Katolikus Szemle 5. (1953, Róma)
1. szám - Dr. Szalay Jeromos: Márton Áron, az ember és a püspök
mára rátermettebb hőst, mint Márton Áron volt, erdélyi püspök korában. Katona nemzetségből eredt, annak a vallásnak hagyományaiból táplálkozott, mely a török-tatár ellen és a vallását fenyegető erdélyi fejedelmek ellen állandóan keresztesvitézi lelkülettel élt. Maga is katona volt, az első világháború folyamán, s mint hadnagy szerelt le. Akik közelről ismerték mint katonát, kivétel nélkül elragadtatva beszélnek emberi és katonai kiválóságairól. Leszerelve, azt várja, hogy talán megszólal a hívó szó, és harcolhat most már szűkebb hazája felszabadításáért. Számolnia kellett a szomorú valósággal: Erdélyt nem lehetett megmenteni. Papnövendéknek ment Gyulafehérvárra, ahol már a háború előtt gimnazista-kispap volt. « Nemzetem legjobb szolgálata, ha annak lelkével törődöm » — mondta a fiatalember. Erdélyben minden helyén maradó, kötelességét teljesítő magyar hős volt. De leginkább azok voltak, a nemzeti lélek ápolói, a történelmi magyar egyházak papjai, akik, mikor vallásuk apostolai voltak, a magyarság tüzét is ápolták. Kötelességük egyszerű elvégzése is már szálka volt a románság szemében, így megkapták a minden apostolkodás értékét fokozó üldözést is. Márton Áron igazán benne élt nemzete, fajtája történetében. A gyermekkorában hallott hősi elbeszélések, történetek, sőt katonáskodása is, méltóképpen folytatódtak a gyulafehérvári történeti levegőt árasztó környezetben. Köröskörül a történeti emlékek, a történeti családból származó nagy püspök, Majláth Gusztáv személye ezzel a történeti levegővel vette körül. A hitéért és népéért folytatott küzdelem pedig megedzette és előkészítette a további súlyosabb küzdelmekre. Szolgálni indult vallását és népét. Úgy készült rá, hogy bármilyen munkakörre szólítsák is elöljárói, elmondhassa: Készen vagyok! így indult el pályájára tudással, odaadással, önfegyelmezéssel felvértezve. Ha most visszafelé tekintünk, meg kell állapítanunk, hogy egész élete igazi előkészület volt arra a végső hivatásra, — hogy a régi kifejezést használjuk — defensor civitatis, a népnek védelmezője, a vallásnak hitvallója legyen. Sokan vannak, akik naponként rendkívüli megnyilatkozásokat kívánnak a hősöktől, a szentektől, mert halvány sejtelmük sincs arról, hogy sem a hős, mégkevésbbé a szent, nem rögtönzés eredménye, hanem hosszú-hosszú előrekészületé, a hivatással járó egyhangú, senki elismerését ki nem váltó mindennapi kötelességedve, azok, ha elérkezik az idő, ha a közösség érdeke, úgy kívánja, alkalmasak lesznek az olyan áldozatokra is melyekkel az írással szólva: « Látványosságul szolgálnak az angyaloknak és az embereknek ». De addig? Észrevétlen mártíromságot szenvednek, az úgynevezett jóemberek részéről. Ez a mártiromság nagyon, de nagyon érdemszerző s a legbiztosabb előkészület a végső, az ellenségtől jövő mártíromságra. Addig? A régi mondás érvényes: a szenteket dicsérni kell ott, ahol nincsenek, keresztre kell őket feszíteni ott, ahol vannak. Márton Áron végigment az egyházi rend minden fokán. 1924-ben Ditróra kerül káplánnak, onnan pedig Gyergyószentmiklósra, hitoktatónak. Micsoda odaadásra, erélyre volt szüksége, hogy a háborúban eldurvult lelkeket istenhez visszavezesse s a magyarság hűségében megtartsa. A küzdelmekről tudunk, az eredményeket látjuk. Különben is, az események után a kerékkötők lesznek a legnagyobb magasztalói a hősöknek, szenteknek. A lelkek átgyúrása volt mindkét helyen az első célja. E mellett felhasználta azokat az eszközöket, amelyek a megszállás keretei között rendelkezésére állottak. Újat nehéz volt kezdeni, ezért a régi tömlőkbe kellett új bort önteni, így virágoztatta föl Gyergyószentmiklóson a legényegyleteket. A Gondviselés szinte tervszerűen készítette elő mintha csak jelezni akarta volna: « Megmutatom neki mennyit kell szenvednie nevemért ». Vitte őt állomásról állomásra. Marosvásárhelyre került káplánnak, hogy még jobban megismerje a székely népet. Innen hamarosan Vöröstoronyra kerül plébánosnak, Nagyszeben székhelylyel, és a Mária-Terézia árvaháznak a románoktól meghagyott részét igazgatta. Itt gyakorlatban is megtapasztalta az ortodoxia gyűlöletét és ármánykodását, mert Balan metropolita Szebenből irányította a harcot a római-és a görög-katolikusok ellen. Itt sem sokáig maradhat. Kevés ideje van hogy előkészüljön végső hivatására. Gyulafehérvárra viszik levéltárosnak. Itteni tartózkodása éppen a konkordátum-tárgyalások és a katolikus Status elleni küzdelem idejére esik. Beletekinthetett a katolicizmus elleni alattomos és erőszakos küzdelem minden részletébe. Gyulafehérvárról Kolozsvárra kerül vezetői állásba. Kolozsvárott volt Erdélyben a legtöbb katolikus. A katolikusok ide összpontosították kétszáz év alatt intézményeiket. Itt volt az erdélyi Katolikus Népszövetség középpontja. Ennek igazgatójává nevezte ki Márton Áront