Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)
1985-09-15 / 35. szám
8. oldal Catholic Hur>sarians Sunday Published weekly except Easter & Christmas and 2 weeks in July by the Catholic Publishing Co., Inc., 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509-2413. Telefon: (216) 799-2600 or 799-3335. Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly pápai prelátus-plébános. Established October 24, 1894 by Rev. Msgr. Charles Boehm Papal Prebote-Pastor. Managing Editor: Father NICHOLAS DENGl, O.F.M. THIS NEWSPAPER IS ENTIRELY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Két évre...........................................$37.00 Egy évre...........................................$20.00 Félévre...........................................$12.00 SUBSCRIPTION RATES: For two years.................................$37.00 For one year..................................$20.00 For six months...............................$12.00 Felelős szerkesztő: P. DENGL MIKLÓS O.F.M. P.O. Box 2464, Youngstown, Ohio 44509-0464 Telefon: (216) 799-2600; 799-3335 ADVERTISEMENT RATES: $4.00 per column inch 1—4 times; $3.50 per column inch 5—15 times; $3.00 per column inch more than 15 times; Vi page $125.00; Vi page $240.00; 1 full page $460.00. Second class postage paid at Youngstown, Ohio A lapban megjelent cikkek nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Az aláírt cikkekért minden esetben azok szerzői felelősek. 1■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I■I ■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I■ I S. Koósa Antal: Emlékmű a politikai kivégzetteknek Értük a harang sem szólt, pap nem volt jelen, hozzátartozóikat sem értesítették. Meztelen testüket jeltelen temetőparcellák nyelték el fej fa nélkül, virágtalanul. Bűnük az volt, hogy egy szerencsétlen történelmi korban éltek. Egyesek egy vesztett háború,katonái voltak, mások képtelenek voltak azonosulni izmusok diktatórikus parancsához. Lelkiismeretükre hallgattak és áldozatokká lettek. A kétezer éves keresztényi világszemlélet, párosulva hazaszeretettel, képtelenné tette őket fejet hajtani az internacionalista Antikrisztus előtt! Bűn, bűn és bűn! Valamikor: erkölcs, etika, igazság, becsület fogalmát merítették ki e tulajdonságok, de hát a vörös isten más szótárt honosított meg. Ezek a mondvacsinált, számos esetben feltételezhető bűnök vértanúkat követeltek a rendellenes rend megerősítésére, arájuk gondolunk ma, a magyarság neves és névtelen mártírjaira, akik a gyűjtő Kisfogház előtt vagy a Markó udvarán felnagyított gépzúgásban vagy éppen titokzatos csendben álltak a bitó alá, egy-egy „A hazáért mindhalálig!" vagy „A kereszténységért Krisztus nevében!" felkiáltással. Legyen áldott a nevük, emlékezetük pedig éljen a nemzet szívében. Az irtóhadjárat már 1944-ben elkezdődött. 1945 ezt a számot meghatványozta. A tömeges magyarirtás az 1948-as egypártrendszer uralma alatt kulminált. Rákosi és környezete öngyártotta összeesküvésekkel gyöngítette a vallásos nemzeti eszmékért rajongók még akkor hatalmas táborát. És amikor 1956 kirobbantotta a nemzeti ellenállást, a magára hagyott forradalom bukása után a számonkérés újabb tízezrekkel növelte az áldozatok számát. És most, mikor sok mindent elfelejtett már a világ, amikor a hazai diktatúra a jóllakottság elvtelenségére építi kétes létjogosultságát, itt egy kis csoport emlékeztet és emlékezik! A Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetsége emléktáblával hódol a kivégzetteknek és mindazoknak, akik börtönben végezték be életüket a magyar és keresztény ügyért. Az emléktábla gondolata Csordás Józseftől és Szőts Pál kanadai elnökünktől származik. Tervezője Igriczi István bajtársunk, a művészi kivitelezés De Jeney Viktor művész nevét dicséri. Az emlékmű kiadásait a Szövetség tagsága adta össze. A műalkotás a virginiai Berkley Springben felépített magyar kápolna és temetkezőhely falán kerül leleplezésre szeptember 15-én. Az ünnepélyt közös szentmise előzi meg P. Dr. Füzér Julián O. F. M. és Nt. Szíjártó István református lelkész vezetésével. Rabtársi kötelességemnek teszek eleget, amikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége évtizedes munkásságát és irányelveit vetem papírra. A Szövetség a Szabadságharcos Szövetséggel karöltve minduntalan szemmel követte az otthoni eseményeket és ezekkel szemben állást foglalt. Elnökünk, Helcz Tibor, mint az Amnesty Internacionale amerikai megbízottja tevékenyen támogatta a világszerű munkáját, különösképpen kiterjesztett figyelemmel annak magyar vonatkozásait illetően. A Szövetség kapcsolatot tart fenn a Rabnemzetek szervezetével, ugyanakkor 1956 szellemét szem előtt tartva felvilágosító munkát fejt ki az amerikai kormányszervek előtt. Tagjaink, kanadai és európai tagegyesületeink felbecsülhetetlen munkát fejtenek ki. Olyan tagokkal rendelkezünk, hogy csak párat is említsek, mint Tollas Tibor, akinek munkássága közismert, s akinek rabköltészete ma világhírű. Egy másik jeles tagunk Fehérváry István, immár két oknyomozó kötettel hódolt kivégzett és börtönt viselt társaink emlékének. Kővágó József díszelnökünk, Budapest forradalmi polgármestere, mint író és tudós, minőségi angol körök előtt tölti be a forradalom tanúja szerepét. És folytathatnám a végtelenségig kanadai és európai vezetőink és tagjaink munkásságával. Viszont nem ez a célom. „Legyen azoké most ez óra, Akiknek nem telt koporsója.” — írom egy versben. Előttük kell ma meghajtanom az emlékezés zászlóját. Azok előtt, akik legszentebb kincsükkel, életükkel áldoztak egy szebb és boldogabb magyar jövőért. Ők voltak a forradalom előképei! Annak a forradalomnak előhírnökei, mely elbukottan is újra becsületet szerzett a magyar névnek, s melynek utóhatásaként az elnyomás ellenére is emberibb életet él az otthoni tízmillió magyar, a sokat szenvedett és ma is némaságra ítélt magyar nép! És hogy ma, idestova 40 év után, Magyarországon szamizdat irodalom van, van Lakitelek, vannak szókimondó, bátor harcosaink, Kodály és Illyés után van Csoóri Sándorunk, és folytathatnám tucatjával a felsorolást, valamelyest nekik köszönhető. Mert igaz, hogy koporsóra nem jutott Nekik. Ám a következő sorban ez a negatívum pozitív jóslattá teljesedett 30 évvel ezelőtt. Ez pedig a következőképpen szól: „ de Akik így is élni fognak, Belőlük serken majd a Holnap, Holnapután s az Eljövendő.” Imádkozzunk ezért az Eljövendőért! 1 1421 TŰZ EX IKKA Tel.i 226-8868 és 521—5526 NÁDAS SVUU lemez, könyv kerámia «to. Magyar, angol betűs írógép GYÓGYSZER Erdélyi csomagok, tape-recorder Avenite, LAKKW000 (CrevetaiHO, Obi« 44m KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Hajnal László Gábor: „Kuncog a krajcár...” A magyarországi szegények és gazdagok vita margójára! Második rész A nincstelenség ellentéte a vagyonosság. Ám Magyarországon, amikor a szociológusok az életszínvonal minőségét vizsgálják, még mostanság is tapasztalják, hogy a szegénységet és gazdagságot, mint két végletet, számos előítélet, indulat övezi. A társadalom perifériájára szorultakat a hivatalos nyelvezetben kiskeresetűeknek, hátrányos helyzetűeknek, támogatásra szorulóknak, stb. — nevezik, de azt a szót, hogy szegény, csak nagy ritkán mondják ki, pedig számuk sokasodik. Természetesen, napjaink nélkülözése számos dologban különbözik a rengeteget emlegetett múltbeli nyomortól, de aki a nyolcvanas években havi 1500-2000 forintból kénytelen tengődni, az bizony gyakorta érzi, mit jelent a jóllakottság hiánya. A tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak lelkiismeretesebbjei néha kimondják, hogy a koplalásra nem lehet érv, miszerint: csak azok nélkülöznek, akik képtelenek beosztani fizetésüket, és hiába van teljes foglalkoztatottság, biztos jövedelem, ha ennek összege a létminimumhoz sem elegendő. A hatalom, erőlködése ellenére, nem tud pozitív módon változtatni a jelenlegi helyzeten. A kelekótya gazdaságpolitikai intézkedések miatt már az is távoli célnak tűnik, hogy legalább konzerválják, s ne termeljék újra a filléreskedésre kényszerülők táborát. Persze, a „szegénységi küszöb” megítélése társadalmi csoportokként változik, de az önálló lakással nem rendelkezőket, sokgyerekeseket, iszákosokat, a cigányok nagyobbik részét, a szociális gondozásra szoruló nyugdíjasokat általában azon réteghez sorolják, akik komoly megélhetési gondokkal küzdenek. Bár az egészségügyi ellátás és oktatás ingyenes, de jól tudjuk, hogy milyen sokba kerül a családoknak a különböző iskolaszerek megvásárlása, valamint a ruhanemű, utazási bérlet, diákétkeztetés költségei is tetemesek. Az orvosnak is illik — sőt, kell! — bélelt borítékot adni, az ápolónő sem elégedik meg annyival, hogy köszönöm szépen. Borravalót vár továbbá a postás, a pincér, a fodrász, a hentes, a ... — s vég nélkül folytathatnánk a felsorolást. Ám, aki szegény, az nem tud adni, és ezért mindenből, a maradéknak isa legalját kapja. A másik oldalról nézve viszont úgy tűnik, hogy az ország lakossága röpdös az örömtől, hiszen eljött a maszekvilág, lehet gyarapodni. Zöldségesek, autószerelők, magántaxisok, vendéglősök szorgoskodnak, gazdasági munkaközösségekbe csábítják az alkotni vágyókat, itt a borúra derű korszaka. A rendszer eme ideológiailag el nem fogadott vadhajtását a politikusok egyelőre módjával nyesegetik. Igaz, szép csöndesen felduzzasztották a gazdasági rendőrség létszámát, új adótörvényeket alkottak, de a financiális buktatók ellenére kuncog a krajcár. A párt vezetői között azonban jó néhányan sandán figyelik ezt a csillogást, s nehezen fogadják el az új módit, ők azt hirdették harminc éven át, hogy minden privát kezdeményezés, egyéni vállalkozás csak rontást hoz az országra, s akkor most „kommunista műszakok” helyett másodállásokat hajszolnak, fusiznak az emberek, s a hajdani mágnásokat lepipálva flancolnak. Idézet az Élet és Irodalom 1983. december 2-i számából: „Nagyon nekilódult a város. Zenélő vécé, Pierre Cardin butik, tükrös portálok hirdetik, hogy ismét európai nép vagyunk. A belvárosban állami üzlet cégtábláján régi jogaiba visszahelyezett felirat virít. Úri divat. Márkás italokkal, parfümökkel, drága bundákkal tömött üzletekben egymás hegyén-hátán tolong a nép, aerobicra tornászik öreg és fiatal, a teniszpályákon késő estig pattog a labda, video diszkó és lovasiskola várja a nehéz munkában megfáradt dolgozókat. (...) A hölgy azt állította a Pierre Cardin üzlet előtt, hogy az S-modell típusú boltnál meg kellett volna állni Sejtem, ő csak az árakra gondolt, amelyek egyre inkább polarizálják a társadalmat, és amelyek most nyilvánvalóan őt is persona non gratának nyilvánították egy területen. Kifakadásával látszólag csak a luxusfogyasztás ellen tiltakozott, valódi tartalma azonban úgy hiszem, a félelem a növekvő egyenlőtlenségtől De vajon a megállás elősegíti-e, hogy a társadalom kilábaljon a jelenlegi igazságtalan egyenlőtlenségből és eljusson az igazságosabb egyenlőtlenség kívánatos állapotába?" Az életminőség javításának védelmezői azok, akik nem a hatalmi szféra ideológiai nyelvezetén támogatják a polgárok anyagi gyarapodásának jogosságát, nehezen értik meg a rézsűn idegeskedését. Az emberek javarésze már régóta nem hisz a statisztikai manipulációknak, mert pontosan tudják, hogy senki nem az „átlagfizetést” viszi haza, a jövedelmek között nagy a szóródás, és a hátrányos helyzetben lévő felnőttek döntő többsége (az összlakosság 28,2 %-a) nem önhibájából vegetál a létminimumhoz is alig elegendő összegből. A gazdagodást sem lehet a nyugati fogalmak szerint értelmezni, hiszen a közvéleményt riogató milliomosok száma lényegesen kevesebb, mint azt a gazdag-ellenességet szító, suttogó propaganda híreszteli. Jómódúak ugyan vannak néhány ezren, de nekik sem lehet hatalmas földbirtokuk, magánrepülőgépük, sőt, több lakásuk sem, mert a megvásárolható ingatlanok számát törvények szabályozzák. Igaz, kiskapuk vannak, az élelmesebbek ismerik is a zárak titkát, ám a kiemelkedő életszínvonalon élők üzleti szellemüknek, tudományos-, vagy művészeti tehetségüknek köszönhetően vastagították bankbetétjüket, s nem pedig különböző csalásokkal. Persze sikkasztások, kisebbnagyobb svindlik, összeköttetésekkel megszerzett vagyonok itt is akadnak, de a klasszikus gazdasági bűncselekményeket inkább a gyorsan tollasodni akaró szerencselovagok követik el. Ha a betöréses lopások, korrupciós ügyek felfelé kúszó grafikonját vizsgáljuk, valóban úgy tűnik, hogy szétlopják az országot. Az ötvenes években átlagosan négyezer lakásbetörés történt, míg a nyolcvanas esztendők elején évi 16 ezret regisztráltak. A kasszafúrás is reneszánszát éli. A boldogulás iránti vágyat — sajnos — mind nagyobb számban igyekeznek törvénytelen úton megvalósítani, ám a tettenért bűnelkövetők között találni ártatlanokat is. A „kék fény” árnyéka kiszámíthatatlanul működik, s ami tegnap még szabályos volt, arra ma lecsaphatnak, mert egy új paragrafus szerint az tisztességtelen haszonszerzésnek minősül. Vagy fordítva, bár ez a ritkább. Az előre be nem jelentett áremelések, a veszteségesen működő vendéglátóipari egységek — borozók, éttermek, presszók — bérbeadása magánszemélyeknek, megannyi umbuldára ad lehetőséget, hiszen a visszatartott, majd drágábban eladott cikkekkel, valamint a szabadáras termékekkel tényleg lehet manipulálni. Sokakat csábít ez a lehetőség, s aki nem túlságosan mohó, az még milliomos is lehet. (Folytatjuk) Dr. Csáki Tibor: Alkoholmámor Lenin már annak idején felismerte, „mi az, ami minket visszahúz a kapitalizmus felé s nem előre a kommunizmus útján”: a vodka. Igaz ugyan, hogy ez a legtöbbször burgonyából készített ital, amelynek alkoholfoka hetven körül mozog, mindenféle bajra megfelelő orvosság, főleg lelki és társadalmi problémákat sikerül felejtetnie, megszépíti a szürke hétköznapokat, elűzi (ha rövid időre is) a búbánatot, csak egy hibája van: gyakori élvezete szétroncsolja az emberi szervezetet. A moszkvai szociológus, Alexej Zsanov rémülettel vette észre: „ha nyaralni utazom szülőfalumba, évről évre tapasztalnom kell, hogy szinte egyetlen nyugdíj korú mezőgazdasági munkás sem él. A vodka elragadta őket az élők sorából...” Az utóbbi négy év folyamán a Kirgiz Köztársaság pártfőnöke 304 párttagot dobott ki a kommunista párt kötelékéből: „mind alkoholisták s ezzel a párt szégyene voltak”. Szovjet polgárok milliói dülöngélnek nap mint nap az utcákon, osztálykülönbség nélkül megtalálható ezek között a magas pártfunkcionárius éppúgy, mint az egyszerű gyári munkás. Jelenetek fényes nappal a nagyvárosok utcáin, amiket Nyugaton csak a karneválok napjain látni, mindennaposak: padon, földön alvó eszméletlen részegek, lámpavasba kapaszkodó, gajdoló férfiak és nők, fiatalok és idősek. Az utolsó öt évben két és félszeresével nőtt az alkoholfogyasztás, ezzel egyidejűleg ötszörösére ugrott a súlyos alkoholisták száma. 1983-ban a rendőrség több mint félmillió (!) gépkocsivezetőt büntetett meg, ittas vezetés miatt. Az Izvesztyia-ban olvasni, hogy Kijev környékén már nem is büntetik elzárással az ittas vezetést, különben nem maradna hivatásos sofőr az utakon. Munkaórák milliói mennek naponta veszendőbe, mert munkások, irodai dolgozók beteget jelentenek, előző napi részegségüket akarják kiheverni. További millió munkaóra megy veszendőbe a munkahelyi ivászatok miatt. Tíz gyilkosságból kilenc alkoholos állapotban történik. (Nem enyhítő körülmény a szovjet törvénykönyv szerint.) Gorbacsov ez év elején hadat üzent — egyelőre nem a kapitalizmus — az ivászat ellen: a vodka előállítás a következő évtől csökkenni fog, munkahelyen tilos a szeszfogyasztás, a kocsmák csak délután két órakor nyitnak, alkoholista párttagok röpülnek a pártból, akit nyilvánosan részegségen kapnak, harminc rubelt fizet, többszöri esetben javító-nevelő munkára ítélhető, stb. Megfigyelők szerint azonban mindeddig nem sok eredménye van az új törvényeknek: Uljanovszkban például — Lenin szülővárosa — ahol a presszókban, kantinokban, mozikban, éttermekben nem szabad erős szeszesitalt forgalomba hozni, csak 1,1 százalékkal csökkent a vodkaforgalmazás. Az elvtársaknak rá kell jönniük: amíg nincsenek megszüntetve a mérhetetlen alkoholizmus kiváltó okai, nemigen fog változni a kép. A szovjet emberek milliói élnek összezsúfolva kis lakótelepi lakásokban, ahol egyetlen szobában generációk kénytelenek együttélni, a munka utáni szabadidő csak kulturális sivatagot nyújt, a mozikban legtöbbször unalmas szovjet filmeket vetítenek, nincsenek klubházak, közös hobbyösszejövetelek, a televízió műsora a világ legunalmasabbja, a könyvesboltokból hiányoznak a cenzorok által kivont szórakoztató kiadványok, bárok és kávéházak este hét órakor bezárnak, az éttermek is csak tíz óráig vannak nyitva. Nem marad más, mint az otthoni ivászat, és pedig nem kényelmesen, kis mennyiségben, hanem minél gyorsabban a literes flaskát kiürítve. Az utolsó cár 1914-ben alkoholtilalmat vezetett be, Lenin is ehhez tartotta magát. Sztálin azonban 1925-ben föloldotta a szesztilalmat, rájött, hogy hatalmas bevételi forrást jelent. Sztálin 1927-ben vallotta: „ a vodka 500 millió rubelt hoz az államkasszába. Erről nem mondhatunk le.” 1972-ben a bevétel 19,2 milliárd rubel volt, több mint amennyit állítólag évente fegyverkezésre költenek. Manapság ennek az összegnek a kétszerese folyik be az államkasszába. A vodka előállítása szigorúan állami monopól: az államnak egy üveg vodka 2,5 kopejkájába kerül. A literes üveg ára jelenleg 4 és fél rubel, így az állami haszon 180 százalékos. A vodka elleni harc nem könnyű: Hruscsov vodka helyett az olcsó és ártatlanabb pezsgőivás mellett volt. Brezsnyev, maga is szeszkedvelő, drasztikusan fölemelte az árakat. Andropov a nép megnyugtatása végett olcsóbb fajtákat dobatott piacra. Időközben minden tizedik férfire két alkoholista nő esik, s ami még szomorúbb: épp a szülőkorban lévő nők százalékos aránya a legmagasabb. Andrej Krupko, egyik moszkvai kórház szülészeti osztályának vezetője mondta: „a vodka a legbiztosabb szer az idióták születéséhez”. Az állami gondozott gyerekek száma ugrásszerűen nő, szüleik halálra itták magukat, vagy az állam vonta meg tőlük a nevelési jogot alkoholizmusuk miatt. A novoszibirszki Tudományos Akadémia jelentése szerint: „ ha nem teszünk sürgősen ellenlépéseket, 10-15 éven belül a lakosság fele válik alkoholistává, ez már az államiság szuverenitását fenyegeti; a felnőtt lakosság, amelynek fele alkoholista vagy iszákos, nem képes a mindennapi termelésre, a szociális nívó mélypontjára süllyedve dülöngélik át életüket.” 1985. szeptember 15. MEGHÍVÓ A magyar Harcosok Bajtársi Közösségének montreáli csoportja és a Katolikus Magyar Nőszövetség folyó év szeptember 21-én, szombaton este 6 órai kezdettel előadást rendez a katolikus magyar egyházközség — ifjúsági otthon — nagytermében (90 Guizot West), és arra Montreal minden magyarját szeretettel meghívja. Előadó: TOLLAS TIBOR költő, a Nemzetőr — magyar szabadságharcos írók és költők — lapjának szerkesztője. Az előadás címe: HAZAI SZELLEMI ELLENÁLLÁS ÉS AZ EMIGRÁCIÓ A magyar földalatti szamizdat irodalom ismertetése a Kárpátmedencében, a most megjelent FÜGGETLEN FÓRUM című könyv alapján. ,,Kevés könyvet előzött meg olyan élénk visszhang és érdeklődés az utóbbi években odahaza és itt külföldön, mint a napvilágot látott kéziratos (szamizdat) irodalom könyvét. A könyv szereplői nyíltan vallják Illyés Gyula alapgondolatát: A dörömbölést kell — nem kétséges — felelősen közcselekvéssé tenni, oly fegyelmezett együttes mozgalommá, hogy végül is ne csak döngjön, de törjön is be az ajtó. Akár Krisztus ügyének — védelmében.” (Nemzetőr) Belépődíj nincs. — Az önkéntes adományokat a költségek fedezésére és a magyar ifjúsági otthon támogatására fordítjuk. A Rendezőség