Katolikus Szemle 58. (1944)

1. szám - Tanulmányok - Martinkó András: Új felvilágosodás-korszak felé?

ÚJ FELVILÁGOSODÁS-KORSZAK FELÉ? Írta: Dr. Martinkó András AZ EMBERI MŰVELŐDÉS folyamán talán­ még nem volt kor, mely jobb Já ban el lett volna önmagával foglalva, mint a mai. Nemzetek, társadalmi osztályok, foglalkozási ágak, életkorok («nemzedékek») keresik helyüket talán nem is a nap alatt, hanem csak egy szilvafa árnyékában. És a keresgélés egyik esetben révedezéssé és rezignációvá csendesül, más esetben a céltalanság, az időszerűtlenség elhűlő felismerésévé merevedik, ismét más esetben a minden­áron való megmaradás ébresztő jaj kiáltásává dühödik. Az irodalom terén — értem itt a tágabb értelemben vett irodalmat — hasonló a helyzet. És aki az e téren elhangzó megállapításokat kissé távolról s a megváltoztathatatlanba való megnyugvással hallgatja, két főszólamot hall ki a mind zajosabbá váló koncertből. Az egyik hang a szépirodalomé (főleg a regényé és a líráé), mely meglepődve veszi tudomásul a par excellence irodalmi alkotások iránti érdeklődés fokozatos lanyhulását, a másik a tudo­mányos irodalomé (helyesebben a népszerűsítő tudományos irodalomé), mely örömteljes hitetlenkedéssel látja egyrészt olvasótáborának folytonos gyara­podását, másrészt a szépirodalomnak a tudományos irodalomhoz dörzsölőd­zését, eszközeinek felhasználását úgyannyira, hogy a mai regénytermelés nagy százalékában teljesen elmosódik a határ a szépirodalom és egyes tudo­mányágak (történelem, szociológia, kémia, mechanika, élettan, fizika stb.) között. Ez a két tény, hogy t. i. a sajátosan szépirodalmi problémákat tárgyaló művek ma csak egészen szűkkörű közönség olvasmányai — (ez a szűk kör valóban művelt esztéta lelkekből és sznobokból, megszokásból vagy narkotikum­ból, kötelességből vagy személyes kapcsolatok miatt olvasók köre) — s hogy a tudományos irodalom mind szélesebb rétegekben hódít, a legszorosabban össze­függ, s kézzelfoghatóan magyarázza a regény sokat emlegetett «válságát». Ha a regény és a líra válságban van, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy már nincsenek igazi remek regények s nagy költők, hanem csak azt, hogy az emlí­tett műfajoknak eddigelé megszokott formája s problematikája nem találja meg a kapcsolatot az olvasók nagy részének lelki beállítottságával, azt a kapcsolatot, melyet — úgy látszik — a népszerűen tudományos irodalom mindinkább kezd megtalálni. A tudományos irodalom lassanként tömeg­olvasmánnyá vívja fel magát (egyes egyedei már azok is, de ezek még csak az előhírnökök). Főleg a jellegzetesen új irodalmi «árut» kapkodó rétegek (ifjúság, tanárság, zsidóság) kezében látni mind gyakrabban hasonló jellegű könyvet. És ha a kiadók ma már jó üzletnek találják egy kellemes stílusú tudományos könyv kiadását, ha az ifjúság atmoszférájában érző tanárság nagy része ma úgyszólván alig olvas regényt és verset, s végül ha — mint arra tanúm sok kartársam — az ifjúsági önképzőkörök szépirodalmi tevékenysége úgyszólván semmi, ellenben a tudományos szakosztályok (szociológia, kémia, fizika) élettől nyüzsögnek, ez intő jel kell hogy legyen arra, hogy a szépirodalom­nak erős versenytársa támadt az emberek szórakoztatásában, narkotizálásában, nevelésében, gyönyörködtetésében — aszerint, hogy ki-ki miben látja a szép­irodalom célját — s hogy új szellem, új világérzés, új ízlés­ és élmény fordulat van kialakulóban. Ha tehát a regény és a líra válságát vizsgáljuk, ne a regény és a líra belső világába, hanem a szellem egyetemes fordulatára vessük tekintetünket. A maihoz hasonló ízlésfordulat nem egyedül­álló a művelődés történetében : voltak már korok, midőn a filozófiai, a történelmi, a szociológiai, politikai,­ ­ Katolikus Szemle

Next