Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980 (87. évfolyam, 1-50. szám)

1980-12-28 / 50. szám

14. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA boldog karácsonyi ünnepeket, áldásos új esztendőt kíván, és köszöni a magyarság hűséges, áldozatkész és bőséges támogatását. " DR. PAPP GÁBOR P. O. Box 2727 Cleveland, Ohio 44111 ST. LADISLAUS CHURCH 1412 EAST 29TH STREET, LORAIN, OHIO 44055 C, Phone: 277—8187 £V OUR CHRISTMAS PROGRAM: ® Schedule of Confessions: % Monday, Dec. 22. Before 8 A. M. Mass, 6:30—6:55 P. M. and after evening Mass. Tuesday, Dec. 23. 7:00—8:00 P. M. 1« Wednesday, Dec. 24. Before Morning Mass, 8:00 A. M. & If you can’t make this schedule because of work- & ing hours, please contact the rectory, 277-8187. K We’ll be glad to accommodate you. yr CHRISTMAS EVE, December 24. TÍ Church doors open at 11 P. M. 11:45 Christmas Bethlehem playlet taken from « an old Hungarian Custom of men and women going from house to house to tell in verse the « story of Christ’s birth. The Choir, the actors and those present at the Mass will participate, '«j We invite all to this new addition to the Mid- $ night Mass celebration. 1 12:00 Midnight j Procession into the Church with the Infant statue. I Blessing of the Manger and Christmas tree, Mid­­night Mass. Communion will be under both spe-I cies. » Christmas Day: $4 Hungarian Mass at 9:00 A. M. English Mass at 11:30 A. M. I* December 28. From 2—4:30 P. M. the Church will have Open Tv House so that all can view the Christmas decora­­tions for which the Church is famous. Father Alex Demetzky 4 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és ÁLDÁSOS UJESZTENDÖT kíván a FARKAS PASTRY SHOP 1985 West 28th Street Cleveland, Ohio 44113 Telefon: 281-6200 kegyelemteljes KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és ÁLDÁSOS UIESZTENDŐT kíván a Biztonsági Zárszolgálat Tulajdonos: JÁMBOR JÓZSEF 12530 Buckeye Road, Cleveland, Ohio 44120 Telefon: 561-3576 ^<sa»i^'S3irCj3rg53ir^ Istenáldotta, boldog karácsonyi ünnepeket, és eredményekben a youngstowni SZENT ISTVÁN EGYHÁZKÖZSÉG nevében TOLLAS TIBOR: FENYŐK t i tű levelű csend kupolái örök­zöld fenyvesek a hó alól is reményt szikrázni csak zengjetek! Isten nélküli istállók mélyén ti örzitek a szárnyatok alá menekült Kisdedet. Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve, ha örök elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább! Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe’: csak a szeretet tehet csodát KERTÉSZ LÁSZLÓ: Kisdedet váró éjszaka Először csak szitából hullt a hó. Aztán ki­nyílt az ég gyapjas bárányainak bundája, és egyre sűrűbben esett. A csillagok pedig be­hunyták szemüket, még pislogásuk sem látszott az alászálló fehérségben. De ez a fehérség sem volt az igazában, inkább gyémántos hóhullás, melyben betakarózva várakozott a szent éjszaka varázsa. Egy csillag mégis fölfénylett itt-ott-artott a lelkekben. Különösen a kisdedek ártatlan te­kintetében. A csillag a betlehemi istálló vissza­álmodott fényét sugározta. Az emberszív kará­csonykor híven, hitetlenül mégis csak fölsajog és keresi ami nincs: a békét. Van, akinek mégis hatalma van a békétlen világ fölött. Az ilyen földi halandó, lelkével, álmaival angyalok közé vegyül, és gondjaival átszáll a szent és nem evilági varázsába, ahol könnyebben viseli el földi életének rárakodott nehezékeit. Sárarca- 301 kiragyog mennyei látomások fénye, láthatja a betlehemi istállót, kisbojtárrá vagy öreg pász­­torrá válhat a kisded Jézus jászolánál. Tarisz­­nyával mehet, kiürítheti amije van, odaadhatja az istállóba szorult, szűkölködő szent családnak. Távol az elkalmárkodott, zsibvásáros hamis ka­­rácsonytól, a makulátlan kisdedet ünnepelheti. Karjába is veheti. A bajuszát odatarthatja a dided angyaloknak is. Hadd ráncigálják, ha nedvük telik benne! így ünnepelt a tanár. Azon kevesekkel, akik­­ben még megmaradt valami hajdani áhitatok emlékeiből. Ez az áhítat mégis kikapcsolódást akart, magányt. Ez vitte az iskolához, ahol taní­­ott. Az iskolagondnokot nem zavarta, volt kul­­csa, könnyen bejuthatott az eépületbe. Második emeleten várta a tanterem, ahol mint osztály­­önök legtöbbet tanított. Mert ő azt érezte, hogy itt mély, bensőséges csend várja, akár a temp­ómban. Felesége meghalt. Gyermekei világgá nentek a szörnyű idők miatt. Hívták, hogy me­neküljön velük. A maga csöndes módján meg­­cövekelte magát: — Édesanyátok itt melegíti a helyemet a földben. Nem hagyhatom magára .. Csak rosszakat álmodnék ott kint az idegen földben... Ti már fölnőttetek, nektek még szé­les, tágas a világ. Aztán itt vannak a tanítvá­nyaim is, nem hagyhatom itt őket. Ártó kon­­kolyhintók ellen úgy kell a jó magot vető ta­nárember, mint a falat kenyér. Gyerekeim ma­radtak így is, ha ki is nőttetek atyai tanácsaim-­­­ból. De a szeretet azért közöttünk marad. A ti életetek veszélyben van. Csak vigyétek világgá életekben a teremtő örömöt! De élet legyen belőle ott az idegenben! Számkivetve is ennek a megostorozott, tövissel megkoronázott és föl­feszített hazának fakasszatok gyümölcsöt! — Úgy lesz, édesapánk! — fogadkoztak. És nem így lett. Az unokák már csak pötyög­nek magyarul a három fiánál. A negyedik fiú­nál, Zoltánnál még hála Istennek tart a töret­len magyar hűség a családban. Lám ő volt a legkisebb négy szálas fia között, mégis ő lett a legnagyobb, mert betartotta a szavát. Náluk minden gyerek gyöngyszem. Ez is nyereség. Legalább ők megmaradnak magyarnak. Egy ka­rácsonyt töltött velük a tengeren túl. Nehezen engedték ki. Aztán valahogy megkapta az út­levelet. De csak Zoltánéknál enyhültek sajgó sebei. Mégis hamar visszakívánkozott. Három másik fia különösen marasztalta. Csak Zoltán fia értette meg, hogy nehéz az öreg fának ide­genben kidőlni. Ő nem is igen tartotta vissza: — Igaza van, édesapám! Egyszer talán mi is visszamegyünk végleg. Csak a zsarnoki meg­szállás szűnjön meg. A lyukas zászlót még őr­zöm. Testemre csavarva, ruhám alatt mentet­tem át a határon, amikor lehanyatlott szabad­ságunk csillaga. Ha Isten akarja, egyszer haza­viszem, de akkor a lyuk helyén ott lesz a mi nemzeti címerünk is!... — Adja Isten, úgy legyen, fiam! Ha eddig betartottad a szavad, betartod ezután is. Te visszatérsz a tieiddel, ezt érzem. Csak okosan, türelmesen kivárni azt az időt! Ezt teszem én is otthon. Engem már nem bántanak. Volt ott­hon rosszabb helyzetem is. Az igazság az, vala­mivel könnyebb az iga. Itt-ott akad már magya­­rabb mozdulat is. Akármilyen aszályos a jelen­legi irodalom otthon, egy-egy bátor hang ma­gas szinten is hallatszik elszakított véreink ér­dekében. Csak minél több gerinc kiegyenesed­jen, hogy többen lehessünk. Szerencsém, hogy még nem küldtek nyugdíjba. Igaz, kevés a ta­nár. A mi pályánk sohasem volt rózsás. Aztán, kevés gyerek születik, kevesebb tanár is kell, sajnos. A visszafeledkezés már az üres tanteremben folytatódott. Katedrája mögött ült. Parányi fe­nyőfát helyezett az asztalra. Még igazi giasz­­gyertyát is rakott rá. — Hát csak boldoguljatok odaát! — küldte e kikívánkozó, nehéz sóhaját a tengeren túlra, távolba szakadt gyermekei, unokái után. — Én ma mégis itt ünnepelek egyedül. Szeme kifényesedett a gyertyákkal. A kicsi fenyő takaros karácsonyfává változott Eloltotta az asztali lámpát is. — Így ni, így szebb. Azért látom a padokat. Jelenlegi diákjaim már megették a mákos gu­bát. Azért a fenyőünnepből megint karácsony lett. Persze, milyen más volt az én gyermek­koromban .. Akkor még volt hit, bensőség! A baj az, ha a karácsonyi szünet után vissza­jönnek diákjaim, akkor is elfog a szomorúság. Hiszen nincs tele osztályom. Foghíjasak a pa­dok. Volt egy osztályom, akikkel később együtt vonultam be .. Hányan eshettek el közülük Budapest védelménél, vagy a balatoni harcok­ban? Sorjázta a neveket: Arató, Aranyossy, Ár­­vay, Ádám, Balczó, Bessenyei, Bodnár Bükki, Csabai, Csordás, Dombi, Egyed, Ferenci, Gu­bás, Gyulay, Halmos, Ipolyi... ! Itt megállt. Eszébe jutott, ha minden nevet fölsorolna, sok rózsafüzér ideje beleférne. Mert régen voltak elegen. Minden évnyitás sok új nevet hozott. Akkor még új padokat is kellett berakni a tanterembe. Aztán?... Az összeom­lással megsavanyodott az életkedv. Ráadásul átoknak jött az angyalcsináló művi vetélés ka­kukktörvénye. A fészkekre véres kezű orvosok, bábák törtek, az anyák öléből kitúrták, kivág­ták a magzatot. A padok egyre foghíjasabbá­­ váltak, egyre kevesebb tanulója akadt. Most már több az üres pad. Fehér körszakállán, fecskeszárnyasan kibor­­­gózó bajuszán furcsa rángatózás futott keresz­tül. Nehéz kezét hirtelen ökölbe rándította az­ indulat. Széles markolású tenyere mégis kinyílt, mint egykor őseinél, amikor magot szórtak a földbe. Egyébként nem látszott már a munka igájába görnyedő parasztnak, a tanári hivatás minden darabosságot lecsiszolt róla. Valamikor ógörögöt tanított. Leonidász hősiessége köny­­nyen tolult az ajkára. Aztán kifújta magából a hellén szerelmet. — Szép, szép — mondogatta tanítványainak. — Ha görög lennék, mindig Spártával Athénnel büszkélkednék. De számunk­ra a mi hazánkban is termett elég dicsőség,­­ hitvalló hősiesség. A magyar múltnak lehetnek szeplős foltjai (de melyik nemzetnek nincs?). Szóval, ha erőt akartok, merítsetek a magun­kéból! Latint is tanított valamikor, de már akkor visszapártolt a magyar nyelv és irodalom taní­tásához. — De másképpen lenne minden árva a hazánkban, ha már századokkal előbb a latinnál­­ jobban bírta volna magyar nyelvünket nemze­­­­tünk vezető rétege. Ha a köznép, a paraszt­­ nincs, ma nyelvünk sem lenne magyar már. Mert ők őrizték meg elnyomottságukban is nem­zetünk kincses lelkét, édes anyanyelvünket. Ép­pen ezért fájt nekik a jelen parasztnyomorító gazsága, hogy államcseléddé fokozták le a nem­zet zömét, gerincét. De nem csak ezt tette vele az idegen szuronyokra támaszkodó hatalom. Megrontották ízes, szép, tiszta nyelvében is. Mert amikor menekül a földtől a városok kö­vére nemcsak gyökerét veszti, de megtanulja a rassz zsargont, és egykor tiszta ajkáról leol­vad a régi ízesség, nyelvünk zamatossága, így csapongott a tanár. Közben megint ökölbe rándult a keze az üres padok láttán. — Pár szál tanítványom­ még visszajön a karácsony után .. De hol vannak a meg nem születettek? Hol vannak? .. Elborult tekintete hirtelen kitisztult, így fedd­­te magát: — Már megint az öklöm mutogatom 1980. december 28

Next