Katolikus Szemle 5. (1953, Róma)
1. szám - Dr. Szalay Jeromos: Márton Áron, az ember és a püspök
MÁRTON ÁRON, AZ EMBER ÉS A PÜSPÖK Mikor valamely népre nagy szerencsétlenségek szakadnak, akár saját hibájából, akár mások rosszakaratából és eltűnik minden törvényes hatalom, mely szavát felemelve a nemzet ügyét képviselhetné, mikor a nemzeti felkelésnek minden lehetősége ki van zárva, mint ahogyan ezt Középeurópában látjuk, akkor a nemzeti ellenállásnak csak szellemi, lelki eszközei maradnak, melyek a nép lelkületét a múlthoz iparkodnak kapcsolni. Ma olyan megoldás, amely például a balkáni népeket ötszáz éves elnyomáson mentette át, nem lehetséges. A mai hódítók megőrizték ugyan elődeiknek, a szibériai szteppékről előtörő tatár-mongol törzseknek minden fogását, de tökéletesítették azokat olyan fokban, hogy ellenük, hosszú lejáratú ellenállás lehetetlen. A régi szabadsághősök ma nem hajthatnának végre olyan hősi tetteket, amelyek megragadnák a nép képzeletét, szájról szájra járnának és táplálnák a nemzeti lelket. Ma csak Mindszenty- és Márton Áron -alkatú hősök lehetségesek, akik katonáknak, harcos hősöknek is jók lettek volna, de az ő hősiességük egészen máskép nyilvánul meg. Ők oda merik mondani: Ezt nem tehetitek, mert ellenkezik az isteni és emberi joggal, ellenkezik a kölcsönös megállapodással! S mikor ez a tiltakozás nem használ, akkor képesek elvállalni a legnagyobb szenvedést is. Mint Eliot mondatja Canterburyi Szent Tamás vértanúval ,miután ez kimerítette a törvényes ellenállás minden eszközét: « Nem azért vagyunk itt, hogy diadalmaskodjunk harccal, ravaszkodással, vagy ellenállással. Most már csak az marad meg számunkra hogy győzzünk a szenvedéssel ». (Gyilkosság a katedrálisban). Ma a tanuságtételnek, a nemzeti lélek ápolásának, a hit megőrzésének csak e két módja lehetséges. Ez a kettő világos beszéd. Nem vezeti félre a népet, másrészt olyan feltűnő, ellenmondást nem tűrő bizonyságot ad, a hit és a nép mellett, amely még a mai propagandatechnika mellett is nagyon sokáig megmarad a hívők lelkében és gondolkodóba ejti a habozókat, akiknek hűsége már megingott. Ezek a hősök azok, akik miatt az « Isten igéje nincs leláncolva », még ha a pásztorok bilincseket szenvednek is, mint a gonosztevők. « A mai nemzedék csak példákból ért » — mondta Márton Áron. A magyar nemzeti szerencsétlenség két nagy emberfölötti hőst fedezett fel: Mindszent Józsefet és Márton Áront. A magyar hercegprímás fogalom lett az egész világon. Az alattomos rágalomhadjárat ellenére is, az események teljesen őt igazolták. Márton Áron egy kicsiny, huszonöt év óta elnyomott népnek volt a vezére. Akinek érdekében állott volna róla és küzdelmeiről beszélni, az nem juthatott el a határon innenre, aki tudott volna róla beszélni, annak nem volt érdeke — ellenkezőleg. Mikor azután Márton Áront körülvette a hitvallónak, a vértanúnak dicsősége, szemhunyorítás nélkül megtették őt románnak. A leleplezéstől való félelemből később ezzel is elhallgattak. Egy-két kis hír, az Osservatore Romano lelkes cikkei, s azóta semmi. Nagyon igaza van Horatiusnak mikor azt mondja egyik költeményében, hogy sok nagy esemény történt már a világon, de senki sem tud róla, mert nem volt, aki megénekelje. Pedig Márton Áron a mai magyar életnek egyik legvonzóbb, legnagyobb alakja akit valóban a Gondviselés állított arra az őrhelyre, ahol a katolikus hitért és a magyarságért kötességét teljesítette. Csodálatos a kiválasztása. Abból a hősi népből való, amely évszázadokon át védelmezte a magyarságot és a kereszténységet török-tatár betörések ellen; abból a népből, amelynek évszázadokon keresztül az volt a hivatása, hogy hitvalló és hős legyen. Ez a nép, a székelység az, mely az erdélyi katolicizmus kétharmadát jelentve, ma is a legjobban képviseli a magyar ellenállást. Éppen ezért, a magyar nép ellensége, legjobban ellenük agyarkodik. Erdélyben ők képviselik az egy tömegben élő, a legnehezebben kikezdhető magyarságot, melyet a « hódító » román igen nehezen nyelt le. Még, azt is el akarta hitetni saját magával és a külfölddel, hogy a székelyek tuljadonképpen megmagyarosodott, a magyaroktól különböző népfaj. Ez az elmélet azután megengedhette volna a románoknak, hogy a nemzetközi közvélemény előtt igazolják erőszakos elrománosításukat. Ma nehezen tudnánk elképzelni Erdély st.