Katolikus Szemle 32. (1918)

1. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Dolenecz József: A szekularizáció és az egyházi vagyonjog

4 A szekularizáció és az egyházi vagyonjog­­ vényhozás. Nevezzük ezt debreceni álláspontnak, mivel többféle más vélemény is van erről. Ennek a debreceni álláspontnak igazolására a következő okokat hozzák föl: 1. A linci és a bécsi békekötés alapján a vallás dolgában az 1791. évi 26. t.-cikk kibővítése gyanánt alkotott 1844. évi III. t.-cikk által a törvényesen bevett vallásfelekezetek között tel­jes egyenlőség, paritás, sőt kölcsönös viszonosság állapíttatott meg. Ebből az elvből következik azután a nagy osztozkodás a katholikus egyháznak úgynevezett aállami eredetű» vagyonában. Ez most már a bevett vallásfelekezetek közös tulajdona lett volna. 2. Az 1848. évi törvényhozás az egyenlő teherviselés nagy elvét iktatta törvénybe és minden jobbágyi természetű földesúri és lelkészi szolgáltatást eltörölt és ezért állami kárpótlást adott. Sőt a papi tized megszüntetéséről alkotott 1848. évi XIII. t.­cikk 2. §-ában egyenesen ki is mondatik, hogy amennyiben a papi tized megszüntetése a kisebbrendű papság némely tagjainak jövedelmeit is érdekli s e tekintetben azoknak ellátásáról gon­doskodni minden esetben szükséges leend, Őfelsége egyszers­mind a kisebbrendű bármely vallásfelekezeten levő papság illő ellátása iránt általánosan is, magyar minisztériuma által rész­letes törvényjavaslatot fog az ország rendeinek előterjeszteni. Mivel pedig csupán a katholikus egyháznak vannak nagyjava­dalmas főpapjai, ellenben a többi felekezetnek nincsenek, ezen nagy ingatlan vagyonok birtokában a bevett vallásfelekezetek közötti egyenlőség, paritás és kölcsönös viszonosság elvének megvalósítása a hatalmas vagyonú katholikus egyházzal szem­ben keresztülvihetetlen s ezért szükséges a királyi adományból eredő katholikus főpapi javadalmak birtokainak szekularizációja, különben a paritás és viszonosság elve csak irott malaszt marad. 3. Miután a fentebbi második pontban felhozottakból és a közteherviselésről alkotott 1848. évi VIII. t.-cikk, valamint a következő IX., X., XI., XII., XIII., XIV. és XV. t.-cikkek legis­lációjából kétségkívül megállapítható, hogy a törvényhozás aka­rata minden kiváltságos, középkorias javadalmazási rendszerrel szakítani akart, meg kell tehát szüntetni a legelső kiváltságos rendnek, a főpapságnak eddigi javadalmazási rendszerét és a főpapságot is állami ellátásban kell részesíteni. Midőn tehát az előbbi törvényeknek kiegészítése gyanánt az 1848. évi XX. t.­cikk­ben ez az állami ellátási elv részletesen szabályoztatik, ennek

Next