Katolikus Szemle 8. (1894)

2. szám - Értekezések és elbeszélő czikkek - Ujabb regényeink

csen; akit a szent lélek megszáll, az hirdeti az Isten igéjét; a szabad ég alatt házasodnak s azért mégis örök a házasságuk stb. Általában mind Horváth Jánosnak, mind pedig Julcsának jel­lemzésében azt tünteti fel, hogy ezen, szerinte új vallás, csupa eszmévé tisztítja az embert. Ez utóbbi tekintetben annyira megy, hogy Julcsá­nak, midőn egyszer szótlanul imádkozik, víziót is tulajdonít s az örök világosság birodalmát láttatja az elragadtatott leánynyak Ugy látszik, Justh a nazarénusok apostolává szegődött. Mi azonban bízunk a magyar nép józan filozófiájában, és mélyen gyökerezett pozitív vallásosságában, mely a kereszténység tanait jobban becsüli, hogysem oly könnyen fölcserélné a nazarénusok puritán rajongásával. Ami a jellemzést illeti, készséggel elismerjük a fiatal író­nak kiváló jellemző tehetségét. Olykor egy-két vonással egészen megeleveníti alakjait. Justh Zsigmond általában realista s a hal­vány, elmosódott, tipikai jellemek helyett majd mindegyik sze­mélyében igazi élő egyéneket látunk, kiknek lelki világába csak a cselek­mény folytában tekinthetünk. A v­an azonban egy- két elemző részlet nála, melyet nem lehet helyeselnünk, így pl. midőn Julcsáról szólva a környezet hatását méltatja a leány jelleme kialakulására, túlságos befolyást tulajdonít a fizioló­giai okoknak. Azt mondja ugyanis, hogy a gányó leányt reg­geltől estig izgatja a dohány kéjes, nehéz illata; úgy érzi, felbontja testét ezer tüzparányra s ez mind külön ég és mind egyet követel: élni, szeretni és szeretve lenni. Az anyja nem bírta ki a nehéz, izgató illatot; heptikás lett, eltemették, s benne is a dohány szárítja ki a szivet stb. Az ilyen jellemzés már nagyon közel áll a környezet hatását determinista módon raj­zoló ú. n. milien-regényekhez. Néhol meg valótlanszínűségre is találunk, így mindjárt az expozíczióban, hogy midőn Julcsa a szobában dalol, Bálint reátor s egy pillanatig némán szembe­néznek egymással — aztán egyszerre le van győzve a legény, meg a leány is. Bántó a regényben az, h­ogy írója helyenként némi natura­lisztikus hajlamokat tanúsít. Ez az irány már a francziáknál is kimúlófélben van. Szomorú dolog volna, ha a magyar írók e décadent, durva irányt most akarnák nálunk meghonosítani. Az a mód, amint Justh Zs. a piszkos gányó-szobát leírja, melyben KATHOLIKUS SZEMLE, 1894. II. 19

Next