Kecskemét, 1874. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1874-10-18 / 42. szám
A sept. havi ügyforgalmat illetőleg: Az igtatóba beadatott ... 825 ügydarab. Elintéztetett: a) közgyűlésben ... 84 db. b) tanácsban .... 247 c) ülésen kívül . . . 536 Összesen: 867 db. Elnökibe érkezett s elintéztetett ... 4 db. Végül azon sajnos esetet jelenti be, hogy Tormássy László adóvégrehajtó hűtlen pénzkezelésben találtatván, a tanács által hivatalától felfüggesztetett s ellene a fegyelmi vizsgálat elrendeltetett s vagyona lefoglaltatott, mely által a bugac-monostori adóból eddig ellene kiderült 224 frt 76 kr. hiány biztosítva van. A további nyomozásokra nézve a szükséges intézkedések megtétettek. Ezt elintézőleg: A jelentésnek a tanács és a bizottság eljárására vonatkozó része helyeslőleg, a többi pedig egyszerűen tudomásul vétetik. A hivatalától felfüggesztett Tormássy László adóvégrehajtó helye, a vizsgálat befejeztéig állandóan betölthető nem lévén, az egy napdíjas végrehajtó felvétele által rendeltetik ideiglenesen pótoltatni. Muraközy József bizottsági tag azon indítványa, miszerint: azon kérdés, hogy azon esetre, ha a törvényhatóságok kikerekítése alkalmából a miniszteri első javaslat szerint Pest megye alsó része és a Kis-Kunságból egy külön megye alakíttatnék Kecskeméten tartandó székhelylyel, és ezen célt csak úgy érhetnénk el, ha városunk öntörvényhatósági jogáról lemond, s a megyébe beolvad, a jövő havi rendes közgyűlésen leendő tárgyalásra tűzessék ki, ment városi közérdekeinkkel homlokegyenest ellenkező, csaknem egyhangúlag elvettetett, s teljesen mellőztetni határoztatott. Ugyancsak Muraközy József úr interpellálja a polgármestert, hogy a város cselekvő pereit miért adja a tiszti ügyészek kezébe, s miért nem osztja azokat ki , a hatósági szervezet 83 §-sa értelmében, szerződés mellett magány ügyvédeknek ? Polgármester úr azon felvilágosítása folytán, hogy miután számos tiszteletbeli ügyészeink a város mindennemű pereit képesek ellátni, azoknak magány ügyvédek között kiosztását sem szükségesnek sem célravezetőbbnek nem látja; a közgyűlés az eddigi eljárást helyeselvén, a napirendre térést sürgeti. (Folytatjuk.) A galván-villanyosság hatásairól. (Vége.) Mindazon hatásoknál — melyeket már eddigelé említettünk —a galván-villanyosságnak delejes hatása a legfontosabb és legnagyobbszerű. E hatást Aragó francia tudós észlelte legelőször. Aragó ugyanis, midőn egy erős villanytelep folyamát egy rézhuzalon keresztül áradni engedé — azt tapasztalta, hogy, ha a folyamáradás tartama közben, a rézhuzalra apró vas, vagy acél reszeléket szórt, a fémreszelék a rézhuzalhol tapadt , s a körül mintegy gyűrűalakú kört képezett; s ha a folyam áradását megszakította, a fémreszelék-részecskék tapadási folytonossága is azonnal megszűnt s a rézhuzalról lehullottak. Hogy itt csakugyan delejességi tünemény mutatkozott, arról meggyőzte Aragót azon körülmény, hogy a rézhuzalra ha nem vas, vagy acél, hanem más fémreszeléket szórt, az előbbihez hasonló tünemény nem mutatkozott. Világos jön tehát előtte, hogy a vasreszelék-részecskék a villanyfolyam által múlékony delejességet vettek fel. A villanyosság delejes hatásáról azonban kétséget nem szenvedőleg meggyőződhetünk, ha egy puha vas darabot selyemmel bevont igen vékony rézsodronynyal sokszorosan körültekerítünk, s a sodrony végeit valamely villanyteleppel hozzuk öszszeköttetésbe, akkor, a lágy vas azonnal delejjé válik, mihelyt a sodrony kanyarulatokba a villanyosság belépett, és mindaddig míg a lágy vas körül tekerített sodronyban a folyam áradás tart — a lágy vas delejességét el sem veszíti. Mihelyt azonban a villanyfolyam áradását félbe szakítjuk, a lágy vas delejessége is azonnal megszűnik. Az ily módon létrehozott delejességet villanydelejességnek nevezzük. A galvánfolyamnak ezen felfedezett tulajdonsága egy magasztos eszmét takaró homályt oszlatott szét, s tért nyitott az emberi ész kutatásainak, s a kutatások oly eredményre vezettek, mely az emberiség tudományos mivelődés történetében mindenkor a legelső helyek egyikét foglalja el, s mely az emberiség szellemi és anyagi gyarapodását, századokkal vitte előbbre!... Igen ! a homály szétfoszlott, „az ige testté vált“ testté vált a gálván villanyosság delejes hatása alapján... A gálván-villanyosság delejes hatásán alapszik a polgárosodás legbiztosabb terjesztője — mint a távirászat terén világra szóló érdemeket szerzett, s nem rég elhunyt Morsé Sámuel magát kifejező — s a gondolat leggyorsabb közvetítője: a villanyos-távirda — e „csuda“ találmány is ! Csuda találmány ! Valóban az. Méltán megérdemli a „csuda“ nevet, mert még mindig bámulatra ragad !... Elhallgatva sok mást, mit a villanydelejes távírda létrejöveteléről, s fokonkénti fejlődéséről fel lehetne hozni, mielőtt még felemlítenék, hogy a villanydelejes távirda megteremtésében Aragónak van legtöbb érdeme, s az első tökélletes villanydelej előállításáért őt illeti meg a legnagyobb dicsőség — vessünk egy futó pillantást a villanydelejes távirda elterjedésére. Az első nagyobbszerű villanydelejes távhidlőt Göttingaban, az egyetem épülete és a csillagda közt Gans és Weber egyetemi tanárok állították fel tudományos kísérletekre 1833-ban, később hasonló célra Steinheim müncheni tanár is állított fel egyet Münchenben A gyakorlati életbe 1837-ben Angolországban hozatott be legelőször a Schilling báró s orosz államtanácsos által szerkesztett, Cooke és Wenstone által javított „mutatós“ jelzőkészülékkel, és kizárólag csak vasúti szolgálatra és a kormány céljaira használtatott; a magán ügyletek számára csak 1848-ban adatott át. Németországban az első vonal 1843-ban állíttatott fel hasonló készülékkel; a második 1845-ben Fardely William által, ki a Wenston-féle jelzőkészüléket mutatósból „betűnyomásra“ változtatta át. Magán közlekedésre 1847- ben nyílt meg, Austriában pedig 1847/8 körül. Midőn Angliából a villanydelejes távirda alkalmazásának híre az egész continensen elterjedt, ugyanekkor lépett fel Amerikában Morse Sámuel is villanydelejre alkalmazott jelnyomós készülékével. Morse már ezelőtt, a 30-as években foglalkozott a villanydelejes távirda eszméjével, de — fájdalom — műve az amerikai congressus előtt — hová azt bemutatta — méltányoltatást nem talált, s minden törekvése eredménytelen jen. Csak később — 10 év után — sikerült neki a congressust arra bírni, hogy egy kísérleti vonal felállítására 30,000 dollárt megszavazzon. E kísérleti vonalon s Morsé saját találmányú készülékén 1844-ben Május 27-kén táviratott az első négy szóból álló tudósítás, mely mai napság is a hardtfordi történelmi társulat múzeumában őriztetik. Morsé jelnyomós készüléke — mely tetemes módosítás után ma már a tökély legmagasabb fokán áll — egész Európában minden más rendű és szerkezetű távírási célra használt készüléknél a legelterjedtebb, s úgy az állami levelezésekre, mint a magán érdekű közlemények lebonyolítására is a legcélszerűbben alkalmazható. Ismerkedjünk meg némileg közelebbről is Morsó e villanydelejre alkalmazott írókészülékével. A Morsó-féle jelvevő készülék vagy írógép főbb alkatrésze egy függélyesen álló patkó alakú villanydelej, azaz: egy patkó alakú puha vas, mely vékony, selyemmel elszigetelt vagy bevont rézsodronynyal sokszorosan vétetik körül. Hogy azonban a rézsodrony a patkó alakú lágy vas függélyes szárairól le ne csúszszék, a sodrony nem közvetlen a lágy vasra, hanem egy párkányzattal bíró vékony falú üres fahengerre tekeríttetik fel, s egy-egy ily sodronynyal sokszorosan körülvett fahenger üregébe illesztetnek aztán a patkó alakú lágy vas egyes szárai. A sodronytekercsekből egy kissé kiálló lágy vas végek felett egy, forgó pontjában feltámasztott, sárga rézből készült, három karú emeltyű nyugszik, melynek egyik (jobb felőli) fékmentes karjára, — közvetlen a patkó alakú lágy vas két kiálló vége felett — egy finom acél rudacska (horgony) van keresztben felerősítve, mely azonban a patkó alakú vas két végét a készülék nyugvó állapotában nem érintheti, mivel az emeltyű függélyesen lefelé álló harmadik karja egy erős sodrony rugó által hátra felé feszíttetik. Az emeltyű másik (balfelőli) fékmentes karján pedig egy tű van alkalmazva, mely kissé eltompított hegyével felfelé áll. Ha most a lágy vasat körülvevő sodrnytekercsekbe villanyfolyamot bocsátunk , a lágy vas azonal delejjé lesz és a fellette függő acélrudacskát magához rántja, a midőn is az emeltyű balfelőli fékmentes karjára erősített tű hegye felfelé egy keskeny papírszalagba — melyet egyenletes sebességgel egy óramű hajt — ütődik és a papírszalagon nyomot hagy maga után. A patkó alakú lágyvas azonban — mint már említettük—csak addig lesz delejessé, míg az őt körülvevő sodrony-kanyarulatokban villanyosság árad. Ha tehát a villanyfolyam áradását megszakítjuk, a lágyvas is elveszti delejességét, s a magához rántott acélhorgonyt elbocsátja, és a tű előbbi rendes állásába visszaesik. E körülmény okozza tehát azt, hogy midőn a villanyfolyam áradását rövidebb vagy hosszabb ideig TÁRCA. Tizenhárom évvel ezelőtt. (Történeti korrajz.) Motto: Szomorú a magyar nóta Háromszáz esztendő óta! (Vége.) Különösen egy bevégzett jogász vonta magára a közfigyelmet. Hasonlíthatlanul szép fiú volt , úgy állt rajta a ruha, mintha csak rá lett volna fagyva; a sarkantyúja, mintha csak beszélni tudott volna, pörge bajusza olyan csókra való, szeme egész villanytelep. Azóta sem láttam olyan szép fiút, nem is nyughattam míg végére nem jártam, hogy kinek hívják. Mikor aztán megtudtam, hogy Csík Lacinak hívják , annál inkább bámultam. Hát mikor benn a táncteremben közórát tartottak. A muzsikusok is, meg Csík L. is kijöttek az oldalszobába, ott volt egy nagy asztal, körül rámával s olyanforma zölddel beborítva, mint a Cenci néném téli szoknyája. Még akkor nem tudtam miféle szerszám az (bár sohasem tudtam volna meg, sok kosztpénzem megmaradt volna). Csík L. csak felugrott egyszer az asztal közepére s elkezdte azt a kottára nem szedhető , semmiféle nativ által ki nem táncolható táncot, melyet midőn Pesten egy ánglus meglátott, kétszáz figurát számlált meg benne, hanem azután két óra múlva meg is vakult a fenn tisztelt ánglus. Olyan tánc volt ez , hogy akik nézték, azoknak szédült a fejük. Azonban egyszer csak verlaufolt Csíka a nagy asztalról, megakadt lába a középlyukban , s ő lebukott a II. magaslatról, mint egy Ill-dik Napoleon s elterült a földön, mint egy templarius. A körülállók roppant megijedtek állapotján. Egyik azt mondta, hogy elszédült, másik, hogy megütötte a guta, harmadik, hogy csak tréfál. — Hideg vízzel borogatták, tormát raktak rá, nem használt semmit. Vince bácsi azt mondta, hogy eret kell vágni rajta, hanem e miatt a patikárus legény azt a kérdést intézte hozzá, hogy tán borbély urambátyám ? — azután rá sem nézett többé Csík Lacira. El nem szívelhette, hogy ő belőle chirurgust néztek ki, ott hagyta a mulatságot s engem is haza parancsolt. Cenci néni már akkor úgy aludt otthon mint egy juhászbunda, Vince K. még duzzogott is érte, hogy miként lehet ily rendkívüli időben oly nyugodtan aludni, hát amint lefekszik, öt perc múlva bátran mángorolni lehetett volna a hátán anélkül, hogy felébredne. Másnap elővette a Szikszay-féle „Keresztyén tanításokat“, melynek első tiszta levelére a családi születések sora — hátsó lapján pedig a halálozás volt feljegyezve. Láttam, hogy a születési rovatba írt valamit, később elolvastam, hát csak ennyi volt ott: „1861-ben születtünk újjá!“ Persze, akkor nem gondolta Vince K., hogy az újszülött törvénytelen s aztán meg nem is fogják megkeresztelni. Így végződött az a hires ünnepély, amelyen az egész vármegyebeli valamirevaló ember ott volt , mégpedig mindedik a legjobb ruhájában, de még ezután sem némult el sokáig a zaj ; még azután is tartott a lelkesedés, mindenfelé hangzott az a nóta: „Ismét, ismét viseljük hát, Azt a mentét, azt a ruhát!“ De viselték is egész erővel, talán a volt az oka, hogy oly hamar elviselték, hogy 13 évvel később már csak a boldog emlékezete van fenn. — Soha a gombkötőknek olyan jól nem volt dolguk. Vince bácsi mindenféle cselédjét úgy kizsinóroztatta, hogy alig ismert rajok, Cenci nénire meg annyi nemzeti színű pántlikát akasztott, hogy félt végig menni az udvaron a kutyák miatt. — Én pedig nevelkedtem testben , lélekben — és magyar nadrágban. Volt Cenci néninek egy fogadott lánya is: Mancika. Szepességről került, de nem tudom, mi módon szerezte magához. Olyanforma fogadott leánya volt ő Cenci néninek, mint amilyen fogadott felesége volt Cenci néni Vince bácsinak. Mig kicsinyek voltunk , biz én nekem fel sem tűnt Mancika, a csárdás kalapom, meg a sarkantyúm nem adtam volna akkor az egész felső Magyarországért, nem egy szepességi leányzóért. Főleg pedig az volt nagy szálka szememben, hogy idegen származású, már csak nemzetiségi szempontból sem közeledtem hozzá. De később, mikor poéta lettem az V. classisban s az érzelmek birkózni kezdtek bennem, mint tavaszszal a fűzfa, mindig csak ő volt poezisem tárgya. Írtam hozzá kegyetlen verseket, mint: „Tenger a bú, szegény szivem, E kis sajkát tépi, hányja. Te leszsz annak kikötője, Kárpátalji barna lányka. — Vagy: Mint a kenderföldön termő csicsóka, Mely lebocsátja mélyen gyökerit: Olyan édes ajkadtól minden csók a Mely keblem űrjén üdvsugárt dorit. — Vagy: Szivem egy cimbalom s a húrokat, Gyöngéd kézzel te szímolod azon, Mily jó lesz azt pengetni csendesen, Ha majd megtelepszünk Rakamazon. De oh leány, ha kíméletlenül Széttéped e szív zengő húrjait, Villanytelep lesz akkor lelkem és Téged pokolba vagy.... mennybe hajit.“ sat. sat. szóval: mind ilyen rettentő versek voltak és mikor ezeket írtam, már akkor kezdtem magam túltenni a a nemzetiségi tekinteteken, , a testvériesülés eszméje roppantul áthatott, még csak azt nem néztem benne jó szemmel, hogy Lutherának már ekkor a ka