Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978 (85. évfolyam, 1-50. szám)
1978-09-17 / 35. szám
2. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA CATHOLIC HUNGARIANS’ SUNDAY A legrégibb katolikus magyar lap Észak-Amerikában The Oldest Hungarian Catholic Newspaper in the United States and Canada Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, , Youngstown, Ohio 44509. Telefon: (216) 799-2600. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-pébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Bohm Papal Prelate-Pastor Managing Editor: Father NICHOLAS DENGL, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS WHOLLY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ARAK: Két évre____________$28.00 Egy évre___________$15.00 Fél évre____________$ 8.00 SUBSCRIPTION RATES: For two years_____$28.00 For one year_______$15.00 For six months _____ $ 8.00 A Szent István Ferences Kommisszáriátus megbízásából Felelős szerkesztő: Ft. DENGL MIKLÓS, O.F.M. 1739 Mahoainq Avenue, Youngstown, Ohio. 44509 ________________Telefon: (216) 799-2600.________________ ADVERTISEMENT RATES: $2.50 per column inch 1—4 times; $2.25 per column inch 5—15 times; $2.00 per column inch more than 15 times; \\ page $85.00; 44 page $160.00; 1 full page $300.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem szükségszerűen fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Az aláirt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. Járt-e Lenin Budapesten? Járt. Kétszer is. 1907-ben és 1909-ben. Hogy lehet az, hogy erről nem tud senki otthon? Nem tesznek márványtáblát a házra, ahol lakott, nem jelölik meg a helyet, ahol titkos üléseket tartott? Sehol sem hirdeti a párt ezt a tényt, hogy emelje tagjai öntudatát? Mert titok. A párt titka. Miért? Erre adott választ Jóhiszemű barátom, amikor elmondta kis történetét: — Mikor rendezgettem öreg könyvszekrényünket, melyben régi újságok, folyóiratok, levelek voltak összehalmozva még az első világháború idejéből, kezembe került egy 1919. márciusában kiadott Érdekes Újság. Ez a kommunista Tanácsköztársaság idejére esett, és telve volt kortörténeti adatokkal, melyek jellemzőek voltak azokra a tragikus hónapokra. Többek közt találtam egy cikket, mely leírja, hogy mikor Lenin Svájcban élt, kétszer, de lehet, hogy háromszor is ellátogatott Pestre, a Rottenbiller utcában lakott egy Mácsai nevű embernél, és a Köztársaság téren (volt Tisza Kálmán tér) egy kocsmában tartott titkos összejöveteleket. , Különösnek találtam, hogy semmiféle pártgyűlésen, dobogón vagy folyóiratban nem kaptunk erről értesítést, mikor sokkal kevésbé ismert forradalmi személyecskék utcaneveket, márványtáblákat, mécseseket kaptak. Elhatároztam, hogy utána járok az igazságnak. — Zsebre tettem az Érdekes Újságot, és elmentem a Munkásmozgalmi Intézetbe, mely akkor a Fő utcában, a Közigazgatási Bíróság régi épületében rendezkedett be. Nem engedtek könnyen be, de mikor közöltem, hogy Lenin magyarországi kapcsolatairól találtam adatot, zöldre állították a vörös szemaforokat, és elvezettek a második emeleti szentélybe, ahol egy nagy íróasztal mögött egy kis emberke ült. Elmondtam neki, hogy Lenin életéről találtam eddig ismeretlen utalást arról, hogy Pesten járt és tevékenykedett, s hogy őszintén csodálom, hogy erről eddig senki nem vett tudomást. — Honnan veszi az elvtárs, hogy Lenin Pesten járt? — kérdezte a kis ember, de ahogy kérdezte, minden meglepődés nélkül, felkeltette a gyanúmat, hogy ő is tud róla. — Az Érdekes Újság egyik számából, mely a Tanácsköztársaság idején jelent meg. És eléje tettem a lapot. A kis ember csak egy pillantást vetett rá, mint aki tisztában van az anyagával. — Tudja az elvtárs — kérdezte —, hogy ki volt ez a Mácsai? — Nem tudom. Bizonyára Lenin bizalmasa vagy jóbarátja, különben nem lakott volna nála. Ekkor a kis ember felállt (akkor látszott, hogy milyen kicsi), és nyomatékos hangon ezt mondta: — Mácsai trockista lett, és megtagadott mindent, ami a Szovjetunióban történt. — Óh, ah — hápogtam ostobán. — Hát akkor ezentúl Lenin nem járt Budapesten? — Nem veszünk tudomást róla — zárta le a beszélgetést a kisember, és még örültem, hogy visszakaptam újságomat. Mikor lefelé mentem a lépcsőházban, több plakátot láttam, mely azt hirdette, hogy a párt megváltoztatja a jelent, és építi a jövőt. Arra gondoltam, hogy a múlt megváltoztatásában sem csekélyek az érdemei. ★ Jóhiszemű barátom itt él most a nyugati féltekén. Szerény hozzájárulása a kommunista történetírás anatómiájához emlékeztető azoknak, akik a párt kiadványait olvassák. Bod Péter „THE HOUSE OF INSURANCE” LEZÁK INSURANCE AGENCY SHAKER HEIGHTS, OHIO 44122 3645 WARRENSVILLE CTR. ROAD AUTO Phone: 283—8100 Established 1925 HOMEOWNERS — BUSINESS — LIFE DR. NÁNAY ENDRE: Le- vagy felszerel a nagyvilág? A leszerelési konferencia teljes ülésének vitájában Népi Kína és Franciaország is részt vett. A közeljövő fegyverkezésének gyakorlati csökkentésére nem sok hasznos történt az ENSZ világfóruma előtt sem. A központi szenzáció Népi Kína felszólalása volt. A fegyverkezési verseny közveszélye — Népi Kína szerint — a világhatalomra törő Szovjetunió, de rangsorban közvetlen utána az Egyesült Államokat emlegette a felszólaló. Egyiptom Izraelt a Közép-Kelet nukleáris arzenáljaként aposztrofálta. Izrael viszont Szaúd-Arábia „arab célokra” történő pénzosztását támadta. A tényleges háborús veszélyt hordozó két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a vádlottak padján érezhette magát, de tartózkodóan előkelő volt mindegyik. Olyannyira a nagy nyilvánosságnak volt szánva a vita, hogy a Szovjetunió még a neutronbombát sem említette meg, a SALT sem került a központi vitába, sőt még Izrael elleni határozat sem született, illetve azt Irak levette a napirendről. A tudósítások kihangsúlyozzák, hogy a közhangulatból az volt kiérezhető: a Szovjetunió és érdekköre nem bánná, ha a fegyverkezéssel járó eszeveszett költekezés valami — számára is elfogadható — úton-módon megállítható vagy korlátozható lenne. A világfórumot egészében kiértékelő pesszimisták szerint az egész üres parádé, ékesszólás volt; a fő téma, a nukleáris és kémiai hadviselés is csak retorikailag került szóba. Az optimisták viszont úgy látják, hogy az értekezlet új éra kezdetét jelenti. A zárónyilatkozat is csak a téma megközelítésének princípiumait tisztázza, és 1981-re tervezi az újabb leszerelési konferencia összehívását. Talán ez is azt mutatja, hogy az ENSZ 149 tagállama sem tartja alkalmas fórumnak nagygyűlését a két nagyhatalom közötti fegyverkezési verseny gyakorlati leállítására vagy akár korlátozására. Az ENSZ globális leszerelést meghirdető konferenciájáról úgy Brezsnyev mint Carter, a két fő érintett állam feje elmaradt. Carter állítólag azzal a céllal, hogy megmutassa az őt kritizáló szenátoroknak: a SALT, a Szovjetunióval kötendő fegyverkorlátozási szerződés ügyében határozottan kiáll Amerika érdekei mellett, tehát ez az ENSZ-konferencia sem befolyásolhatja őt. A sok szónoklatból és kommentárból — azok gyakorlati eredményeként — azt lehet rögzíteni, hogy terv született, mely az 1959 óta folyó és folydogáló genfi 31 nemzetes leszerelési értekezletet kiegészíti a kínaiakkal és a franciákkal; ezzel a váratlan és szokatlan felfrissítéssel az eddigi csigalassúsági vitát kiemeli a szovjet— amerikai kizárólagos érdekkörből, a világ nyilvánossága elé viszi, és talán-talán az évtizedes üres szónoklást mindennapjainkra alkalmazza. Háborúra a béke jelszavaival illik készülni. Ezeket a jelszavakat egyre erősebben és hangosabban kell hirdetni, mert ezek foglalják magukba az ellenségeskedés okait, amelyek miatt nem lehet béke. Hogy is néz ki ez a közhely, amikor a két nagyhatalom, az orosz és az amerikai kénytelen farkasszemet nézni egymással? Az angol és az amerikai a második világháborúban nemcsak tengelyhatalommá fogadta az oroszt, de katonai nagyhatalommá is tette billiós fegyver-, felszerelés-, anyagszállításával és a legkülönbözőbb című segélyezésével. Sztálin politikai ügyessége elhitette a nagyvilággal, hogy mindez a közös háborús cél érdekében történik. A szövetség ba rátság marad a háború befejeztével. Jalta és Potsdam után 1945-ben azonban világossá vált, hogy Sztálin túljárt Roosevelt, sőt Churchill részén is, és szervezi az orosz-szovjet nagyhatalmat, miután Roosevelt kegyesen megajándékozta Sztálint Kelet-Európával. A szovjet birodalom azóta is nő és növekszik. A Szovjetunió a marxizmus bibliológusának és követendő mintaországának tartja magát. Ezen a jogcímen igéivel és fegyvereivel „szabadítja fel” most már három világrész számtalan országát. A még fel nem szabadított Nyugat ezzel a most már óriással kénytelen szembenézni; nem mint a világ legjobb rendszere, de mint a rossz államberendezkedések közül talán a legjobban prosperáló. Politikai teoretika és dogmák nélküli gazdasági ideológiája azt a szabad versenyt hirdeti, mely a munkástömegek számára nem nagyon népszerű, de a termelés száraz eredményével bizonyítja a jelszavakban és propagandában szegény nyugati rendszer kenyérfölényét. Ennek a két tábornak a rendszerével — jó és rossz oldalaival — a tanulmányok ezrei foglalkoznak. Ez az elvi szembenállás fegyveres versennyé fejlődött ki, sőt, ma már világméretű küzdelemmé fajult el. Vajon melyik fél magatartása juttatta a versenyt és a szembenállást a jelen szakadék széléig? Az ellenségeskedés vagy szélsőség mai állapotában nem lenne találó a tárgyilagosság jelzőt használni egyik fél terhén vagy javán sem, amikor felmérjük a két fél ilyen státusát. Az egyik hatalom berendezkedése a gyakorlatban a gombnyomásra működő és mozgatható uralmi rend, míg a másik, a nyugati, elnökkel, kongresszussal (parlamenttel), pártokkal stb. hoszszadalmasan és körülményesen igazgatható, szétfolyó egység. Alig lehet elképzelni, hogy egy ilyen egység aktív, támadó legyen, tehát „first strike”-t, rajtaütést, villámháborút tervezzen. Az ezt elhatározó szervek csak hetek, ha nem hónapok alatt aktivizálhatók, és az ellenség az első órában tudomást szerez a tervek „alkotmányos” működéséről. Ehhez képest a Nyugat, vagy a két nagyhatalom közül Amerika fegyverkezését nem lehet „támadási”, agresszívitási, szempontból mérlegelni, mert nem is „tud” agresszív lenni hadereje nehézkes alkalmazhatósága miatt. A fegyverkorlátozási tárgyalások pedig elsősorban ezt a veszélyt mérlegelik, mert a támadás, az agresszivitás, a váratlan aktus a közveszély. Amennyiben most már odáig jutunk, hogy a szovjet agresszivitásról, ennek során a villámháború vagy az első támadás veszélyéről kell beszélnünk, a nagyvilág marxistáinak is gondot okoz annak megmagyarázása, vajon a Szovjetunió miért akar 200 millió amerikai dolgozót (családjával) elpusztítani, hiszen Amerika a világproletárság azon rétegét számolja polgárai közé, akik mint nincstelen bevándorlók, munkájukkal lettek mintaproletárok. Ezek — a nyugati világ mintaproletárjai — kérdezgetik egymástól: vajon a marxi eszme importja vagy a hatalmi vágy hajtja a Kremlt nyugatra? Akármelyik, de mi jó jöhet ki ebből a „felszabadított” nyugati tömeg számára? Ha pedig tisztán uralmi, hatalmi vágy a kulcsa — ahogy ez innen és ma látható — a Nyugat felszabadításának, akkor kiszolgáltatottan és szomorúan állunk a nagy marxi igékkel támogatott világuralmi téboly előtt, és a Nyugat jogosan latolgatja: vajon győzelmet fog jelenteni az efféle „felszabadítás”; az atomhamu felett kit, hogyan és milyen tartósan lehet majd uralni; milyen szocializmus vagy kommunizmus címszóval lehet illetni azt az „új világot”? Engesztelhetetlen hűség és szeretet nemzetünkkel szemben (Folytatása az ötödik oldalon) igyekezzünk oda hatni, hogy az uralmon levő kormány, ha jogtalanul bitorolja is azt az uralmat, minden lehetőt megtegyen a helyzet orvoslására, és ezáltal vállalja is annak az őrhelynek a felelősségét, amit bitorol. Ez volt az oka annak, hogy az Erdélyi Világszövetség Végrehajtó Bizottsága az Egyesült Nemzetek valamennyi tagállamához megküldött memorandumát úgy Moszkvának, mint a Kádárkormánynak is megküldte volt, és ugyanakkor megkereste kiáltványával Magyarország íróit és szellemi embereit, ismertetve velük az erdélyi magyarság rettenetes sorsát, és emlékeztetve őket arra, hogy megmentésükre az első nemzetközi lépés megtétele a mindenkori magyar kormány kötelessége kell legyen — minden ideológiától függetlenül. Megelégedéssel vettük tudomásul, hogy akár ezeknek a memorandumoknak és kiáltványoknak a hatására, akár nem, a Kádár-kormány megtette végre az első hivatalos lépéseket Románia felé az erdélyi magyarság érdekében, és ezzel utat nyitott a kérdés nemzetközi megszellőztetése felé, és rákényszerítette az Egyesült Nemzeteket is annak kelletlen elismerésére, hogy az erdélyi kérdés létezik. Tagadhatatlan, hogy erős hatást váltott ki nemzetközi síkon Király Károly erdélyi kommunista vezető bátor kiállása is. Érdekes tünet viszont, hogy amikor sikerült végre az erdélyi magyarság létkérdéséből nemzetközi ügyet csinálni, az Erdélyért küzdő arcvonal egységét különböző irányból is és különböző módszerekkel bomlasztani igyekeznek úgy a magyar nemzet ellenségei — ami természetes —, mint olyan jóhiszemű magyarok, akiket valamiképpen sikerült ellenünk fordítani. Tudnivaló, hogy legtöbb esetben ezeknek a támadásoknak a gyökere a román emigrációban rejtőzik, illetve azoknak a „magyarul beszélő románoknak” az aknamunkájában, akik Nagy-Románia határainak sérthetetlenségéért szállnak síkra ellenünk — minden ideológiától függetlenül. Ugyanakkor, amikor mi Erdély magyarjainak elsőszülöttségi jogát hirdetjük ahhoz a földhöz, mely ezer éven át a Magyar Haza szerves része volt, és a hamis adatokra épülő békeszerződések revízióját követeljük — ugyancsak minden ideológiától függetlenül. Az Erdélyi Világszövetség ma kétségtelenül a szabad földön élő magyarság legnagyobb szervezete, melyhez mindeddig 126 magyar egyesület csatlakozott a földgömb minden részéről. Méretei és szerkezete miatt természetesen lassú mozgású, és sokszor nehézkes is. De minden hibája és gyöngesége ellenére is egyetlen olyan világszervezetünk, mely Erdély ügyét magyar nemzeti alapon a világ különböző országain belül, de központi irányítás alatt szolgálni képes és szolgálni hivatott, és mint ilyen, egységes arcvonalat jelent nemzetközi viszonylatban az erdélyi magyarság védelmében. Érthető tehát, ha ennek az egységes harcvonalnak a szétbomlasztása a román kormány egyik legfontosabb feladatát képezi. Szomorú azonban, hogy akadnak egyébként jószándékú magyarok is, akik akarva, nem akarva eszközeivé válnak ennek a bomlasztó aknamunkának. A legtöbbet hangoztatott vádak egyike az, hogy az Erdélyi Világszövetség, legfőképpen pedig ennek egyik legtevékenyebb, leglelkesebb és legtöbb áldozatot hozó vezető embere, Zolcsák István, „a kommunistákkal paktál”. Teszi ezt azáltal, hogy „memorandumokat küldözget” úgy Moszkvába, mint a Kádár-kormánynak, melyekben hivatkozik arra, hogy a nemzeti kisebbségek üldözése ellenkezik a szocializmus meghirdetett alaptételeivel valamint a Román Szocialista Köztársaság alkotmányával, és ennélfogva kéri ezeknek a kormányoknak tiltakozó fellépését az erdélyi magyarok érdekében. Aki ebben árulást lát, az nagyon is torzító szemüveget visel. Nem a Kádár-kormány javára, hanem az erdélyi magyarság javára kívánjuk Erdély visszacsatolását a Magyar Hazához —‘megint csak ‘minden ideológiától függetlenül, és ahogy lehet. Ha egyetlen magyar életet megmentünk azáltal, hogy a kommunista táboron belül igyekszünk orvoslást keresni a ma bajaira, próbálkozásunk érdemes volt. S nem jelenti elveink feladását. Ezt azonban egy ennél alattomosabb támadás is, az ellenkező oldalról. Jól kiszámított, pontosan időzített támadás. Tollas Tibor „Nemzetőr” című lapjában olvashattuk, az 1978. július—augusztusi számban, annak harmadik oldalán. A romániai kommunista Hajdú Győzőnek Ceausescuhoz küldött jelentését közli a szabadságharcosok lapja, mely foglalkozik azokkal a „pártokkal”, melyek Amerikában Erdély kérdését felszínen tartják. Hajdú Győző elvtárs ezeket a következő módon tünteti fel: a) Erdélyi Bizottság. Célja: a független Erdély létrehozása; b) Amerikai Erdélyi Szövetség és c) Amerikai Magyar Szövetség: mindkettőnek programjában szerepel Erdély Magyarországhoz való csatolása; d) Erdélyi Világszövetség: Erdély két részre osztásáért harcol, s ezt lakosságcsere révén látja megoldhatónak.” Hogy Hajdú Győző elvtárs, tudva azt, hogy „jelentése” előbb-utóbb a világ magyarságának tudomására jut, mi célból írta le ezeket, az tudvalevő. Erdély visszacsatolásának, tehát a revizionizmusnak a vádjával mindössze a nagyon is csekély létszámú Amerikai Erdélyi Szövetséget tünteti ki, mely „a magyarul beszélő románok számára emberi jogokat” követelő New York-i csoportot támogatta mindig, és ellene van a re- I vízió nyílt hangoztatásának. Viszont a kemény munkája és gyors növekvése miatt Románia szempontjából veszedelmes Erdélyi Világszövetséget azzal bélyegzi meg, hogy az „Erdély két részre osztásáért harcol”, amikor ugyancsak tudvalevő, hogy bennünket úton-útfélen irredenta revizionistáknak szidnak az emberi jogokért tüntetők, és mint ilyeneket kitiltottak felvonulásaikból, mert „ingereljük a románokat”. Kétségtelen tehát, hogy a cél újra csak az Erdélyi Világszövetség aláaknázása — egy másik oldalról. Mikor tanuljuk már meg mi magyarok, hogy ha eredményt kívánunk elérni, együtt kell dolgozzunk, és nem egymás ellen? Mikor okosodunk már meg annyira, hogy fölismerjük az ellenség alattomos aknamunkáját, és nem hallgatunk többé a viszályt keltők suttogásaira? Mikor lesz már hűségünk, hazaszeretetünk, magyar szeretetünk olyan megdönthetetlenül erős, és engesztelhetetlenül kitartó, hogy vállt vállnak vetve nemzetté kovácsolódhassunk újra, történelmet formáló erővé? Amíg ez meg nem történik, még az Úristen is elfordítja felőlünk orcáját, s szégyenkezik, hogy magyart teremtett. MEGJELENT P. KRUPA SÁNDOR OFM: A SARLÓ-KALAPÁCS BÖRTÖNEIBEN című érdekfeszítő új könyve „Sándor atya immár második börtönművében elmondja, hogyan irtották ki a kommunisták a magyar tölgyeket. Amit olvasunk, abba beleremeg a lelkünk: hogyan zuhannak erőszakos halálba a legnemesebb magyarok, akik tévedhettek, de mindig őszinte magyarok voltak. A fejezetek gyöngyszemként sorakoznak a füzérbe. Egyik-másikuk szebb és értékesebb, mint Fabiola. Stílusa, mondatfűzése, eszme, gondolat, képzelet, lélektan, tanítás csodás ötvözete. Minden mondat egy ecsetvonás, és a kép olyan, mint Fra Angelico freskója.” (Dr. Füzér Julián, New Brunswick-i plébános hozzászólásából.) A sarló-kalapács börtöneiben című könyv kapható a Vasárnap könyvosztályán: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Megrendelhető közvetlenül a szerzőnél is: P. Krupa Sándor OFM P. O. Box 250 DeWitt, Michigan 48820. A könyv ára puha kötésben 7, kemény kötésben 9 dollár, plusz ötven cent portó. 1995. szeptember 10.