Katolikus Szemle 9. (1957, Róma)
2. szám - Lengyel Alfonz: Felelősség
S vittük a tüzet, élő fáklyák, Lángoltak fenn a madarak. Fonnyadt virágok kelyhük tárták S a fénnyé olvadt nap alatt Kiszáradt ajkunk öblögette Gyümölcsös Isten örömét, S mint vérerek az élő testbe Patakzott bennünk szerte szét... S eggyé lettünk, mint eljegyzettek, Krisztus testének sejtjei, Kikben egy lélek fénye reszket, De nem bírják kizengeni. Kiket golyó vagy kard nem érhet, Kötél se fojtja el dalom, Mert szerettünk, és gyümölcsös élet Vár ránk az örök hajnalon. FELELŐSSÉG Igénytelen, aszkéta külsejű kispap volt. A tágyaló terem telve elektromossággal. Pattanásig feszült idegeken cikáznak a gondolatok. Kirendelt ÁVO-s figyeli a szavak és eszmék viadalát. A mellettünk ülő fegyőr hümmög magában. Eszébe jut, hogy ő is magyar ember, s most halálra ítélt magyarokat fog kísérni. — Bűnösnek érzi magát — kérdi a vészbíró. — Magyar népemmel szemben nem — feleli Papp Ervin. — Van még valami előadnivalója? — Csak az, hogy önök tulajdon perrendtartásukat sem tartották meg. Védőmmel nem beszélhettem. Periratomba nem tekinthettem bele. Az ÁVH által felvett hamis jegyzőkönyv alapján akarnak most elítélni. Amit tettem jogosan tettem, önök követtek el bűnt ellenem és népem ellen, mert megszegték a békeszerződésnek az emberi szabadságjogokról szóló cikkelyét. Kimondták az ítéletet: kötél általi halál. — Utolsó szó jogán van-e valami mondanivalója? Fellebbez? — Nem, önöknek én sem adnék, tehát nem is várok önöktől kegyelmet, így történt... Kegyelettel gondolok most Rád, Papp Ervin. Nekem a hosszú börtön után sikerült szabadföldre jutnom. Te hitedért, a kereszténység diadaláért haltál mártírhalált. Jeltelen sírod előtt most fejet hajtunk, s velünk az egész művelt világ. Te és bajtársaid, akik az emberibb életért, a szabadságért, a lélek és a szellem jogaiért adtátok életeteket, mutassatok utat az emberibb jövőbe. Barátaim, gondolkozzatok! Ervinek, Jánosok és Péterek nem halhattak meg hiába! Mi vagyunk a felelősek azért, hogy testük végre egyszer szabad hazában pihenjen. Ha pártoskodás és vezérkedés elválaszt bennünket egymástól, ha széthúzásra és pártviszályra vezet, méltatlanok lettünk azokhoz, akik értünk lettek áldozattá. A szabadságharc elbukott. A vasfüggöny lezárult. Otthon ma újra «bujdosó» a nép. És vívja némán élet-halálharcát. A terror meghaladt minden eddig ismert mértéket. Országszerte folyik a hazafiak vadászata. Nap-nap után újabb hősök kerülnek a nemzet áldozati oltárára s újra tízezreket fenyeget a deportálás. S szabadföldön is még mennyi a magát elveszettnek érző, nehézsorsú magyar. Mindennek láttára még most is széthúztok?! Talán azért, mert már jól megy a dolgotok? Az üldözés, a börtön, az éhség, a nyomor egymáshoz melengeti az embereket, bajtársakat szül, úgy tűnik, hogy a jólét ellenségeket nevel. Isten szent nevére kérlek, gondolkozzatok! Élő tettel cáfoljátok meg, amit mondtam. Az idő sürget. Ma még nem késő, de holnap... Holnap talán már csak tehetetlen részvéttel léphetünk a sírhoz, « hol nemzet süllyed el». S azért mi is felelősek leszünk. LENGYEL ALFONZ