­pi Kína szerint — a világhatalomra törő Szov­jetunió, de rangsorban közvetlen utána az Egye­sült Államokat emlegette a felszólaló. Egyiptom Izraelt a Közép-Kelet nukleáris arzenáljaként aposztrofálta. Izrael viszont Szaúd-Arábia „arab célokra” történő pénzosztását támadta. A tény­leges háborús veszélyt hordozó két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a vádlot­tak padján érezhette magát, de tartózkodóan elő­kelő volt mindegyik. Olyannyira a nagy nyilvá­nosságnak volt szánva a vita, hogy a Szovjet­unió még a neutronbombát sem említette meg, a­ SALT sem került a központi vitába, sőt még Iz­rael elleni határozat sem született, illetve azt Irak levette a napirendről. A tudósítások kihang­súlyozzák, hogy a közhangulatból az volt kiérez­­hető: a Szovjetunió és érdekköre nem bánná, ha a fegyverkezéssel járó eszeveszett költekezés valami — számára is elfogadható — úton-mó­­don megállítható vagy korlátozható lenne. A világfórumot egészében kiértékelő pesszi­misták szerint az egész üres parádé, ékesszólás volt; a fő téma, a nukleáris és kémiai hadviselés is csak retorikailag került szóba. Az optimisták viszont úgy látják, hogy az értekezlet új éra kez­detét jelenti. A zárónyilatkozat is csak a téma megközelí­tésének princípiumait tisztázza, és 1981-re ter­vezi az újabb leszerelési konferencia összehívá­sát. Talán ez is azt mutatja, hogy az ENSZ 149 tagállama sem tartja alkalmas fórumnak nagy­gyűlését a két nagyhatalom közötti fegyverke­zési verseny gyakorlati leállítására vagy akár korlátozására. Az ENSZ globális leszerelést meghirdető kon­ferenciájáról úgy Brezsnyev mint Carter, a két fő érintett állam feje elmaradt. Carter állítólag azzal a céllal, hogy megmutassa az őt kritizáló szenátoroknak: a SALT, a Szovjetunióval köten­dő fegyverkorlátozási szerződés ügyében hatá­rozottan kiáll Amerika érdekei mellett, tehát ez az ENSZ-konferencia sem befolyásolhatja őt. A sok szónoklatból és kommentárból — azok gyakorlati eredményeként — azt lehet rögzíteni, hogy terv született, mely az 1959 óta folyó és folydogáló genfi 31 nemzetes leszerelési értekez­letet kiegészíti a kínaiakkal és a franciákkal; ezzel a váratlan és szokatlan felfrissítéssel az eddigi csiga­lassúsági vitát kiemeli a szovjet— amerikai kizárólagos érdekkörből, a világ nyil­vánossága elé viszi, és talán-talán az évtizedes üres szónoklást mindennapjainkra alkalmazza. Háborúra a béke jelszavaival illik készülni. Ezeket a jelszavakat egyre erősebben és hango­sabban kell hirdetni, mert ezek foglalják ma­gukba az ellenségeskedés okait, amelyek miatt nem lehet béke. Hogy is néz ki ez a közhely, amikor a két nagyhatalom, az orosz és az amerikai kénytelen farkasszemet nézni egymással? Az angol és az amerikai a második világháborúban nemcsak tengelyhatalommá fogadta az oroszt, de katonai nagyhatalommá is tette billiós fegyver-, felsze­relés-, anyagszállításával és a legkülönbözőbb című segélyezésével. Sztálin politikai ügyessége elhitette a nagyvilággal, hogy mindez a közös háborús cél érdekében történik. A szövetség ba­­ rátság marad a háború befejeztével. Jalta és Potsdam után 1945-ben azonban világossá vált, hogy Sztálin túljárt Roosevelt, sőt Churchill r­észén is, és szervezi az orosz-szovjet nagyhatal­mat, miután Roosevelt kegyesen megajándékoz­ta Sztálint Kelet-Európával. A szovjet birodalom azóta is nő és növekszik. A Szovjetunió a mar­xizmus bibliológusának és követendő mintaor­szágának tartja magát. Ezen a jogcímen igéivel és fegyvereivel „szabadítja fel” most már há­rom világrész számtalan országát. A még fel nem szabadított Nyugat ezzel a most már óriással kénytelen szembenézni; nem mint a világ legjobb rendszere, de mint a rossz államberendezkedések közül talán a legjobban prosperáló. Politikai teoretika és dogmák nélküli gazdasági ideológiája azt a szabad versenyt hir­deti, mely a munkástömegek számára nem na­gyon népszerű, de a termelés száraz eredményé­vel bizonyítja a jelszavakban és propagandában szegény nyugati rendszer kenyérfölényét. Ennek a két tábornak a rendszerével — jó és rossz oldalaival — a tanulmányok ezrei foglal­koznak. Ez az elvi szembenállás fegyveres ver­sennyé fejlődött ki, sőt, ma már világméretű küzdelemmé fajult el. Vajon melyik fél magatartása juttatta a ver­senyt és a szemben­állást a jelen szakadék szé­léig? Az ellenségeskedés vagy szélsőség mai ál­lapotában nem lenne találó a tárgyilagosság jel­zőt használni egyik fél terhén vagy javán sem, amikor felmérjük a két fél ilyen státusát. Az egyik hatalom berendezkedése a gyakorlatban a gombnyomásra működő és mozgatható uralmi rend, míg a másik, a nyugati, elnökkel, kong­resszussal (parlamenttel), pártokkal stb. hosz­­szadalmasan és körülményesen igazgatható, szét­folyó egység. Alig lehet elképzelni, hogy egy ilyen egység aktív, támadó legyen, tehát „first strike”-t, rajtaütést, villámháborút tervezzen. Az ezt elhatározó szervek csak hetek, ha nem hó­napok alatt aktivizálhatók, és az ellenség az első órában tudomást szerez a tervek „alkotmányos” működéséről. Ehhez képest a Nyugat, vagy a két nagyhatalom közül Amerika­ fegyverkezését nem lehet „támadási”, agresszívitási, szempont­ból mérlegelni, mert nem is „tud” agresszív len­ni hadereje nehézkes alkalmazhatósága miatt. A fegyverkorlátozási tárgyalások pedig első­sorban ezt a veszélyt mérlegelik, mert a táma­dás, az agresszivitás, a váratlan aktus a közve­szély. Amennyiben most már odáig jutunk, hogy a szovjet agresszivitásról, ennek során a villám­háború vagy az első támadás veszélyéről kell beszélnünk, a nagyvilág marxistáinak is gondot okoz annak megmagyarázása, vajon a Szovjet­unió miért akar 200 millió amerikai dolgozót (családjával) elpusztítani, hiszen Amerika a vi­­lágproletárság azon rétegét számolja polgárai közé, akik mint nincstelen bevándorlók, mun­kájukkal lettek mintaproletárok. Ezek — a nyugati világ mintaproletárjai — kérdezgetik egymástól: vajon a marxi eszme im­portja vagy a hatalmi vágy hajtja a Kremlt nyu­gatra? Akármelyik, de mi jó jöhet ki ebből a „felszabadított” nyugati tömeg számára? Ha pe­dig tisztán uralmi, hatalmi vágy a kulcsa — ahogy ez innen és ma látható — a Nyugat fel­szabadításának, akkor kiszolgáltatottan és szo­morúan állunk a nagy marxi igékkel támogatott világuralmi téboly előtt, és a Nyugat jogosan latolgatja: vajon győzelmet fog jelenteni az ef­féle „felszabadítás”; az atomhamu felett kit, ho­gyan és milyen tartósan lehet majd uralni; mi­lyen szocializmus vagy kommunizmus címszóval lehet illetni azt az „új világot”? Engesztelhetetlen hűség és szeretet nemzetünkkel szemben (Folytatása az ötödik oldalon) igyekezzünk oda hatni, hogy az­ uralmon levő kormány, ha jogtalanul bitorolja is azt az ural­mat, minden lehetőt megtegyen a helyzet orvos­lására, és ezáltal vállalja is annak az őrhelynek a felelősségét, amit bitorol. Ez volt az oka annak, hogy az Erdélyi Világ­­szövetség Végrehajtó Bizottsága az Egyesült Nemzetek valamennyi tagállamához megküldött memorandumát úgy Moszkvának, mint a Kádár­kormánynak is megküldte volt, és ugyanakkor megkereste kiáltványával Magyarország íróit és szellemi embereit, ismertetve velük az erdélyi magyarság rettenetes sorsát, és emlékeztetve őket arra, hogy megmentésükre az első nemzet­közi lépés megtétele a mindenkori magyar kor­mány kötelessége kell legyen — minden ideoló­giától függetlenül. Megelégedéssel vettük tudo­másul, hogy akár ezeknek a memorandumoknak és kiáltványoknak a hatására, akár nem, a Ká­dár-kormány megtette végre az első hivatalos lépéseket Románia felé az erdélyi magyarság ér­dekében, és ezzel utat nyitott a kérdés nemzet­közi megszellőztetése felé, és rákényszerítette az Egyesült Nemzeteket is annak kelletlen elismeré­sére, hogy az erdélyi kérdés létezik. Tagadhatat­lan, hogy erős hatást váltott ki nemzetközi síkon Király Károly erdélyi kommunista vezető bátor kiállása is. Érdekes tünet viszont, hogy amikor sikerült végre az erdélyi magyarság létkérdéséből nem­zetközi ügyet csinálni, az Erdélyért küzdő arc­vonal egységét különböző irányból is és külön­böző módszerekkel bomlasztani igyekeznek úgy a magyar nemzet ellenségei — ami természe­tes —, mint olyan jóhiszemű magyarok, akiket valamiképpen sikerült ellenünk fordítani. Tudnivaló, hogy legtöbb esetben ezeknek a tá­madásoknak a gyökere a román emigrációban rejtőzik, illetve azoknak a „magyarul beszélő ro­mánoknak” az aknamunkájában, akik Nagy-Ro­­mánia határainak sérthetetlenségéért szállnak síkra ellenünk — minden ideológiától függetle­nül. Ugyanakkor, amikor mi Erdély magyarjai­nak elsőszülöttségi jogát hirdetjük ahhoz a föld­höz, mely ezer éven át a Magyar Haza szerves része volt, és a hamis adatokra épülő békeszer­ződések revízióját követeljük — ugyancsak min­den ideológiától függetlenül. Az Erdélyi Világszövetség ma kétségtelenül a szabad földön élő magyarság legnagyobb szerve­zete, melyhez mindeddig 126 magyar egyesület csatlakozott a földgömb minden részéről. Mére­tei és szerkezete miatt természetesen lassú moz­gású, és sokszor nehézkes is. De minden hibája és gyöngesége ellenére is egyetlen olyan világ­­szervezetünk, mely Erdély ügyét magyar nem­zeti alapon a világ különböző országain belül, de központi irányítás alatt szolgálni képes és szolgálni hivatott, és mint ilyen, egységes arc­vonalat jelent nemzetközi viszonylatban az er­délyi magyarság védelmében. Érthető tehát, ha ennek az egységes harcvo­nalnak a szétbomlasztása a román kormány egyik legfontosabb feladatát képezi. Szomorú azonban, hogy akadnak egyébként jószándékú magyarok is, akik akarva, nem akarva eszkö­zeivé válnak ennek a bomlasztó aknamunkának. A legtöbbet hangoztatott vádak egyike az, hogy az Erdélyi Világszövetség, legfőképpen pe­dig ennek egyik legtevékenyebb, leglelkesebb és legtöbb áldozatot hozó vezető embere, Zolcsák István, „a kommunistákkal paktál”. Teszi ezt azáltal, hogy „memorandumokat küldözget” úgy Moszkvába, mint a Kádár-kormánynak, melyek­ben hivatkozik arra, hogy a nemzeti kisebbsé­gek üldözése ellenkezik a szocializmus meghir­detett alaptételeivel valamint a Román Szocia­lista Köztársaság alkotmányával, és ennélfogva kéri ezeknek a kormányoknak tiltakozó fellépé­sét az erdélyi magyarok érdekében. Aki ebben árulást lát, az nagyon is torzító szemüveget visel. Nem a Kádár-kormány javá­ra, hanem az erdélyi magyarság javára kíván­juk Erdély visszacsatolását a Magyar Hazához —‘megint csak ‘minden ideológiától függetlenül, és ahogy lehet. Ha egyetlen magyar életet meg­mentünk azáltal, hogy a kommunista táboron belül igyekszünk orvoslást keresni a ma bajai­ra, próbálkozásunk érdemes volt. S nem jelenti elveink feladását. Ezt azonban egy ennél alattomosabb támadás is, az ellenkező oldalról. Jól kiszámított, ponto­san időzített támadás. Tollas Tibor „Nemzetőr” című lapjában olvashattuk, az 1978. július—au­gusztusi számban, annak harmadik oldalán. A romániai kommunista Hajdú Győzőnek Ceauses­­cuhoz küldött jelentését közli a szabadságharco­sok lapja, mely foglalkozik azokkal a „pártok­kal”, melyek Amerikában Erdély kérdését fel­színen tartják. Hajdú Győző elvtárs ezeket a kö­vetkező módon tünteti fel: a) Erdélyi Bizottság. Célja: a független Er­dély létrehozása; b) Amerikai Erdélyi Szövetség és c) Ameri­kai Magyar Szövetség: mindkettőnek program­jában szerepel Erdély Magyarországhoz való csa­tolása; d) Erdélyi Világszövetség: Erdély két részre osztásáért harcol, s ezt lakosságcsere révén lát­ja megoldhatónak.” Hogy Hajdú Győző elvtárs, tudva azt, hogy „jelentése” előbb-utóbb a világ magyarságának tudomására jut, mi célból írta le ezeket, az tud­valevő. Erdély visszacsatolásának, tehát a revi­­zionizmusnak a vádjával mindössze a nagyon is csekély létszámú Amerikai Erdélyi Szövetséget tünteti ki, mely „a magyarul beszélő románok számára emberi jogokat” követelő New York-i­­ csoportot támogatta mindig, és ellene van a re- I vízió nyílt hangoztatásának. Viszont a kemény­­ munkája és gyors növekvése miatt Románia szempontjából veszedelmes Erdélyi Világszövet­séget azzal bélyegzi meg, hogy az „Erdély két részre osztásáért harcol”, amikor ugyancsak tudvalevő, hogy bennünket úton-útfélen irreden­ta revizionistáknak szidnak az emberi jogokért tüntetők, és mint ilyeneket kitiltottak felvonu­lásaikból, mert „ingereljük a románokat”. Kétségtelen tehát, hogy a cél újra csak az Erdélyi Világszövetség aláaknázása — egy má­sik oldalról. Mikor tanuljuk már meg mi magyarok, hogy ha eredményt kívánunk elérni, együtt kell dol­gozzunk, és nem egymás ellen? Mikor okosodunk már meg annyira, hogy fölismerjük az ellenség alattomos aknamunkáját, és nem hallgatunk töb­bé a viszályt keltők suttogásaira? Mikor lesz már hűségünk, hazaszeretetünk,­­ magyar szeretetünk olyan megdönthetetlenül erős, és engesztelhetetlenül kitartó, hogy vállt vállnak vetve nemzetté kovácsolódhassunk újra, történelmet formáló erővé? Amíg ez meg nem történik, még az Úristen is elfordítja felőlünk orcáját, s szégyenkezik, hogy magyart teremtett. MEGJELENT P. KRUPA SÁNDOR OFM: A SARLÓ-KALAPÁCS BÖRTÖNEIBEN című érdekfeszítő új könyve „Sándor atya immár második börtönmű­vében elmondja, hogyan irtották ki a kommunisták a magyar tölgyeket. Amit olvasunk, abba beleremeg a lelkünk: ho­gyan zuhannak erőszakos halálba a leg­nemesebb magyarok, akik tévedhettek, de mindig őszinte magyarok voltak. A fejezetek gyöngyszemként sorakoznak a füzérbe. Egyik-másikuk szebb és értéke­sebb, mint Fabiola. Stílusa, mondatfűzé­se, eszme, gondolat, képzelet, lélektan, ta­nítás csodás ötvözete. Minden mondat egy ecsetvonás, és a kép olyan, mint Fra Angelico freskója.” (Dr. Füzér Julián, New Brunswick-i plébános hozzászólásá­ból.) A sarló-kalapács börtöneiben című könyv kapható a Vasárnap könyvosztályán: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Megrendelhető közvetlenül a szerzőnél is: P. Krupa Sándor OFM P. O. Box 250 DeWitt, Michigan 48820. A könyv ára puha kötésben 7, kemény kötés­ben 9 dollár, plusz ötven cent portó. 1995. szeptember 10.

Next