Kecskemét és Vidéke, 1938. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1938-07-04 / 27. szám

1938. július 4-KECSKEMÉT ÉS VIDÉKE 3. oldal. 9 fény rabszolgáiról... 16-22 évig dijnoki sorsban és most az a „veszély“ fenyegeti a villamosmű tisztviselőit, hogy átminősítik őket MABI tagokká Az első kecskeméti „gépember“ Varga Kálmán riportja Egy gombnyomás, egy rendkívül kis energiájú emberi munkateljesítmény és a sokezer lakosú város estjébe fény szalad. Ugyanakkor valami titokzatos, misztikus, halkzörejű munka indul meg a most már magas kőkerítéssel övezett villanytelepen, hihetetlen gyorsasággal működik a tur­bina, bámulatos, szédítő sebességgel leng a motor és a gépek, fényszívek előtt em­berek állnak: a fény rabszolgái. Közülük nem egy-kettőnek olyan a beosztása, hogy munka közben egy oldalpilantás, pár szórakozott pillanat és máris vaksötétség borulhat a városra, száz és ezer pengő kár történne... A villamosmű ma a város egyetlen, saját kezelésben lévő üzeme, mely megle­pőn jól jövedelmez, úgyannyira, hogy szükségessé vált a kibővítése. Nemsokára Duna—Tisza köze legmodernebb villany­áramfejlesztő teleppel fog Kecskemét ren­delkezni. A telepfejlesztést, a nagyarányú be­ruházásokat, melyeknek odaítélése körül a város és­ az érdekelt Salgótar­jáni Cerítrálé párharcot vív a mi­nisztériumban, — már eleget ismertették a helyi lapok, — de vajmi kevés szó hangzott el a vil­lanytelep, villamosmű alkalmazottairól, munkásairól. A fény rabszolgáiról írunk a követ­kezőkben : Mind a villanytelepen, mint az iro­dában 22—22 munkaerő dolgozik. Kint a telepen a főgépész kb. 350 pengő fizetést kap, ugyanakkor az igazgató csak 320 P-t­­­ezenkívül természetben lakást), a többi munkás fizetése 60—220 pengő között váltakozik. A legrentábilisabb városi üzem még mindig nem veszi figyelembe az iparügyi miniszter rendelkezései, hanem a következő beosztással dolgoztatja munkásait: 1. A két kapcsolótábla kezelő fel­váltva az egyik héten 90, a másik héten 72 órát áll a tábla előtt. 2. A gépész az egyik héten 96, a másik héten 72 órát , dolgozik, de ha üzemi vagy egyéb baj adó­dik, akkor jó pár órát rá is kell dolgozni. A telepen a géppel dolgozó munkásoknak az ebédüket, vacsorájukat a szolgálati idő­ben és helyen kell elfogyasztaniuk. Csak igen ritka esetben kérnek és kapnak sza­­­badságot, noha erre vonatkozólag már az iparügyi miniszter rendelkezett (fizetéses szabadságok!) Míg a gépészek fizetése 200—250, a kapcsolótábla kezelőknek 100—110 pengő, addig a nagy pénzösszegekkel bánó kauciós pénzbeszedőknek havi fi­zetése 80—130 pengő. Ezzel szemben a 7 pénzbeszedőnek­ hétezer kecskeméti órát kell minden hó­napban leolvasni, tekintettel arra, hogy a hetedik a kikapcsolással foglalkozik, így a hat pénzbeszedőnek kötelessége a hétezer óra leolvasása, ugyanakkor a hétezer óra után járó fogyasztási díjak »bevasalása.« A villamosműveknél ugyanis még min­dig változatlan az a szokás, hogy az áramfogyasztók 55—60 százalé­kához a hónap utolsó hetében mennek el az áramfogyasztási dí­jért, így azok nem tudnak fizetni és a városi vagy vár egy hónapot a pénzére, vagy még egyszer kiküldi­k a pénzbeszedőjét... Kérdezzük: 26 rendelkezésre álló nap alatt 1200—1300 órát leolvasni, ugyan­annyi számlát behajtani ezer-ezerötszáz pengős kauciójú, de 80—130 pengő havi­­fizetésű pénzbeszedőkkel el lehet-e végez­tetni?... és meddig lehet?... Úgy tudjuk, hogy bent, az irodában is panaszkodnak a tisztviselők. A nyolc főnyi irodaszemélyzetből — öt hölgy. 14—22 évi szolgálatuk van már dijnoki fizetéssel. Most a város át akarja szervezni az irodát, négy kezelői állást terveztek ki, amelyeknek esélyes jelöltjeik — a már ott dolgozó díjnoknak. — »Ettől a tervezettől várjuk sorsunk jobbrafordulását« — mondogatják, mikor arról panaszkodnak, hogy a város váratlanul ki akarja őket közösíteni a városi nyugdíja­sok sorából, noha már 14—22 éven át a havi fizetésükből a 1,5 százalékos nyugdíj­­­járulékot hűségesen lefizették és át akarja őket adni a MABI-nak, hol újra kezdődik a tagság, a fizetés (2 és fél százalékos) és ha nyugdíjba mennek — mégha teljes szolgálati évvel is! — nem kapják meg a teljes fizetésüket, hanem csak annak igen csekély százalékát, — mert valószínű, hogy a városnál eltöltött és a városi nyugdíjilletményes időt nem veszi át a MABI. — Ha a MABI-ba kerülünk, végünk van! — mondták, mint ahogy nehezen fog menni a szerelő és üzemi személyzetnek az OTI-ba történő bejelentése. — Ha üzemi alkalmazottak vagyunk, vagy magánalkalmazottak, akkor miért nem fizetnek bennünket megfelelő arányban. Tessék elképzelni, mennyi nyugdíjat ka­punk 80—100 pengős fizetésünk után a MABI-ból, avagy az OTI-ból? Évekkel ezelőtt a villamosmű csekély számú tisztviselőkarának bokros elfog­laltságát azzal akarták enyhíteni, hogy közel 9 ezer pengős költséggel egy va­lóságos »gépembert« vásároltak. Ez a gép számlát állít ki, azonkívül rögtön megcsinálja az ellenőrző és könyve­lési ívet is. Csak ennek a gépnek úgyszólván sza­kadatlan munkájával lehet megvalósítani, hogy az irodában fennakadás ne legyen, mert még így, a »gép-ember« foglalkozta­tásával is még annyi munkaerő kellene, mint amennyi most robotol, nem törődvén azzal, hogy mi lesz a sorsa, lelkiismeretesen, teljes odaadással végzi munkáját, bár élet­kérdésük: maradnak-e továbbra is a városi nyugdíjintézmény kötelékébe vagy a város átadja őket a MABI-nak?... Hagy öröm a cigányvárosban: Hímer urák rajkókat toboroztak?... Egyéves „akadémia“ után külföldi hangversenykörútra akarják vinni a kecskeméti rajkókat Magyarország egyik »exportcikke« lett a cigányrajkó. Nemrégiben Szabadszálláson voltam­ egy pompás hangulatú lakodalom­ban, hol a község legnépszerűbb cigánya bandájával muzsikált a táncolnivágyók talpa alá. A banda egyik büszkesége a prí­más 11 éves fia volt, aki egyenesen Berlin­ből jött haza a lakodalomra. Ott muzsi­kált 24 társával és most kéthónapos nyári szabadságát élvezi szüleinél. —­­— Ettől ,a rajkótól tudtam meg, hogy milyen jó sorsuk van. — Naponként három óra az iskola, utána este 8 órától éjfélig muzsikálunk, a főnök úr az édesapámn­ak minden hónap­ban 60 pengőt küldött haza, de ő fizette a kosztomat, sőt vásárolt magyaros-sujtásos ruhát, ezenkívül civilruhát is. A szabadszállási rajkó tényleg elegán­san volt öltözve. Fekete, csíkos, jól sza­bott, hosszú nadrágos ruhája volt és olyan finom­, világoskék színű selyemingje, hogy a legelegánsabb cigányprímás is büszke lehetne rá ... Akkor összehasonlítottam a szabad­­szállási rajkó, a Jenő sorsát a kecskeméti, putrik rajkóinak életével, azzal a hallatlan nyomorral, mely itt Kecskeméten a cigány­­gyerekeket pusztítja és előbb, utóbb a tüdő­baj és vérbaj karmai közé sodorja... ha m­ár előbb nem került rendőri fogdába és megismétlés után javítóintézetbe. —­o— Most, úgy látszik, felvirrad a kecske-

Next