Katolikus Szemle 8. (1894)
2. szám - Értekezések és elbeszélő czikkek - Ujabb regényeink
csen; akit a szent lélek megszáll, az hirdeti az Isten igéjét; a szabad ég alatt házasodnak s azért mégis örök a házasságuk stb. Általában mind Horváth Jánosnak, mind pedig Julcsának jellemzésében azt tünteti fel, hogy ezen, szerinte új vallás, csupa eszmévé tisztítja az embert. Ez utóbbi tekintetben annyira megy, hogy Julcsának, midőn egyszer szótlanul imádkozik, víziót is tulajdonít s az örök világosság birodalmát láttatja az elragadtatott leánynyak Ugy látszik, Justh a nazarénusok apostolává szegődött. Mi azonban bízunk a magyar nép józan filozófiájában, és mélyen gyökerezett pozitív vallásosságában, mely a kereszténység tanait jobban becsüli, hogysem oly könnyen fölcserélné a nazarénusok puritán rajongásával. Ami a jellemzést illeti, készséggel elismerjük a fiatal írónak kiváló jellemző tehetségét. Olykor egy-két vonással egészen megeleveníti alakjait. Justh Zsigmond általában realista s a halvány, elmosódott, tipikai jellemek helyett majd mindegyik személyében igazi élő egyéneket látunk, kiknek lelki világába csak a cselekmény folytában tekinthetünk. A van azonban egy- két elemző részlet nála, melyet nem lehet helyeselnünk, így pl. midőn Julcsáról szólva a környezet hatását méltatja a leány jelleme kialakulására, túlságos befolyást tulajdonít a fiziológiai okoknak. Azt mondja ugyanis, hogy a gányó leányt reggeltől estig izgatja a dohány kéjes, nehéz illata; úgy érzi, felbontja testét ezer tüzparányra s ez mind külön ég és mind egyet követel: élni, szeretni és szeretve lenni. Az anyja nem bírta ki a nehéz, izgató illatot; heptikás lett, eltemették, s benne is a dohány szárítja ki a szivet stb. Az ilyen jellemzés már nagyon közel áll a környezet hatását determinista módon rajzoló ú. n. milien-regényekhez. Néhol meg valótlanszínűségre is találunk, így mindjárt az expozíczióban, hogy midőn Julcsa a szobában dalol, Bálint reátor s egy pillanatig némán szembenéznek egymással — aztán egyszerre le van győzve a legény, meg a leány is. Bántó a regényben az, hogy írója helyenként némi naturalisztikus hajlamokat tanúsít. Ez az irány már a francziáknál is kimúlófélben van. Szomorú dolog volna, ha a magyar írók e décadent, durva irányt most akarnák nálunk meghonosítani. Az a mód, amint Justh Zs. a piszkos gányó-szobát leírja, melyben KATHOLIKUS SZEMLE, 1894. II. 19