Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978 (85. évfolyam, 1-50. szám)
1978-12-24 - 1978-12-31 / 49-50. szám
10. oldal katolikus magyarok vasárnapja mmmmmmmmmmnmm 1979. dec. 24-31. ZÁRÓNYILATKOZAT Az 1978. november 24-én, 25-én és 26-án Cleveland városában megrendezett VI. Magyar Kongresszus (XVIII Magyar Találkozó) keretében összegyűlt magyar tudósok, • Írók és művészek a magyarság időszerű sorskérdéseinek ? alapos megbeszélése után az alábbi tényeket és irányelveket állapították meg: 1. A szabad földön született vagy nevelkedett magyar értelmiség szerint a „túlélés” csak akkor biztosítható, ha azoknak az elveknek és annak a világnézetnek megőrzéséről és követéséről is gondoskodás történik, amelyekért az előttünk járó nemzedékek éltek-haltak. 2. A szabad földön élő magyarságnak tovább kell folytatnia szívós küzdelmét az ezeréves országtól meg- s kérdezése nélkül elcsatolt magyarság nemzeti és kulturális jogainak biztosításáért, amihez mind a békeszerződések, mind a helsinki egyezmény követelményei lehetőséget nyújtanak. Az úgynevezett utódállamok területén élő magyarság nem tekinthető „kisebbségnek”, mert az a nagy magyar tömb szerves része. 3. Miután — főként Erdélyben és a Felvidéken — ■ a magyarság helyzete az utódállamokban évről évre rosz- szabbodik, elkerülhetetlennek látszik a nagy magyar tömbbel összefüggő magyarlakta területek minden tárgyalás nélküli, az 1938. és 1940. évi bécsi döntések szellemében történő visszacsatolása Magyarországhoz. Erdély visszatérését az a tény is indokolja, hogy adottságai következtében a Kárpát-medence szerves része. Kívánatos, hogy a szabad földön élő magyarság egységesen ezt az állapotot hangoztassa. 4. A Magyar Kongresszus az egyetemes magyarságra vonatkozó adatok és ismeretek rendszeres gyűjtésére „Magyar Intézetet”, a megszállt területek magyarságának figyelemmel kísérésére pedig „Magyar Kisebbségi Intézet” életre hívását látja szükségesnek, hogy annak keretében a szabad földön élő tudósok és kisebbségi szakértők az adatokat kiértékelhessék és tudományos módszerességgel feldolgozhassák. 5. A magyarságismeretek oktatásával kapcsolatban : a Magyar Kongresszus a független amerikai magyar is- skolák vezetőinek és tanerőinek bevonásával külön kon- f ferenciák szervezését, állandósított tájékoztatás biztosítását, középiskolai és felsőfokú tanfolyamok rendezését, új tanerők kiképzéséről való gondoskodást, valamint a helyi adottságokat figyelembe vevő tankönyvek kiadását látja időszerűnek és szükségesnek. 6. A „kultúrcsere” egyoldalúsága és politikai jellege ellen történő tiltakozással a Magyar Kongresszus azt követeli, hogy a magyarországi komunista kormány a helsinki szerződés értelmében, szellemének megfelelően tegye lehetővé a szabad földön kiadott sajtótermékek (újságok és könyvek) bejutását az országba, és azok szabad árusítását, továbbá, hogy ott a szabad földön élő magyar tudósok, írók, művészek ugyanolyan tevékenységet fejthessenek ki, mint amilyet a hazai kiküldöttek a szabad országokban. 7. Mivel az Egyesült Államok és Magyarország kormánya közt megkötött úgynevezett „kártalanítási egyezmény” az úgynevezett DP-k (displaced persons) és az " 1956-os szabadságharcosok kártérítési igényeit figyelmen kívül hagyta, mert azok akkor még nem voltak amerikai állampolgárok: a Magyar Kongresszus felirattal fordult Carter elnökhöz, amelyben azt kéri, az amerikai kormány kezdjen új tárgyalásokat a magyarországi kormánnyal , a károsultak említett két rétegéből időközben amerikai állampolgárságot elnyert, volt magyar állampolgárok megfelelő kártalanítása érdekében is. 8. Ember Sándor dr. (Zürich) javaslatára a Magyar Kongresszus elhatározta, hogy már most megkezdi az előkészületeket a független magyar államalapítás (honfoglalás) 1100. évfordulójának megünneplésére (1996- ban). A kezdeményező munkálatok elvégzésével a Mail gyár Kongresszus az állandó titkárságot bízza meg. 9. A VI. Magyar Kongresszus (a XVIII. Magyar Találkozó) őszinte köszönettel adózik a hírközlő szerveknek, a magyar hetilapok és rádióműsorok szerkesztőinek, munkatársainak, valamint az angol nyelvű helyi sajtó és távolbalátó tudósítóinak értékes tájékoztatásaikért és beszámolóikért. 10. A Magyar Találkozók állandó titkársága külön köszönetet mond minden közreműködőnek, támogatónak és vendégnek is az egyetemes magyarság önzetlen szolgálatáért, különösképpen azoknak, akik távolabb eső vidékekről nagy áldozatvállalással vettek részt a VI. Magyar Kongresszus eseményein, Kelt Cleveland városában 1978. november 26-án. Dr. Nádas János ,a Magyar Kongresszus rendező bizottságának elnöke MÓZSI FERENC: Karácsonyi vers arcnélküli anyaságod márvány Máriaságod kendőzetlen kedvességed karonülő Krisztusunk korai keresztvállalása megmaradásunknak eszméletünknek az embertelenségben lelkiismeretünknek a lélektelenségben mindannak ami jelenthetné vélt jogosultságunk mily méltatlanok is vagyunk az életre mily élhetetlenek vagyunk a jobb létre mily oktalanok is vagyunk a Nélküled mily jogtalan vergődünk ítéletedben Istenem ha már szomorúan születtünk hadd haljunk gazságtalanul de előbb szenvedjünk a szépért áldozzuk fel Érted önmagunk csak ne lenne ily olcsó jeltelen elmúlásunk MIHÁLY LÁSZLÓ: A hóban is viruló rózsa (AZ ERDÉLYI IRODALOM HŐSKORÁNAK ÉVEI) c. rész így kezdődött az erdélyi irodalom. A szobák csendjében titokban olvasott, féltve dugdosott Versekkel... Aztán jelentkezett, a tél bőgő viharában, a börtönné vált Erdélyben kihajtott a földből az első szerény, halovány hóvirág... Az S. Nagy László szerkesztésében megjelenő „Erdélyi Szemle”. Sovány s igen szegényes kiállítású, piszkos színű csomagolópapirosra nyomtatott szépirodalmi lap volt, helyenként még az ártatlan szépirodalomtól is rettegő oláh cenzúra jóvoltából fehér foltokkal éktelenkedve. De lap volt, újság, a magyar betűre, a szép élvezetére sóvárgó erdélyi magyarságnak lelki kenyere. Ekkor idestova 1920-at írtak, s a parancsoló életösztön munkára sürgetett. A szemle hasábjain ekkor jelent meg az a vers, amelynél szebbet aligha írtak a magyar nyelvről, a magyar beszédről: „Vigyázzatok ma jól, akik beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót: A nyelv ma nektek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba: Vigyázzatok ma jól, akik beszéltek. E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely a hóban is virul: Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, Mintha imádkozna.” Ez a „hóban is viruló rózsa” az új erdélyi irodalom. De a nyelv művészeinek is szól az intelem: „És aki költő, az legyen király; Király és próféta soha más. Nem méltó a daróc főpap tatárhoz S királyi nyelvhez koldus dadogás.” A költemény alá az a név volt írva, amelyet ekkor már szinte áhítatos tisztelettel emlegettek az emberek: Reményik Sándor. Közben hasadozott, kibontakozott a megölhetetlen élet a hó alól... A magyar betűk rajongóinak, híveinek tábora egyre szaporodott Erdélyben. Az „Erdélyi Szemle” megszűnt, s új szépirodalmi lapnak adott helyet. És elődjénél szebb köntösben, művészi kiállításban, gazdag tartalommal 1921-ben megindult az erdélyi magyarság vezető szépirodalmi orgánuma, a „Pásztortűz”. A lap főszerkesztője a már Erdély-szerte nagy és ismert nevű Reményik Sándor volt. A felelős szerkesztő Walter Gyula, a finom poéta, akinek első versei a Zászlónk „Fakadó rügyek” rovatában jelentek meg 1911-ben. És új értékek tűntek fel, lenek ismertté egymás után. Berde Mária, Nagy Emma, Moher Károly. A Pásztortűz számainak díszei voltak Aprily Lajos versei. A nagyenyedi ősi kollégium tanárának az Erdélyi Szemle hozta az első költeményeit, amelyekben már kész költőnek, s a magyar nyelv csodálatos művészének mutatkozott. Brilliáns formaművészete utánozhatatlan. Rejtett kincs volt eddig Gyallay Domokos, a zamatos humorú, pompás történeti elbeszélő. S ekkor ismerték meg Erdélyben Tompa László nevét. A volt szolgabíróról s kitűnő tisztviselőről csak ismerősei tudták eddig Székelyudvarhelyen, hogy a múzsákkal is társalog. És íme, hogy kilépett a nyilvánosság elé, mindenki elcsodálkozott, mennyire jeles költő. Férfias erejű, sötét színezésű lírájában az erdélyi havasok feketesége komorlik. És jöttek mások... Kolozsvárott kiadóvállalat alakult, a „Minerva”, hogy magyar könyveket, erdélyi magyar írók írásait bocsássa szárnyra... S az erdélyi írók maguk is útra keltek az erdélyi városokba, Székelyudvarhelyre, Keresztúrra, Kézdivásárhelyre, Désre, hogy elvigyék a magyar igét. S megrendült Reményik Sándor költeménye az előadói pódiumról. „Arról a mi nagy bánatunkról”: „Az ajkunkra már alig-alig vesszük, És ha vesszük, halk és szordinós a szó, De telítette a mi életünket Mélyen és keserűn, mint tengert a só.” Mindenki tudta, mit jelent ez. Csodálatos volt, milyen erőt képvisel ez a törékeny fizikumú, halk hangú poéta, az elárvult erdélyi magyarság vátesze. Közben új, „második” sora jelentkezett a fiatal, friss tehetségeknek. A „Pásztortűz” készséggel adott teret mindenkinek, akiben hivatottságot látott. Pezsgés, élet indult meg mindenütt. — Marosvásárhelyt szépirodalmi lap alakul „Zordidők” címmel. S a kolozsvári „Szent Ferenc Hírnöke” a „Hírnök” címen P. Tréfán Leonárd és Jánossy Béla szerkesztésében hitbuzgalmi lap-ból szépirodalmi folyóirattá lett, megértve az idők parancsoló szavát. Az óváriusi ferences kolostorban a Bonaventura nyomda dübörgő gépei nyomták a ,,Hírnök”-öt. Ez a nyomda jogutódja a csíksomlyói szentferences Kájoni kézisajtónak, amelyen Rákóczi Ferenc kiáltványát és „Bem apó” hadiparancsait nyomtatták valamikor ... Az erdélyi irodalom megindulásával és nekilendülésével kapcsolatos a „Tizenegyek” mozgalma. A fiatal írók, akik többnyire a Pásztortűzben is már dolgozgattak, összejöttek időnként, hogy megbeszéljék terveiket, álmaikat. A Pásztortűz szerkesztője, Reményik Sándor, gyöngéd, óvó szeretettel ügyelt a fiatalok fejlődésére. Köztük volt Tamási Áron, Jancsó Béla, aki alapos és komoly felkészültségű esztétikai cikkeket írogatott. Nem számolták egymást, de végén kiderült, hogy éppen tizenegyen vannak. Valaki felvetette az eszmét: Alakítsunk mi is külön lapot. A folyóirat meg is indult „Előre” címmel, és talán kilenc számot ért. Az agilis és fürge Balázs Feri nem csüggedt el a lap korai kimúlása miatt, ha- s nem kiadta a jelszót. Antológiával kell fellépni, annak nagyobb sikere lesz. S 1923 tavaszán a tizenegy fiatal író díszes külsejű felhívással fordult az erdélyi magyar olvasóközönséghez. „Mi, Erdély fiatal írói — szóltak lelkes magabízással —, hírül adjuk ezennel nektek, minden test- s vérünknek, hogy szól az idő általunk. Fiatal erdélyi írók, akiket, mint új sziklákat világomláskor kivetett magából a föld, most hozzátok akarnak találni. Csodálkoztok azon, hogy ismeretlenül fordulunk hozzátok. Régóta ismerjük mi már egymást a közös sorsban.” A kiáltványt aláírták mind a tizenegyen: Balázs Ferenc, Dobai István, Finta Zoltán, Jakab Géza, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, báró Kemény János, Maksay Albert, Mihály László, Szentiványi Sándor, Tamási Áron. A kiáltvány szétröpült az erdélyi városokban és falvakban, s varázslatos, váratlan eredmény mutatkozott. Seregestül jöttek vissza a gyűjtőívek, tele előfizetőkkel. A fiatalok ezer példányban akarták kiadni az antológiát, de rájöttek arra, hogy kétezer is kevés. Ritka, nagy siker! Háromezer példányban kapkodták szét az erdélyi olvasók a fiatal írók antológiáját, amely artisztikus külsővel, szépen illusztrálva jelent meg Kolozsvárott. „Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól.” Gazdag volt a magyar betű aratása az 1923-as év nyár elején... Röviden, hiányosan vázolva, dióhéjban íme, az erdélyi irodalom megindulásának gyönyörű, felejthetetlen hőskorszaka... TOLLAS TIBOR FENYŐK tű levelű csend kupolái örökzöld fenyvesek a hó alól is reményt szikrázni csak zengjetek! Isten nélküli istállók mélyén ti őrzitek a szárnyatok alá menekült Kisdedet. Túl, arasznyi ágaitok, szalmazsákokba rejtve, ha örök elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább! Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe’: csak a szeretet tehet csodát Istenáldotta, boldog karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag új évet kíván a youngstowni SZENT ISTVÁN EGYHÁZKÖZSÉG nevében Török Dezső lelkipásztor