Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-11-30 / 46. szám
8. oldal I CSONKA EMIL: A világsajtó Reaganról A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung vezető riportja arról szól, hogy a győztes Reagan szerényen fogadta és ünnepelte nagy diadalát. Reagan az újabb amerikai történelem legnagyobb választási győzelmét aratta. Ehhez hasonló diadalt csak Roosevelt ért meg 1936- ban a republikánus London felett, és Johnson 1964-ben a republikánus Goldwater ellenében. Carternek az elmúlt négy évben nem sikerült úgy hatnia, mint egy szuperhatalom vezéregyénisége. Ezenkívül szerencséje sem volt. Az Egyesült Államok politikai lelkülete gyökeresen megváltozott. Carter körül széttört az a koalíció, amely mindig a demokratákat támogatta, nevezetesen a kisebbségek, munkások, intellektuellek, feketék és zsidó választók koalíciója. A választási harc vége felé Carter igyekezett Reagant úgy feltüntetni, mint aki maradt, olyan konzervatív, aki szétzúzza majd a szociális reformok hálózatát. Ennek ellenére Reagan nagy sikert aratott éppen a szakszervezeteknél, a zsidó választóknál és a kisebbsé- geknél. Sikerült betörnie az amerikai baloldali liberálisok fellegváraiba. Ezzel megsemmisítette a mítoszt, hogy Amerikában egyedül a demok- rata párt képviseli a reformot, a szociális ha- l ladást és a kisemberek érdekeit. Az amerikai választók azért is Reaganre sza-vaztak, mert megunták már Amerika külpoliti- kai megaláztatásait, elegük volt abból, hogy Amerikát minden rendű és rangú hatalom csak úgy ide-oda lökdösse. Reagan mint kaliforniai kormányzó, értett ahhoz, hogy a hatalmat jó kezekbe adja, jó munkatársakat bízzon meg fontos feladatok végrehajtásával. De lesznek területek, ahol mégiscsak egyedül kell döntenie és cselekednie. Ilyen például a háború és béke kérdése, ■ vagy a szövetségesekkel fennálló viszony. Reagan folytatni fogja a párbeszédet a Szovjetunióval, és ezután kell bebizonyítania, hogy ezt ügyesebben teszi, mint elődje — írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Egy másik német lap, a Süddeutsche Zeitung hasábjain a következőket olvassuk: Az amerikai választás politikai földcsuszamlással egyenlő. A választásból nemcsak új elnök született, hanem az eredmény azt is mutatja, , hogy Amerikának új arca van. Ezt az új arcot Európában eddig senki sem akarta meglátni, tudomásul venni. A Reagan melletti rendkívül nagy többség nem tekinthető csupán Carter elleni tiltakozásnak. Nemcsak, arról van szó, hogy az amerikai választók elvétették az elnök szeszélyes, és nem mindig szakértelemről tanúskodó gazdasági és külpolitikáját, hanem sokkal inkább arról, hogy az amerikai választók nem voltak megelégedve Amerikának a világban betöltött szerepével. Amerika újjászületésre vár, és bizonyos értelemben megváltásra. Az amerikai nép azt akarja, hogy olyan szerepe legyen, amely megfelel hatalmának és teljesítményeinek. Ronald Reagan mintegy megtestesítette ezt a hangulatot, ennek szellemében tette hazafias ígéreteit, azt, hogy visszaszerzi Amerika vezető szerepét a világban, a segítségével pedig a gazdasági életet megszabadítja a dirigizmus bilincseiből, visszatér az amerikai társadalom hagyományos értékeihez, és hadat üzen az erkölcsi könnyelműségnek, a mértéktelen szabadosságoknak. Megállapítja továbbá a lap, hogy mindent egybevetve, Reagan az úttörő szellemet, a pionírok szellemiségét hozza az amerikai politikába. Reagan hivatalba lépése olyan időben történik, amikor a nemzetközi politika meglehetősen ingatag. Irányváltozás és kísérletezés csak fokozná a bizonytalanságot — írja a német lap, majd a következőket mondja: A leendő új elnök arra törekszik, hogy a Szovjetuniótól ismét elvgye azt, amit Carter mintegy ajándékként adott neki. Reagan nem akarja hagyni, hogy a Szovjetunió Amerikával egyenlő szuperhatalom legyen. Ennek érdekében fontosnak tartja, hogy Amerika katonai fölénye ismét biztosíttassák. Reagan arra alapozza elgondolásait, hogy egy új fegyverkezési versenyben a Szovjetunió nem tudna lépést tartani, és ezért hajlandó lenne arra, hogy Washingtonnal új tárgyalásokba bocsátkozzék. Persze nincs kizárva, hogy a Szovjetunió nem így, hanem éppen ellentétes módon reagál, és brutális módon próbára teszi Reagant. Az sincs kizárva, hogy erre már az átmeneti időszakban sor kerül, addig, amíg még Carter ül az elnöki hivatalban, ez esetben Reagan már kész helyzet elé kerülne. A tekintélyes napilap a bonni Die Welt fontosnak tartja, hogy nemcsak Reagan győzött, hanem pártja, a republikánus párt a szenátusban is többségre tett szert. Rámutat arra is: Reagan megígérte, hogy minisztereinek sok tekintetben szinte teljhatalmat, és szakterületükön szabad kezet ad, és ez jó jel. A lap ezután a következőket írja: Reagan győzelme népszavazásszerű leszámolás volt a Carter-kormány négy esztendejével. De nemcsak erről van szó, hanem az amerikaiaknak arról a szándékáról, hogy az Egyesült Államok tudatában akar lenni a maga erejének és lehetőségeinek. Amerika új öntudatra ébredt, elfogadja az új eszmék kihívását, keresi, kutatja a meglevő erőtartalékokat, ezt várja Reagantól és gárdájától, egyszóval a „Spirit of America”, az igazi amerikai szellem felébresztését. Az amerikai választókban erős a vágyakozás a morális megújhodás után. Az amerikai választó világos útmutatást akar az infláció és a munkanélküliség leküzdésére, a nagyvárosok problémáinak megoldására. A választók a jelek szerint bíznak abban, hogy Ronald Reagan kivezeti Amerikát a megaláztatások, a kétség és az aggodalmak völgyéből, és visszaadja Amerikának a világban őt megillető szerepet. A Die Welt szerint Reagannek jobb szakértők állnak rendelkezésére, mint Carternek álltak. Választói bíznak abban is, hogy Reagan szavahihetősége végül is oda vezet, hogy Amerika nem lesz többé csak afféle másodrendű világhatalom. Megállapítja még a bonni lap: Európában és így Bonnban is tudomásul kell venni, hogy Amerika vezető szerepe nélkül a nyugati védelem elképzelhetetlen. Reagan Amerikája feltehetően megérteti a világgal, s így a Szovjetunióval is, hogy Amerika tiszteletreméltó hatalom, olyan nagyság, amellyel számolni kell, és amelynek a magatartása nem kiszámíthatatlan — fejezi be a Die Welt. Új könyveseményt Megjelent! Kapható! CSONKA EMIL A forradalom oknyiatozó története 1945-1956 1948-1956 A szerző az 1981-ben esedékes 25. évfordulóra írta e nagyszabású munkát, de már most elkészült, a 24. évfordulóra, a 25. évforduló nyitányára. A könyv alaptétele: a forradalom 1956. október 23-án robbant ki, de jóval korábban kezdődött, valójában akkor, amikor az első szovjet katona átlépte a Kárpátok gerincét, és nyomában megjelent az első moszkovita agitátor. Ennek az alaptételnek megfelelően a könyv feldolgozza a megelőző 12 év forradalmat felidéző történéseit. 1945-ben egy szabad választáson a magyar nép 8,3 százaléka nem szavazott a kommunistákra, mégis, a 17 százalékos kisebbség erőszakosan magához ragadta a hatalmat. Ennek az erőszaknak a történetét írja meg ez a könyv: a pártok likvidálását, a különféle pereket és a társadalom szétmorzsolását. Az összeesküvési per, a Mindszenty-per és a Rajk-per részletes történetével szolgál, leírja a parasztság kálváriáját, a munkásság kizsigerelését, az értelmiség deportálását, a vallásüldözést, a kulturális élet elsekélyesítését, a rendőrállam módszereit, a szovjet kizsákmányolást. A politikai rémdrámák s a diktatúra rémuralma jól dokumentált, adatokban gazdag fejezetekben kerül elénk, automatikusan meggyőz arról, hogy a forradalom elkerülhetetlen volt. Az 1953-as új szakasz, a Petőfi Kör ténykedése, Rákosi bukása és a forradalom nyitánya után elmondja a világtörténelmi esemény lefolyását: napról napra, szinte óráról órára haladva, világos tagolással, alaposan és tömören ábrázolja a harc hősiességét, a győzelem mámorát, a leverés perfidségét. A szerző megvizsgálja a nemzetközi összefüggéseket, s izgató kérdésekre keresi a választ. Hogy alakult volna a belső magyar élet, ha a forradalmat nem nyomják el? Milyen eredményt hozott volna egy szabad választás? Mi lett volna Mindszenty és Nagy Imre szerepe? Mi váltotta ki a második szovjet intervenciót? Világháború lett volna-e abból, ha Amerika megsegíti a magyar forradalmat? Csonka Emil könyve hiteles történészi mű, izgalmas olvasmány, hézagpótló munka, a forradalom kézikönyve, a 20. századi magyar történelem 12 évének drámai megelevenítése. A könyv ára 19,80 amerikai dollár, plusz portó. Megrendelhető a Katolikus Magyarok Vasárnapja könyvosztályán: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. A portugál belpolitika jobbra tolódása Ezt bizonyítja a legutóbbi választás eredménye is, amely Sá Carneiro miniszterelnök pártszövetségének, a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a monarchisták összefogásának a győzelmét hozta. Ez a szövetség és ez a kormány mindössze tízhónapos, de győzelme még a legoptimistábbak várakozását is felülmúlta. A diadalmas Lá Carneiro kijelentette: bebizonyosodott, hogy a választók jó kormányt, szilárdságot és politikai fejlődést áhítoznak, nem pedig valamiféle ideológiát. 1974-ben baloldali tisztek radikális változást hoztak Portugália életében, az új fejlődés azonban eltér a baloldali irányzattól. A Lá Carneirokormány 1974 óta az első olyan kormány, mely parlamenti többséggel rendelkezik. De a 250 üléssel rendelkező parlamentben a kormányfőnek ennél többre lenne szüksége, nevezetesen kétharmados többségre. Csakis kétharmados többséggel lehetne ugyanis elfogadtatni az 1976-os alkotmány nagy arányú módosítását; ez az alkotmány a szocialista modell fejlődését írja elő, az új kormány viszont más irányú fejlődést akar. A miniszterelnök éppen ezért népszavazás elé akarja vinni az új alkotmány ügyét, amennyiben a parla-mentben nem kapná meg a módosításhoz szükséges többséget. Küszöbön áll az államelnök megválasztása is, és ez igen kemény jobb- és baloldali küzdelmet fog eredményezni. OLVASSA ÉS TERJESSZE A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁT! Megélénkült Lefebvre érsek tevékenysége Lefebvre francia érsek, az úgynevezett tradicionalista egyházi mozgalom vezetője ismét igen tevékennyé vált. Legközelebb Argentína fővárosában, Buenos Airesben szentel fel egy papi szemináriumot, ahol 120 szeminarista készül az egyházi szentség felvételére. Az európai német nyelvterületen is új katolikus kollégiumok és lelkigyakorlatos házak felállítását tervezi, továbbá három új perjelséget, közülük az egyiket Ausztriában. Megélénkül az érsek szellemében működő ún. papi testvériség tevékenysége Németországban is. Würzburgban, Nürnbergben és Bonnban havonként legalább egyszer olyan misét akarnak tartani, amelyet a zsinat előtti rítus szerint mondanak. Az elmúlt hetekben Lefebvre érsek Párizsban felszentelte a X. Szent Piusról elnevezett egyetemi intézetet. Ennek a főiskolának az első évben 50 hallgatója lesz, történelmet, irodalmat és filozófiát tanítanak. választásokat figyelve (Folytatás az 1. oldalról) káoszban van. Számtalan liberális intézkedés bénítja, s a belpolitikai élet megannyi posztján olyanok ülnek, akik szívügyüknek tekintik, hogy mindez ne nagyon változzon. Ezek az erők mindent el fognak követni, hogy megtorpedózzanak minden céljukkal szemben álló intézkedést. A Chase Manhattan Bank egyik elnöke máris nyilatkozott a tv-ben, elmondva: nem sok reményt lát arra, hogy a Reagan egyhamar be tudja váltani ígéreteit. Okként elsősorban a meglevő s örökölt inflációt, munkanélküliséget, az állandóan emelkedő ár- és bérszínvonalat és a magas kamatlábat jelölte meg. A helyzet külpolitikai téren sem sokkal rózsásabb. A közel-keleti olajforrásokat a Szovjetunió teljesen körülkerítette, s a legfontosabb ásványi nyersanyag lelőhelyek elvágásával is számolni kell Afrikában, hála a tervszerű viszszavonulásnak mindenütt. Ez a meghátrálás szerte a világon, mélypontra süllyesztette Amerika tekintélyét. Katonailag vészesen a második helyre csúsztunk, s az egyensúly helyreállítása sok időt venne igénybe még akkor is, ha azt évekkel ezelőtt elkezdtük volna. Nem is beszélve arról, hogy hasonló erőfeszítést, amit az ígért fölény visszaállítása jelentene, a Kreml feltehetően nem nézne se jó szemmel, se tétlenül. A Kreml érdeke azt kívánja, hogy kiprovokáljon egy döntő szembenállást addig, amíg az egyensúly feléjük billen, vagy kísérelje meg a Nyugat gazdasági tönkretételét a Közel-Kelet megszállásával. Reagan viszont nem hagyott kétséget afelől, hogy vajon tétlenül nézhetjük-e a közel-keleti olajforrások elrablását? Ha Reagan valóban komolyan tenni akar valamit Amerika és a szabad világ érdekében — s hisszük, hogy így van —, akkor át kell értékelnie gyökeresen az eddigi politikát mint belső, mint külső vonatkozásban. A belpolitikában sürgősen meg kellene fékezni azokat az erőket, melyek évtizedek óta készítik elő a kapitulációt. Enélkül minden külpolitikai igyekezete kudarcra van ítélve. Külpolitikai téren viszont feltétlenül át kellene értékelni azt az elvet, hogy mi nem támadhatjuk a kommunizmust. Ez az elv juttatott el bennünket a második helyre, s innét már nem hosszú az út a vádlottak padjáig, amit a világkommunizmus erői már kovácsolnak. Ma már vészesen nem igaz az a tétel, hogy mi kibírnánk az első csapást, s még mindig lenne időnk visszavágni. Miként a tv is bizonyította Az első csapás című adásában, már ott tartunk, hogy az első csapás katonai erőnk több mint 90 százalékát megsemmisítené, és kilenc perccel ezután kénytelenek lennénk kapitulálni anélkül, hogy egyetlen rakétát is visszalőttünk volna. Fel kell tételeznünk, hogy mindezzel Reagan elnök is tisztában van. A nagy kérdés csupán csak az marad: vajon képes lesz-e megbirkózni ezekkel az emberfeletti nehézségekkel? Reméljük, hogy lesz ereje a harchoz, hogy mindez még nem késő, s felül kerül minden nehézségen, s képes lesz megvédeni a szabad világ szabadságát, s egyben a mi szabadságunkat is. Hisszük, hogy erre szavazott Amerika. Foglein István 1980. november 30. UTITARS írja dr. Szépe László, dr. Öröm nélkül Az öröm az a napsugár, amelyben minden jól fejlődik. (J. Paul) Gyakori betegség ma a fekély, főleg a gyomorban. És ha megkérdezzük az orvos véleményét, azt fogja mondani, hogy a fekély oka 80—90 százalékban az idegrendszer zavara. Okozhatja ugyan a helytelen táplálkozás is, de nagyrészt a gond, hajsza, aggódás és az idegek feszültsége az ok. Erre gondolt egyik honfitársunknak, Imrének az orvosa is, amikor a röntgen kimutatta a fekélyt. De mivel alapos orvos volt, Imrénél a lelkiek iránt részletesen érdeklődött. És kiderült, hogy Imre nincs agyonhajszolva, nincsenek komolyabb gondjai, nem aggódik és nem ideges. • De akkor mi a hiba? A bölcs orvos föladta Imrének még a következő kérdéseket: Örül-e az életnek? Örül-e a családjának? Élvezi-e a munkáját, és szokott-e nevetni? — A válasz ez volt: Élem az életet, szeretem a családomat, szívesen végzem értük a munkámat, de élvezni, örülni, nevetni? — ilyenre nem is szoktam gondolni. És ekkor az orvos megmagyarázta Imrének, hogy az életet lehet ugyan csak leélni, a munkát ütemszerűen végezni, de mindez nem elég a szervezetnek. Mert pl. a jó emésztéshez kellemes hangulat, s a mirigyek és máj működéséhez jóérzet, jó kedély, öröm és néha egy-egy jóízű nevetés is kell. Enélkül elrozsdásodik a gépezet. És — az orvos még hozzátette — kérdezze meg a papját, hogy a lelki világnak is kell-e az öröm? Valaki most azt mondhatná: Na, már megint itt vagyunk: az Útitárs örömről beszél. Pedig a mai élet nem ad sok okot az örömre. Mert minek lehetne ma még örülni? A világ eseményeinek? Az esetleges háború szelének? A drágaságnak, emberi gonoszságoknak, öregségünknek, betegségeinknek? Igaz, ma az életünkben sok olyan körülmény van, ami inkább szomorít. De ha őszintén sorra veszünk mindent, ami számunkra még megmaradt, akkor még mindig találunk sok olyant, aminek lehet és kell is örülni. Egyszerűen csak azon múlik, hogy ne a bajokat tartsuk szemünk előtt, hanem a megmaradt jókat — még ha az kevés is. Itt van pl. az az idős házaspár, amelyik már nyugdíjban van. Saját, kifizetett házuk van. Nem palota, de szépen megférnek benne. Kényelmes, télen meleg, nyáron hűs. A közepes nyugdíjból is van mit a levesbe aprítani. Komoly betegségük nincs. Gyermekeik is megvannak, és elérhető távolságban laknak, évente párszor találkozhatnak. És boldogok? Örülnek az életnek? — Nem. Mindkettő reggeltől estig azt sorolja, panaszolja, ami volt, ami nincs. A kis testi bajokat úgy emlegetik egymásnak, hogy siránkozás az egész nap. És ha valami nem tetszik, nem jó, azzal egymást nyomorgatják, mert nincs a közelben más, akire rosszkedvüket kiönthetik. De miért rosszkedvűek? Nem lenne szebb, boldogabb az életük, nem lenne nyugalmasabb az utolsó pár év, ha reggeltől estig inkább azt vennék sorra, aminek még örülhetnek? Persze, van olyan család is, amelyik az előbbinél sokkal rosszabb helyzetben van. Talán özvegyen, egyedül, öregen, bénán. A gyermekek talán elszakadva, rossz útra térve, elválóban. Akinél így van, annak már nem kell, nem szabad örülnie? Annak már oka van mérgelődni, lázongani, levertnek lenni? Ha az élet csak a temető kapujáig tartana, akkor lemondhatnánk az örülni tudásról, bár abból sem lenne hasznunk, csak kárunk, mert az örülni tudás megkönynyíti a rossz sorsot is. De nekünk keresztényeknek ez a földi élet csak átmenet, csak egy adventvárás. Advent, az Úr jövetelének várása. Ha az életben minden fordítva sikerült, ha minden elveszett is, amit szerettünk, ha jelen életünk keserves, kínos, nyomorúságos is, mi tudjuk, hogy ez csak átmenet, ez csak az anyagi részünkre szól, és jogosan várakozunk egy szebb világra, nagyobb boldogságra. Ha semmink sem lenne már a földön, akkor a lelki tökéletességünknek, lelkünk nemessé fejlődésének kellene örülnünk. Most, advent kezdetén mondjuk naponta gyakran: Örülni kell tudni! Örülni kell tudni! — És emlegessük magunknak azt, aminek még örülhetünk! Elveszett az a nap, amelyen nem mosolyogtunk! (Chamfort) Mindenben van egy elrejtett, szunnyadó dallam, s ha megtalálod hozzá a varázsszót, az egész világ veled énekli. (Eichendorf) Légy derűs és vidám! Többet ér ez minden bánkódásnál. (Fontane) Paptestvéreink figyelmébe! Tisztelettel kérjük paptestvéreinket, a magyar egyházközségeket, a szerzetesrendeket, hogy december hó 1-ig szíveskedjenek a címváltozásokat, áthelyezéseket, elhalálozásokat szerkesztőségünk címére bejelenteni. Az adatokra a készülő Kalendárium pontos címtára érdekében van szükségünk. Előre is köszönjük.