Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)
1980-12-28 / 50. szám
14. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA boldog karácsonyi ünnepeket, áldásos új esztendőt kíván, és köszöni a magyarság hűséges, áldozatkész és bőséges támogatását. " DR. PAPP GÁBOR P. O. Box 2727 Cleveland, Ohio 44111 ST. LADISLAUS CHURCH 1412 EAST 29TH STREET, LORAIN, OHIO 44055 C, Phone: 277—8187 £V OUR CHRISTMAS PROGRAM: ® Schedule of Confessions: % Monday, Dec. 22. Before 8 A. M. Mass, 6:30—6:55 P. M. and after evening Mass. Tuesday, Dec. 23. 7:00—8:00 P. M. 1« Wednesday, Dec. 24. Before Morning Mass, 8:00 A. M. & If you can’t make this schedule because of work- & ing hours, please contact the rectory, 277-8187. K We’ll be glad to accommodate you. yr CHRISTMAS EVE, December 24. TÍ Church doors open at 11 P. M. 11:45 Christmas Bethlehem playlet taken from « an old Hungarian Custom of men and women going from house to house to tell in verse the « story of Christ’s birth. The Choir, the actors and those present at the Mass will participate, '«j We invite all to this new addition to the Mid- $ night Mass celebration. 1 12:00 Midnight j Procession into the Church with the Infant statue. I Blessing of the Manger and Christmas tree, Midnight Mass. Communion will be under both spe-I cies. » Christmas Day: $4 Hungarian Mass at 9:00 A. M. English Mass at 11:30 A. M. I* December 28. From 2—4:30 P. M. the Church will have Open Tv House so that all can view the Christmas decorations for which the Church is famous. Father Alex Demetzky 4 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és ÁLDÁSOS UJESZTENDÖT kíván a FARKAS PASTRY SHOP 1985 West 28th Street Cleveland, Ohio 44113 Telefon: 281-6200 kegyelemteljes KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és ÁLDÁSOS UIESZTENDŐT kíván a Biztonsági Zárszolgálat Tulajdonos: JÁMBOR JÓZSEF 12530 Buckeye Road, Cleveland, Ohio 44120 Telefon: 561-3576 ^<sa»i^'S3irCj3rg53ir^ Istenáldotta, boldog karácsonyi ünnepeket, és eredményekben a youngstowni SZENT ISTVÁN EGYHÁZKÖZSÉG nevében TOLLAS TIBOR: FENYŐK t i tű levelű csend kupolái örökzöld fenyvesek a hó alól is reményt szikrázni csak zengjetek! Isten nélküli istállók mélyén ti örzitek a szárnyatok alá menekült Kisdedet. Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve, ha örök elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább! Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe’: csak a szeretet tehet csodát KERTÉSZ LÁSZLÓ: Kisdedet váró éjszaka Először csak szitából hullt a hó. Aztán kinyílt az ég gyapjas bárányainak bundája, és egyre sűrűbben esett. A csillagok pedig behunyták szemüket, még pislogásuk sem látszott az alászálló fehérségben. De ez a fehérség sem volt az igazában, inkább gyémántos hóhullás, melyben betakarózva várakozott a szent éjszaka varázsa. Egy csillag mégis fölfénylett itt-ott-artott a lelkekben. Különösen a kisdedek ártatlan tekintetében. A csillag a betlehemi istálló visszaálmodott fényét sugározta. Az emberszív karácsonykor híven, hitetlenül mégis csak fölsajog és keresi ami nincs: a békét. Van, akinek mégis hatalma van a békétlen világ fölött. Az ilyen földi halandó, lelkével, álmaival angyalok közé vegyül, és gondjaival átszáll a szent és nem evilági varázsába, ahol könnyebben viseli el földi életének rárakodott nehezékeit. Sárarca- 301 kiragyog mennyei látomások fénye, láthatja a betlehemi istállót, kisbojtárrá vagy öreg pásztorrá válhat a kisded Jézus jászolánál. Tarisznyával mehet, kiürítheti amije van, odaadhatja az istállóba szorult, szűkölködő szent családnak. Távol az elkalmárkodott, zsibvásáros hamis karácsonytól, a makulátlan kisdedet ünnepelheti. Karjába is veheti. A bajuszát odatarthatja a dided angyaloknak is. Hadd ráncigálják, ha nedvük telik benne! így ünnepelt a tanár. Azon kevesekkel, akikben még megmaradt valami hajdani áhitatok emlékeiből. Ez az áhítat mégis kikapcsolódást akart, magányt. Ez vitte az iskolához, ahol taníott. Az iskolagondnokot nem zavarta, volt kulcsa, könnyen bejuthatott az eépületbe. Második emeleten várta a tanterem, ahol mint osztályönök legtöbbet tanított. Mert ő azt érezte, hogy itt mély, bensőséges csend várja, akár a tempómban. Felesége meghalt. Gyermekei világgá nentek a szörnyű idők miatt. Hívták, hogy meneküljön velük. A maga csöndes módján megcövekelte magát: — Édesanyátok itt melegíti a helyemet a földben. Nem hagyhatom magára .. Csak rosszakat álmodnék ott kint az idegen földben... Ti már fölnőttetek, nektek még széles, tágas a világ. Aztán itt vannak a tanítványaim is, nem hagyhatom itt őket. Ártó konkolyhintók ellen úgy kell a jó magot vető tanárember, mint a falat kenyér. Gyerekeim maradtak így is, ha ki is nőttetek atyai tanácsaim-ból. De a szeretet azért közöttünk marad. A ti életetek veszélyben van. Csak vigyétek világgá életekben a teremtő örömöt! De élet legyen belőle ott az idegenben! Számkivetve is ennek a megostorozott, tövissel megkoronázott és fölfeszített hazának fakasszatok gyümölcsöt! — Úgy lesz, édesapánk! — fogadkoztak. És nem így lett. Az unokák már csak pötyögnek magyarul a három fiánál. A negyedik fiúnál, Zoltánnál még hála Istennek tart a töretlen magyar hűség a családban. Lám ő volt a legkisebb négy szálas fia között, mégis ő lett a legnagyobb, mert betartotta a szavát. Náluk minden gyerek gyöngyszem. Ez is nyereség. Legalább ők megmaradnak magyarnak. Egy karácsonyt töltött velük a tengeren túl. Nehezen engedték ki. Aztán valahogy megkapta az útlevelet. De csak Zoltánéknál enyhültek sajgó sebei. Mégis hamar visszakívánkozott. Három másik fia különösen marasztalta. Csak Zoltán fia értette meg, hogy nehéz az öreg fának idegenben kidőlni. Ő nem is igen tartotta vissza: — Igaza van, édesapám! Egyszer talán mi is visszamegyünk végleg. Csak a zsarnoki megszállás szűnjön meg. A lyukas zászlót még őrzöm. Testemre csavarva, ruhám alatt mentettem át a határon, amikor lehanyatlott szabadságunk csillaga. Ha Isten akarja, egyszer hazaviszem, de akkor a lyuk helyén ott lesz a mi nemzeti címerünk is!... — Adja Isten, úgy legyen, fiam! Ha eddig betartottad a szavad, betartod ezután is. Te visszatérsz a tieiddel, ezt érzem. Csak okosan, türelmesen kivárni azt az időt! Ezt teszem én is otthon. Engem már nem bántanak. Volt otthon rosszabb helyzetem is. Az igazság az, valamivel könnyebb az iga. Itt-ott akad már magyarabb mozdulat is. Akármilyen aszályos a jelenlegi irodalom otthon, egy-egy bátor hang magas szinten is hallatszik elszakított véreink érdekében. Csak minél több gerinc kiegyenesedjen, hogy többen lehessünk. Szerencsém, hogy még nem küldtek nyugdíjba. Igaz, kevés a tanár. A mi pályánk sohasem volt rózsás. Aztán, kevés gyerek születik, kevesebb tanár is kell, sajnos. A visszafeledkezés már az üres tanteremben folytatódott. Katedrája mögött ült. Parányi fenyőfát helyezett az asztalra. Még igazi giaszgyertyát is rakott rá. — Hát csak boldoguljatok odaát! — küldte e kikívánkozó, nehéz sóhaját a tengeren túlra, távolba szakadt gyermekei, unokái után. — Én ma mégis itt ünnepelek egyedül. Szeme kifényesedett a gyertyákkal. A kicsi fenyő takaros karácsonyfává változott Eloltotta az asztali lámpát is. — Így ni, így szebb. Azért látom a padokat. Jelenlegi diákjaim már megették a mákos gubát. Azért a fenyőünnepből megint karácsony lett. Persze, milyen más volt az én gyermekkoromban .. Akkor még volt hit, bensőség! A baj az, ha a karácsonyi szünet után visszajönnek diákjaim, akkor is elfog a szomorúság. Hiszen nincs tele osztályom. Foghíjasak a padok. Volt egy osztályom, akikkel később együtt vonultam be .. Hányan eshettek el közülük Budapest védelménél, vagy a balatoni harcokban? Sorjázta a neveket: Arató, Aranyossy, Árvay, Ádám, Balczó, Bessenyei, Bodnár Bükki, Csabai, Csordás, Dombi, Egyed, Ferenci, Gubás, Gyulay, Halmos, Ipolyi... ! Itt megállt. Eszébe jutott, ha minden nevet fölsorolna, sok rózsafüzér ideje beleférne. Mert régen voltak elegen. Minden évnyitás sok új nevet hozott. Akkor még új padokat is kellett berakni a tanterembe. Aztán?... Az összeomlással megsavanyodott az életkedv. Ráadásul átoknak jött az angyalcsináló művi vetélés kakukktörvénye. A fészkekre véres kezű orvosok, bábák törtek, az anyák öléből kitúrták, kivágták a magzatot. A padok egyre foghíjasabbá váltak, egyre kevesebb tanulója akadt. Most már több az üres pad. Fehér körszakállán, fecskeszárnyasan kiborgózó bajuszán furcsa rángatózás futott keresztül. Nehéz kezét hirtelen ökölbe rándította az indulat. Széles markolású tenyere mégis kinyílt, mint egykor őseinél, amikor magot szórtak a földbe. Egyébként nem látszott már a munka igájába görnyedő parasztnak, a tanári hivatás minden darabosságot lecsiszolt róla. Valamikor ógörögöt tanított. Leonidász hősiessége könynyen tolult az ajkára. Aztán kifújta magából a hellén szerelmet. — Szép, szép — mondogatta tanítványainak. — Ha görög lennék, mindig Spártával Athénnel büszkélkednék. De számunkra a mi hazánkban is termett elég dicsőség, hitvalló hősiesség. A magyar múltnak lehetnek szeplős foltjai (de melyik nemzetnek nincs?). Szóval, ha erőt akartok, merítsetek a magunkéból! Latint is tanított valamikor, de már akkor visszapártolt a magyar nyelv és irodalom tanításához. — De másképpen lenne minden árva a hazánkban, ha már századokkal előbb a latinnál jobban bírta volna magyar nyelvünket nemzetünk vezető rétege. Ha a köznép, a paraszt nincs, ma nyelvünk sem lenne magyar már. Mert ők őrizték meg elnyomottságukban is nemzetünk kincses lelkét, édes anyanyelvünket. Éppen ezért fájt nekik a jelen parasztnyomorító gazsága, hogy államcseléddé fokozták le a nemzet zömét, gerincét. De nem csak ezt tette vele az idegen szuronyokra támaszkodó hatalom. Megrontották ízes, szép, tiszta nyelvében is. Mert amikor menekül a földtől a városok kövére nemcsak gyökerét veszti, de megtanulja a rassz zsargont, és egykor tiszta ajkáról leolvad a régi ízesség, nyelvünk zamatossága, így csapongott a tanár. Közben megint ökölbe rándult a keze az üres padok láttán. — Pár szál tanítványom még visszajön a karácsony után .. De hol vannak a meg nem születettek? Hol vannak? .. Elborult tekintete hirtelen kitisztult, így feddte magát: — Már megint az öklöm mutogatom 1980. december 28