Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-11-30 / 46. szám

8. oldal I CSONKA EMIL: A világsajtó Reaganról A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung vezető riportja arról szól, hogy a győztes Rea­gan szerényen fogadta és ünnepelte nagy dia­dalát. Reagan az újabb amerikai történelem legnagyobb választási győzelmét aratta. Ehhez hasonló diadalt csak Roosevelt ért meg 1936- ban a republikánus London felett, és Johnson 1964-ben a republikánus Goldwater ellenében. Carternek az elmúlt négy évben nem sikerült úgy hatnia, mint egy szuperhatalom vezéregyé­nisége. Ezenkívül szerencséje sem volt. Az Egyesült Államok politikai lelkülete gyökere­sen megváltozott. Carter körül széttört az a koalíció, amely mindig a demokratákat támo­gatta, nevezetesen a kisebbségek, munkások, intellektuellek, feketék és zsidó választók koa­líciója. A választási harc vége felé Carter igye­kezett Reagant úgy feltüntetni, mint aki ma­radt, olyan konzervatív, aki szétzúzza majd a szociális reformok hálózatát. Ennek ellenére Reagan nagy sikert aratott éppen a szakszer­vezeteknél, a zsidó választóknál és a kisebbsé-­ geknél. Sikerült betörnie az amerikai baloldali liberálisok fellegváraiba. Ezzel megsemmisítette­­ a mítoszt, hogy Amerikában egyedül a demok-­ rata párt képviseli a reformot, a szociális ha- l ladást és a kisemberek érdekeit. Az amerikai választók azért is Reaganre sza-­­vaztak, mert megunták már Amerika külpoliti-­ kai megaláztatásait, elegük volt abból, hogy Amerikát minden rendű és rangú hatalom csak úgy ide-oda lökdösse. Reagan mint kaliforniai kormányzó, értett ahhoz, hogy a hatalmat jó kezekbe adja, jó munkatársakat bízzon meg fontos feladatok végrehajtásával. De lesznek területek, ahol mégiscsak egyedül kell döntenie és cseleked­­­­nie. Ilyen például a háború és béke kérdése, ■ vagy a szövetségesekkel fennálló viszony. Rea­gan folytatni fogja a párbeszédet a Szovjetunió­val, és ezután kell bebizonyítania, hogy ezt ügye­sebben teszi, mint elődje — írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Egy másik német lap, a Süddeutsche Zeitung hasábjain a következőket olvassuk: Az amerikai választás politikai földcsuszam­lással egyenlő. A választásból nemcsak új elnök született, hanem az eredmény azt is mutatja, , hogy Amerikának új arca van. Ezt az új arcot Európában eddig senki sem akarta meglátni, tudomásul venni. A Reagan melletti rendkívül nagy többség nem tekinthető csupán Carter­­ elleni tiltakozásnak. Nemcsak, arról van szó, hogy az amerikai választók elvétették az elnök­­ szeszélyes, és nem mindig szakértelemről ta­núskodó gazdasági és külpolitikáját, hanem sok­kal inkább arról, hogy az amerikai választók nem voltak megelégedve Amerikának a világ­ban betöltött szerepével. Amerika újjászületés­re vár, és bizonyos értelemben megváltásra. Az amerikai nép azt akarja, hogy olyan szerepe legyen, amely megfelel hatalmának és teljesít­ményeinek. Ronald Reagan mintegy megteste­sítette ezt a hangulatot, ennek szellemében tette hazafias ígéreteit, azt, hogy visszaszerzi Amerika vezető szerepét a világban, a segítsé­gével pedig a gazdasági életet megszabadítja a dirigizmus bilincseiből, visszatér az amerikai társadalom hagyományos értékeihez, és hadat üzen az erkölcsi könnyelműségnek, a mérték­telen szabadosságoknak. Megállapítja továbbá a lap, hogy mindent egybevetve, Reagan az úttörő szellemet, a pio­nírok szellemiségét hozza az amerikai politiká­ba. Reagan hivatalba lépése olyan időben tör­ténik, amikor a nemzetközi politika meglehető­sen ingatag. Irányváltozás és kísérletezés csak fokozná a bizonytalanságot — írja a német lap, majd a következőket mondja: A leendő új elnök arra törekszik, hogy a Szov­jetuniótól ismét elvgye azt, amit Carter mintegy ajándékként adott neki. Reagan nem akarja hagyni, hogy a Szovjetunió Amerikával egyenlő szuperhatalom legyen. Ennek érdekében fon­tosnak tartja, hogy Amerika katonai fölénye ismét biztosíttassák. Reagan arra alapozza el­gondolásait, hogy egy új fegyverkezési verseny­ben a Szovjetunió nem tudna lépést tartani, és ezért hajlandó lenne arra, hogy Washington­nal új tárgyalásokba bocsátkozzék. Persze nincs kizárva, hogy a Szovjetunió nem így, hanem éppen ellentétes módon reagál, és brutális mó­don próbára teszi Reagant. Az sincs kizárva, hogy erre már az átmeneti időszakban sor ke­rül, addig, amíg még Carter ül az elnöki hiva­talban, ez esetben Reagan már kész helyzet elé kerülne. A tekintélyes napilap a bonni Die Welt fon­tosnak tartja, hogy nemcsak Reagan győzött, hanem pártja, a republikánus párt a szenátus­­ban is többségre tett szert. Rámutat arra is: Reagan megígérte, hogy minisztereinek sok te­kintetben szinte teljhatalmat, és szakterületü­kön szabad kezet ad, és ez jó jel. A lap ezután a következőket írja: Reagan győzelme népszavazásszerű leszámolás volt a Carter-kormány négy esztendejével. De nem­csak erről van szó, hanem az amerikaiaknak arról a szándékáról, hogy az Egyesült Államok tudatában akar lenni a maga erejének és lehe­­­­tőségeinek. Amerika új öntudatra ébredt, elfo­gadja az új eszmék kihívását, keresi, kutatja a meglevő erőtartalékokat, ezt várja Reagantól és gárdájától, egyszóval a „Spirit of America”, az igazi amerikai szellem felébresztését. Az amerikai választókban erős a vágyakozás a morális megújhodás után. Az amerikai választó világos útmutatást akar az infláció és a mun­kanélküliség leküzdésére, a nagyvárosok prob­lémáinak megoldására. A választók a jelek sze­rint bíznak abban, hogy Ronald Reagan kive­zeti Amerikát a megaláztatások, a kétség és az aggodalmak völgyéből, és visszaadja Ameri­kának a világban őt megillető szerepet. A Die Welt szerint Reagannek jobb szakér­tők állnak rendelkezésére, mint Carternek áll­tak. Választói bíznak abban is, hogy Reagan szavahihetősége végül is oda vezet, hogy Ame­rika nem lesz többé csak afféle másodrendű világhatalom. Megállapítja még a bonni lap: Európában és így Bonnban is tudomásul kell venni, hogy Amerika vezető szerepe nélkül a nyugati védelem elképzelhetetlen. Reagan Ame­rikája feltehetően megérteti a világgal, s így a Szovjetunióval is, hogy Amerika tiszteletre­méltó hatalom, olyan nagyság, amellyel szá­molni kell, és amelynek a magatartása nem ki­számíthatatlan — fejezi be a Die Welt. Új könyveseményt Megjelent! Kapható! CSONKA EMIL A forradalom oknyiatozó története 1945-1956 1948-1956 A szerző az 1981-ben esedékes 25. évfor­dulóra írta e nagyszabású munkát, de már most elkészült, a 24. évfordulóra, a 25. év­forduló nyitányára. A könyv alaptétele: a forradalom 1956. október 23-án robbant ki, de jóval korábban kezdődött, valójában akkor, amikor az első szovjet katona átlépte a Kárpátok gerincét, és nyomában megjelent az első moszkovita agitátor. Ennek az alaptételnek megfelelően a könyv feldolgozza a megelőző 12 év forra­dalmat felidéző történéseit. 1945-ben egy sza­bad választáson a magyar nép 8,3 százaléka nem szavazott a kommunistákra, mégis, a 17 százalékos kisebbség erőszakosan magához ra­gadta a hatalmat. Ennek az erőszaknak a történetét írja meg ez a könyv: a pártok lik­vidálását, a különféle pereket és a társada­lom szétmorzsolását. Az összeesküvési per, a Mindszenty-per és a Rajk-per részletes tör­ténetével szolgál, leírja a parasztság kálvá­riáját, a munkásság kizsigerelését, az értel­miség deportálását, a vallásüldözést, a kultu­rális élet elsekélyesítését, a rendőrállam mód­szereit, a szovjet kizsákmányolást. A politikai rémdrámák s a diktatúra rémuralma jól do­kumentált, adatokban gazdag fejezetekben ke­rül elénk, automatikusan meggyőz arról, hogy a forradalom elkerülhetetlen volt. Az 1953-as új szakasz, a Petőfi Kör ténykedése, Rákosi bukása és a forradalom nyitánya után el­mondja a világtörténelmi esemény lefolyását: napról napra, szinte óráról órára haladva, világos tagolással, alaposan és tömören áb­rázolja a harc hősiességét, a győzelem má­morát, a leverés perfidségét. A szerző megvizsgálja a nemzetközi össze­­függéseket, s izgató kérdésekre keresi a vá­laszt. Hogy alakult volna a belső magyar élet, ha a forradalmat nem nyomják el? Milyen eredményt hozott volna egy szabad válasz­tás? Mi lett volna Mindszenty és Nagy Imre szerepe? Mi váltotta ki a második szovjet in­tervenciót? Világháború lett volna-e abból, ha Amerika megsegíti a magyar forradalmat? Csonka Emil könyve hiteles történészi mű, izgalmas olvasmány, hézagpótló munka, a forradalom kézikönyve, a 20. századi magyar történelem 12 évének drámai megelevenítése. A könyv ára 19,80 amerikai dollár, plusz portó. Megrendelhető a Katolikus Magyarok Vasárnapja könyvosztályán: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. A portugál belpolitika jobbra tolódása Ezt bizonyítja a legutóbbi választás eredmé­nye is, amely Sá Carneiro miniszterelnök párt­­szövetségének, a kereszténydemokraták, a szo­ciáldemokraták és a monarchisták összefogásá­nak a győzelmét hozta. Ez a szövetség és ez a kormány mindössze tízhónapos, de győzelme még a legoptimistáb­bak várakozását is felülmúlta. A diadalmas Lá Carneiro kijelentette: bebizonyosodott, hogy a választók jó kormányt, szilárdságot és politikai fejlődést áhítoznak, nem pedig valamiféle ideo­lógiát. 1974-ben baloldali tisztek radikális változást hoztak Portugália életében, az új fejlődés azon­ban eltér a baloldali irányzattól. A Lá Carneiro­­kormány 1974 óta az első olyan kormány, mely parlamenti többséggel rendelkezik. De a 250 üléssel rendelkező parlamentben a kormányfő­nek ennél többre lenne szüksége, nevezetesen kétharmados többségre. Csakis kétharmados többséggel lehetne ugyan­is elfogadtatni az 1976-os alkotmány nagy ará­nyú módosítását; ez az alkotmány a szocialista modell fejlődését írja elő, az új kormány vi­szont más irányú fejlődést akar. A miniszter­­elnök éppen ezért népszavazás elé akarja vinni az új alkotmány ügyét, amennyiben a parla-­­­mentben nem kapná meg a módosításhoz szük­séges többséget. Küszöbön áll az államelnök megválasztása is, és ez igen kemény jobb- és baloldali küzdelmet fog eredményezni. OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! Megélénkült Lefebvre érsek tevékenysége Lefebvre francia érsek, az úgynevezett tradi­­cionalista egyházi mozgalom vezetője ismét igen tevékennyé vált. Legközelebb Argentína főváro­sában, Buenos Airesben szentel fel egy papi szemináriumot, ahol 120 szeminarista készül az egyházi szentség felvételére. Az európai német nyelvterületen is új katolikus kollégiumok és lelkigyakorlatos házak felállítását tervezi, to­vábbá három új perjelséget, közülük az egyiket Ausztriában. Megélénkül az érsek szellemében működő ún. papi testvériség tevékenysége Németországban is. Würzburgban, Nürnbergben és Bonnban ha­vonként legalább egyszer olyan misét akarnak tartani, amelyet a zsinat előtti rítus szerint mondanak. Az elmúlt hetekben Lefebvre érsek Párizsban felszentelte a X. Szent Piusról elne­vezett egyetemi intézetet. Ennek a főiskolának az első évben 50 hallgatója lesz, történelmet, irodalmat és filozófiát tanítanak. választásokat figyelve (Folytatás az 1. oldalról) káoszban van. Számtalan liberális intézkedés bénítja, s a belpolitikai élet megannyi posztján olyanok ülnek, akik szívügyüknek tekintik, hogy mindez ne nagyon változzon. Ezek az erők mindent el fognak követni, hogy megtorpedóz­zanak minden céljukkal szemben álló intézke­dést. A Chase Manhattan Bank egyik elnöke máris nyilatkozott a tv-ben, elmondva: nem sok reményt lát arra, hogy a Reagan egyhamar be tudja váltani ígéreteit. Okként elsősorban a meglevő s örökölt inflációt, munkanélküliséget, az állandóan emelkedő ár- és bérszínvonalat és a magas kamatlábat jelölte meg. A helyzet külpolitikai téren sem sokkal ró­­zsásabb. A közel-keleti olajforrásokat a Szov­jetunió teljesen körülkerítette, s a legfontosabb ásványi nyersanyag lelőhelyek elvágásával is számolni kell Afrikában, hála a tervszerű visz­­szavonulásnak mindenütt. Ez a meghátrálás szerte a világon, mélypontra süllyesztette Ame­rika tekintélyét. Katonailag vészesen a második helyre csúsztunk, s az egyensúly helyreállítása sok időt venne igénybe még akkor is, ha azt évekkel ezelőtt elkezdtük volna. Nem is be­szélve arról, hogy hasonló erőfeszítést, amit az ígért fölény visszaállítása jelentene, a Kreml feltehetően nem nézne se jó szemmel, se tétle­nül. A Kreml érdeke azt kívánja, hogy kipro­vokáljon egy döntő szembenállást addig, amíg az egyensúly feléjük billen, vagy kísérelje meg a Nyugat gazdasági tönkretételét a Közel-Kelet megszállásával. Reagan viszont nem hagyott kétséget afelől, hogy vajon tétlenül nézhetjük-e a közel-keleti olajforrások elrablását? Ha Reagan valóban komolyan tenni akar va­lamit Amerika és a szabad világ érdekében — s hisszük, hogy így van —, akkor át kell értékel­nie gyökeresen az eddigi politikát mint belső, mint külső vonatkozásban. A belpolitikában sürgősen meg kellene fé­kezni azokat az erőket, melyek évtizedek óta készítik elő a kapitulációt. Enélkül minden kül­politikai igyekezete kudarcra van ítélve. Kül­politikai téren viszont feltétlenül át kellene ér­tékelni azt az elvet, hogy mi nem támadhatjuk a kommunizmust. Ez az elv juttatott el bennün­ket a második helyre, s innét már nem hosszú az út a vádlottak padjáig, amit a világkommu­nizmus erői már kovácsolnak. Ma már vészesen nem igaz az a tétel, hogy mi kibírnánk az első csapást, s még mindig lenne időnk visszavágni. Miként a tv is bizonyította Az első csapás című adásában, már ott tartunk, hogy az első csapás katonai erőnk több mint 90 százalékát megsem­misítené, és kilenc perccel ezután kénytelenek lennénk kapitulálni anélkül, hogy egyetlen raké­tát is visszalőttünk volna. Fel kell tételeznünk, hogy mindezzel Reagan elnök is tisztában van. A nagy kérdés csupán csak az marad: vajon képes lesz-e megbirkózni ezekkel az emberfeletti nehézségekkel? Remél­jük, hogy lesz ereje a harchoz, hogy mindez még nem késő, s felül kerül minden nehézségen, s képes lesz megvédeni a szabad világ szabadsá­gát, s egyben a mi szabadságunkat is. Hisszük, hogy erre szavazott Amerika. Foglein István 1980. november 30. UTITARS írja dr. Szépe László, dr. Öröm nélkül Az öröm az a napsugár, amelyben minden jól fejlődik. (J. Paul) Gyakori betegség ma a fekély, főleg a gyomorban. És ha megkérdezzük az orvos véleményét, azt fogja mondani, hogy a fekély oka 80—90 százalékban az ideg­­rendszer zavara. Okozhatja ugyan a helytelen táplál­kozás is, de nagyrészt a gond, hajsza, aggódás és az idegek feszültsége az ok. Erre gondolt egyik honfitársunknak, Imrének az orvosa is, amikor a röntgen kimutatta a fekélyt. De mivel alapos orvos volt, Imrénél a lelkiek iránt részle­tesen érdeklődött. És kiderült, hogy Imre nincs agyon­hajszolva, nincsenek komolyabb gondjai, nem aggódik és nem ideges. • De akkor mi a hiba? A bölcs orvos föladta Imrének még a következő kérdéseket: Örül-e az életnek? Örül-e a családjának? Élvezi-e a munkáját, és szokott-e nevet­ni? — A válasz ez volt: Élem az életet, szeretem a csa­ládomat, szívesen végzem értük a munkámat, de élvezni, örülni, nevetni? — ilyenre nem is szoktam gondolni. És ekkor az orvos megmagyarázta Imrének, hogy az életet lehet ugyan csak leélni, a munkát ütemszerűen végezni, de mindez nem elég a szervezetnek. Mert pl. a jó emésztéshez kellemes hangulat, s a mirigyek és máj működéséhez jóérzet, jó kedély, öröm és néha egy-egy­­ jóízű nevetés is kell. Enélkül elrozsdásodik a gépezet. És — az orvos még hozzátette — kérdezze meg a pap­ját, hogy a lelki világnak is kell-e az öröm? Valaki most azt mondhatná: Na, már megint itt vagyunk: az Útitárs örömről beszél. Pedig a mai élet nem ad sok okot az örömre. Mert minek lehetne ma még örülni? A világ eseményeinek? Az esetleges háború szelének? A drágaságnak, emberi gonoszságoknak, öreg­ségünknek, betegségeinknek? Igaz, ma az életünkben sok olyan körülmény van, ami inkább szomorít. De ha őszintén sorra veszünk min­dent, ami számunkra még megmaradt, akkor még min­dig találunk sok olyant, aminek lehet és kell is örülni. Egyszerűen csak azon múlik, hogy ne a bajokat tartsuk szemünk előtt, hanem a megmaradt jókat — még ha az kevés is. Itt van pl. az az idős házaspár, amelyik már nyug­díjban van. Saját, kifizetett házuk van. Nem palota, de szépen megférnek benne. Kényelmes, télen meleg, nyá­ron hűs. A közepes nyugdíjból is van mit a levesbe ap­rítani. Komoly betegségük nincs. Gyermekeik is meg­vannak, és elérhető távolságban laknak, évente párszor találkozhatnak. És boldogok? Örülnek az életnek? — Nem. Mind­kettő reggeltől estig azt sorolja, panaszolja, ami volt, ami nincs. A kis testi bajokat úgy emlegetik egymásnak, hogy siránkozás az egész nap. És ha valami nem tetszik, nem jó, azzal egymást nyomorgatják, mert nincs a kö­zelben más, akire rosszkedvüket kiönthetik. De miért rosszkedvűek? Nem lenne szebb, boldogabb az életük, nem lenne nyugalmasabb az utolsó pár év, ha reggeltől estig in­kább azt vennék sorra, aminek még örülhetnek? Persze, van olyan család is, amelyik az előbbinél sokkal rosszabb helyzetben van. Talán özvegyen, egye­dül, öregen, bénán. A gyermekek talán elszakadva, rossz útra térve, elválóban. Akinél így van, annak már nem kell, nem szabad örülnie? Annak már oka van mérge­lődni, lázongani, levertnek lenni? Ha az élet csak a temető kapujáig tartana, akkor lemondhatnánk az örülni tudásról, bár abból sem lenne hasznunk, csak kárunk, mert az örülni tudás megköny­­nyíti a rossz sorsot is. De nekünk keresztényeknek ez a földi élet csak átmenet, csak egy adventvárás. Advent, az Úr jövete­lének várása. Ha az életben minden fordítva sikerült, ha minden elveszett is, amit szerettünk, ha jelen éle­tünk keserves, kínos, nyomorúságos is, mi tudjuk, hogy ez csak átmenet, ez csak az anyagi részünkre szól, és jogosan várakozunk egy szebb világra, nagyobb boldog­ságra. Ha semmink sem lenne már a földön, akkor a lelki tökéletességünknek, lelkünk nemessé fejlődésének kel­lene örülnünk. Most, advent kezdetén mondjuk naponta gyakran: Örülni kell tudni! Örülni kell tudni! — És emlegessük magunknak azt, aminek még örülhetünk! Elveszett az a nap, amelyen nem mosolyogtunk! (Chamfort) Mindenben van egy elrejtett, szunnyadó dallam, s ha megtalálod hozzá a varázsszót, az egész világ veled énekli. (Eichendorf) Légy derűs és vidám! Többet ér ez minden bánkó­­dásnál. (Fontane) Paptestvéreink figyelmébe! Tisztelettel kérjük paptestvéreinket, a magyar egy­házközségeket, a szerzetesrendeket, hogy december hó 1-ig szíveskedjenek a címváltozásokat, áthelyezéseket, elhalálozásokat szerkesztőségünk címére bejelenteni. Az adatokra a készülő Kalendárium pontos címtára érdeké­ben van szükségünk. Előre is köszönjük.

Next