Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)

1982-01-17 / 2. szám

1982. jan. 17.­ KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Zárónyilatkozat Az 1981. november 27-én, 28-án és 29-én Cleveland városában megrendezett XXI. Ma­gyar Találkozó — Magyar Kongresszus első­sorban az 1956. évi magyar nemzeti felkelés és szabadságharc huszonötödik évfordulójáról emlékezett meg, az akkori hősök példáját idéz­te, s az elesettek életáldozatának jelentőségét hangsúlyozta. 1956 szellemében a Magyar Kongresszus újból határozottan leszögezte, hogy az egye­temes magyarság nevében a­ több mint ezeréves Magyarország tel­jes függetlenségének mielőbbi helyreállítását kívánja, amit a párizsi békeszerződés is bizto­sított, ezért ismételten 2) sürgeti az orosz megszálló csapatok kivonulását, amit a párizsi béke ugyancsak biz­tosított. 3) A Magyar Kongresszus eleve elutasít minden olyan tervet, amely az önálló magyar állam függetlenségének feladásával más álla­mokkal együtt, külön határok nélkül új állam­közösség létrehozására vonatkoznék. 4) A Magyar Kongresszus Magyarországon több­pártrendszerű szabad választásokat köve­tel, hogy a magyar nép a) önmaga jelölhesse ki vezetőit, és b) önmaga határozhassa meg az ország és a maga jövőjét. 5) A Magyar Kongresszus ugyancsak Ma­gyarország területén minden megkötöttség nél­kül teljes politikai (szervezkedési), közműve­lődési (kulturális) és gazdasági szabadság in­tézményes biztosítását sürgeti. 6) Megújítja azt az ismételten hangoztatott kívánságát, hogy a Duna-térség, s abban fő­ként a Kárpát-medence politikai és államjogi viszonyai új, igazságos rendezést nyerjenek, amelyeknek eredményeként magyar és magyar közt ne legyen többé mesterségesen megvont országhatár. 7) A Magyar Kongresszus magáévá tette az Erdélyi Világszövetség határozatát, mely­nek értelmében a) a nagyhatalmak erélyes közbelépését sürgeti; b) a magyarországi kormányt és a magyar népet pedig felszólítja, hogy elsősorban Erdély, de minden más elcsatolt terület tekintetében is, a Magyarországtól megkérdezésük nélkül elszakított magyar milliók társadalmi, közmű­velődési és politikai szabadságjogai kellő vé­delemben részesüljenek. 8) A Magyar Találkozó már most felhívja az egyetemes magyarság figyelmét arra, hogy az első öt magyar (István király, Imre herceg, Gellért püspök, András hitvalló és Benedek vértanú) szentté avatásának 900. évfordulója 1983-ban lesz. Ennek az évfordulónak világ­szerte méltó megünneplésében a szabad földön élő magyarság minden tekintetben élenjáró szerep vállalására és betöltésére hivatott. 9) A Magyar Kongresszus véleménye sze­rint a szabad földön élő magyarságnak mielőbb meg kell tennie a kezdeményező lépéseket a magyar honfoglalás 1996-ban bekövetkező, 1100. évfordulójának megünneplésére is. A Magyar Kongresszus állandó titkársága ezúttal külön is köszönetet mond minden köz­reműködőnek, támogatójának és vendégének, a sajtó, rádió és televíziók vezetőinek, főként pedig azoknak, akik más világrészekből vagy országokból és távolabb eső államokból, váro­sokból, komoly anyagi áldozattal vettek részt a XXI. Magyar Kongresszus ülésein és társa­dalmi eseményein, és általában mindenkinek, aki önzetlen szolgálatával az egyetemes ma­gyarság érdekeit kétségtelenül jelentős mér­tékben előmozdította. Cleveland, 1981. december 29. dr. Nádas János, a Magyar Kongresszus Rendező Bizottságának elnöke 1450 Grace Avenue Cleveland, Ohio 44107, USA Az irodalmi és művészest sze­replőinek egy része: Négyesy Irén, Tollas Tibor, Szörényi Éva, Koósa Antal és Mózsi Ferenc A díszvacsora főasztalának közönsége: dr. Nagy György, dr. Nádas János, Zolcsák Ist­ván, Mary Rose Oakar képvi­selő, Herbert Kamm, a Cleve­land Press főszerkesztője Felső sor: dr. Söte Pál, Frank Varga, Krupánszky Blanche, dr. Gy. Pap Domonkos, John Ashbrook, Vitéz Baán, Antony Pilla, dr. Irányi László. Alsó sor: Horváth László, Kovárczy István, dr. Kostya Sándor, dr. v. Ormay Jánosné Az irodalmi és művészest sze­replői: dr. Nádas János, dr. Bónis József, Neszlényi Judit zongoraművésznő, dr. Nánay Endréné műsorvezető Az elsőbálos fiatal lányok csoportja Fények és árnyak­ at mondhatni e század elejéig le­ Csodálkozó érdeklődéssel figyelem a tele­vízió előadását, ami ritkán esik meg velem. Nem futball, nem basketball, nem soap­­opera van a képernyőn, még csak hemorroid­­kenőcs vagy minipadreklám se. A Yucatán­­félszigeten élő mayák régmúlt civilizációjáról van szó. Csodálom a mértani pontossággal épí­tett piramisaikat, oszlopsoraikat, csillagászati megfigyelőtornyaikat, lépcsőrendszerüket, me­lyek semmiben sem maradnak el az egyiptomi, görög építmények mögött, csak éppen mások. Domborműveik, szobraik, rajzaik azonban meg­döbbentettek. Rájöttem,­ hogy nem is annyira a kezdetlegesebb — bár felkészültséget igény­lő — szobrászati technikájuk lepett meg. Az ábrázolt istenek, hősök, állatok azonban nem csupán a mi fogalmaink szerint csúnyák, ha­nem egyenesen ijesztőek, akárhányszor borzal­masak. Miként lehet az — tettem fel a kérdést magamnak —, hogy ennyi tehetséggel, geomet­riai, matematikai, csillagászati ismeretekkel rendelkező nép, mint a maguk, ily borzalmas szépségideáit alkotott saját magának? — Azt ugyanis joggal feltételezhetjük, hogy az alkotó­­művész elsősorban a számára tetszetőset, kel­lemeset óhajtja fáradsággal, tudásával kőbe vésni és megörökíteni. Csak egyetlen magya­rázat lehetséges, éspedig az, hogy ilyen volt az ő szépségideáljuk, ők ilyet alkottak saját maguknak, mint ahogy mi a görög, római, ke­resztény kultúra szépségideálját alakítottuk ki a magunk részére, alighanem mindketten ön­­tudatlanul! Milyen emberek lehettek ezek a piramis­építő, a grandiozitást kedvelő magok, akik a bolygók keringési idejét pontosabban számí­tották ki, mint a velük egyidőben élő európai csillagászok? Úgy tudjuk, hogy e tehetséges nép a görög városállamokhoz hasonló rend­szerben élt, és csak a közös nyelv és kultúra tartotta őket össze. De azt is tudjuk, hogy em­beráldozatot igen gyakran mutattak be, főleg az esőistennek, akitől — hitük szerint — a megélhetésük függött. A szomszédos aztékok is űzték ezt a kultuszt. Valami megmagyarázhatatlan gondolatfű­zés útján az emberáldozatokat s a velük kap­csolatos istenfogalmat önkéntelenül is az ijesz­tő külsejű szobrokkal és domborművekkel hoz­tam vonatkozásba. Feltehető az — kérdeztem önmagamtól —, hogy valami összefüggés áll­hat fenn? A pompás görög-római szobrokat, falfestményeket, mozaikokat alkotó nép is fel­épített magának valláserkölcsi rendszert, is­tenfogalmat. Isteneiket emberi tulajdonságok­kal ruházták fel, akik jókedvükben még a föld­re is lejönnek játszani, emberi teremtményeik közé. Állatot ugyan áldoztak nekik, de embert soha. Pedig a rómaiak tudtak kegyetlenek len­ni; kultúrájuk utolsó századaiban a cirkuszok népét a kegyetlenség szórakoztatta. Mégis, a legelvadultabb időkben is akadtak bölcselőik, akik óva intették népüket az erkölcsök elfaju­lása miatt, és figyelmeztették őket a tragikus végre. Ez nem is késett; mire az antik szép­­művészettől a tömegízlés egyre jobban hajolt el az arénák véráztatta porondjai felé, addigra a barbárok fokozatosan vettek erőt a népen. A kereszténységtől megszelídített barbárok utódai azonban felfedezték az őseiktől elpusz­tított antik világ szépségét, hasznát, és tovább művelték azokat, így — megszakításokkal ugyan, de — a Praxiteles, Myron, Phidias óta kialakuló szépségideál tovább fejlődve, a re­neszánszon át mondhatni e század elejéig e­nyegileg megmaradt. Mire a gondolatfűzésben idáig jutottam, újra csak a maguk hátborzongató szobrai ju­tottak eszembe! De röviddel utána az ember áldozataik is! Vajon merre haladunk Mi? Bi­zonyos, hogy az eddigi fogalmaink szerinti szé­pet e század eleje óta kezdi a groteszk foko­zatosan kiszorítani. A MA képzőművészeti szép­séghiány és értelmetlenség tekintetében a ma­guk domborműveit messze túlhaladják. Ma­gyarázatuk az, hogy ők így látják! De nagyon ferdén állhat a szemük! Te meg én elmara­dottak vagyunk, mert nekünk Michelangelo, Rembrandt, Munkácsy tetszik. Az építészetben a kocka és a téglalap dominál, olykor a három­szög, mert ezek célszerűek; nyilván, a ma építőművésze képtelen a célszerűt­­ széppé" összeegyeztetni. Mindeniken túltesz a zene, a huszas évek bájos operettzenéjének elhalkulása óta a m­­­dern zene fokozatosan halad az értelmetlen­ség, a melódia nélküliség, kakofónia és a Kon­gó-melléki tam-tam felé. Az énektechnikájára mit sem adó, torokból üvöltöző modern énekes fájdalomtól eltorzult arccal vonaglik, mint aki­nek haskarikája van a daltól, amit kiordít. A magyarázat egyszerű: a mai ember munkahelyén a gépek, de leginkább az írógé­pek és a telefoncsörgés zaját hallja szüntelen. Amint kimegy az utcára, a forgalom zaja re­­peszti a dobhártyáját, autójában a rádió üvölt, otthonában a televízió. Az így elkínzott fül vajmi bajosan élvezheti Mozart Posthorn sze­renádját vagy Beethoven Patetikus szonátá­ját. Ide zaj kell, mégpedig nagy! Értelemre, melódiára semmi szükség többé! Ezzel szemben a technikában messzire ha­ladtunk: bele akarunk szólni a természet rend­jébe. Nekünk holmi égi hatalmak ne paran­csolgassanak ósdi törvényeikkel! A szerelem szépségét állati szexé alacsonyítjuk, mester­séges termékenyítéssel kísérletezünk, és a ter­mészetesen keletkezett életet az anyaméhben pusztítjuk el. Gyermekeinket felelőtlenségre, zabolátlanságra neveljük csupán azért, hogy a fene nagy szabadság abszurdumának felis­merése után majd irgalmatlan diktatúrába szo­rítsák be őket. Rakétákat lövünk a világűrbe, de ugyan­akkor képtelenek vagyunk a postát és a sze­metet időben a megfelelő helyre szállítani. Ne is folytassuk tovább! Amiképpen Beethoventől eljutottunk a rock- és discozenéig, azzal párhuzamosan ju­tottunk el az erkölcsi, világnézeti normáktól a mai erkölcsi anarchiáig. Bizonyos, hogy a régi világban is hágtak át törvényeket bősé­gesen, de nem az volt a norma, az elfogadott, a szabályos. Ma ezzel szemben az Isten, törvény, er­kölcs, szépségideál semmibe vevése a szabály; aki mellettük szót emel, az elmaradott és kő­korszakba való; aki hisz bennük, nevetség tár­gya. Sebaj, mert ugyanakkor pompás technikai civilizációval rendelkezünk, félrefizult szépség­­ideáljaink mellett. Hasonlítunk a mayukhoz, remek piramisaikon, impozáns épületeiken dí­szelgő, hátborzongató ábráikkal. Mindössze csak az élő emberáldozati rituáléink hiányoz­nak, zenekísérettel, értve alatta a mai modern kakofóniát. 1982. január 5. dr. Halmos Milán A szovjet fegyverkezés célja (Folytatás az I. oldalról) jogi központjainak elfoglalá­sát. Világosan ír erről a témá­ról Kozlov tábornok is, 1971- ben kiadott Tisztek kézikönyve című munkájában. A szovjet katonaság támadó karakterre épül. A Szovjetunió a legvég­sőkig támadólag fog fellépni mindenfajta háborús konflik­tusban. A Szovjetunió döntő súlyt fektet az atomrakétákra, amelyekkel az ellenség leg­gyorsabb likvidálása érhető el, de amellett a konvencionális fegyvernemek ütőképességét is állandóan növelni kell...” A szovjet katonapolitikában Lenin tanítása az elsődleges. Az 1968-ban kiadott Nagy Szovjet Enciklopédia szerint a katonai alapműként használt A marxizmus-leninizmus a há­borúról és a hadseregről című műben, amit orosz katonatu­dósok, filozófusok és történé­szek állítottak össze, többek között e téziseket olvashatjuk: ,,A politikai osztály jellege meg­határozza a háború karakterét is. Lenin írta: a háború a po­litika továbbvitele, más eszkö­zökkel. , Minden háború elvá­laszthatatlanul összefonódik a politikai rendszerrel. Egy or­szág politikai célja háború ese­tén a háború céljává válik. A háború lényege: a háború nem más, mint egy állam politikai céljainak elérése.” Még egy idevágó idézet egy szovjet napilap­­ cikkéből: „A lenini tanítás a mai napokban is teljesen érvényes; a mi fel­adatunk abból áll, hogy meg­törjük a kapitalizmus ellenál­lását, katonai és politikai, il­letve ideológiai szinten egy­aránt.” A szovjet felfogás az atom­fegyverek terén sem más. Rea­gan már 1980-ban mondta: „A Szovjetunió lehetségesnek tart egy atomháborút és annak túl­élését.” Erre is akad idézni való pél­dánk. Slavkin, a haditudomá­­nyok professzora írja: „Hábo­rús konfliktus esetén nem zár­hatjuk ki az olyan politikai­hatalmi demonstrációkat sem, mint az atomcsapást olyan vá­rosokra, amelyek ugyan nem rendelkeznek nagy katonai vagy gazdasági központokkal, de lerombolásuk politikai szin­ten előnyt jelenthet számunk­ra . . .” S akiket ezek az idéze­tek még nem győztek volna meg arról, hogy mi a szovjet fegyverkezés célja, álljon itt egy pár hivatalos adat: A hatvanas évek közepétől napjainkig a Szovjetunió 450 milliárd dollárt költött fegy­verkezésre, töbek között: 1. új generáció kifejlesztése a nagy, közép és kis hatósu­garú rakéták terén (USA sem­mit); 2. új közép hatósugarú bom­bázók (USA semmit); 3. tizenöt új divízió, 15 000 új páncélos európai bevetése (az európai NATO-haderők ez idő alatt 150 000 fővel csök­kentek); 4. légvédelem új kiépítése 100 000 fővel, és atombiztos bunkerek építése, jelenleg kb. 60 millió ember részére (nyu­gaton semmi összehasonlítha­tó); 5. kémiai fegyverek, speciá­lis alakulatok 70—100 000 fő­vel (nyugaton semmi összeha­sonlítható). A szovjet katonai potenciál célja mindezek után világos: minden területen fölényben lenni a nyugati haderőkkel szemben, s a végső „leszámo­lás” esetében nem visszariad­ni az atomháborútól sem. És azt hiszem, hogy ez nemcsak írott szóként szerepel a szovjet katonai tankönyvekben, ezt az utóbbi években Moszkva több­ször bebizonyította. Csáki Tibor 3. oldal IDŐS NAPJAIKAT töltsék a nap­fényes Californiában Los Angeles közelében,­ kicsi, kertes, családias öreg­otthonunkban. Bőséges, finom magyar ételek, teljes ellátás. Ma­gyar orvos látogatja az öregotthont. Magyar tulajdonos, 24 órás felneve­­let. Alacsony árak. PALM GUEST HOME 4116 Walnut Street Baldwin Park, CA. 91706 Telefon: (213) 960-2233

Next