Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)
1985-11-17 / 44. szám
4. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA P. Füzér Julián O. F. M. Bojtorjánról fügét? Az amerikai katolikus püspököknek van hivatalos véleménykutató inézménye — a CARA (Center for Applied Research in the Apostolate). Az intézmény székhelye Washington és több, mint húsz szakemberrel dolgozik, akik között vannak papok, nővérek és világiak. A CARA végzett véleménykutatást a szemináriumokról, a papi hivatásokról, a katolikus iskolákról, ifjúságról, házasságról, a faji kérdésről és sok más fontos dologról. Kutatásai eredményét a püspökök rendelkezésére bocsátja és rendszerint közli a sajtóban. Amerikában a legnevesebb véleménykutató intézmény a Gallup Poll. Kutatásainak eredményét mindenki tárgyilagosnak és ,,igaznak" tartja és elfogadja. A Gallup Pollnak tekintélye van Amerikában. Az Our Sunday Visitor, az Egyesült Államokban a legelterjedtebb katolikus hetilap a Gallup Pollt kérte föl, hogy számára véleménykutatást végezzen az amerikai katolikusok között, időszerű kérdésekről. Csaknem minden hónapban a lap hozza a Gallup Poll kutatásainak eredményét. Augusztusban például a lap közölte, hogy a Gallup Poll szerint az amerikai katolikusok szemében John Fitzgerald Kennedy a legnagyobb elnök. A katolikusok 68 százaléka Kennedyt nagyobbnak tartja Abraham Lincolnnál, Franklin D. Rooseveltnél, Harry Trumannál. Az amerikai katolikusok George Washingtont, az első amerikai elnököt történelmi nagyság szerint az ötödik helyre teszik. Arra a kérdésre, hogy melyik politikai párt — a republikánus vagy a demokrata — tudja jobban biztosítani a világ békéjét és az ország gazdasági jólétét, a Gallup Évközi 33. vasárnap ■ Olvasmány Dániel könyvéből (12,1—3) A végső nagy napokról szól az Úr. Akkor felkel majd Mihály, a nagy fejedelem, ki oltalmazza néped fiait, és olyan idő jön, amilyen nem volt sohasem, mióta léteznek a nemzetek. Szabaddá lesznek akkor nemzetedből mindazok, akiknek neve az Élet könyvében írva áll. Akkor sokan fölébrednek azok közül, akik a föld porában nyugszanak, némelyek arra, hogy örökké éljenek, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak. Az Istent ismerők ragyognak akkor, mint a nap; akik pedig az igazságra tanítottak sokakat, örökké tündökölnek, mint a csillagok. Ez az Isten igéje. Zsoltár (15,5 és 8.9-10,11) Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: örökségemet tőle várom. Mindenkor Istent tartom szemem előtt, jobbomon ő áll, semmitől sem félek. Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Örvend a szívem és dalt zeng a lelkem, sőt testem is megnyugszik bízva. Mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, és testemnek romlás nem árthat. Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Megmutatod nékem az élet útját, és a végtelen boldogságot, reiden szent orcád látom. Gyönyörűségre hívtál engem jobbod mellett szünet nélkül. Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Szentlecke a Zsidókhoz írt levélből (10,11—14,18) Testvéreim! Minden (ószövetségi) pap naponta végezte szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször bemutatta. Ezeknek az áldozatoknak azonban nem volt erejük a bűn eltörlésére. Jézus viszont csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Most már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal boruljon le lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ahol pedig a bűnösök bocsánatot nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra. Ez az Isten igéje. Alleluja! Imádkozva virrasszatok szüntelen, hogy az Emberfia elé méltón álljatok! (Lk 21, 36) Alleluja! Evangélium Szent Márk könyvéből (13, 24—32) Jézus az Olajfák hegyén tanított. Leült, és így szólt tanítványaihoz: A nagy gyötrelem után következő időkben a nap elsötétedik, és a hold nem ad világosságot. A csillagok lehullanak az égről, és a világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról! Amikor hajtása még zsenge, és levelei kihajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár, így ti is, mihelyt látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy az Emberfia közel van már az ajtóban. Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg mindez be nem teljesedik. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot azonban és azt az órát senki sem ismeri, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Ezek az evangélium igéi. Poll szerint a katolikusok 43 százaléka a republikánus pártot választja és csak 33 százelék a demokratákat. Júliusban volt, hogy a Gallup Poll eredménye nemcsak meglepte, hanem valóságosan megrázta az Our Sunday Visitor szerkesztőit és olvasóit. A véleménykutatás szerint az amerikai katolikus fiatalok 59 százaléka jóváhagyja a házasság előtti nemi érintkezést, csak 33 százaléka ítéli azt el és tartja súlyos bűnnek. A Gallup Poll riportja annál is meglepőbb volt, mert a protestáns fiatalok véleménye a dologban jóval józanabb. Mi történt? A lap vezércikkben próbálta megmagyarázni a meghökkentő eredményt és azt a humanista-szekularista társadalom befolyásának és katolikus nevelés hiányának mondta. A valóság azonban az, hogy akiket a Gallup Poll megkérdezett, nagy többségben katolikus középiskolába jártak, katolikus főiskolán vagy egyetemen nevelkedtek. A vita megindult a baj okáról és minden jel arra mutat, hogy amit a Gallup Poll kikutatott, a teológiai liberalizmus mérges gyümölcse. Pár évvel ezelőtt az amerikai teológusok társaságának megbízásából, annak jóváhagyásával és finanszírozásával egy pap és egy apáca közösen könyvet adtak ki a szexuális erkölcsről. A szerzők nyíltan jóváhagyják a házasság előtti nemi érintkezést, ha az „őszinte, önzetlen szeretetből” történik és egyik partner se él vissza a másikkal. A washingtoni Katolikus Egyetemen, ahol a nővérek, papok és nevelők nagy része nevelődik, egyik teológiai tanár ugyanezt tanítja már évek óta. A Vatikán nemrégiben ítélt el egy hittankönyvet, egy aposztata pap munkáját, melyet a newarki érsek jóváhagyásával a Paulista atyák publikáltak. A könyv rendkívül népszerű lett országszerte. Több, mint másfél millió példányt adtak el belőle és tankönyvnek használták katolikus középiskolákban és a vasárnapi hitoktatásban. A hittankönyv szerzője ugyanazt tanítja, amit a Katolikus Egyetem tanára és természetesen mindkettő ajánlja, hogy a fiatalok legjobb lelkiismeretük szerint használják vagy használhatják a fogamzásgátló szereket. New Jerseyben a katolikus püspökök beleegyezésével vezette be az állam a kötelező nemi oktatást minden iskolában, az óvodától kezdve a nyolc elemi osztályon át a középiskola végéig. Az oktatás alig más, mint nevelői biztatás és kioktatás az erkölcstelenségre. A tisztaság erényéről, önfegyelmezésről, megtartóztatásról, bűntudatról nincs szó a tanfolyamban, mert az „vallás” és annak nincs helye az állami iskolákban. Gyermekeiket féltő szülők csodálkozva kérdezik, hogyan adhatták a katolikus püspökök tekintélyüket ilyen programhoz. Vajon naivak vagy tudatlanok? A romboláshoz hozzájárult a „holland katekizmus” is, mely ugyan „felelőtlenségnek” hívja a házasság előtti nemi érintkezést, de nem nevezi azt bűnnek, hiszen „a nemiség a szeretet nyelve.” Szülők, lelkipásztorok, püspökök megrökönyödve ismerik el, hogy amit a katolikus fiatalok mondanak, az nevelésük eredménye és sok esetben a katolikus iskolákban apácáktól, papoktól, hittanáraiktól tanulták. Az a meglepő, hogy ilyen körülmények között is a fiatalok 33 százaléka a házasság előtti nemi közösülést halálos bűnnek tartja. Az állapot orvoslása elsősorban a püspökökre hárul. Nekik kell a leghatározottabban a katolikus tanítást leszögezni és utána nézni, hogy a katolikus iskolákban és a vasárnapi hitoktatáson azt pontosan tanítják és a szülők is tudnak róla. Az új kánonjog szerint a püspököknek kell belenézni, hogy a szemináriumokban és a katolikus egyetemeken a teológusok mit tanítanak és ha kell, nekik kell rendet teremteniök. A szomorú dolog az, a szó már beette magát a fába, hogy talán egy generáció is kell, hogy javítani lehessen rajta. Teológiai liberalizmussal együtt az amerikanizmus is újra felütötte a fejét az amerikai katolikus egyházban és árnyékot vet a jövőre. Erről beszélt a férfi szerzetes elöljárók gyűlésén New Yorkban egy jezsuita atya. „Sok amerikai katolikus inkább hisz a kapitalizmusban, mint az evangéliumban," — mondotta. A liberális teológia az amerikai egyházat gazdagsága és nagysága miatt a „Szentlélek külön alkotásának tartja, esküszik a „pluralizmusra,” a szabadság vezércsillaga minden szélsőséget a keze-lába nagy kamasz lelkendezésével vesz, nem a Vatikáni Zsinat tanítását, hanem annak „szellemét" követi és a lehető legszűkebbre akarja leszorítani Róma és minden tekintély befolyását. Erről a bojtorjánról soha senki nem fog szedni fügét, erről a tüskebokorról soha senki nem fog szüretelni szőlőt. De nem szabad túloznunk. Ha vannak is hibák az amerikai katolikus egyházban, van abban sok jó és szép is. Van sok okos püspök, lelkes pap, szentéletű kedves nővér, nagyon buzgó világi hívő és vannak komoly teológusok is. Jeremiás prófétával az ilyeneket hívja „szépnövésű, termékeny olajfáknak” az Úr. Keresem a kiutat Amikor szenvedés ér, az első tennivalóm, hogy megőrizzem nyugalmamat, lelki egyensúlyomat. Ehhez pedig szükségem van valamire vagy valakire, akiben megkapaszkodhatom, ahol megvethetem a lábamat s akire részben ráhagyatkozhatom. Hogy a ráhagyatkozás mennyire szükséges és hasznos, azt láthatjuk például a kisgyermeken, amikor baj éri vagy fél valamitől. Rögtön nyugodtabb lesz, ha megpihenhet anyja ölében. Ez a ráhagyatkozás a magyarázata annak is, hogy a férjes asszonyok, a statisztika szerint, általában hosszabb életűek. Mert a nagy gondokat ráhárítják férjükre. A bajban hasznos és szükséges a ráhagyatkozás valakire. Ez fontos igazság. Kérdés természetesen az, hogy kire hagyatkozzunk? Emberekben, még rokonokban és barátban is csalatkozhatunk, tehát óvatos legyen a rájuk való hagyatkozás. A legbiztosabb támaszték — szerintem — a Teremtő, ezért én elsősorban őreá hárítom a nagy gondokat. És sajnálom azokat az útitársaimat, akik nem hisznek és nem bíznak Istenben; hiányos és szegény lehet az életük. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a ráhagyatkozás valakire nem jelenti azt, hogy én ezután már semmit sem teszek a bajom megoldására, hanem mástól várom azt. Nagy tévedés lenne ez. Még ha Istent választom is támasztéknak, még ha éjt-nappalt imádsággal és rimánkodással töltök is el, akkor sem lenne józan dolog. Szent Benedek is azt a jelszót választotta, hogy Óra et labora! — Imádkozzál és dolgozzál!. Amerikai szentképeken is gyakori jelszó: Imádkozzál úgy, mintha minden Istentől függne, de munkálkodj is úgy, mintha minden csak telőled függne. Mindebből jól megérthetjük, hogy amikor szenvedés, baj ér minket, akkor legelőször keresnünk kell magunknak egy támaszt, akibe kapaszkodva átvészeljük a baj első perceit, akinek kezét fogva megőrizhetjük lelki nyugalmunkat. Ez a támasz lehet szülő, hitvestárs, gyermek vagy jóbarát. S ha ennél erősebb, biztosabb támaszt is akarunk, akkor kapaszkodjunk még Isten kezébe is. S akinek már senkije sincs itt a földön, annak úgyis egyetlen menedéke a jó Isten. Ezért jó annak, akinek van hite. Miután már van támaszpontunk és megmaradt a lelki nyugalmunk, utána higgadtan, józanul nézzünk körül, hogy milyen kiutat találhatunk a gondunkból. Ez már a mi feladatunk, a mi kötelességünk. Más is segíthet, de a főmunka és felelősség csak a miénk. A kiút, a megoldás keresésében először is szemügyre kell vennünk a bajunkat. Kis kellemetlenség, baj vagy komoly szenvedés is lehet? Mielőtt meg akarjuk oldani a ránk szakadt gondot, meg kell józanul állapítanunk, hogy milyen méretű az. Miért fontos ennek a megállapítása? Mert ha rájövünk arra, hogy a baj nem is olyan végzetes, mint amilyennek első pillanatban látszott, máris növekszik bennünk a nyugodtság és bizalom a baj megoldására. Kisebb kellemetlenség? — Baj? — Nagyobb szenvedés? Mindenképpen keresem a megoldást, a kiutat. 'Útcán." 1985. november 17. Meggyesy Jenő: EGYENLŐSÉG tények között is. Nincs is ebben semmi kivetni való! Miért kritizálhatnánk azt, aki a háború utáni szegénységben olyan büszkén sétált felalá a Teleki téren egy új női kombinéval a karján és miért ne érezhette volna magát kicsit szerencsésebbnek annál, akinek a vállán csak egy jól megviselt férfi nadrág lógott, melynek a feneke már annyira el volt vékonyodva, hogy a nap felé tartva szitának látszott? Még a börtönökben is megvannak a különbségek. A bankrabló érthetően lenézi a tyúktolvajt és természetesen többre becsülik azt, akit összeesküvéssel vádolnak, mint aki egyszerűen csak „fecsegett”. 1956-ban, amikor majdnem 200 ezer, minden rendű és rangú ember zuhant ugyanarra a társadalmi szintre, azaz földönfutókká lettek, érdekes téma lett volna szociológusoknak tanulmányozni azt az erőfeszítést, amit a menekültek tettek az egyenlőség szürkeségében való elmerülés ellen. Az ICEM nevű kivándorlási szervet sokan ÁJSZEM-nek kezdték ejteni (elég helytelenül). Voltak, akik addig nem ismert különleges ételeket vettek kis pénzükből és többé a pörköltre rá sem tudtak nézni. Gyakori látvány volt akkor Bécs utcáin, az úgynevezett tisztasági csomaggal sétáló menekült. Az átlátszó nylon táskában a fogkefe, a fogmosó pohár, a zsilett, a törülköző, a szappan az otthoni nyomorúság után nagyon rangos dolognak tűnt. Varga Laci még az otthonról hozott elegáns városi bundájával jelent meg egy segélyhelyen, ahol átmeneti kabátokat osztogattak, míg mások — nagyon okosan — könnyű öltözékben dideregve álltak sorba. Meg is tagadták Lacitól a szép felöltőt, a jó bundájára hivatkozva. „Igen, kérem, de mi lesz velem, ha az egyenlítő alá érünk?” — méltatlankodott ő, minthogy Ausztráliába szándékozott kivándorolni. „Akkor tessék majd levetni a kabátot!” — mondták a segélyszervi emberek és üres kézzel bocsájtották el. (A sajtbirtokos holló és a róka meséje ismétlődött meg.) Ki találta ki az eredmények egyenlőségének az ábrándját és ki írta azt először politikai zászlókra? És miért hódít ez a jelszó, amikor minden ember az utolsó leheletéig ellene küzd? Mert mindenki azt reméli, hogy valami politikai varázslat folytán a nálánál sikeresebbekkel, gazdagabbakkal válik majd egyenlővé. Sajnos ennek éppen az ellenkezője szokott történni és csak a szegénység egyenlőségét sikerül néha némileg megközelíteni. Ezért nagyon-nagyon magasról nézve minden igyekezetünk ellenére mégis csak egyenlőek vagyunk, mert maga a Jóisten sem tartja számon, hogy melyik hangya tud nagyobb homokszemet vonszolni. Évszázadok során sokan szerették volna koporsóba zárni az Egyházat: már előre ünnepelték lassú pusztulását, halálát, ő azonban, alapítója győzhetetlen erejében mindig új életre kelt, mindenkinek megbocsát, és a szebb jövő ígéretét adja. XXIII. János pápa Milyen csodálatosan jó dolog az emberi léleknek az a tulajdonsága, hogy a múltba visszatekintve mindent megszépítve lát. Mintha az idők folyamán valami láthatatlan szemüveg képződne, melyen át gyakran a múlt szomorú szürkesége is színessé válik, sőt ami rossz volt, az egészen kicsivé zsugorodik, míg csodálatosan megnagyobbodik minden, ami jó volt. Így válnak a kis földecskék földbirtokokká, a családi kis varrodák fehérneműgyárakká, kis szatócsüzletek nagykereskedéssé. Az érdligeti házacska kastéllyá magasztosul és az egyenruhákon aranyló csillagok, mintha a múlt ködén át egyre szaporodnának. Talán nem is lenne helyes, ha valaki az ilyen jelenségeket hiú büszkélkedésnek minősítené, mert sok keserű emlékre, megaláztatásra, elnyomásra, elmellőzöttségre hoz gyógyító ízt a múlt megszépítő látása és nagyon kegyetlen dolog, ha valaki szét akarja tépni azokat az illúziókat, ahogyan azt egy amerikai katonatiszt barátunk tette. Azt mondta egyszer egy nagyobb társaság jelenlétében: „Nem csoda, hogy ti, magyarok, minden háborútokat elvesztitek, mert úgy látom, hogy a ti hadseregetekben nincs egyetlen közkatona sem.” Miért kellett eltörölni azokat a régi címeket? Miért nem hagyjuk meg az örömét azoknak, akiket boldoggá tett a nagyságos, méltóságos, stb. címek használata. Miért fosztottuk meg személyük fontosságának nimbuszától azokat, akiket kormányfőtanácsosi vagy belső titkos tanácsosi ranggal tisztelt meg a kormányzatunk? Miért? Megszüntetünk ezzel emberek közötti különbségeket? Nem termett száz és száz új kiskirály a régiek helyébe? Olyan gátlástalanul élvezik kis szemétdombjaikon a kakaskodást. Van értelme annak az igyekezetnek, hogy az embereket egyenlőkké tegyük, nemcsak úgy, hogy egyenlő lehetőségeket biztosítunk mindenkinek a boldoguláshoz, hanem a sikerek korlátozásával is, amikor mindenki igyekezete arra irányul, hogy egyenlőtlenné váljon? Aki abban a korban született, hogy már semmiféle tanácsosi ranghoz nem juthatott, bőven kárpótolta magát azzal, hogy úgynevezett „kiemelt beosztásban” dolgozott, azaz az ő fizetését nem kollektív szerződés állapította meg. • Az eszpresszókban számtalanszor tudtára adta baráti körének, hogy őt számtalan vállalat „kikérte”, de nem engedik el. ő volt a hivatal esze, kitűnő szakember és a felettesei soha nem tettek semmit, mielőtt a ’’tanácsát” kikérték volna. És nincs olyan magas pozíció, amelyben ne lenne kísértés a még magasabb látszatára, ahogy az emberi találékonyság segítségül jön a legalacsonyabb szinten, a legszegényebb körül