Kecskemét, 1873. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1873-01-26 / 4. szám
4.*. Iá 17fi Iá 17NÉ T Első évfolyam. JUL mLÁ \14 k / Jim WJl iWJB WlÁ H # 1873. Január 26. Politikai, széphalmi és közgazdasági hetilap. Megjelen Előfizetési árak, Hirdetésdijak, hetenként egyszer, Vasárnap, vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: 1 négyszög-hüvely tér, petittől fölfelé tetszés szerinti nagyságú ——~~~ r ' oj j betűvel szedve, egyszer 25 kr., kétszer 20 kr., többször 15 kr. Szerkesztő lakásai Széchenyi utca 4. sz. a. Félévre"'*'.................................o írt ^ ki. (KjT* Bélyegdíj: minden beigtatáskor külön 30 kr. Hiada-hivatal Plébánia-utca 262. sz. a. Negyedévre.................................1 „ 50 „ ~ww— _______” ” 1% nyilttérben Egyes számok 15 krért kaphatók a kiadó-hivatalban. Az előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba küldendők, minden 3 hasábos garmond sorért 15 kr. fizetendő. Figyelmeztetés az érem-leletek, talált kincsek, s a földből fölásott régiségek iránt. (Folytatás.) Az ilyetén leletek nagy becsének és tudományos értékének kimutatása végett még egypár példát idézek, nem Kecskemét közeléből ugyan, de hazánk területéről és pogány magyar őseink korából. Fejér vármegyében, Vereb helységből a lovasberényi határig vezető út 1853-dik évi tavaszon kijavíttatván, május hónap 9-kén az útnak éjszak-felőli árokvonalában a munkások egy sírgödröt találtak, melyben épen úgy, mint Bene vitéz, egy fiatal magyar lovag volt paripástól eltemetve. E nagy nevezetességű magyar pogánykori sírt, verebi földbirtokos Végh János úr mentette meg a munkások végrombolásától, ki azt észrevévén, egész a nyers földig gondosan fölásatta, nagy vigyázattal ügyelvén minden előforduló körülményre. E sírgödör egy ötnél hoszszabb és másfél ölnyi mély volt, melyben a hányt földnek mindjárt felső rétegei között, elkorhadt lócsontváz találtatott, mely alatt, a sírgödör közepén elszórva következő tárgyak voltak: 2 kengyelvas, 1 csikó-zabla, 1 vaskarika, 1 vascsat, 1 vas csatlószeg, 29 darab boglár vagy pikkely négy féle változatban, rézzel vegyített ezüstből, 1 karikás boglár ugyanoly ezüstből, de aranynyal futtatva, 1 ezüst-csat és ezüst lemez, melyek átalában nyeregszerszám és kantárszíjak ékesítésére szolgáltak, mit a boglárok hátlapján levő fejes apró szegek igazolnak. A paripa csontváza és szerszámainak műdarabjai alatt egy ölnyi hosszú emberi csontváz feküdt, mely lábaival keletnek, fejével nyugatnak, a sírgödör egész hosszában volt letéve. A csontváz jobb oldalán, kezének elkorhadt csontjai közt volt egy ezüst gyűrű, fehér lágykő-foglalványnyal, két ezüst nyílt karika, egy sárgaréz-karika; baloldalán együtt egy csomóban 6 nyilvas; az emberi csontváz mellén találtatott 12 darab ezüst-pénz, melyek mindegyike két helyütt van kilyukasztva, miből az tűnik ki, hogy az itt paripástól eltemetett lovag azokat felfűzve, mellén viselte. Az emberi csontváz koponya csontján akár kard vagy hadi szekerce csapással vágott, akár tompa fegyverrel zúzott nagy seb különös figyelmet gerjesztett, mely két hüvelyk s nyolc vonalnyi hoszszú, egy hüvelyk és négy vonalnyi széles lyukat képezett a koponya jobb felén; ezen lyuk a koponya domborúságához idomított s szélein apró lyukakkal ellátott ezüst lemezzel volt befödve. Ez a koponya-csont a budapesti királyi orvos-egylet véleménye alá terjesztetett, a pénzdarabok pedig éremtani vizsgálat alá vétettek. A pénzek Kopasz Károly francia király, 1-sö Miklós pápa, 2-dik Lajos császár és olasz király, Együgyű Károly francia király és római császár, 3-dik Szergyes pápa, 1-sö Berengár olasz király s római császár, Pávia város és 10-dik János pápa érmeinek bizonyultak, tehát Krisztus szül. ut. 840 — 924. évekből származtak; minthogy pedig valamely sír nem lehet régibb az abban talált pénzek koránál, ebből következik, hogy a verebi pogány sírban talált magyar vitéz Kr. sz. ut. 924-dik évnél előbb nem halt el. És most lássuk, hogy e nagy nevezetességű leletből mit következtet a tudomány. Az érem- és történettan azt következteti, hogy Kr. sz. uz. 924-dik évben , midőn Árpád fia, Zsolt fejedelem kormányozta a magyar nemzetet, I-s. Berengár olasz király és római császár ellen olasz alattvalói pártot ütvén, Berengár a magyarokat hívta segítségül; ezek erős haddal mégis jelentek s a föllázadt városokat tűzzel vassal pusztították, Pávia várost elhamvasztották , melynek lakosai nagyobbára bennégtek, az életben maradottak pedig a város romjai közül összeszedett nyolc véka ezüstön váltották meg magukat; ezután a magyar had egy része átcsapott a havasokon Franciaországba, de Rudolf francia és burgundi király által visszaüzetett s közülök sok levágatott; de közben Berengárt saját alattvalói megölték ugyanazon 924-dik évben, a magyarok tehát hazájokba viszszavonultak , — és ezen hadjáratból valók azon pénzek, melyek a verebi pogány sírban nyugvó magyar lovag mellén találtattak. Az orvosi tudomány pedig azt következteti , hogy ezen sírban feltalált koponya és arccsontok idoma határozottan mutatják, hogy e csontváz tulajdonosa a kaukazi népfajhoz tartozott, tehát magyar volt; halomása életkorának 20—24-dik éve közé esik, mert állcsontjaiban a bölcseség-fogak hiányzanak, azok kifejlődésének nyoma sincs s ide mutat a csontok vastagsága és a csontbél bősége is; a koponyán levő csonthiány szélei teljesen ki vannak simulva és behegedve, mi csak sebészi gondos kezelés alatt s több hónap, talán egész év után történhetett: e nagy sebből tehát a lovag szerencsésen fölgyógyúlt; ezt bizonyítja a sebhely és agy óvására alkalmazott ezüst-lemez is, melyen levő lyukacskák azt jelentik, hogy annak alsó lapjához puha kelme volt varrva, mely a koponyán feküdt s azokban voltak megerősítve azon szalagok, melyekkel a beteg lovag álla körül a védőlemezt megkötötte, a csatatéren rögtön, vagy nem sokára a sértés után elhaltnál ilyen készülék fölösleges és szükségtelen lett volna. Ezek szerint azon magyar lovag, ki a verebi sírban paripástól volt eltemetve, a magyarok 924-dik évi olasz és franciaországi hadjáratában jelen volt, mert azt az 1-ső Berengár idétt keletben volt és sírjában talált olasz és francia érmek hirdetik; harcolt Berengár érdekében Olaszországban, hol látta a felgyújtott Pávia lángjait, mert e városnak hamvai közt összegyűjtött kincsből szerzett akkori érmeket mellén viselte. Olaszországból átkelt Franciaországba az alpeseken, melyeken a magyarok többször mentek keresztül, mert mellén több akkori francia érem is találtatott; itt harcoltában fején nagy sebet kapott, de életét a harcmezőn nem élta el a halál, mert a francia sebészek gondos ápolása alá került, honnan utóbb ismét hazájába tért viszsza s itt, hihetőleg saját birtokán 20—24 éves korában vált meg életétől. Verebi Végh János úr közbejötte nélkül e nagy nevezetességű pogánykori magyar sír, a tudatlan úti munkások által bizonyosan veszendőbe megyen, holott eképen mily szép adatokat szolgáltatott az, a történetre, régészetre, magyar mythologiára, sőt az orvosi tudomány múltjára is, mert a verebi sírban lelt koponya, mint orvos-sebészi készítmény is, a legritkább nevezetességek közé sorolható, miután ily praeparatumot Európának egy gyűjteménye sem mutathat fel azon korból. Nemcsak Kecskemét szomszédságában Bene pusztán találtatott Bene vitéz lovastól eltemetve, hanem a verebi magyar lovag is, — és mindkét sírban egyenlőképen 2 kengyelvas, csikózabla, hasonló nyilvasak és boglárok, még pedig utóbbiban is I. Berengárnak kilyukasztott érmei fordultak elő ; de kard, sarkantyú s lópatkó egyikben sem, — ami a hadviselt hősöknek a magyaroknál egyenlő temetkezési módját igazolja; sőt Bihar vármegyében Péterszeg és Berettyó-Ujfalu közt fekvő Herpály nevű puszta területén levő halmok egyike 1853-ban széthányatván, abban is ember- és lócsontváz között, egyéb elomladozott műdarabokon kivül, arany lemezzel bevont ezüst sisak csúcsa találtatott, melyen állatok és szemcsés ékesítések féldomborúan vannak kiverve; e sisakcsúcsot Csiffy László úr 1854. évi október 20-án vitte be a magyar nemzeti múzeumba; de itt már hiányzott ama gondos kezelés, melyet Végh János úr a verebi sírnál tanúsított, — és íme a részletekről nem tudunk semmit. Ennyi példa úgy hiszem elegendő arra, hogy mindenki figyelmét fölgerjesszem a földből kiásott mindennemű régiség iránt, különösen pedig a vidékünkön is gyakran előforduló ősrégi sírok , szerszámok, edények és pénzdarabok gondos kezelése s pontos megtakarítására nézve. (Folytatjuk.)