Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)

1985-11-17 / 44. szám

4. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA P. Füzér Julián O. F. M. Bojtorjánról fügét? Az amerikai katolikus püspököknek van hivatalos vélemény­­kutató inézménye — a CARA (Center for Applied Research in the Apostolate). Az intézmény székhelye Washington és több, mint húsz szakemberrel dolgozik, akik között vannak papok, nővérek és világiak. A CARA végzett véleménykutatást a szemináriu­mokról, a papi hivatásokról, a katolikus iskolákról, ifjúságról, házasságról, a faji kérdésről és sok más fontos dologról. Kutatá­sai eredményét a püspökök rendelkezésére bocsátja és rendsze­rint közli a sajtóban. Amerikában a legnevesebb véleménykutató intézmény a Gallup Poll. Kutatásainak eredményét mindenki tárgyilagosnak és ,,igaznak" tartja és elfogadja. A Gallup Pollnak tekintélye van Amerikában. Az Our Sunday Visitor, az Egyesült Államokban a legelter­jedtebb katolikus hetilap a Gallup Pollt kérte föl, hogy számára véleménykutatást végezzen az amerikai katolikusok között, időszerű kérdésekről. Csaknem minden hónapban a lap hozza a Gallup Poll kutatásainak eredményét. Augusztusban például a lap közölte, hogy a Gallup Poll szerint az amerikai katolikusok szemében John Fitzgerald Ken­nedy a legnagyobb elnök. A katolikusok 68 százaléka Kennedyt nagyobbnak tartja Abraham Lincolnnál, Franklin D. Roosevelt­­nél, Harry Trumannál. Az amerikai katolikusok George Washingtont,­ az első amerikai elnököt történelmi nagyság szerint az ötödik helyre teszik. Arra a kérdésre, hogy melyik poli­tikai párt — a republikánus vagy a demokrata — tudja jobban biztosítani a világ békéjét és az ország gazdasági jólétét, a Gallup Évközi 33. vasárnap ■ Olvasmány Dániel könyvéből (12,1—3) A végső nagy napokról szól az Úr. Akkor felkel majd Mihály, a nagy fejedelem, ki oltalmazza néped fiait, és olyan idő jön, amilyen nem volt sohasem, mióta léteznek a nemzetek. Szabaddá lesznek akkor nemzetedből mindazok, akiknek neve az Élet könyvében írva áll. Akkor sokan fölébrednek azok közül, akik a föld porában nyugsza­nak, némelyek arra, hogy örökké éljenek, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak. Az Istent ismerők ragyognak akkor, mint a nap; akik pedig az igazságra tanítottak sokakat, örökké tündökölnek, mint a csillagok. Ez az Isten igéje. Zsoltár (15,5 és 8.9-10,11) Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: örök­ségemet tőle várom. Mindenkor Istent tartom szemem előtt, jobbomon ő áll, semmitől sem félek. Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Örvend a szívem és dalt zeng a lelkem, sőt testem is megnyugszik bízva. Mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, és testemnek romlás nem árthat. Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Megmutatod nékem az élet útját, és a végtelen boldogságot, reiden szent orcád látom. Gyönyörűségre hívtál engem jobbod mellett szü­net nélkül. Istenem, őrizz engem, mert tebenned bízom! Szentlecke a Zsidókhoz írt levélből (10,11—14,18) Testvéreim! Minden (ószövetségi) pap naponta végezte szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször bemutatta. Ezeknek az áldozatoknak azonban nem volt erejük a bűn eltörlésére.­­ Jézus viszont csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Most már csak arra vár, hogy minden ellensége hódo­lattal boruljon le lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ahol pedig a bű­nösök bocsánatot nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra. Ez az Isten igéje. Alleluja! Imádkozva virrasszatok szüntelen, hogy az Ember­fia elé méltón állj­atok! (Lk 21, 36) Alleluja! Evangélium Szent Márk könyvéből (13, 24—32) Jézus az Olajfák hegyén tanított. Leült, és így szólt tanítványaihoz: A nagy gyötrelem után következő időkben a nap elsötétedik, és a hold nem ad világosságot. A csillagok lehullanak az égről, és a világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából a föld szélé­től az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról! Amikor hajtása még zsenge, és levelei kihajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár, így ti is, mihelyt látjátok, hogy mind­ezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy az Emberfia közel van már­­ az ajtóban. Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg mindez be nem telje­sedik. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot azonban és azt az órát senki sem ismeri, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Ezek az evangélium igéi. Poll szerint a katolikusok 43 százaléka a republikánus pártot választja és csak 33 százelék a demokratákat. Júliusban volt, hogy a Gallup Poll eredménye nemcsak meglepte, hanem valóságosan megrázta az Our Sunday Visitor szerkesztőit és olvasóit. A véleménykutatás szerint az amerikai katolikus fiatalok 59 százaléka jóváhagyja a házasság előtti nemi érintkezést, csak 33 százaléka ítéli azt el és tartja súlyos bűnnek. A Gallup Poll riportja annál is meglepőbb volt, mert a protes­táns fiatalok véleménye a dologban jóval józanabb. Mi történt? A lap vezércikkben próbálta megmagyarázni a meghökkentő eredményt és azt a humanista-szekularista társa­dalom befolyásának és katolikus nevelés hiányának mondta. A valósá­g azonban az, hogy akiket a Gallup Poll megkérdezett, nagy többségben katolikus középiskolába jártak, katolikus főiskolán vagy egyetemen nevelkedtek. A vita megindult a baj okáról és minden jel arra mutat, hogy amit a Gallup Poll kikutatott, a teológiai liberalizmus mérges gyümölcse. Pár évvel ezelőtt az amerikai teológusok társaságá­nak megbízásából, annak jóváhagyá­sával és finanszírozásával egy pap és egy apáca közösen könyvet adtak ki a szexuális erkölcs­ről. A szerzők nyíltan jóváhagyják a házasság előtti nemi érint­kezést, ha az „őszinte, önzetlen szeretetből” történik és egyik partner se él vissza a másikkal. A washingtoni Katolikus Egyetemen, ahol a nővérek, papok és nevelők nagy része nevelődik, egyik teológiai tanár ugyanezt tanítja már évek óta. A Vatikán nemrégiben ítélt el egy hittan­könyvet, egy aposztata pap munkáját, melyet a newarki érsek jó­váhagyásával a Paulista atyák publikáltak. A könyv rendkívül népszerű lett országszerte. Több, mint másfél millió példányt ad­tak el belőle és tankönyvnek használták katolikus középiskolák­ban és a vasárnapi hitoktatásban. A hittankönyv szerzője ugyanazt tanítja, amit a Katolikus Egyetem tanára és természe­tesen mindkettő ajánlja, hogy a fiatalok legjobb lelkiismeretük szerint használják vagy használhatják a fogamzásgátló szereket. New Jerseyben a katolikus püspökök beleegyezésével vezette be az állam a kötelező nemi oktatást minden iskolában, az óvo­dától kezdve a nyolc elemi osztályon át a középiskola végéig. Az oktatás alig más, mint nevelői biztatás és kioktatás az erkölcste­lenségre. A tisztaság erényéről, önfegyelmezésről, megtartózta­tásról, bűntudatról nincs szó a tanfolyamban, mert az „vallás” és annak nincs helye az állami iskolákban. Gyermekeiket féltő szülők csodálkozva kérdezik, hogyan adhatták a katolikus püspö­kök tekintélyüket ilyen programhoz. Vajon naivak vagy tudatla­nok? A romboláshoz hozzájárult a „holland katekizmus” is, mely ugyan „felelőtlenségnek” hívja a házasság előtti nemi érintke­zést, de nem nevezi azt bűnnek, hiszen „a nemiség a szeretet nyelve.” Szülők, lelkipásztorok, püspökök megrökönyödve ismerik el, hogy amit a katolikus fiatalok mondanak, az nevelésük eredmé­nye és sok esetben a katolikus iskolákban apácáktól, papoktól, hittanáraiktól tanulták. Az a meglepő, hogy ilyen körülmények között is a fiatalok 33 százaléka a házasság előtti nemi közösü­lést halálos bűnnek tartja. Az állapot orvoslása elsősorban a püspökökre hárul. Nekik kell a leghatározottabban a katolikus tanítást leszögezni és utána nézni, hogy a katolikus iskolákban és a vasárnapi hitoktatáson azt pontosan tanítják és a szülők is tudnak róla. Az új kánonjog szerint a püspököknek kell belenézni, hogy a szemináriumokban és a katolikus egyetemeken a teológusok mit tanítanak és ha kell, nekik kell rendet teremteniök. A szomorú dolog az, a szó már beette magát a fába, hogy talán egy generáció is kell, hogy javítani lehessen rajta. Teológiai liberalizmussal együtt az amerikanizmus is újra felütötte a fejét az amerikai katolikus egyházban és árnyékot vet a jövőre. Erről beszélt a férfi szerzetes elöljárók gyűlésén New Yorkban egy jezsuita atya. „Sok amerikai katolikus inkább hisz a kapitalizmusban, mint az evangéliumban," — mondotta. A libe­rális teológia az amerikai egyházat gazdagsága és nagysága miatt a „Szentlélek külön alkotásának tartja, esküszik a „plura­lizmusra,” a szabadság vezércsillaga minden szélsőséget a keze-lába nagy kamasz lelkendezésével vesz, nem a Vatikáni Zsi­nat tanítását, hanem annak „szellemét" követi és a lehető legszűkebbre akarja leszorítani Róma és minden tekintély befo­lyását. Erről a bojtorjánról soha senki nem fog szedni fügét, erről a tüskebokorról soha senki nem­ fog szüretelni szőlőt. De nem szabad túloznunk. Ha vannak is hibák az amerikai katolikus egyházban, van abban sok jó és szép is. Van sok okos püspök, lelkes pap, szentéletű kedves nővér, nagyon buzgó világi hívő és vannak komoly teológusok is. Jeremiás prófétával az ilye­neket hívja „szépnövésű, termékeny olajfáknak” az Úr. Keresem a kiutat Amikor szenvedés ér, az első tennivalóm, hogy megőrizzem nyugalmamat, lelki egyensúlyomat. Ehhez pedig szükségem van valamire vagy valakire, akiben megkapaszkodhatom, ahol meg­vethetem a lábamat s akire részben ráhagyatkozhatom. Hogy a ráhagyatkozás mennyire szükséges és hasznos, azt láthatjuk például a kisgyermeken, amikor baj éri vagy fél valami­től. Rögtön nyugodtabb lesz, ha megpihenhet anyja ölében. Ez a ráhagyatkozás a magyarázata annak is, hogy a férjes asszonyok, a statisztika szerint, általában hosszabb életűek. Mert a nagy gondokat ráhárítják férjükre. A bajban hasznos és szükséges a ráhagyatkozás valakire. Ez fontos igazság. Kérdés természetesen az, hogy kire hagyat­kozzunk? Emberekben, még rokonokban és barátban is csalatkoz­hatunk, tehát óvatos legyen a rájuk való hagyatkozás. A legbiz­tosabb támaszték — szerintem — a Teremtő, ezért én elsősorban őreá hárítom a nagy gondokat. És sajnálom azokat az útitársa­­imat, akik nem hisznek és nem bíznak Istenben; hiányos és szegény lehet az életük. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a ráhagyatkozás valakire nem jelenti azt, hogy én ezután már semmit sem teszek a bajom megoldására, hanem mástól várom azt. Nagy tévedés lenne ez. Még ha Istent választom is támasztéknak, még ha éjt-nappalt imádsággal és rimánkodással töltök is el, akkor sem lenne józan dolog. Szent Benedek is azt a jelszót választotta, hogy Óra et labora! — Imádkozzál és dolgozzál!. Amerikai szentképeken is gyakori jelszó: Imádkozzál úgy, mintha minden Istentől függne, de munkálkodj is úgy, mintha minden csak telőled függne. Mindebből jól megérthetjük, hogy amikor szenvedés, baj ér minket, akkor legelőször keresnünk kell magunknak egy támaszt, akibe kapaszkodva átvészeljük a baj első perceit, akinek kezét fogva megőrizhetjük lelki nyugalmunkat. Ez a támasz lehet szülő, hitvestárs, gyermek vagy jóbarát. S ha ennél erősebb, biztosabb támaszt is akarunk, akkor kapaszkodjunk még Isten kezébe is. S akinek már senkije sincs itt a földön, annak úgyis egyetlen me­nedéke a jó Isten. Ezért jó annak, akinek van hite. Miután már van támaszpontunk és megmaradt a lelki nyugal­munk, utána higgadtan, józanul nézzünk körül, hogy milyen kiutat találhatunk a gondunkból. Ez már a mi feladatunk, a mi köteles­ségünk. Más is segíthet, de a főmunka és felelősség csak a miénk. A kiút, a megoldás keresésében először is szemügyre kell vennünk a bajunkat. Kis kellemetlenség, baj vagy komoly szen­vedés is lehet? Mielőtt meg akarjuk oldani a ránk szakadt gondot, meg kell józanul állapítanunk, hogy milyen méretű az. Miért­­ fontos ennek a megállapítása? Mert ha rájövünk arra, hogy a baj nem is olyan végzetes, mint amilyennek első pillanatban látszott, máris növekszik bennünk a nyugodtság és bizalom a baj megol­dására. Kisebb kellemetlenség? — Baj? — Nagyobb szenvedés? Min­denképpen keresem a megoldást, a kiutat. 'Útc­án." 1985. november 17. Meggyesy Jenő: EGYENLŐSÉG tények között is. Nincs is eb­ben semmi kivetni való! Miért kritizálhatnánk azt, aki a háború utáni szegénység­ben olyan büszkén sétált fel­­alá a Teleki téren egy új női kombinéval a karján és miért ne érezhette volna magát kicsit szerencsésebbnek annál, akinek a vállán csak egy jól megviselt férfi nadrág lógott, melynek a feneke már annyira el volt vékonyodva, hogy a nap felé tartva szitának látszott? Még a börtönökben is meg­vannak a különbségek. A bank­rabló érthetően lenézi a tyúk­tolvajt és természetesen többre becsülik azt, akit összeesküvés­sel vádolnak, mint aki egysze­rűen csak „fecsegett”. 1956-ban, amikor majdnem 200 ezer, minden rendű és rangú ember zuhant ugyanarra a tár­sadalmi szintre, azaz földön­futókká lettek, érdekes téma lett volna szociológusoknak ta­nulmányozni azt az erőfeszítést, amit a menekültek tettek az egyenlőség szürkeségében való elmerülés ellen. Az ICEM nevű kivándorlá­si szervet sokan ÁJSZEM-nek kezdték ejteni (elég helytelenül). Voltak, akik addig nem ismert különleges ételeket vettek kis pénzükből és többé a pörköltre rá sem tudtak nézni. Gyakori látvány volt akkor Bécs utcáin, az úgynevezett tisztasági cso­maggal sétáló menekült. Az át­látszó nylon táskában a fogkefe, a fogmosó pohár, a zsilett, a tö­rülköző, a szappan az otthoni nyomorúság után nagyon ran­gos dolognak tűnt. Varga Laci még az otthon­ról hozott elegáns városi bun­dájával jelent meg egy segély­helyen, ahol átmeneti kabáto­kat osztogattak, míg mások — nagyon okosan — könnyű öltözékben dideregve álltak sor­ba. Meg is tagadták Lacitól a szép felöltőt, a jó bundájára hivatkozva. „Igen, kérem, de mi lesz velem, ha az egyenlítő alá érünk?” — méltatlankodott ő, minthogy Ausztráliába szándé­kozott kivándorolni. „Akkor tessék majd levetni a kabátot!” — mondták a se­gélyszervi emberek és üres kéz­zel bocsájtották el. (A sajtbir­tokos holló és a róka meséje ismétlődött meg.) Ki találta ki az eredmények egyenlőségének az ábrándját és ki írta azt először politikai zászlókra? És miért hódít ez a jelszó, amikor minden ember az utolsó leheletéig ellene küzd? Mert mindenki azt reméli, hogy valami politikai varázslat foly­tán a nálánál sikeresebbekkel, gazdagabbakkal válik majd egyenlővé. Sajnos ennek éppen az ellenkezője szokott történni és csak a szegénység egyenlő­ségét sikerül néha némileg meg­közelíteni. Ezért nagyon-nagyon magasról nézve minden igyeke­zetünk ellenére mégis csak egyenlőek vagyunk, mert maga a Jóisten sem tartja számon, hogy melyik hangya tud na­gyobb homokszemet vonszolni. Évszázadok során sokan szerették volna koporsóba zárni az Egy­házat: már előre ünnepelték lassú pusztulását, halálát, ő azonban, alapítója győzhetetlen erejében mindig új életre kelt, mindenkinek megbocsát, és a szebb jövő ígéretét adja. XXIII. János pápa Milyen csodálatosan jó do­log az emberi léleknek az a tu­lajdonsága, hogy a múltba visszatekintve mindent meg­szépítve lát. Mintha az idők folyamán valami láthatatlan szemüveg képződne, melyen át gyakran a múlt szomorú szür­kesége is színessé válik, sőt ami rossz volt, az egészen kicsivé zsugorodik, míg csodálatosan megnagyobbodik minden, ami jó volt. Így válnak a kis földecs­­kék földbirtokokká, a családi kis varrodák fehérneműgyárak­­ká, kis szatócsüzletek nagyke­reskedéssé. Az érdligeti házacs­ka kastéllyá magasztosul és az egyenruhákon aranyló csilla­gok, mintha a múlt ködén át egyre szaporodnának. Talán nem is lenne helyes, ha valaki az ilyen jelenségeket hiú büszkélkedésnek minősíte­né, mert sok keserű emlékre, megaláztatásra, elnyomásra, el­­mellőzöttségre hoz gyógyító ízt a múlt megszépítő látása és nagyon kegyetlen dolog, ha va­laki szét akarja tépni azokat az illúziókat, ahogyan azt egy amerikai katonatiszt barátunk tette. Azt mondta egyszer egy nagyobb társaság jelenlétében: „Nem csoda, hogy ti, magyarok, minden háborútokat elveszti­tek, mert úgy látom, hogy a ti hadseregetekben nincs egyetlen közkatona sem.” Miért kellett eltörölni azo­kat a régi címeket? Miért nem hagyjuk meg az örömét azok­nak, akiket boldoggá tett a nagyságos, méltóságos, stb. cí­mek használata. Miért fosztot­tuk meg személyük fontosságá­nak nimbuszától azokat, akiket kormányfőtanácsosi vagy belső titkos tanácsosi ranggal tisz­telt meg a kormányzatunk? Miért? Megszüntetünk ez­zel emberek közötti különbsége­ket? Nem termett száz és száz új kiskirály a régiek helyébe? Olyan gátlástalanul élvezik kis szemétdombjaikon a kakas­kodást. Van értelme annak az igye­kezetnek, hogy az embereket egyenlőkké tegyük, nemcsak úgy, hogy egyenlő lehetősége­ket biztosítunk mindenkinek a boldoguláshoz, hanem a sike­rek korlátozásával is, amikor mindenki igyekezete arra irá­nyul, hogy egyenlőtlenné vál­jon? Aki abban a korban szüle­tett, hogy már semmiféle taná­csosi ranghoz nem juthatott, bőven kárpótolta magát azzal, hogy úgynevezett „kiemelt be­osztásban” dolgozott, azaz az ő fizetését nem kollektív szerző­dés állapította meg. • Az esz­presszókban számtalanszor tudtára adta baráti körének, hogy őt számtalan vállalat „ki­kérte”, de nem engedik el. ő volt a hivatal esze, kitűnő szak­ember és a felettesei soha nem tettek semmit, mielőtt a ’’taná­csát” kikérték volna. És nincs olyan magas po­zíció, amelyben ne lenne kísér­tés a még magasabb látszatára, ahogy az emberi találékonyság segítségül jön a legalacsonyabb szinten, a legszegényebb körül­

Next