Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-12-07 / 47. szám
•műk 1980.-VOL. 87. ÉVF. Dec. 7. - VASÁRNAP - 47.az. 'cdamapja Amerika egyetlen katolikus CntllOliC II|llli£«irÍ«UlS’ SllIl<liCV The only Catholic Hungarian magyar hetilapja ■ ■ - - ■ ■ Weekly Newspaper in the U.S.A. Price of one copy: 35 cents (USPS 291-640) Eqyes szám ára: 35 cent KIADŐHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509 — Telefon: (216) 799—2600 és 799'—3335. DR. MIHÁLYI GILBERT: A Visztula partján szabadságtüzek lobognak A lengyel munkásforradalom történelmi hordereje Az egyik emigrációs magyar újság „krízis”nek nevezi azt, ami Lengyelországban végbemegy. Ennél természetesen sokkal több az, sokkal komolyabb és sokkal izgalmasabb: a Visztula partján szabadságtüzek lobognak. Nem szabadságharc ugyan a szó mindennapi értelmében, mert még a diákság és az értelmiség nem csatlakozott a munkásokhoz. De tény az, hogy a szabadság láza, megjelenése egyre szélesebben terjed a nép minden körében, ahogy a Chicago Tribune legújabban dokumentálja. Viszont a szó szoros értelmében igenis szabadságharc, mert öntudatosan és céltudatosan követeli vissza ez elkobzott egyéni és nemzeti jogokat. Nem nagyobb kenyérért, nem „egy másik autóért” folyik a küzdelem, hanem a rabbéklyók széttörésére. Forradalom a javából! Nem véres barrikádokon való fegyveres harc, de gigászi mérkőzés gyökeres változásért. Lehetne gyökeresebb kihívás, mint a mindenható pártállam ölelésében szabad szakszervezetet követelni? Szabadságforradalom, mert a lengyel munkások követelései alapjában rengetik meg a szolgaságot, amit az elnyomók fegyveres erőszakkal rájuk kényszerítettek. Igazi erőpróba! Azt a sorsdöntő kérdést veti fel és akarja tisztázni, hogy ki az úr Lengyelországban? Vajon maga a lengyel nép, vagy pedig az idegen megszállót kiszolgáló kommunista párt? • Ami a Visztula partján végbemegy, nem helyi érdekű forradalom. „Október él és ma lengyelül beszél” — írja Kocsis Gábor, és mennyire igaz! Az egész Közép-Kelet-Európa ellenállásának, szabadságküzdelmének szerves része. Benne a nagy kortragédia kerül ismét a világfigyelem fókuszába, az elnyomottak és a szolganépek önelhatározási jogának visszakövetelése kiált SOS-t a világ minden tájába. A lengyel munkások tudatos és szívós kiállásában jelentkezik a vasfüggöny minden szörnyűsége, minden kommunista elnyomás szenvedése, kínja és a szolgaság keserűsége, valamint megalázottsága. Ezt ember nem tűrheti örökké! Ebbe az ember nem nyugodhatik bele közömbösen! Ezért a lengyel dolgozók forradalmában az összes kommunista elnyomott érdekelve van, és szinte lélegzetüket visszafojtva figyelik annak alakulását. De mi több! A lengyel munkások szabadságharcában letagadhatatlanul nyilvánvalóvá válik a kommunista gazdaságpolitika csődje, a politikai és kulturális elnyomás teljes bukása, mert minden pártdemagógia és -propaganda ellenére a marxista életberendezés nem tudja kielégíteni a munkásokat. A lengyel munkásforradalom végérvényesen leleplezi, hogy a pártállamban a gyárak népet szolgáló önreklámozása: „Tied az ország, magadnak építed!” — hatalmas hazugság, a kommunizmus csalása és a vasfüggöny szemfényvesztése. Az elnyomás visszautasításában a lengyel dolgozók egységesek, határozottak és törhetetlenek. S az elnyomottaknak ez a roppant ereje az, ami végzetes csapást mér a gyarmatbirodalomra. Mert ma már Lengyelországban úgy alakulnak a dolgok, hogy a „mindenható” elnyomónak kell védekeznie, illetve engednie. Moszkva végeredményben fél az emberektől. Afganisztán esete példázza, hogy acélszörnyetegekkel szemben is mire képes a szabadságáért harcoló ember! • Évszázados megedzettség van a lengyel munkások szívóssága mögött. Hiszen nemzetük ezeréves élete tele van felkelésekkel, szabadságküzdelmekkel a támadó, Lengyelországot felosztó hatalmak ellen. S nem tartott örökké egyik nemzeti katasztrófa sem! Mindig a szabadság győzedelmeskedett, még a több mint százéves országfelosztás, három részre való országfeldarabolás után is. Ezek a lengyel munkások ilyen hosszú és hősi múlttal rendelkeznek, és azt mutatják, hogy nem akarnak méltatlanoknak bizonyulni dicső történelmükhöz. A túlélésnek ez a nemzeti tapasztalata ihleti őket, és ez egyik erőforrásuk. De a munkásforradalom vezérei megedzettek a jelen küzdelmeiben is. Hiszen nem először néznek szembe az ellenséggel, s nem először vezénylik az ellenállást. A lengyel munkásság ugyanis ismételten lázadozik az idegen parancsoló ellen. 1956-ban a forrpontra izzott elé- gedetlenségüket azzal szerelték le, hogy börtönéből kiengedték Wyszynski bíborost és vele együtt a bebörtönzött hazafiak százait és ezreit. 1970-ben a már-már kitörő munkáslázadás megbuktatta Wladyslaw Gomulka pártvezért, és kisebb engedményeket csikartak ki. 1976-ban a munkáslázadás nem érte el tetőfokát, s elfogadták követeléseik részleges teljesítését. Most,980-ban azonban már nem elégednek meg Eduard Gierek pártfőbiztos megbuktatásával, munkásszervezeti demokrácia kiharcolása a közvetlen céljuk. Ennek a történelmi horderejű szabadságküzdelemnek Lech Walesa a vezére, akit az 1970- es munkásfelkelés után állásából elbocsátottak és be is börtönöztek. (Édesapja különben itt él New Jersey államban, és készül az állam■ polgárság megszerzésére.) Ez a Walesa a tapasztalat tüzében megedződve, bámulatra méltó képességgel vezeti ezt a forradalmat, és a nekik kijáró jogokhoz öntudatosan ragaszkodva, ge■rincesen állja a harcot. „Mi nem kérünk a rendszertől, mi követelünk!” — ez nem lehet más, mint az elszánt szabadságharcos eltökéltsége és igaz férfiassága. • Itt a Nyugaton sokan vannak azon a véleményen, hogy előbb-utóbb „Showdown”-ra kerül a sor. A lengyel dolgozók ugyanis nem engednek kicsikart eredményeikből, viszont a kommunista párt alapos megtépázottsága és öngyilkossága nélkül nem mondhat le az uralmi felsőbbségről. Szabad szakszervezet és kommunista pártállam ugyanis fából vaskarika! A kettő annyira ellentétes, mint a tűz és víz! Gábor Áron hetekkel ezelőtt aggódott, hogy a párt engedékenysége nem „átejtés”-e, ami közvetve a lengyel munkások hiszékenysége kri-tikájának vehető. A munkáskövetelők azonban tudatában vannak a hatalmas kockázatnak, s ezért szívósan bár, de mégis nagy meggondoltsággal ássák egyre alá a szovjet hegemóniát. Világos, hogy a kommunista párt taktikázik. Időt húz, hogy időt nyerjen. Egyelőre még nagy hátrányára lenne Lengyelország lerohanása Afganisztán megerőszakolása után. Ez ugyanis a détente-ban még mindig hivő, és annak meg(•Qr-amlapón rwarr ontrro mAKellman Purmnailformányoknál évekre visszavetné az „enyhülés” politikáját. Ez a Szovjetuniónak nem jól jönne. De túl soká mégsem várakozhatik, mert jól tudja, hogy a szabadság ragályos betegség, és le kell törni, mielőtt futótűzként tovaterjed elsősorban Lengyelországban, azután meg a Vasfüggöny országaiban. Moszkva eddig minden próbálkozást könyörtelenül eltiport: 1956-ban Magyarországon, 1968-ban pedig Prágában. Figyelmeztetése már elhangzott „törvényesített ellenállást” — ennek tekintik a szabad szakszervezeteket — nem tűrhetnek meg! Hogy mi jön ezután, csak a következő hetek és hónapok mutatják majd meg. A munkásforradalomnak még koránt sincs vége. Csak az „első menetnél” tartunk — ahogy a Chicago Tribune írta minap vezércikkében. • A megtorlás várható, mert a Szovjetunió javíthatatlan! Ha kísérjük a helsinki egyezmény megtartásának felülvizsgálására összeült madridi konferenciát, akkor tudjuk, hogy a Szovjetunióval alig lehet valamire menni. Pedig II. János Pál pápa nyugat-németországi látogatásakor Mainzban abbéli reményének adott kifejezést, hogy ez a konferencia előmozdítja a világ biztonságát „minden ember és minden nép teljes jogának elismerésével, ami magában foglalja a vallásszabadságot. Az egyének és népek jogai elfogadott ismérvének hatékony alkalmazása az emberiség életéből tüntesse el az imperializmus, a támadó politika, a kizsákmányolás és a neokolonializmus minden nyomát.” De ezt nemcsak mint valami jámbor óhajt fejezte ki, hanem kérésnek szánta, hiszen saját szülőföldje szabadságküzdelmei voltak eszében — és minden bizonnyal elsősorban az ami éppen ezekben a hónapokban folyik: „Mindezt annak a népnek a fiaként mondom, amelyik századokon át sokat szenvedett, és kényszerítve volt, hogy megvédje az egyéni és a nemzeti jogokat teljes elszántsággal.” Bárhogy is alakul a lengyel munkásforradalom, a szabadságharc megy tovább, éspedig „teljes elszántsággal”, ahogy a pápa szerint a lengyelek szokták. E sorok írója sokszor arra gondol, hogy a II. világháború közvetlenül Danzigért tört ki, s nem lehetetlen, hogy a szovjet gyarmatosítás felszámolásának is itt, Danzigban, a Visztula partján folyik egyik sorsdöntő rohama! A Szentatya német földön 11. János Pál pápa elsősorban lelkipásztorként látogatott Németországba, de nemcsak mint a katolikus egyház feje, Péter aposta utóda érkezett, hanem egyben a Vatikán állam irányítója, vagyis mint államfő. Éppen ezért a kölni repülőtéren, amikor Carstens német államelnök üdvözölte, a zenekar nem a pápai hanem a vatikáni himnuszt játszotta a magai vendég tiszteletére. Karl Carstens, a repülőtérre kivonult tömeg lelkes helyeslésétől kísérve, őszinte és meleg szavakkal üdvözölte a pápát: — Szentséges atya, németországi látogatása alkalmából szívélyesen köszöntöm. Sok millió német örül annak, hogy itt láthatjuk sorainkban. A pápát üdvözöljük és tiszteljük Önben, azt a pápát, aki ténykedése középpontjában a béke megőrzését, az egyes emberek méltóságának a tiszteletben tartását, a felebaráti szeretetet és az igazságot állította. Már a repülőtéren érezni lehetett, hogy a különben nehezen lelkesedő északnémet lakosság örömmel és szeretettel várta a pápát. Feliratokat tartottak a magasba, amelyen a II. János Pál által választott latin jelmondat volt olvasható: „Totus tuus.” (Egészen a tiéd.) Ezzel akarja kifejezni a pápa, hogy egészen a híveknek, az Egyháznak, a nyájnak él, mint jó pásztor. A másik latin nyelvű felirat, amely a repülőtértől kezdve egész németországi útján végigkísérte a pápát, mivel minden városban fogadták őt, szintén két latin szó: „Amo te” — vagyis „Szeretlek, szeretünk téged”. És ez a szeretet óráról órára, napról napra nőtt. II. János Pál szemmel láthatóan egyre jobban meghódította először a szíveket, aztán az elméket. Minden szava őszintén csengett, igaz szeretet , és elismerés hangján szólt a németekhez, róluk, a németekről. Mindenki érezte már az első relpülőtéri megnyilatkozás hallatán, hogy nem híizelegni, bókolni, diplomata módra udvariaskodni akar, hanem meggyőződésből beszél, amikor , ezeket mondja: : 1 — Mély megindulással és hálával az isteni Gondviselés iránt, amely engem kikutathatatlan ; okból Péter székébe hívott, lépek most német földre, amelynek népét és országát régebbi látogatásomból ismerem és nagyra értékelem. II. János Pál már útja előtt sem titkolta, hogy ez a lelkipásztori látogatás az egész német népnek szól. Vagyis gondol azokra a németekre is, akik a keleti, a szovjet zónába kerültek, kommunista rendszerű államban élnek. Nyugat-Németország, amelyet a pápa meglátogatott, kitart a német egység gondolata,, az egységes német nemzet eszméje mellett, és a római pápa elismerte ezt a törekvést. Carstens államelnök tehát már a legelső alkalommal a bonn-kölni repülőtéren köszönetet mondott ezért: — Országunk ketté van osztva, de a német nép ragaszkodik a nemzet egységéhez. Éppen ezért rendkívül tiszta szívvel mondunk köszönetet Önnek azokért a szavakért, melyeket népünkről mondott, köszönjük, hogy látogatásával az egész szeretett német nemzetet meg akarta tisztelni. Az államelnök után természetesen a német püspöki kar feje, a rendkívül tevékeny, körültekintő, erélyes és okos kölni érsek, Höffner bíboros köszöntötte a Szentatyát. (Folytatás a 2. és 3. oldalon) A pápa a papi hivatás elhagyásáról Két évvel pápasága megkezdése után II. János Pál közelebb hozott a megoldáshoz egy olyan problémát, amely eddig gyújtóanyagnak bizonyult az Egyház belső életében. Az Egyházból történő kilépésekről és ezzel kapcsolatban a papi nőtlenségről van szó. II. János Pál meglehetős határozottan elkülönítette magát VI. Pál pápának ebben a kérdésben követett politikájától. VI. Pál alatt ugyanis kereken 30 000 pap kapott engedélyt arra, hogy távozzék az Egyház kötelékéből, illetve feladja a papi rendet. Vagyis, átlagosan véve VI. Pál kereken másfél évtizedes pápasága idején évenként kétezer pap vált újra civillé pápai engedéllyel. II. János Pál szigorúbb intézkedéseket hoz, ezt a folyamatot fel akarja tartóztatni. Jelenleg négy-ötezer felmentési kérvény fekszik a Szentszék előtt. Franjo Seper bíboros, a hit kérdéseire alakult vatikáni kongregáció elöljárója kifejtette, hogy ez a jelenség rendkívül fájdalmas az Egyház számára. Az új pápai intézkedések értelmében csak egészen rendkívüli esetekben, súlyos okok és indokok alapján kerülhet sor felmentésre. Csak olyan pap kérvényét intézik el, aki már hosszú időn át és reménytelenül szakított a papi hivatással, és semmi kilátás nincs arra, hogy szándéka megváltoztatására bírják. Az elbocsátandók kategóriájába tartoznak olyanok is, akikről kiderül, illetve akik hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy annak idején nyomás hatása alatt léptek be a papi rendbe, vagy bebizonyosodik, hogy a papi elöljáróság a felvétel alkalmával nem járt el a szükséges gondossággal. A vatikáni közlés szerint a legkevésbé számíthatnak azok, akik már II. János Pál pápasága idején kérték felszentelésüket, vagyis az utóbbi két évben lettek papok. II. János Pál már 1979-ben, a papokhoz intézett nagycsütörtöki levelében világosan megmondotta: az Egyház minden papjelölttől, aki e szentség felvételét kéri, elvárja, hogy egy életen át hű maradjon hivatásához. Világhíredé Összeállította: Szentmiklósy Éles Géza • HELMUT SCHMIDT, Nyugat-Németország kancellárja egy amerikai televíziós interjú során a feladott kérdésekre válaszul kijelentette: Amerika nem lehet második helyen, mint katonai hatalom. Mi nem töröltük el a sorozást, mert mi áldozatot is követelünk állampolgárainktól. Nem helyes Németország megosztottsága, mert ha jelenleg két német állam is létezik, de a nemzet egy, Lengyelország orosz invázióját Afganisztánhoz hasonló támadásnak tekintené, de arról nem nyilatkozott, hogy milyen intézkedése- sket tenne ez esetben. Támogatja Reagan tervét a SALT III. újratárgyalását illetően. • II. JÁNOS PÁL pápa Nyugat-Németország hét városát látogatta meg, melynek során luteránus vezetőkkel is találkozott, és felhívta a katolikusok figyelmét a két egyház együttműködésének szükségességére. A sajtó, a rádió és televízió széles nyilvánosságot biztosított a pápa látogatásának. Sok ezren érkeztek ez alkalommal külföldről Németországba, így Hollandiából és Lengyelországból. • AZ EGYESÜLT NEMZETEK közgyűlése határozatában, melyet 111:22 arányban szavazott meg, újból követelte a Szovjetuniótól csapatai kivonását Afganisztánból. Moszkva a határozatot Afganisztán ügyeibe való meg nem engedhető beavatkozásnak és az ENSZ alapokmánya durva megsértésének minősítette, azzal vádolva Amerikát és Kínát, hogy hadüzenet nélküli háborút viselnek Afganisztán ellen. • SZOVJET katonák Kabulban éjnek idején behatoltak egy oroszbarát állami tisztviselő lakásába, és feleségével s három leányával együtt megölték. Fiuk a fürdőszobában egy takaró alá rejtőzködve menekült meg. • PETER BLAKE angol miniszter a madridi konferencián kijelentette, hogy enyhülés a Szovjetunió és a Nyugat között addig nem következhet be, amíg a szovjet katonák ki nem vonulnak Afganisztánból. Mondják, hogy a Szovjetunió előbb kivonul a madridi konferenciáról, mint Afganisztánból. • RONALD REAGAN, eltérően elődeinek gyakorlatától, nagyrészben minisztereinek tanácsára fog támaszkodni, és csökkentett Fehér Ház-i tanácsosok főképpen az összekötő szerepét fogják betölteni az elnök és a szakminiszterek között. • DAVID BARNETT-ten kívül még három, de valószínűleg hat, a Carter-kormány által alkalmazott CIA- ügynök ellen indított az igazságügy-minisztérium kémkedés miatt vizsgálatot. Barnett 92 000, Andrew Lee és Christopher Boyce több mint 80 000, de William Kampiles csak 3000 dollárt kapott a légtért ellenőrző műbolygók titkos adatainak a Szovjetunió részére történt elárulásáért. A honvédelmi kémelhárító osztály attól tart, hogy a szovjet kémek egészen a Fehér Házban hét lakat alatt őrzött titkokig jutottak el. • A LENGYEL munkásság újabb sztrájkkal fenyegetőzik a kormányígéretek be nem tartása miatt, a kormány 12 billiós kölcsönt kér a Nyugattól, mert a lengyel közgazdaság a Szovjetunió halálos ölelésében fulladozik. Az ország gabonatermésének 75 százalékát kénytelen exportálni, melyért nem nyugati valutát kap. A lengyel hús nagy részét szovjet csomagolásban Kelet- Németországba szállítják, elhitetve a németekkel, hogy a Szovjetunió segíti őket, másik részét pedig az Afganisztánt megszálló szovjet hadsereg részére, így a kommunista kormánynak adandó több billiós nyugati segélyt Szovjetunió véres vállalkozásához nyújtana segédkezet. Nyugati körökben arra gondolnak, hogy leghelyesebb volna a kölcsönt a lengyel munkásság független szakszervezetének küldeni részletekben, amely annak célszerű felhasználásáról gondoskodna. A feszültség levezetésére villámhárítóként a kormány egy 55 éves közgazdászt, Jerzy Ozdowski országgyűlési képviselőt, a katolikus Znak csoport vezetőjét, akit a pápa nem régen kihallgatáson fogadott, nevezte ki Lengyelország helyettes miniszterelnökévé. (Folytatás a 3. oldalon) .