Katolikus Szemle 37. (1923)

9. szám - Könyvismertetések és birálatok - Hoitsy Pál: Régi magyar alakok. (A letűnt nemzedék férfiai.)

amíg el nem tűnik régi hozzátartozói elől második házasságába. A többi néma csend. Hiszen igaz, hogy erről a többiről nem is írhatott volna már közvetlen szemléletek alapján. De nyújt az illusztrációkkal is ékes kötetbe a magyar élet más nevezetes elhunytjairól is fölöttébb becses adalékokat. Közülük a Mik­száthra vonatkozókat teszem első helyre, melyek az írónő megfigyelése élességének is kiváló bizonyságai. Fesztyné észrevette, amire különben más mozzanatok is utaltak idáig (így a Fekete város bizonyos helyei, a Roosevelt-interjú hiteles története, melyet annak idején csak a Buda­pesti Hírlap írt meg), hogy Mikszáthban a verőfényes humorista mö­gött, ott volt a nemzete méltatlan sorsán olykor-olykor komor villá­mokat szóró s ezek világánál rettentő tisztán látó nagy koncepciójú hazafi is, aminek bizonyságára megragadó élményeket hoz fel. De a Justh Zsigmondról, Székely Bertalanról, Mednyánszkyról s főkép Lie­zenmayerről szóló kitűnő plasztikájú részek is ékesen tanúskodnak arról, hogy a szerző nemcsak maga finoman komplikált lélek, hanem van kulcsa a hasonló embertársaihoz is. Köszönjük, hogy a Liezenmayernek e nyilatkozatát fenntartotta számunkra: «Minden elmúlik, mindenbe bele lehet ulni, csak a jó lelkiismeret kényelmes érzésébe soha.» Elhúnyt férjéről a szót a kötet végén leányának, Feszty Masának adja át. Méltó írás az előzőkhöz, mely igazi feltámasztó erővel mutatja be apjának, a festő mellett egyúttal írónak, a csallóközi parasztélet ecsettel és tollal egyaránt jeles ábrázolójának tragikumát, kinek zseniali­tásával nem állt arányban energiája. Fesztyné mélázva jegyzi meg egyik helyen könyvéről: a Egyetlen tanúsága annak, hogy éltem». Oly formában ez mindenesetre igaz, hogy e művecskéje is derék, maradandó tette életének. Lekötelezte vele nem­csak irodalom- és művészettörténetünket, hanem helyet biztosított egy­úttal magának a legkedvesebb, legvonzóbb magyar memoárírók sorá­ban. Mert előadás tekintetében bízvást ítélhetjük könyvét igazi művészi munkának, melynek üde közvetlenségén pompásan megérzik a Jókai és Mikszáth géniuszának ihlető hatása és pedig a saját egyéniségét kifejtő s nem lenyűgöző módon. B. E. *** A memoárok és memoárszerű irodalmi munkák nagyon ritkák nálunk. Franciaországnak egész könyvtárra való memoárirodalma van. S ez igen nagy értékű segédeszköze a történetírónak, mert az okirati valóságok szülőokaira vagy lélektani rugóira gyakran olyan világoságot vet a memoáríró intimitása, amely nélkül a történetíró vagy hamis útra tévedhet, vagy hézagos ítélettel kénytelen rajzolni, az emberi cselekedete­ket. De különben is becses a memoár, ha megbízható író adja, mert minden művelt embert érdekelhet a közelmúlt, amelyben ő is élt, vagy amelyről közvetlenül hallott. Az apró jellemvonásokból, amelyek nem lehetnek tárgyai a krónikának, visszaidézi vagy megalkotja azoknak a

Next