Katolikus Szemle 5. (1953, Róma)

1. szám - Dr. Szalay Jeromos: Márton Áron, az ember és a püspök

MÁRTON ÁRON, AZ EMBER ÉS A PÜSPÖK Mikor valamely népre nagy szerencsétlen­ségek szakadnak, akár saját hibájából, akár má­sok rosszakaratából és eltűnik minden törvé­nyes hatalom, mely szavát felemelve a nemzet ügyét képviselhetné, mikor a nemzeti felkelés­nek minden lehetősége ki van zárva, mint ahogyan ezt Középeurópában látjuk, akkor a nemzeti ellenállásnak csak szellemi, lelki eszkö­zei maradnak, melyek a nép lelkületét a múlt­hoz iparkodnak kapcsolni. Ma olyan megoldás, amely például a balkáni népeket ötszáz éves el­nyomáson mentette át, nem lehetséges. A mai hódítók megőrizték ugyan elődeiknek, a szibé­riai szteppékről előtörő tatár-mongol törzsek­nek minden fogását, de tökéletesítették azokat olyan fokban, hogy ellenük, hosszú lejáratú el­lenállás lehetetlen. A régi szabadsághősök ma nem hajthatnának végre olyan hősi tetteket, amelyek megragadnák a nép képzeletét, szájról szájra járnának és táplálnák a nemzeti lelket. Ma csak Mindszenty- és Márton Áron -alkatú hősök lehetségesek, akik katonáknak, har­cos hősöknek is jók lettek volna, de az ő hősies­ségük egészen máskép nyilvánul meg. Ők oda merik mondani: Ezt nem tehetitek, mert ellenkezik az isteni és emberi joggal, ellenkezik a kölcsönös megállapodással! S mikor ez a til­takozás nem használ, akkor képesek elvállalni a legnagyobb szenvedést is. Mint Eliot mondatja Canterburyi Szent Tamás vértanúval ,miután ez kimerítette a törvényes ellenállás minden esz­közét: « Nem azért vagyunk itt, hogy diadal­maskodjunk harccal, ravaszkodással, vagy ellen­állással. Most már csak az marad meg számunk­ra hogy győzzünk a szenvedéssel ». (Gyilkos­ság a katedrálisban). Ma a tanuságtételnek, a nemzeti lélek ápolá­sának, a hit megőrzésének csak e két módja le­hetséges. Ez a kettő világos beszéd. Nem ve­zeti félre a népet, másrészt olyan feltűnő, el­lenmondást nem tűrő bizonyságot ad, a hit és a nép mellett, amely még a mai propaganda­technika mellett is nagyon sokáig megmarad a hívők lelkében és gondolkodóba ejti a habozó­kat, akiknek hűsége már megingott. Ezek a hő­sök azok, akik miatt az « Isten igéje nincs lelán­colva », még ha a pásztorok bilincseket szenved­nek is, mint a gonosztevők. « A mai nemzedék csak példákból ért » — mondta Márton Áron. A magyar nemzeti szerencsétlenség két nagy emberfölötti hőst fedezett fel: Mindszent­ Józsefet és Márton Áront. A magyar herceg­prímás fogalom lett az egész világon. Az alatto­mos rágalomhadjárat ellenére is, az események teljesen őt igazolták. Márton Áron egy kicsiny, huszonöt év óta elnyomott népnek volt a ve­zére. Akinek érdekében állott volna róla és küz­delmeiről beszélni, az nem juthatott el a hatá­ron innen­re, aki tudott volna róla beszélni, an­nak nem volt érdeke — ellenkezőleg. Mikor azután Márton Áront körülvette a hitvallónak, a vértanúnak dicsősége, szemhunyorítás nélkül megtették őt románnak. A leleplezéstől való fé­lelemből később ezzel is elhallgattak. Egy-két kis hír, az Osservatore Romano lelkes cikkei, s azóta semmi. Nagyon igaza van Horatiusnak mikor azt mondja egyik költeményében, hogy sok nagy esemény történt már a világon, de sen­ki sem­ tud róla, mert nem volt, aki megéne­kelje. Pedig Márton Áron a mai magyar életnek­ egyik legvonzóbb, legnagyobb alakja akit va­lóban a Gondviselés állított arra az őrhelyre, ahol a katolikus hitért és a magyarságért köt­­ességét teljesítette. Csodálatos a kiválasztása. Abból a hősi népből való, amely évszázadokon át védelmezte a magyarságot és a kereszténysé­get török-tatár betörések ellen; abból a népből, amelynek évszázadokon keresztül az volt a hi­vatása, hogy hitvalló és hős legyen. Ez a nép, a székelység az, mely az erdélyi katolicizmus kétharmadát jelentve, ma is a legjobban kép­viseli a magyar ellenállást. Éppen ezért, a magyar nép ellensége, legjobban ellenük agyarkodik. Er­délyben ők képviselik az egy tömegben élő, a legnehezebben kikezdhető magyarságot, melyet a « hódító » román igen nehezen nyelt le. Még, azt is el akarta hitetni saját magával és a külföld­del, hogy a székelyek tuljadonképpen megma­gyarosodott, a magyaroktól különböző népfaj. Ez az elmélet azután megengedhette volna a románoknak, hogy a nemzetközi közvélemény előtt igazolják erőszakos elrománosításukat. Ma nehezen tudnánk elképzelni Erdély st.

Next