Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-02-17 / 7. szám

8. oldal! SZAKÁTS ISTVÁNNÉ: Az élő csángó ballada Úgy üzent a dallama, a szövege, mint gyer­mekkorom idején a Szamos vizéből partra ve­tett kagyló. Fülemre szorítva a rohanó folyam zúgott benne. Ilyen messziről merített „kagylót” röpített íróasztalomig egy, a nyáron Erdélyünket majd a Regátot bejárt kedves német asszony. Hitte, hogy örömöt szerez nekem a román üdülő ud­varán hallott dallal, ahogyan az ő zenetanári lelkét is megfogta az ősi pentatonos formán, az akusztika törvényén épült­ ének. Kottába is szedte, betűzve jegyezte le mellé a maga szá­mára értetlen szöveget. Úgy, ahogy a szállodája árnyas udvarának sarkában hallotta, ahol két serény, idegen föld­re áttelepített székely leányka sütötte, forgatta a kanyai tudomány szerint a kürtöskalácsot, élesztgette a parazsat. Miközben dúdolta csak úgy „befelé”, majd bizalommal a nyájas ven­dégnek. Pontosan a csíkzsögödi szülőföldön meg­tanult szöveg szerint, és ahogyan megőrizte a mi ritka emlékezőtehetséggel és költői alakító­készséggel megáldott népünk a csángók s bu­kovinai székelyeink nótafájának termését. To­vábbadta századokon át, mint valamilyen tüzes stafétabotot, az eljövendő göröngyös utakra. Napom, napom, fényes napom, Süss még egyszer világosan, Nem mindenkor homályosan, Hogy hazámat ne sirassam. Ha az erdőt levághatnám, Szép hazámat megláthatnám, Látom füstjét, de csak alig, Hogy az égen feketélik. Moldva földjéről a hazába visszavágyó csán­gó magyar testvéreink Csík megyéből,­ Három­székből, 1761 óta a Kárpátok karéján túlra menekült és sok hányódtatás után Bukovinába jutott székelyek. — A siculicidium néven történelmünkbe került­ időket Mária Terézia ki­rálynő parancsa, az Erdély földjére küldött Buccow generális, Caraton nevű ezredes zúdí­totta a székelyek nyakába. „Fejük és vagyonuk vétessék!” — hangzott a parancs. Azoknak, akik mint ősi határvédő nemzet, a maguk föld­jét akarták védeni, ott katonáskodni, nem szét­szórtan, idegen, cseh, osztrák garnitokban, ak­kor, amikor az oláh legények maradtak Erdély földjén. A múlt viszontagságai, valamint Ceausescu embertelenségének egymásra záporozó „törvé­nyei” a jelenben az eredetileg tisztán magyar népességű területek elpusztítását, az egységes nyelvterület szétveretését jelentik. Derékban roppantja ketté a magyar testet. Kimagasló értékű írásaiért hálás szívvel gon­dolok a tudós etnográfus Domokos Pál Péterre. Az 1929-től kezdve megjelenő „A Moldvai Ma­gyarságáért, a „Filológiai Közlöny”-ért, leg­utóbbi ......édes hazámnak akartam szolgálni” összefoglaló kötetéért, azért a szívbéli örömö­mért, hogy egyszer fogadott, beszélhettem vele. Ennek kapcsán emlékezem a moldvai Forró­falvára került egyházi kántor, 1813-ban szüle­tett Petrás Incze János, később minorita rendű „hitkü­dér”-re. Aki küzdelmekkel teli papi mun­kássága mellett népe folklorisztikájának őrzője, dalainak, balladáinak, egyházi énekeinek to­­vábbadója. „Mert vannak idők, amikor nem­csak kartácsra, de nagy vagyon a szükség fo­hászkodásra.” Korszakot dokumentáló leveleit (1813—1886- ig) ma is őrzik a Magyar Tudományos Akadé­mia kézirattárában. Levelezését Döbrentei Gá­borral, az akadémia akkor nagy műveltségű titkárával, nem holmi „henyedolmányos” ma­gaslatról leereszkedő segítőjével; levelét az er­délyi polihisztor, Brassai Sámuel hagyatéká­ban; leveleit a Szent László Társulat okmány­tárában; s adatait a Vatikánban. Petrás Incze János írásai megannyi lobbanás, Erdélyt védő életakarat. Hasonlatos ahhoz a hűséghez, mely­ből Mikes Kelemen társtalan csodának vélt tö­rökországi levelei kisarjadtak. Keserű panasza a durva, kegyetlen eloláhosí­­tásról: ,,A múlt húsvéti ünneptül fogva törvény, az Egyházban többé a magyar nyelven a nép­nek még istentiszteletében is semmit szolgálni. Az ősrégi énekek oláhul elferdítve hangzanak, a kántor egyedül kiáltoz ma a pusztába. Mély csönd uralkodik itt, ahol azelőtt ezerek ajkán ájtatos hangok özönlöttek. Valóságos Bábel za­­varja az ájtatosságot az egészbül pedig érteni mit sem lehet. Magyarnak pedig, úgy hisszük, magyarul illik Istenét dicsérni.” Levele példamutatója ökumenikus lelkének: „Százkúton mintegy 22—25 református család a maga egyházában gyakorolja vallását. Azon faluban lakó katolikusokkal nemzeti jó szom­szédságot tartanak,­­magyar nyelven közölvén egymással atyafiságos érzelmeiket.” Elém tárul a szórványba vetett nép ügyessé­ge, szorgalma, hiszen már egész kis erdeik vannak diófával beültetve. Terem a ponyik al­ma, fűszereik a kertekben. Csak a honvágy ha­sít a haza vágyó szívekbe. Ha olyan madarat látnak megülni a tetőszélen, az ereszték geren­dáin, amilyen odahaza otthonos, felszólnak hoz­zájuk a magasba: „Ugye errefelé nincsen apró madár, innen még a polincok is sebesen tovább­surrannak.” A kicsi vándorok meg csak csicse­regtek a kérdésre, de az tökéletesen úgy hang­zott a székely fülnek, mintha magyar beszéd lett volna. S hogy az egyik napon élelmes Mózes hitű vándor­árus tér a faluba, s borvizet mér egy hordóból, mé­g az utolsó garasukat is odaadják érte. Csak az a kép nem kelendő — pedig a kínáló nagyra tartja —, amelyiken egy idegen formájú ezredes parolázik valami nagy úrral. „No, rusnya emberek, csak tegye vissza az iszákjába, mi aztán nem tesszük a falra. Még hozzá, mintha azon Caraton ezredest formálná, aki azon a hajnalon ágyútüzet gyújtatott Mádé­­falvára.” S mintha előérzettel vetné papírra Petrás Incze János népének sirámát az éjjel falvakra törő oláh rablókról: Vért nem szán ontani, embert kész levágni, Meguntam, meguntam késő vacsorakor Tolvajokat várni. A szegényes papiakra rátörök 1886-ban meg­gyilkolják a nemes lelkű „hitküldért”, Petrás Incze Jánost. Jajdul a nép, hiszen a legszomo­rúbb, ha a pásztor megy el. Dübörögnek a gö­röngyök a deszka koporsón, a kántor meg re­citálja. Berekesztette utaimat négyszegű kövekkel, az én ösvényimet felforgatta. A temetőkert felett, mint a sebet kötöző hó­fehér gyolcs, száll egy hó színű felhő. Hiszen az is lehet, éppen azon irányítja hazafelé a ha- Igjigt Isten. Ő pedig immáron messze lát, már iárja az otthoni fenyveseket, a kanyargó vize­ket, a földet, a holdfénynél legelésző őzsutákat, a mórikáló medvéket és a lustán mozgó sasokat. És jó tudni mindezeket. S mert áll a törvény: hiába a gonoszság, embertelenség, rablás, Isten megigazít mindent. Ez az élő csángó ballada. Őrzik a parazsat Szító székely leánykák, íróasztalomig röpítette a „kagyló”. Indítom tovább az Erie-partra. Staféta, adjátok tovább... Tanrcese felnőtteknek Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csillag, ki nagyon szerette az embereket. Su­garas ezüst haját éjszakánként leengedte a föl­dig, és bátorítóan mosolygott a gyerekekre, ha féltek a sötétben. Egyébként kiváncsi természe­tű csillag volt, és így történt, hogy egy éjszaka barátságot kötött egy földi lánnyal. A lány hosz­­szú, álmatlan éjszakáit beszélgetéssel töltötte a csillaggal. A csillag minden éjszaka ott ült a lány ablakában, beszélgettek és meséltek egy­másnak. Ilyenkor rengeteget nevettek embere­ken és csillagokon, és ezekben a pillanatokban a csillag nem volt egészen csillag, a lány földi ember. Aztán ősz lett, és a csillag a sok felhő és köd miatt nem látott a lány szívébe. De hiába is ült volna az ablakban, a lány jóízűen aludt, boldog volt és szerelmes, nem gondolt égi barátjára, így múlt el a tél, de mire a szürke felhők el­tűntek, a lány ismét ott ült az ablakban. A lányt megcsalták. Szomorúan beszélgettek a vi­lágról, a csillag ezüst fényével szárítgatta a lány könnyeit, vigasztalta szép szóval, mesével. Kitavaszodott, és a lány ismét boldog volt, régi szerelme visszatért, s a csillag ismét hiába várt rá, mígnem egy este a lány észrevette régi, hű barátját, kezébe vette és az asztalra helyezte. Este, a boldog készülődésben ott felejtette a csillagot az asztalon. Csak hónapokkal később vette észre a már egészen halvány csillagot, megtörölgette, és az ágya fölé akasztotta. Az ágy később a kisfiáé lett, ki egy este a csillag­gal játszadozott, és véletlenül megszúrta vele a kezét. Sírva mutatta anyjának, ki hirtelen haragjában a szemétbe dobta a csillagot. A sze­metesek azt mondják, hogy egy nagyváros sze­metében sok-sok ilyen hullott csillag található. Csáki Tibor @m3 202SSF UZ BENCE Móka, kacagás, vidámság, székely furfan­­gosság, pergő párbeszéd e könyv minden lap­ja. A Hargita rengetegeiben élő kópé székely legény, Uz Bence immár a magyar irodalom klasszikus alakjává vált. A könyv új kiadása sem Magyarországon, sem Erdélyben nem jelenhetik meg, ezért a kötet a Vasárnap kiadásában kerül az olvasók elé. Nyírő József: UZ BENCE című könyve megrendelhető a Vasárnap könyvosztályán: 1739, Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Ára: fűzve 7,00, kötve 10,00 dollár, plusz hatvan cent portó. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Tiltakozás Szaharov kitelepítése ellen A Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége levélben kérte Carter elnök közbenjárását a szovjet kormánynál dr. Andrej Szaharov sza­badságkorlátozásának megszüntetésére. Dr. Szaharov, az 1975-ben Nobel-békedíjat nyert atomfizikus, az oroszországi emberi jogo­kért küzdő mozgalom egyik vezetője. Ő is csat­lakozott a helsinki egyezmény betartását ellen­őrző moszkvai bizottság 119. számú okmányát aláírókhoz. Az okmány, amelyet a madridi érte­kezlet elé terjesztenek, leszögezi, hogy az emberi jogok ma is hiányoznak a Szovjetunióban. To­vábbá követelik az aláírók a szovjet csapatok kivonását Afganisztánból. Az okmány aláírását követő napon a szovjet államvédelmi hatóságok megjelentek dr. Szaha­rov lakásán, letartóztatták és kitelepítették Gor­kij városába. Gorkij területére nem léphet nyu­gati újságíró, és ezzel elvették dr. Szaharovtól azt a lehetőséget, hogy sajtókonferenciát tart­son. Mindezt mindenféle bírósági tárgyalás nél­kül tették, és ezzel bizonyították a világnak, hogy a Szovjetunió nem biztosítja a sajtó-, szó­lás- és közlekedési szabadságot állampolgárai­­ számára. Az Amnesty International nevű, emberi jo­gokért küzdő szervezet jelentése szerint a szov­jet hatóságok 40 orosz szakadárt tartóztattak le az elmúlt három hónap alatt. Jefrem Jankelev, Szaharov veje kijelentette a nyugati újságírók­nak, hogy a szakadárok letartóztatása és Sza­harov erőszakos kitelepítése az utolsó lépés az emberi jogokért küzdőknek Moszkvából való eltávolítása az 1980-as olimpia előtt. A Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége a Szaharovról elnevezett nemzetközi bizottság­gal szoros kapcsolatban áll, így annak elnökét is kérte minden befolyása latba vetésére Sza­harov emberi jogainak visszaállítására. Végezetül a VMPFSZ leszögezi, hogy az orosz­­országi letartóztatások és az afganisztáni meg­szállás a hetente végét jelenti, és újabb bizo­nyíték arra, hogy a vörösök nem tartják be a helsinki egyezményt. Politikai fogoly tudósító SZENTMISÉKET LEHET VÉGEZTETNI ferences zárdánkban, ahol öt magyar ferences misézik, és ahol a Vasárnap kiadóhivatala is mű­ködik. Szívesen mondunk szentmiséket azok jószán­­dékára, akik azt kérik. Szentmisékért 5 dollárt szoktak a hívek felajánlani. Cím: Franciscan Fathers, 517 S. Belle Vista Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Fontos közérdekű nyilatkozat Tudomásunkra jutott, hogy ismeretlen sze­mélyek „Vancouveri Erdélyi Baráti Kör” néven százszámra küldözgetnek leveleket egyéni cí­mekre és egyesületeknek. Ezekben a förmed­­vényekben a magyar emigráció egyik kiemel­kedő egyéniségét rágalmazzák. Fentiekkel kapcsolatban közöljük, hogy Van­couverben „Erdélyi Baráti Kör” nem működik. Az Erdély védelmében alakult egyesület hi­vatalos neve és címe három év óta: „British Columbia Erdélyi Kulturális Szövetség”, P. O. Box 2474, Vancouver, B. C. VGB 377, Canada. Vancouverben, de egész British Columbiában Wass Albert — hiszen róla van szó — szemé-­ lye, munkássága, egész életműve általános, tisz­teletnek örvend. Városunk és tartományunk magyarsága szi­lárdan egységes Erdély, valamint a többi elsza­kított terület ügyének szolgálatában. Felfogás­beli cívódások sem osztanak meg bennünket. A jó cél szolgálatában minden jó eszközt tá­mogatni igyekszünk. . . Biztosra vesszük, hogy az említett gyalázkodó leveleket csak idegen kéz írhatta. Magyar su­bába öltözött móc farkasok settenkednek körü­löttünk. A magunk részéről csak büszkék vagyunk rá, hogy Wass Albert mellett szerény szervezetün­ket is célbavették, és lejáratni igyekeznek. An­­nak tanúbizonysága ez, hogy az egység és nemes szolgálat nehéz útjait járjuk. Kovács József •••.­. . a British Columbia-i Erdélyi Kulturális Bizottság elnöke, Lemke Gyula Ellenőrző Bizottsági elnök ? . .­­Ú­ti társ ! ■ Hamvazás „Iniemento homo” — Emlékezzél meg, ember, hogy porból lettél és porrá válsz. Ridegen és ijesztően hang­zik. De csak annak, aki csupán port lát az emberben. S ezért a mostani nemzedék igyekszik takarni, felejteni vagy farsangi tobzódó mulatással elnémítani. S ha a vallás emlékeztet rá, és a templom sötétlilába öltözik, akkor azzal vádolják, hogy ijesztget, idegeket ront. Az igazság pedig az, hogy éppen a vallás, az Is­tenben való hit szépíti meg a test elmúlását, mert rá­mutat arra, hogy azután is van élet, mely lehet szebb és örökké tartó. Amikor tehát hamut hintünk fejünkre, ezt a biztos hitünket hangoztatjuk. A test, az anyag, a menetrend szerint megszűnik, de az „én”, a lélek tovább él. Hamvazáskor és nagyböjt idején hasznos és szük­séges, hogy az elmúlás kérdésével szembe nézzünk, mert nem mindenben keresztényi a gondolkodásunk. Szomorú levél érkezett a karácsonyi levelek kö­­zött. Otthonról írta egy asszony. „­­ Férjem, Józsi, szélütéssel kórházba került, és ott egy hét alatt befe­jezte életét. Én itt maradtam egymagamra 72 évemmel kevéske nyugdíjjal és gyönge egészséggel... Miért bün­tet engem az Isten így?” „Miért büntet az Isten így?” — Férje 76 éves volt. Leszámítva a háború és a megszállás idejét, általában tűrhetően nyugodt, egészséges életük volt. Sem mene­külés, sem börtön nem volt életükben. S 76 éves korá­ban eltávozott. Isten büntetése? Nem. A természet menetrendje. Minden ember teste egy bizonyos idő után elkopik. be­­teg lesz és megszűnik. Függetlenül attól, hogy valaki bűn nélküli, szent vagy bűnös. A menetrend mindenkire egyformán vonatkozik. Igaz, férje óvatos étkezéssel, dié­tával talán megelőzhette volna az elhízást és érelmesze­sedést, de ez is csak esetleg néhány évvel hosszabbí­totta volna meg életét. Mert a természet szabálya, a menetrend, akkor is érvényes maradt volna. De akkor miért mondjuk, hogy Isten büntetése? Nem igazságtalanság, nem bántás ez, ha ezt mondjuk? S ha valaki fiatalon, váratlanul megy el közülünk? Isten büntetése az? Vallási szótárunkat, kifejezéseinket, leglább ilyen­kor, nagyböjt idején felül kellene vizsgálnunk. Csak rendőrszerepet adok Istennek az életemben, gondolk­­­­zásomban, vagy pedig Teremtőnek, mennyei Atyának tekintem őt? Hiszem, hogy ő a jó­­s balsorsban is gond­viselőm? A gondviselés nem annyit jelent, hogy kedvemért, pont az én kedvemért megváltoztatja, megbontja a ter­mészet menetrendjét. Megteheti, ha jónak látja. Szük­ségemben imádkozhatok ezért, de ha nem tesz a kedve­mért külön „csodát”, akkor is gondot visel rám. Ő tud­ja, hogy mi jobb nekem a végső célt tekintve. Mert nekünk, keresztényeknek tudnunk kell, hogy ez a földi élet csak átmenet, előkészítés a felsőbb lépcsőfokra, a Lelki Országba. A vallás csodálatos ereje, a vallásosság óriási ér­téke és bizonysága nem az, hogy ha nem vagyunk bű­nösök, akkor nem ér baj, nem leszünk betegek, nem halunk meg, hanem az, hogy bajban, betegségben és elmúlásban is megálljuk a helyünket, és nem roppanunk össze. Az erkölcsös élet és ima nagy kegyelme ebben van, és ezt a kegyelmet az Isten mindig megadja, ha kérjük. Itt már számításba jön az, hogy van-e hitünk, mi­lyen a hitünk, és mennyire járunk Isten útján, tehát büntelenül. Mert a bűn az, ami gyöngíti hitünket, lel­kierőnket. Valamelyik folyóiratban a minap hírt közöltek, hogy néhány orvos arról folytat kísérleteket, méréseket, hogy a beteg emberben az ima mennyire növeli az életener­giát és önbizalmat. Ha a Teremtő a világmindenséget fenn tudja tar­tani, akkor kozmikus erejével mennyi lelkierőt tud be­lénk is sugározni! Ha az ember sosem vétkezett volna, ha nem hagyta volna el a Teremtőt, akkor másképpen alakult volna a világ sorsa, s a halál is csak átlépés lenne a magasabb lépcsőfokra. De mivel az ember elfordult Istentől, rontja saját és mások egészségét, és káini módra gyilkolja a másikat, ebben a felbontott világrendben szenvednünk kell a természet törvényeit, ha egyénileg nem is vét­keznénk. De ki van közülünk, aki mondhatja magáról, hogy teljesen bűn nélkül van? A bajokért Istent okolni? Felelősségre vonni? Amikor hamut hintünk fejünkre, tanuljunk meg ke­resztény módra gondolkozni! Itt az idő magunkba szállni. . . Fr. Szépe László dr. 1980. február 17. TUZEX IKRA Tel.: 226—8868 és 521—5526 GYÓGYSZER NÁDAS GYULA lemez, könyv kerámia stb. Magyar, angol betűs írógép Erdélyi csomagok, herendi porcelán, tape recorder 1425 Grace Avenue, LAKEWOOD (Cleveland), Ohio 44107 „THE HOUSE OF INSURANCE" LEZAX INSURANCE AGENCY SHAKER HEIGHTS, OHIO 44122 3645 WARRENSVILLE CTR. ROAD Phone: 283-8100 Established 1925 AUTO — HOMEOWNERS — BUSINESS LIFE

Next