Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1983 (90. évfolyam, 1-50. szám)

1983-09-25 / 36. szám

1983. szeptember 25. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA / DR. NÁNAY ENDRE: A szabadság, benne az írás szabadsága, halhatatlan érték. A szabad sajtó — ha megembereli magát és kilép diktáló mecénásai árnyékából — valóban tiszteletet érdemel, és a becsületes emberi jövő meghajtja előtte az elismerés zászlaját. Valami efféle történt a minap. A Roosevelt és Sztálin öszszeölelkezéséről, melyhez néha-néha Churchill is csatlakozott (talán teljesen józanul soha), sötét dolgokat produkált. De valahogy még 40 év után is fukar volt a sajtó (különösen az amerikai) részleteket közreadni. Sőt: ezeket a történelminek elnevezett sötét időszakokat leggyakrabban felmagasztalta az amerikai sajtó, illetve a fekete árnyékokat átlépte, néha meg-meghamisította. Most Lord Bethell The Last Secret címen könyvet írt erről. A BBC angol rádió egyes részleteket meg is filmesített Orders from Above címen. A könyv sok mindent érint abból az időből, és többek közt részletesen elmondja a jaltai szerződés szomorú hátterét, Roosevelt elítélendő, amerikai elnökhöz, az amerikai nép képviselőjéhez nem méltó magatartását, mellyel teljesen kiszolgálta Sztálint, sőt: túlszárnyalta az általa elképzelteket. Mindent megadott, amit Sztálin kért vagy akart. A jaltai „paktum” (mármint összepaktálás Roosevelt és Sztálin között, néha Churchill kontrázásával) létalapja a második világháború utáni helyzetnek, sőt, a jelen tragikus állapotoknak is. Ezúttal azzal a visszataszító történéssel foglalkozunk, melyet a könyv és egyes a könyvre alapított napilapközlések is megerősítenek. Nevezetesen a szövetségesekhez átállott oroszok és kozákok Sztálin részére való kiszolgáltatásával. Jalta — amint újabban a világsajtó is elismeri — olyan „bratyi” elveket tartalmaz, és a nyugatiak olyan egyoldalú, megmagyarázhatatlan jogfeladását, mely ellenkezik minden írott jogszabállyal, az alkotmánnyal is, de az Atlanti Chartával főleg. Olyan emberi alapvető jogokat ad el Roosevelt Sztálinnak, mely cinizmusával bűnrészesévé teszi az okirat aláíróit, melynek aláírására az amerikai nép nevében Rooseveltnek nem lehetett és nem volt joga, de Churchillnek még kevésbé. Az egyezményre hivatkozással rendelte el a szövetséges főparancsnokság azt is, hogy mindenkit, akivel a szovjet hatóságok tárgyalni akarnak, ki kell adni nekik, tekintet nélkül további sorsukra, esetleges életveszélyükre. A könyv sok minden között leírja a szövetségesekhez átállott, azok őrizetében levő sok ezer orosz és kozák, asszonyok és gyermekek kiadását a szovjet hadseregnek. A részletek hajmeresztőek. — Az amerikai katonák ütötték, verték a sikoltozó asszonyokat, gyermekeket, durván, sőt, kegyetlenül hajtották ki a táborokból járművekre, hajókra stb. Ennek az amerikai „nemzetközi” akciónak megszámlálhatatlan halálos áldozata volt, öngyilkosok lettek, a tengerbe ugrottak a hajókról stb., mert a szerencsétlenek tudták, hogy az oroszok agyonlövik őket. Ez így is történt, és erről a szövetségesek meg is győződtek. Ennek ellenére a hős kozákokat is ugyanígy hajtották az orosz golyók elé. A jaltai szégyenteljes papírt 1945. február 11-én írták alá Roosevelt (ugyanez év április 12-én meghalt), Sztálin és Churchill. Ez utóbbi emlékirataiban már feszegette az egyezmény sántító részeit, és nem hallgatta el a körülményeket, Sztálin követeléseit és Roosevelt „gyenge kiállását” a szövetség érdekében. Alig lehet vitás, hogy ez és az ehhez kapcsolódók (ifjú titánok amerikai zászlók alatti garázdálkodása 1945-ben Németországban, Ausztriában és máshol is) szégyenteljes időszaka Amerika történelmének, a gyűlöletnek és a bosszúnak emberhez és amerikaihoz nem méltó megnyilatkozása, Amerika népének azonosítása bizonyos aktusokkal, melyet már akkor nem helyeselt (de senki nem kérdezte meg, hiszen Roosevelt diktátor volt), és immáron elérkezettnek látta az időt, hogy erről nyíltan beszéljen is, megbélyegezze Jaltát és a világ egy részének az Egyesült Államok által való eladását. Szolzsenyicin bűnszövetség 1941. augusztus 20-án megdöbbentő hírt közölt a budapesti rádió: a kormányzó fia, Horthy István kormányzóhelyettes repülőszerencsétlenség áldozata lett. Természetesen az akkori hírek hősi halottnak nyilvánították. Mint hétéves kisfiú én is ott szorongtam a péceli vasútállomás zsúfolt peronján, hogy lássam a lassú tempóban áthaladó vonatot, mely a fiatal Horthy holttestét vitte Budapestre. Mint fiúgyereket roppant érdekelt, ahogyan először egy fekete zászlós mozdony futott át, majd következett a főszerelvény, melyben elől egy személyvagon, középen az 1938-ban Szent Koronát hordozó aranyvonat díszkocsija, majd újabb pullmankocsi következett. Az állomásépület előtt lassan elhaladó szerelvény középső díszvagonjának kinyitott ajtaján át láthatóvá vált a magyar zászlóval letakart és koszorúkkal borított koporsó, a mellette feszes vigyázzban álló alabárdos testőrökkel. Az állomás épületét is gyászlobogók fedték, s bár fényes nappal volt, az öszszes lámpa világított. A felnőttek már valószínűleg akkor találgatták a halálos szerencsétlenség okát, de engem akkor feltehetően nem is érdekelt, no meg nem is közöltek velem ilyesmit. Az 1945 utáni korszak „történelemtanítása” és népbutító demagógiája aztán mindent elkövetett, hogy „a gyűlöltnek és átkosnak” kikiáltott Horthy-korszak kormányzója fiának emlékét bemocskolja. Módszeresen elterjesztették, hogy Horthy István egy átmulatott éjszaka után, még erősen illuminált állapotban szállt fel repülőgépével, és ez okozta a halálát. Nos, a magyar televízió most saját maga cáfolta meg ezt a hazug rágalmat. A második világháborúról szóló sorozatos adásainak egyikében megszólaltattak egy akkori őrmestert, aki mint szemtanú, pontosan, értelmesen és világosan elmondta, hogyan történt a szerencsétlenség. Szerinte Horthy nemhogy részeg nem volt, de egyetlen kortyot sem ivott. A németek sem manipulálhattak a géppel, hiszen sok száz kilométerre nem volt ott német. Egyszerűen az történt, hogy az egyébként kiválóan repülő kormányzóhelyettes csekély magasságban, mintegy 50 méteren fordulóba döntötte a labilis Héja típusú gépet, és oldalt lecsúszva a földbe fúródott, kigyulladt és porig égett. Szerencsétlen műhiba volt. Az őrmester a másik gépet vezette, és így szemtanú volt a levegőben. De a felszállás előtt is együtt volt vele, és egy autón jöttek ki a repülőtérre. Nos, ez a változat minden valószínűség szerint megfelel a valóságnak, hiszen Horthy Miklós kormányzó Emlékirataiban is hasonló magyarázabon elkövetett bűncselekménynek nevezi a fentieket. Mindez a német és a német szövetség elleni friss gyűlöletből táplálkozott. A mesterségesen túltáplált gyűlölet nemcsak behívta, hanem bevezette Európába a Szovjetuniót, mert a szövetség adott lehetőséget a Szovjetuniónak Berlinre is. Hat, de legalább öt nemzetközinek nevezett szerződés (Jalta, Potsdam, Teherán, a két háború békéi és Helsinki) alapították meg a szovjet birodalmat. Andropov a Nyugat által neki megadott jogokra hivatkozik, amikor „mindent” megtesz a Nyugat által neki eladott világrész megtartásától találunk. A fiatal özvegy így emlékszik vissza a tragikus eseményre: „Augusztus 18-án (1941) a kijevi repülőtérre kísértem a férjemet, aki tisztiszolgájával együtt visszarepült az arcvonalra. Ettől a tisztiszolgától hallottam később, hogy férjem 19-én vajához tartozó tiszttársaival együtt korán aludni tért, hogy az ellenség ellen másnap reggelre kitűzött bevetésre friss erőben legyen. Felkeltése után még reggeliSztálin, mint tudjuk, a görög katolikus egyházat hatalmi szóval beolvasztotta az orosz ortodox, görögkeleti egyházba. Ezt közvetlenül a háború után, 1946-ban Lemberg — szovjet és lengyel nevén Lvov — galíciai székvárosba egybehívott ún. szinódus által mondatta ki, természetesen egyhangú döntéssel. Az intézkedés a nyugat-ukrajnai és kárpátaljai, vagyis a több millió ukrán mellett a bekebelezett területek ruszin és magyar görög katolikusait sújtotta. A cél a Rómáról való leválasztás és a rendszerhű intézménnyé lealacsonyított ukrán, illetve orosz ortodox egyházak és pátriárkáinak való alárendelés volt. A Kreml ezt abban a nyilvánvaló meggyőződésben tette, hogy a hívők az új helyzetbe előbbutóbb beletörnek, gyerekeik pedig már vagy ateisták, vagy legrosszabb esetben nem nyugatra, hanem keletre tekintő katolikusok lesznek. Az Ukrajnából és Kárpátaljáról nyugatra kijutott legújabb szamizdatkiadványok viszont ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak. Az Arhiv Szamizdata nevű gyűjteményes kiadvány több dokumentumot tartalmaz, amely arról ad hírt, hogy a görög katolikus — a szovjet nyelvhasználatban unitus — hívők több síkon indítottak akciót az 1946-os önkényes intézkedés hatálytalanítása és a Rómához hű ukrajnai és kárpátaljai keleti szertartású katolikus egyház újraengedélyezése érdekében. Ilyen beadványt kapott nevezetesen az ukrán kommunista párt központi bizottsága, Ukrajna kormánya, valamint a nyugatnémet katolikusok központi szervezetének elnöke, Hans Maier egyetemi tanár, bajor kultuszminiszter. A megmozdulás mögött az ukrajnai hívők és az Egyház védelmére létesült akciócsoport nevű szervezet áll. Ennek tevékenységéről a nyugati távirati irodák hét hónappal ezelőtt, februárban rövid jelentésekben adtak hírt. A most a Nyugatra került Arhiv Szamizdata nevű illegális gyűjteményes kiadvány — mkért. A jaltai papír hívta fel a Szovjetuniót, hogy szállja meg (hullarablóként) a japán szigeteket, mely akció Hirosima és Nagasaki mellett és után újabb tragédiát idézett fel a japánok terhére. Reméljük, hogy végre a szabad, a valóban szabad sajtó nekidurálja magát, és továbbmegy ezen az úton. Bemutatja azt a mérhetetlen gyűlölet fűtötte akciótömeget, melyek kifejezetten az amerikai nép érdekei ellen voltak, és rivaldafénybe helyezi azt a tényt, mely szerint a jelenlegi káoszt Roosevelt teremtette meg, része sem engedett időt magának. Tisztiszolgája elbeszélése szerint, aki a kávét utána vitte a géphez: — Jól kialudva, friss erőben intett nekem, és azt kiáltotta, hogy majd a repülés után issza meg a kávét. — Azonban alig emelkedett fel a gép, máris lezuhant és lángba borult. Repülő bajtársai később úgy magyarázták, hogy nagyon is alacsonyan volt még, amikor alighanem kanyarodóba fordult, és eközben gépe lecsúszott.”denekelőtt az említett gyűjteményes dokumentumok révén — bővebb információt tartalmaz. Annyi már eddig is ismert volt, hogy az akciócsoport 1982. szeptember 9- én alakult. Titkára kárpátaljai ruszin, az Ilosva mellől, főleg Esze Tamás kuruc vezér emlékezetes csatavesztéséről ismert Dolha községből származó Joszif Terelja. A csoportban helyet foglal egy Dénes és egy Ignác nevű görög katolikus pap, valamint Petr Szicsko ukrán politikai bebörtönzött felesége, Stefánia. Az Arhiv Szamizdata nevű gyűjteményből azt is megtudjuk, hogy Joszif Terelja már 1976- ban arra merészkedett, hogy levélben forduljon Andropovhoz, a politikai rendőrség akkori főnökéhez, tiltakozva a Szmolenszk melletti Szicsevka elmegyógyintézetben alkalmazott módszerek ellen. Terella már előzőleg saját bőrén tapasztalta, mit jelent politikai megbízhatatlanság miatt szovjet elme- illetve ideggyógászok kezébe kerülni. 1981-ben egy ilyen, közelebbről meg nem nevezett kárpátaljai intézetből engedték el. A zaklatások persze folytatódtak: most egy éve Dolhán házkutatást tartottak nála, a rendőrségre újra meg újra beidézték, múlt év végén pedig újra letartóztatták azon a címen, hogy „élősdi”. Az akciócsoport az ukrán kormányhoz intézett beadványában a sztálini korszak borzalmaira hivatkozik, azt sikerült túlélniük, most alkotmány adta jogaikat kérik. Tartsanak egyházmegyénként választásokat a hívők részvételével: ahol a többség a görög katolikus egyház mellett dönt, a templomokat adják vissza, s ahol a görög katolikusok kisebbségben vannak, ott építhessenek új templomot. Ugyanakkor Lembergben és Ungváron nyissák meg újra a háború után bezárt kispapi szemináriumot. A szovjet ügyek nyugati szakértői ennek az ukrajnai és kárpátaljai szamizdatakciónak a jelentőségét abban látják, hogy a görög katolikus hivők még ma, több mint há- közel negyven évvel Jalta után TOTTH ELEMÉR: A magyar televízió Horthy István tragikus haláláról SKULTÉTY CSABA: Kárpátaljai szamizdatakció Trivuít Isuta a bajai tafiok? Félő, hogy a világhírű aggteleki cseppkőbarlang, pontosabban annak Baradla járata, az immár tönkrement Szalajka-völgy sorsára jut. Ennek az aggodalomnak adott hangot Baróti Szabolcs, a Népszava augusztus 9-i számában közzétett riportjában: Két éve jártam itt, a Baradlában. Elszörnyedten hallottam, hogy a barlang jelenlegi üzemeltetői beatkoncerteket rendeznek a nagyteremben. Valóságos rémtörténetek keringenek ezekről a magas színvonalú zenei eseményekről. A közönség a higiéniai berendezések teljes hiánya jóvoltából mindennek szabad folyást engedett, nemcsak az extázisnak. Vajon kinek jutott ez eszébe? Reméltem, azóta megszűnt. Tévedtem. Nem szűnt meg. — Egyetlen WC készült el, ami 1500 embert nem tud kiszolgálni. Konténereket le lehetne szállítani a szervízjárat ipari vágányán. De erre senki nem gondolt. Klasszikus zenét, Bachot, Vivaldit, Mozartot stb. hallgatni itt mesés élmény. De a dobhártyarepesztő üvöltés itt a mélyben, ettől még a neolit korabeli ősember is az eszét vesztené, pedig a barlangi medve bőgése sem lehetett utolsó élmény ... Van tehát egy világszenzáció számba menő kincsünk. Ha van olyan hely az országban, amely a meglevők mellett „nemzeti park után kiált”, akkor ez az! Bánni nem tudunk vele. Rosszul üzemeltetjük. Háromszáz fajtából álló védett élővilágát megmenteni nem tudjuk. A fő problémák a következők: a szennyvizek elvezetése több mint tíz éve vált súlyos gonddá, a szállodák és víkendházak szennyvizét felpumpálják a víztisztító berendezésbe, és így engedik tovább a barlangba. Ez természetesen nem ivóvízszintű, hanem szennyvíz a javából. A falu lakói emellett sűrűn alkalmazzák a szennyvíz elvezetésének egy olcsóbb módját: miután az udvarok lejtősek, az istállók trágyaleve, a kommunális szennyvíz, akadálytalanul ömlik az utcai csatornákba, innen az Acheron víznyelőn át szintén leérkezik az alvilágba.★ Az Intertourist és az Utastourist üzletekben, az ún. dollárboltokban leszállították az árakat, mivel a méregdrága árukból egyre kevesebb fogyott. A forgalom növekedése érdekében végrehajtott árcsökkentéssel egy új vevőkört igyekeznek megnyerni. Erről szól a Heti Világgazdaság augusztus 13-i számából idézett cikk. A dollárboltokban azért is leszállították az árakat, mert manapság már nem csupán külföldi turisták vásárlására számítanak. Közismert az a jogszabály, amelynek értelmében a magyar állampolgárok személyenként kétezer forintnak megfelelő fizetőeszközt, akár konvertibilis valutát is tarthatnak birtokukban. Az viszont nem túlságosan közismert, hogy mit kezdhetnek ezzel a pénzzel, ha történetesen nem utaznak külföldre. Semmi akadálya ugyanis, hogy az Intertourist, illetve az Utastourist üzleteiben vásároljanak.. A kétezer forintos értékhatárnál drágább árukhoz, például Seiko órához, Pioneer kazettás deckhez és más műszaki cikkekhez, kozmetikumokhoz, gyermekjátékokhoz is hozzájuthatnak. Akik az üzletben igazolják, hogy, mondjuk, negyedmagukkal laknak egy családban, azok pl. nyolcezer forintnak megfelelő konvertibilis valutáért bármit vásárolhatnak ezekben a boltokban. A hazai vásárlásnál ugyanis — szemben a vámelőírásokkal — a családon belüli pénz, illetve áru értéke összevonható, és a jogszabály nem tesz különbséget felnőttek és gyermekek között sem. ★ Hermann István a nyelvtanulás problémájával foglalkozik a Magyar Nemzet augusztus 13-i számában. Szerinte a nyelvtanulásban mutatkozó lemaradás különböző okokra vezethető vissza. Az egyik ok — írja —, hogy a régi gimnáziumi tantervnek — s éppen magyar vonatkozásban — volt egy sajátos előnye a nyelvtudás megszerzése szempontjából. Ugyan nem tanítottak meg egyetlen modern nyelvet sem, viszont az egész tanterv középpontjában a latin nyelv tanítása állott. S alighanem a latin tanulása adott kulcsot ahhoz, hogyan lehet különböző indoeurópai nyelveket megtanulni, miként lehet ezeket megközelíteni. Egy további ok az, hogy a különböző tanfolyamokon felduzzasztott létszámokban tanulnak nyelvet az emberek, és hogy az általános és középiskolákban még most sem mindig jellemző a nyelvórák megosztott volta, tehát az, hogy viszonylag kisebb csoportokban tanulnák a nyelvet. Herrmann István cikkének a végén megállapítja: Egy nyelvet nemcsak megtanulni kell, hanem meg is kell tartani, és a megtartásnak egyedül lehetséges módja legtöbb esetben az olvasás. Éppen azért van hihetetlenül nagy jelentősége annak, hogy idegen nyelvű könyvtárunk létezik, hogy magyarok sokszor már csak a nyelvtudás fenntartása céljából is idegen nyelveken olvasnak. Éppen ezért úgy hiszem, hogy nemcsak a nyelvtanfolyamoknak kell és helyes komoly propagandát kifejteni. A nyelv csak az illető népek kultúrájában él, s ezért a nyelvtanulási propagandának párosulnia kellene egy-egy nép kultúrájának népszerűsítésével. És különösképpen fontos volna az idegen nyelven olvasás propagandája is. Annak idején igen jó kétnyelvű kiadványok is tudatosították ezt. Ilyenek ma is vannak. De mindez csak fokozza azt a szükségletet, hogy propagáljuk az olvasást általában, és az idegen nyelven olvasást különösen. Szent István-nap Philadelphiában Philadelphiában a Jézus Szíve Egyházközség nagy ünnepnapi szentmise keretében egésznapos magyar találkozónak volt a színhelye. Pennsylvania, New Jersey, New York és a környékbeli vidékekről is sokan voltak jelen a Szent István tiszteletére meghirdetett nagy ünnepi szentmisén. A szentmise után közös ebéd várta a nagyszámú ünneplő közönséget. A templom udvarán késő délutánig jó hangulatban, nótaszóval, magyar muzsikával maradtak együtt a vendégek, és délután 5 óra körül távoztak. Ezúttal is köszönetet mondunk Spaits György atyának a felejthetetlen miséért, az egésznapos hangulatos programért, és mindazoknak is, akik hozzájárultak a Szent István király emlékünnep szervezéséhez. Az Egyházközség Bizottsága rom és fél évtized után is tanújelét adják egyházukhoz való ragaszkodásuknak, és azt a Nyugat felé is hangoztatják. Követeléseik teljesítése bajosan várható. Akinek véletlenül kezébe akad az Ungváron magyar nyelven megjelenő. 3. oldal ott sokak által megrendelt, de senki által sem olvasott Kárpáti Igaz Szó nevű szovjet napilap, nehezen tudja elképzelni, hogy az annyit szidalmazott görög katolikus egyház működését valaha is újraengedélyezzék.