Katolikus Szemle 54. (1940)
1. szám - Szemlék - Karl János: A magyarság embertani képe
fiziológiai szempontból nincs több jelentősége, mint morfológiai szempontból bármi más jellegnek (208. 1.). A rasszbélyegek mindenirányú tanulmányozása két tételt eredményezett: a rasszbélyegek viszonyban, korrelációban vannak (pl. a világosbőrű emberek túlnyomólag keskenyarcúak) s megjelenésük, csoportosulásuk egy-egy embercsoportban a variációs görbe tulajdonságát mutatja. Tehát van minimuma és maximuma. A mai kép megértéséhez végül ajánlatos figyelembe vennünk a régészeti eredményeket is. Ezeknek az előrebocsátása után értékelhetjük csak igazában Bartucz közel három évtizedes munkásságát és érthetjük meg alaposabban a mai magyarság embertani képét. Az erre vonatkozó főbb eredmények a következők. A jelenlegi magyarság átlagos testmagassága 167 cm, ami az embertani osztályozásban a nagyközepes termetnek felel meg. A magyar nő átlagban 11 cm-rel kisebb. Honfoglaló őseink termetüket tekintve a mai matyókhoz, hajdúböszörményiekhez és sárbogárdiakhoz hasonlítottak (163,5, a nők 152,5) magasságukkal. Dunántúl színmagyar lakossága túlnyomólag még ma is ilyen. A magas termetűek Dunántúlra délről és nyugatról vándoroltak be és a hosszú századok alatt nem egy helyen elveszítették eredeti ethnikumukat. A magyar férfi 28 éves korában éri el testmagasságának teljességét, a nők 24. életévükben. A magyar gyermekek növekedésében bizonyos ritmikusság észlelhető. A két nem a 8. év végén még egyenlő növésű, a lányok 9—12, a fiúk 15—16 éves korukban nyúlnak meg erősebben. Érdekes, a magyarországi nemzetiségek körében a növekedés üteme az ivaréréssel mutat korrelációt. A sorrend : zsidó, oláh, német, magyar és szláv. A fej alakját kifejező koponyajelző alapján a mai magyar nemzettestben a rövid és túl rövid elemek 99%-os többséget mutatnak. A túlrövidfejűség arányszáma délfelé fokozatosan nő, ami amellett bizonyít, hogy ez a rossz déli eredetű. A rövid fej alkattal sötét vagy barna haj párosul. A szem színében uralkodó a világoskék. A sötét- és sárgásbarna szem a lakosság számában 10—15 %-os mennyiséggel szerepel. Mint Európa valamennyi népe, a magyarság is erősen kevert. Ilyen volt különben már a honfoglalás korában is s még jobban azzá vált későbben. Ne feledjük : ha valamely nép a történelem folyamán elveszíti önállóságát és politikai vezérszerepét, még nem pusztul ki. Rasszbélyegei az uralomra jutott ethnikumban tovább élnek. Ennek figyelembevételével érthetjük most már meg, hogy hazánkban annyiféle rasszt sikerül kimutatnunk. Az elenyésző számú északi (Homo teutonicus és dalonordicus) mellett előfordul a földközi tengermelléki (Homo mediterraneus), mégpedig a középső síkságról a peremhegységek felé növekedő mennyiségben. Az alpesi fajta (Homo alpinus) kb. 15%-kal szerepel hazánk mai lakosságában. Feltűnő a dinári elem százaléka (Homo dinaricus). Délről nyomult a Kárpátok medencéjébe s már a honfoglalás előtti sírokból kimutatható. Jellemző hazánkra a keleteurópai rassz (Homo balticus), főleg az Alföldet szegélyező dombvidékek lakója. A turáni típus (Homo tauricus) az örmények, székelyek és az erdélyi magyarok között gyakori. Igazi magyar fajta a Homo pannonicus. A Csallóköznek, Győr megyének, Zala és Somogy egy részének, valamint a Közép-Tiszavidék lakói sorolhatók ide. A mongolos elemet képviselik hazánkban a palóc tájszólással beszélők. Tagadhatatlanul tehát nagy a tarkaság! Megértését azonban könnyebbé teszi múltunk. Hazánk a történelem századaiban gyakran szerepelt, mint a népek temetője. Ennek következtében régészeink olyan embertani sorozatot vonultathatnak fel, aminek mását külföldön hiába keressük. A csiszolt kő-, majd rézkorszakban hazánk területén még a hosszúfejű elemeké a többség. A bronzkorszakban az alpesi rassz kezd előnyomulni. A vaskorszakból aránylag kevés lelettel rendelkezünk, aminek okát az akkori halottégetéssel adhatjuk meg. A magyar föld régebbi lakói közül a húnok és gepidák rövidfejűek voltak és sok volt közöttük a torzított koponyájú. Igen gazdagok az avarkori temetők. Különösen sok bennük a női csontváz. Az ezen korú sírokból előkerülő leletek amellett szólnak, hogy ez a rassz a mai nemzettestben még megvan. A honfoglaló magyarság körében megkülönböztethetünk egy túlnyomólag alacsony, kisközepes és egy jóval magasabb típust. Az utóbbi valószínűleg a vezető réteg volt. Ebben több volt a turanid típus vonásaiból. A kalandozások alatt szenvedett vérveszteséget a rokon és később beolvadt besenyők és kúnok pótolták. Ennek folytán a mohácsi szomorú fordulóig a magyarság embertani képe nagyjában olyan volt, mint a honfoglalás idején. A török háborúk és a másfélszázados hódoltság után azután egyre nő az alpi és dinári elem. Ez a kettő azonban a honfoglaló elemekkel olyan sajátságos összetételű népmozaikot eredményezett, amely jelenleg a Kárpátok medencéjének lakosságát a világ minden más embercsoportjától megkülönbözteti.