Katolikus Szemle 9. (1957, Róma)
1. szám - Tollas Tibor: Két vers
JÖVUNK Éles szemünknek rebbenése Csak villanásnyi félelem S már úgy nézünk az ellenfélre, hogy szemet hunyni kénytelen. Tegnap fegyverrel, ma a lélek kétélű kardjával siet E kis csapat a győztes élet Legendás harcát vívni meg. Leigázottak légiója Kél a nyomunkba és földre dűl. Aki életét félti óvja, — S mi jövünk győzhetetlenül. Felemelt karom, csonka zászló Lebeg a szélben rojtosan. Jövünk, utunkat messzi szálló Testvéri tüzek jelzik szerte... Jövünk, s velünk a sors rohan. ÚJSZÜLÖTT Csillag zuhant a sima tóba, Hínáros vize háborog, Korbácsos Krisztus földünk rója, Inog a hazugságok tornya S már menekülnek mind alóla A puffadt prédikátorok. Az aranyozott rothadáson, Holt Istenek haragja szánt, Nyakunkon vas, vagy arany-járom Fordít az eke, friss csapást von S mi magként hullunk egyaránt. Ilyen tavaszt kétezer éve Nem szülte lomha lány, a föld, Hasadt öléből ömlő vére Még kínunkat kiáltja égre S holnap mindent virágba önt. Vajúdik... de már égnek tárja Mosolyogva a gyermeket, Ki páncélborjak jászolába Pihen még, mint az ember álma A bőgő szolgaság felett.