Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)

1985-09-15 / 35. szám

8. oldal Catholic Hur>sarians Sunday Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509-2413. Telefon: (216) 799-2600 or 799-3335. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-plébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Boehm Papal Prebote-Pastor. Managing Editor: Father NICHOLAS DENGl, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Két évre...........................................$37.00 Egy évre...........................................$20.00 Félévre...........................................$12.00 SUBSCRIPTION RATES: For two years.................................$37.00 For one year..................................$20.00 For six months...............................$12.00 Felelős szerkesztő: P. DENGL MIKLÓS O.F.M. P.O. Box 2464, Youngstown, Ohio 44509-0464 Telefon: (216) 799-2600; 799-3335 ADVERTISEMENT RATES: $4.00 per column inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 times; $3.00 per column inch more than 15 times; Vi page $125.00; Vi page $240.00; 1 full page $460.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. 1■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I■I ■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I S. Koósa Antal: Emlékmű a politikai kivégzetteknek Értük a harang sem szólt, pap nem volt jelen, hozzátartozói­kat sem értesítették. Meztelen testüket jeltelen temetőparcellák nyelték el fej fa nélkül, virágtalanul. Bűnük az volt, hogy egy szerencsétlen történelmi korban éltek. Egyesek egy vesztett háború,katonái voltak, mások képte­lenek voltak azonosulni izmusok diktatórikus parancsához. Lelki­ismeretükre hallgattak és áldozatokká lettek. A kétezer éves keresztényi világszemlélet, párosulva hazaszeretettel, képtelenné tette őket fejet hajtani az internacionalista Antikrisztus előtt! Bűn, bűn és bűn! Valamikor: erkölcs, etika, igazság, becsület fogalmát merítették ki e tulajdonságok, de hát a vörös isten más szótárt honosított meg. Ezek a mondvacsinált, számos esetben feltételezhető bűnök vértanúkat követeltek a rendellenes rend megerősítésére, arájuk gondolunk ma, a magyarság neves és névtelen mártírjaira, akik a gyűjtő Kisfogház előtt vagy a Markó udvarán felnagyított gépzúgásban vagy éppen titokzatos csendben álltak a bitó alá, egy-egy „A hazáért mindhalálig!" vagy „A kereszténységért Krisz­tus nevében!" felkiáltással. Legyen áldott a nevük, emlékezetük pedig éljen a nemzet szívében. Az irtóhadjárat már 1944-ben elkezdődött. 1945 ezt a számot meghatványozta. A tömeges magyarirtás az 1948-as egypárt­­rendszer uralma alatt kulminált. Rákosi és környezete öngyár­totta összeesküvésekkel gyöngítette a vallásos nemzeti eszmékért rajongók még akkor hatalmas táborát. És amikor 1956 kirobban­totta a nemzeti ellenállást, a magára hagyott forradalom bukása után a számonkérés újabb tízezrekkel növelte az áldozatok számát. És most, mikor sok mindent elfelejtett már a világ, amikor a hazai diktatúra a jóllakottság elvtelenségére építi kétes lét­­jogosultságát, itt egy kis csoport emlékeztet és emlékezik! A Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége emléktáblával hódol a ki­végzetteknek és mindazoknak, akik börtönben végezték be életü­ket a magyar és keresztény ügyért. Az emléktábla gondolata Csordás Józseftől és Szőts Pál kanadai elnökünktől származik. Tervezője Igriczi István bajtár­sunk, a művészi kivitelezés De Jeney Viktor művész nevét dicséri. Az emlékmű kiadásait a Szövetség tagsága adta össze. A műalkotás a virginiai Berkley Springben felépített magyar kápolna és temetkezőhely falán kerül leleplezésre szeptember 15-én. Az ünnepélyt közös szentmise előzi meg P. Dr. Füzér Julián O. F. M. és Nt. Szíjártó István református lelkész veze­tésével. Rabtársi kötelességemnek teszek eleget, amikor a Volt Politi­kai Foglyok Szövetsége évtizedes munkásságát és irányelveit vetem papírra. A Szövetség a Szabadságharcos Szövetséggel karöltve minduntalan szemmel követte az otthoni eseményeket és ezekkel szemben állást foglalt. Elnökünk, Helcz Tibor, mint az Amnesty Internacionale amerikai megbízottja tevékenyen támo­gatta a világszerű munkáját, különösképpen kiterjesztett figye­lemmel annak magyar vonatkozásait illetően. A Szövetség kap­csolatot tart fenn a Rabnemzetek szervezetével, ugyanakkor 1956 szellemét szem előtt tartva felvilágosító munkát fejt ki az amerikai kormányszervek előtt. Tagjaink, kanadai és európai tagegyesületeink felbecsülhetetlen munkát fejtenek ki. Olyan tagokkal rendelkezünk, hogy csak párat is említsek, mint Tollas Tibor, akinek munkássága közismert, s akinek rabköltészete ma világhírű. Egy másik jeles tagunk Fehérváry István, immár két oknyomozó kötettel hódolt kivégzett és börtönt viselt társaink emlékének. Kővágó József díszelnökünk, Budapest forradalmi polgármestere, mint író és tudós, minőségi angol körök előtt tölti be a forradalom tanúja szerepét. És folytathatnám a végte­lenségig kanadai és európai vezetőink és tagjaink munkásságával. Viszont nem ez a célom. „Legyen azoké most ez óra, Akiknek nem telt koporsója.” — írom egy versben. Előttük kell ma meghajtanom az emlékezés zászlóját. Azok előtt, akik legszentebb kincsükkel, életükkel áldoz­tak egy szebb és boldogabb magyar jövőért. Ők voltak a forra­dalom előképei! Annak a forradalomnak előhírnökei, mely el­­bukottan is újra becsületet szerzett a magyar névnek, s melynek utóhatásaként az elnyomás ellenére is emberibb életet él az otthoni tízmillió magyar, a sokat szenvedett és ma is némaságra ítélt magyar nép! És hogy ma, idestova 40 év után, Magyarországon szamizdat irodalom van, van Lakitelek, vannak szókimondó, bátor harcosaink, Kodály és Illyés után van Csoóri Sándorunk, és folytathatnám tucatjával a felsorolást, valamelyest nekik kö­szönhető. Mert igaz, hogy koporsóra nem jutott Nekik. Ám a következő sorban ez a negatívum pozitív jóslattá teljesedett 30 évvel ezelőtt. Ez pedig a következőképpen szól: „ de Akik így is élni fognak, Belőlük serken majd a Holnap, Holnapután s az El­jövendő.” Imádkozzunk ezért az Eljövendőért! 1 1421 TŰZ EX IKKA Tel.i 226-8868 és 521—5526 NÁDAS SVUU lemez, könyv kerámia «to. Magyar, angol betűs írógép GYÓGYSZER Erdélyi csomagok, tape-recorder Avenite, LAKKW000 (CrevetaiHO, Obi« 44m KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Hajnal László Gábor: „Kuncog a krajcár...” A magyarországi szegények és gazdagok vita margójára! Második rész A nincstelenség ellentéte a vagyonosság. Ám Magyarorszá­gon, amikor a szociológusok az életszínvonal minőségét vizsgálják, még mostanság is tapasztalják, hogy a szegénységet és gazdag­ságot, mint két végletet, számos előítélet, indulat övezi. A társa­dalom perifériájára szorultakat a hivatalos nyelvezetben kiskere­­setűeknek, hátrányos helyzetűeknek, támogatásra szorulóknak, stb. — nevezik, de azt a szót, hogy szegény, csak nagy ritkán mondják ki, pedig számuk­­ sokasodik. Természetesen, napjaink nélkülözése számos dologban különbözik a rengeteget emlegetett múltbeli nyomortól, de aki a nyolcvanas években havi 1500-2000 forintból kénytelen tengődni, az bizony gyakorta érzi, mit jelent a jóllakottság hiánya. A tömegtájékoztatási eszközök munkatár­sainak lelkiismeretesebbjei néha kimondják, hogy a koplalásra nem lehet érv, miszerint: csak azok nélkülöznek, akik képtelenek beosztani fizetésüket, és hiába van teljes foglalkoztatottság, biz­tos jövedelem, ha ennek összege a létminimumhoz sem elegendő. A hatalom, erőlködése ellenére, nem tud pozitív módon vál­toztatni a jelenlegi helyzeten. A kelekótya gazdaságpolitikai intézkedések miatt már az is távoli célnak tűnik, hogy legalább konzerválják, s ne termeljék újra a filléreskedésre kényszerülők táborát. Persze, a „szegénységi küszöb” megítélése társadalmi csoportokként változik, de az önálló lakással nem rendelkezőket, sokgyerekeseket, iszákosokat, a cigányok nagyobbik részét, a szo­ciális gondozásra szoruló nyugdíjasokat általában azon réteghez sorolják, akik komoly megélhetési gondokkal küzdenek. Bár az egészségügyi ellátás és oktatás ingyenes, de jól tudjuk, hogy milyen sokba kerül a családoknak a különböző iskolaszerek meg­vásárlása, valamint a ruhanemű, utazási bérlet, diákétkeztetés költségei is tetemesek. Az orvosnak is illik — sőt, kell! — bélelt borítékot adni, az ápolónő sem elégedik meg annyival, hogy köszö­nöm szépen. Borravalót vár továbbá a postás, a pincér, a fodrász, a hentes, a ... — s vég nélkül folytathatnánk a felsorolást. Ám, aki szegény, az nem tud adni, és ezért mindenből, a maradéknak is­­a legalját kapja. A másik oldalról nézve viszont úgy tűnik, hogy az ország lakossága röpdös az örömtől, hiszen eljött a maszekvilág, lehet gyarapodni. Zöldségesek, autószerelők, magántaxisok, vendéglő­sök szorgoskodnak, gazdasági munkaközösségekbe csábítják az alkotni vágyókat, itt a borúra derű korszaka. A rendszer eme ideo­lógiailag el nem fogadott vadhajtását a politikusok egyelőre mód­jával nyesegetik. Igaz, szép csöndesen felduzzasztották a gazdasá­gi rendőrség létszámát, új adótörvényeket alkottak, de a financiá­lis buktatók ellenére kuncog a krajcár. A párt vezetői között azon­ban jó néhányan sandán figyelik ezt a csillogást, s nehezen fogad­ják el az új módit, ők azt hirdették harminc éven át, hogy minden privát kezdeményezés, egyéni vállalkozás csak rontást hoz az or­szágra, s akkor most „kommunista műszakok” helyett másodál­lásokat hajszolnak, fusiznak az emberek, s a hajdani mágnásokat lepipálva flancolnak. Idézet az Élet és Irodalom 1983. december 2-i számából: „Nagyon nekilódult a város. Zenélő vécé, Pierre Cardin butik, tükrös portálok hirdetik, hogy ismét európai nép vagyunk. A bel­városban állami üzlet cégtábláján régi jogaiba visszahelyezett felirat virít. Úri divat. Márkás italokkal, parfümökkel, drága bun­dákkal tömött üzletekben egymás hegyén-hátán tolong a nép, aerobicra tornászik öreg és fiatal, a teniszpályákon késő estig pattog a labda, video diszkó és lovasiskola várja a nehéz munká­ban megfáradt dolgozókat. (...) A hölgy azt állította a Pierre Cardin üzlet előtt, hogy az S-modell típusú boltnál meg kellett volna állni Sejtem, ő csak az árakra gondolt, amelyek egyre inkább polarizál­ják a társadalmat, és amelyek most nyilvánvalóan őt is persona non gratának nyilvánították egy területen. Kifakadásával látszó­lag csak a luxusfogyasztás ellen tiltakozott, valódi tartalma azon­ban úgy hiszem, a félelem a növekvő egyenlőtlenségtől De vajon a megállás elősegíti-e, hogy a társadalom kilábaljon a jelenlegi igazságtalan egyenlőtlenségből és eljusson az igazságosabb egyen­lőtlenség kívánatos állapotába?" Az életminőség javításának védelmezői azok, akik nem a ha­talmi szféra ideológiai nyelvezetén támogatják a polgárok anyagi gyarapodásának jogosságát, nehezen értik meg a rézsűn ideges­kedését. Az emberek javarésze már régóta nem hisz a statisztikai manipulációknak, mert pontosan tudják, hogy senki nem az „átlag­­fizetést” viszi haza, a jövedelmek között nagy a szóródás, és a hátrányos helyzetben lévő felnőttek döntő többsége (az össz­lakosság 28,2 %-a) nem önhibájából vegetál a létminimumhoz is alig elegendő összegből. A gazdagodást sem lehet a nyugati fo­galmak szerint értelmezni, hiszen a közvéleményt riogató millio­mosok száma lényegesen kevesebb, mint azt a gazdag-ellenességet szító, suttogó propaganda híreszteli. Jómódúak ugyan vannak néhány ezren, de nekik sem lehet hatalmas földbirtokuk, magán­repülőgépük, sőt, több lakásuk sem, mert a megvásárolható ingat­lanok számát törvények szabályozzák. Igaz, kiskapuk vannak, az élelmesebbek ismerik is a zárak titkát, ám a kiemelkedő élet­­színvonalon élők üzleti szellemüknek, tudományos-, vagy művé­szeti tehetségüknek köszönhetően vastagították bankbetétjüket, s nem pedig különböző csalásokkal. Persze sikkasztások, kisebb­­nagyobb svindlik, összeköttetésekkel megszerzett vagyonok itt is akadnak, de a klasszikus gazdasági bűncselekményeket inkább a gyorsan tollasodni akaró szerencselovagok követik el. Ha a betöréses lopások, korrupciós ügyek felfelé kúszó grafi­konját vizsgáljuk, valóban úgy tűnik, hogy szétlopják az országot. Az ötvenes években átlagosan négyezer lakásbetörés történt, míg a nyolcvanas esztendők elején évi 16 ezret regisztráltak. A kasszafúrás is reneszánszát éli. A boldogulás iránti vágyat — sajnos — mind nagyobb számban igyekeznek törvénytelen úton megvalósítani, ám a tettenért bűnelkövetők között találni ártatlanokat is. A „kék fény” árnyéka kiszámíthatatlanul műkö­dik, s ami tegnap még szabályos volt, arra ma lecsaphatnak, mert egy új paragrafus szerint az tisztességtelen haszonszerzésnek minősül. Vagy fordítva, bár ez a ritkább. Az előre be nem jelentett áremelések, a veszteségesen működő vendéglátóipari egységek — borozók, éttermek, presszók — bérbeadása magánszemélyek­nek, megannyi umbuldára ad lehetőséget, hiszen a visszatartott, majd drágábban eladott cikkekkel, valamint a szabadáras termé­kekkel tényleg lehet manipulálni. Sokakat csábít ez a lehetőség, s aki nem túlságosan mohó, az még milliomos is lehet. (Folytatjuk) Dr. Csáki Tibor: A­lkoholmámor Lenin már annak idején felismerte, „mi az, ami minket visszahúz a kapitalizmus felé s nem előre a kommunizmus út­ján”: a vodka. Igaz ugyan, hogy ez a leg­többször burgonyából készí­tett ital, amelynek alkoholfoka hetven körül mozog, mindenféle bajra megfelelő orvosság, főleg lelki és társadalmi problémákat sikerül felejtetnie, megszépíti a szürke hétköznapokat, elűzi (ha rövid időre is) a búbánatot, csak egy hibája van: gyakori élvezete szétroncsolja az emberi szerve­zetet. A moszkvai szociológus, Alexej Zsanov rémülettel vette észre: „ha nyaralni utazom szü­lőfalumba, évről évre tapasztal­nom kell, hogy szinte egyetlen nyugdíj korú mezőgazdasági munkás sem él. A vodka elra­gadta őket az élők sorából...” Az utóbbi négy év folya­mán a Kirgiz Köztársaság párt­főnöke 304 párttagot dobott ki a kommunista párt kötelékéből: „mind alkoholisták s ezzel a párt szégyene voltak”. Szovjet polgárok milliói dülöngélnek nap mint nap az utcákon, osztálykülönbség nél­kül megtalálható ezek között a magas pártfunkcionárius épp­úgy, mint az egyszerű gyári munkás. Jelenetek fényes nap­pal a nagyvárosok utcáin, ami­ket Nyugaton csak a karnevá­lok napjain látni, mindennapo­sak: padon, földön alvó eszmé­letlen részegek, lámpavasba kapaszkodó, gajdoló férfiak és nők, fiatalok és idősek. Az utolsó öt évben két és félszeresével nőtt az alkohol­­fogyasztás, ezzel egyidejűleg ötszörösére ugrott a súlyos al­koholisták száma. 1983-ban a rendőrség több mint félmillió (!) gépkocsivezetőt büntetett meg, ittas vezetés miatt. Az Izvesztyia-ban olvasni, hogy Kijev környékén már nem is büntetik elzárással az ittas ve­zetést, különben nem maradna hivatásos sofőr az utakon. Munkaórák milliói mennek naponta veszendőbe, mert mun­kások, irodai dolgozók beteget jelentenek, előző napi részegsé­güket akarják kiheverni. To­vábbi millió munkaóra megy veszendőbe a munkahelyi ivá­­szatok miatt. Tíz gyilkosságból kilenc alkoholos állapotban tör­ténik. (Nem enyhítő körülmény a szovjet törvénykönyv sze­rint.) Gorbacsov ez év elején ha­dat üzent — egyelőre nem a kapitalizmus — az ivászat ellen: a vodka előállítás a következő évtől csökkenni fog, munkahe­lyen tilos a szeszfogyasztás, a kocsmák csak délután két órakor nyitnak, alkoholista párttagok röpülnek a pártból, akit nyilvánosan részegségen kapnak, harminc rubelt fizet, többszöri esetben javító-nevelő munkára ítélhető, stb. Megfigyelők szerint azon­ban mindeddig nem sok ered­ménye van az új törvényeknek: Uljanovszkban például — Lenin szülővárosa — ahol a presszók­ban, kantinokban, mozikban, éttermekben nem szabad erős szeszesitalt forgalomba hozni, csak 1,1 százalékkal csökkent a vodkaforgalmazás. Az elvtársaknak rá kell jön­niük: amíg nincsenek megszün­tetve a mérhetetlen alkoholiz­mus kiváltó okai, nemigen fog változni a kép. A szovjet embe­rek milliói élnek összezsúfolva kis lakótelepi lakásokban, ahol egyetlen szobában generációk kénytelenek együttélni, a mun­ka utáni szabadidő csak kultu­­rális sivatagot nyújt, a mozik­ban legtöbbször unalmas szov­jet filmeket vetítenek, nincse­nek klubházak, közös hobby­­összejövetelek, a televízió mű­sora a világ legunalmasabbja, a könyvesboltokból hiányoznak a cenzorok által kivont szóra­koztató kiadványok, bárok és kávéházak este hét órakor be­zárnak, az éttermek is csak tíz óráig vannak nyitva. Nem ma­rad más, mint az otthoni ivá­szat, és pedig nem kényelmesen, kis mennyiségben, hanem minél gyorsabban a literes flaskát ki­ürítve. Az utolsó cár 1914-ben alkoholtilalmat vezetett be, Le­nin is ehhez tartotta magát. Sztálin azonban 1925-ben fölol­dotta a szesztilalmat, rájött, hogy hatalmas bevételi forrást jelent. Sztálin 1927-ben vallot­ta: „ a vodka 500 millió rubelt hoz az államkasszába. Erről nem mondhatunk le.” 1972-ben a bevétel 19,2 mil­liárd rubel volt, több mint amennyit állítólag évente fegy­verkezésre költenek. Manapság ennek az összegnek a kétszerese folyik be az államkasszába. A vodka előállítása szigorú­an állami monopól: az államnak egy üveg vodka 2,5 kopejkájába kerül. A literes üveg ára jelen­leg 4 és fél rubel, így az állami haszon 180 százalékos. A vodka elleni harc nem könnyű: Hruscsov vodka he­lyett az olcsó és ártatlanabb pezsgőivás mellett volt. Brezs­­nyev, maga is szeszkedvelő, drasztikusan fölemelte az ára­kat. Andropov a nép megnyug­tatása végett olcsóbb fajtákat dobatott piacra. Időközben minden tizedik férfire két alko­holista nő esik, s ami még szo­morúbb: épp a szülőkorban lévő nők százalékos aránya a legma­gasabb. Andrej Krupko, egyik moszkvai kórház szülészeti osz­tályának vezetője mondta: „a vodka a legbiztosabb szer az idióták születéséhez”. Az állami gondozott gyere­kek száma ugrásszerűen nő, szüleik halálra itták magukat, vagy az állam vonta meg tőlük a nevelési jogot alkoholizmusuk miatt. A novoszibirszki Tudomá­nyos Akadémia jelentése sze­rint: „ ha nem teszünk sürgő­sen ellenlépéseket, 10-15 éven belül a lakosság fele válik alko­holistává, ez már az államiság szuverenitását fenyegeti; a fel­nőtt lakosság, amelynek fele al­koholista vagy iszákos, nem képes a mindennapi termelésre, a szociális nívó mélypontjára süllyedve dülöngélik át életü­ket.” 1985. szeptember 15. MEGHÍVÓ A magyar Harcosok Bajtársi Közösségének montreáli csoportja és a Katolikus Magyar Nőszövetség folyó év szeptember 21-én, szombaton este 6 órai kezdettel előadást rendez a katolikus magyar egyházközség — ifjúsági otthon — nagytermében (90 Guizot West), és arra Montreal minden magyarját szeretettel meghívja. Előadó: TOLLAS TIBOR költő, a Nemzetőr — magyar szabadságharcos írók és költők — lap­jának szerkesztője. Az előadás címe: HAZAI SZELLEMI ELLENÁLLÁS ÉS AZ EMIGRÁCIÓ A magyar földalatti szamizdat irodalom ismertetése a Kárpát­medencében, a most megjelent FÜGGETLEN FÓRUM című könyv alapján. ,,Kevés könyvet előzött meg olyan élénk visszhang és érdeklő­dés az utóbbi években odahaza és itt külföldön, mint a napvilágot látott kéziratos (szamizdat) irodalom könyvét. A könyv szereplői nyíltan vallják Illyés Gyula alapgondolatát: A dörömbölést kell — nem kétséges — felelősen közcselekvéssé tenni, oly fegyelmezett együttes mozgalommá, hogy végül is ne csak döngjön, de törjön is be az ajtó. Akár Krisztus ügyének — védelmé­ben.” (Nemzetőr) Belépődíj nincs. — Az önkéntes adományokat a költségek fede­zésére és a magyar ifjúsági otthon támogatására fordítjuk. A Rendezőség

Next