Kecskemét, 1874. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1874-10-18 / 42. szám

A sept. havi ügyforgalmat illetőleg: Az igtatóba beadatott ... 825 ügydarab. Elintéztetett: a) közgyűlésben ... 84 db. b) tanácsban .... 247­­ c) ülésen kívül . . . 536 Összesen: 867 db. Elnökibe érkezett s elintéztetett ... 4 db. Végül azon sajnos esetet jelenti be, hogy Tor­­mássy László adóvégrehajtó hűtlen pénzkezelésben találtatván, a tanács által hivatalától felfüggeszte­­tett s ellene a fegyelmi vizsgálat elrendeltetett s vagyona lefoglaltatott, mely által a bugac-monostori adóból eddig ellene kiderült 224 frt 76 kr. hiány biztosítva van. A további nyomozásokra nézve a szükséges intézkedések megtétettek. Ezt elintézőleg: A jelentésnek a tanács és a bizottság eljárá­sára vonatkozó része h­elyeslőleg, a többi pedig egy­szerűen tudomásul vétetik. A hivatalától felfüggesztett Tormássy László adóvégrehajtó helye, a vizsgálat befejeztéig állan­dóan betölthető nem lévén, az egy napdíjas végre­hajtó felvétele által rendeltetik ideiglenesen pótol­tatni. Muraközy József bizottsági tag azon indítványa, miszerint: azon kérdés, hogy azon esetre, ha a törvényhatóságok kikerekítése alkalmából a minisz­teri első javaslat szerint Pest megye alsó része és a Kis-Kunságból egy külön megye alakíttatnék Kecs­keméten tartandó székhelylyel, és ezen célt csak úgy érhetnénk el, ha városunk öntörvényhatósági jogáról lemond, s a megyébe beolvad, a jövő havi rendes közgyűlésen leendő tárgyalásra tűzessék ki, ment városi közérdekeinkkel homlokegyenest ellenkező, csaknem egyhangúlag elvettetett, s teljesen mellőz­­tetni határoztatott. Ugyancsak Muraközy József úr interpellálja a polgármestert, hogy a város cselekvő pereit miért adja a tiszti ügyészek kezébe, s miért nem osztja azokat ki , a hatósági szervezet 83 §­-sa értelmében, szerződés mellett magány ügyvédeknek ? Polgármester úr azon felvilágosítása folytán, hogy miután számos tiszteletbeli ügyészeink a város mindennemű pereit képesek ellátni, azoknak ma­gány ügyvédek között kiosztását sem szükségesnek sem célravezetőbbnek nem látja; a közgyűlés az eddigi eljárást helyeselvén, a napi­rendre térést sürgeti. (Folytatjuk.) A galván-villanyosság hatásairól. (Vége.) Mindazon hatásoknál — melyeket már eddigelé említettünk —a galván-villanyosságnak delejes hatása a legfontosabb és legnagyobbszerű. E hatást A­r­a­g­ó francia tudós észlelte legelőször. Aragó ugyanis, midőn egy erős villanytelep folyamát egy rézhuzalon keresztül áradni engedé — azt tapasztalta, hogy, ha a folyamáradás tartama közben, a rézhuzalra apró vas, vagy acél resze­léket szórt, a fémreszelék a rézhuzalhol tapadt , s a körül mintegy gyűrűalakú kört képezett; s ha a folyam áradását megszakította, a fémreszelék-részecs­kék tapadási folytonossága is azonnal megszűnt s a rézhuzalról lehullottak. Hogy itt csakugyan delejességi tünemény mutat­kozott, arról meggyőzte Aragót azon körülmény, hogy a rézhuzalra ha nem vas, vagy acél, hanem más fémreszeléket szórt, az előbbihez hasonló tüne­mény nem mutatkozott. Világos jön tehát előtte, hogy a vasreszelék-ré­szecskék a villanyfolyam által múlékony delejessé­get vettek fel. A villanyosság delejes hatásáról azonban két­séget nem szenvedőleg meggyőződhetünk, ha egy puha vas darabot selyemmel bevont igen vékony rézsodronynyal sokszorosan körül­tekerítünk, s a sodrony végeit valamely villanyteleppel hozzuk ösz­­szeköttetésbe, akkor, a lágy vas azonnal delejjé válik, mihelyt a sodrony kanyarulatokba a villanyos­ság belépett, és mindaddig míg a lágy vas körül tekerített sodronyban a folyam áradás tart — a lágy vas delejességét el sem veszíti. Mihelyt azonban a villanyfolyam áradását félbe szakítjuk, a lágy vas de­lejessége is azonnal megszűnik. Az ily módon létre­hozott delejességet v­i­l­­lanydel­ej­ességnek nevezzük. A galván­folyamnak ezen felfedezett tulajdon­sága egy magasztos eszmét takaró homályt oszlatott szét, s tért nyitott az emberi ész kutatásainak, s a kutatások oly eredményre vezettek, mely az emberi­ség tudományos mivelődés történetében mindenkor a legelső helyek egyikét foglalja el, s mely az em­beriség szellemi és anyagi gyarapodását, századok­kal vitte előbbre!... Igen ! a homály szétfoszlott, „az ige testté vált“ testté vált a gálván villanyosság delejes hatása alapján... A gálván-villanyosság delejes hatásán alapszik a polgárosodás legbiztosabb terjesztője — mint a távirászat terén világra szóló érdemeket szerzett, s nem rég elhunyt Morsé Sámuel magát kifejező — s a gondolat leggyorsabb közvetítője: a villa­nyos-távi­r­d­a — e „csuda“ találmány is ! Csuda ta­lálmány ! Valóban az. Méltán megérdemli a „csuda“ nevet, mert még mindig bámulatra ragad !... Elhallgatva sok mást, mit a villanydelejes táv­írda létrejöveteléről, s fokonkénti fejlődéséről fel lehetne hozni, mielőtt még felemlítenék, hogy a villanydelejes távirda megteremtésében Aragónak van legtöbb érdeme, s az első tökélletes villanydelej előállításáért őt illeti meg a legnagyobb dicsőség — vessünk egy futó pillantást a villanydelejes távirda elterjedésére. Az első nagyobbszerű villanydelejes távhidlőt Göttingaban, az egyetem épülete és a csillagda közt Gans és Weber egyetemi tanárok állították fel tudományos kísérletekre 1833-ban, később hasonló célra S­t­e­i­n­h­e­i­m müncheni tanár is állított fel egyet Münchenben A gyakorlati életbe 1837-ben Angolországban hozatott be legelőször a Schilling báró s orosz államtanácsos által szerkesztett, Cooke és Wens­­tone által javított „mutatós“ jelzőkészülékkel, és kizárólag csak vasúti szolgálatra és a kormány cél­jaira használtatott; a magán ügyletek számára csak 1848-ban adatott át. Németországban az első vonal 1843-ban állíttatott fel hasonló készülékkel; a má­sodik 1845-ben Fardely William által, ki a Wenston-féle jelzőkészüléket mutatósból „betű­nyomásra“ változtatta át. Magán közlekedésre 1847- ben nyílt meg, Austriában pedig 1847/8 körül. Midőn Angliából a villanydelejes távirda alkal­mazásának híre az egész continensen elterjedt, ugyan­ekkor lépett fel Amerikában Morse Sámuel is villany­delejre alkalmazott jelnyomós készülékével. Morse már ezelőtt, a 30-as években foglalkozott a villany­delejes távirda eszméjével, de — fájdalom­­ — műve az amerikai congressus előtt — hová azt bemutatta — méltányoltatást nem talált, s minden törekvése eredménytelen jen. Csak később — 10 év után — sikerült neki a congressust arra bírni, hogy egy kísérleti vonal felállítására 30,000 dollárt megsza­vazzon. E kísérleti vonalon s Morsé saját találmányú készülékén 1844-ben Május 27-kén táviratott az első négy szóból álló tudósítás, mely mai napság is a hardtfordi történelmi társulat múzeumában őriztetik. Morsé jelnyomós készüléke — mely tetemes módosítás után ma már a tökély legmagasabb fokán áll — egész Európában minden más rendű és szer­kezetű távírási célra használt készüléknél a legelter­jedtebb, s úgy az állami levelezésekre, mint a ma­gán érdekű közlemények lebonyolítására is a leg­célszerűbben alkalmazható. Ismerkedjünk meg némileg közelebbről is Morsó e villanydelejre alkalmazott írókészülékével. A Morsó-féle jelvevő készülék vagy írógép főbb alkatrésze egy függélyesen álló patkó alakú villany­delej, azaz: egy patkó alakú puha vas, mely vékony, selyemmel elszigetelt vagy bevont rézsodronynyal sokszorosan vétetik körül. Hogy azonban a rézsod­rony a patkó alakú lágy vas függélyes szárairól le ne csúszszék, a sodrony nem közvetlen a lágy vasra, hanem egy párkányzattal bíró vékony falú üres fa­hengerre tekeríttetik fel, s egy-egy ily sodronynyal sokszorosan körülvett fahenger üregébe illesztetnek aztán a patkó alakú lágy vas egyes szárai. A sodronytekercsekből egy kissé kiálló lágy vas végek felett egy, forgó pontjában feltámasztott, sárga rézből készült, három karú emeltyű nyugszik, melynek egyik (jobb felőli) fékmentes karjára, — közvetlen a patkó alakú lágy vas két kiálló vége felett — egy finom acél rudacska (horgony) van ke­resztben felerősítve, mely azonban a patkó alakú vas két végét a készülék nyugvó állapotában nem érintheti, mivel az emeltyű függélyesen lefelé álló harmadik karja egy erős sodrony rugó által hátra felé feszíttetik. Az emeltyű másik (balfelőli) fékmen­tes karján pedig egy tű van alkalmazva, mely kissé eltompított hegyével felfelé áll. Ha most a lágy vasat körülvevő sodrnytekercsekbe villanyfolyamot bocsá­tunk , a lágy vas azonal delejjé lesz és a fellette függő acélrudacskát magához rántja, a midőn is az emeltyű balfelőli fékmentes karjára erősített tű he­gye felfelé egy keskeny papírszalagba — melyet egyen­letes sebességgel egy óramű hajt — ütődik és a pa­pírszalagon nyomot hagy maga után. A patkó alakú lágyvas azonban — mint már említettük—csak addig lesz delejessé, míg az őt körülvevő sodrony-kanyarulatokban villanyosság árad. Ha tehát a villanyfolyam áradását megszakítjuk, a lágy­vas is elveszti delejességét, s a magához rántott acélhorgonyt elbocsátja, és a tű előbbi rendes ál­lásába vissza­esik. E körülmény okozza tehát azt, hogy midőn a villanyfolyam áradását rövidebb vagy hosszabb ideig T­ÁRCA. Tizenhárom évvel ezelőtt. (Történeti korrajz.) Motto: Szomorú a magyar nóta Háromszáz esztendő óta! (Vége.) Különösen egy bevégzett jogász vonta magára a közfigyelmet. Hasonlíthatlanul szép fiú volt , úgy állt rajta a ruha, mintha csak rá lett volna fagyva; a sarkantyúja, mintha csak beszélni tudott volna, pörge bajusza olyan csókra való, szeme egész vil­lanytelep. Azóta sem láttam olyan szép fiút, nem is nyughattam míg végére nem jártam, hogy kinek hívják. Mikor aztán megtudtam, hogy Csík Lacinak hívják ,­­ annál inkább bámultam. Hát mikor benn a táncteremben közórát tartottak. A muzsikusok is, meg Csík L. is kijöttek az oldalszobába, ott volt egy nagy asztal, körül rámával s olyanforma zöld­del beborítva, mint a Cenci néném­ téli szoknyája. Még akkor nem tudtam miféle szerszám az (bár so­hasem tudtam volna meg, sok kosztpénzem meg­maradt volna). Csík L. csak felugrott egyszer az asztal közepére s elkezdte azt a kottára nem szed­hető , semmiféle nativ által ki nem táncolható tán­cot, melyet midőn Pesten egy ánglus meglátott, kétszáz figurát számlált meg benne, hanem azután két óra múlva meg is vakult a fenn tisztelt ánglus. Olyan tánc volt ez , hogy a­kik nézték, azoknak szédült a fejük. Azonban egyszer csak verlaufolt Csík­a a nagy asztalról, megakadt lába a közép­lyukban , s ő lebukott a II. magaslatról, mint egy Ill-dik Napoleon s elterült a földön, mint egy tem­plarius. A körülállók roppant megijedtek állapotján. Egyik azt mondta, hogy elszédült, másik, hogy megütötte a guta, harmadik, hogy csak tréfál. — Hideg vízzel borogatták, tormát raktak rá, nem használt semmit. Vince bácsi azt mondta, hogy eret kell vágni rajta, hanem e miatt a patikárus legény azt a kérdést intézte hozzá, hogy tán borbély uram­­bátyám ? — azután rá sem nézett többé Csík Lacira. El nem szívelhette, hogy ő belőle chirurgust néztek ki, ott hagyta a mulatságot s engem is haza pa­rancsolt. Cenci néni már akkor úgy aludt otthon mint egy juhászbunda, Vince K. még duzzogott is érte, hogy miként lehet ily rendkívüli időben oly nyugodtan aludni, hát a­mint lefekszik, öt perc múlva bátran mángorolni lehetett volna a hátán a­nélkül, hogy felébredne. Másnap elővette a Szikszay-féle „Keresz­tyén tanítások­at“, melynek első tiszta levelére a családi születések sora — hátsó lapján pedig a halálozás volt feljegyezve. Láttam, hogy a születési rovatba írt valamit, később elolvastam, hát csak ennyi volt ott: „18­6­1-ben születtünk újjá!“ Persze, akkor nem gondolta Vince K., hogy az újszü­lött törvénytelen s aztán meg nem is fogják meg­keresztelni. Így végződött az a hires ünnepély, a­melyen az egész vármegyebeli valamirevaló ember ott volt , még­pedig mindedik a legjobb ruhájában, de még ezután sem némult el sokáig a zaj ; még azután is tartott a lelkesedés, mindenfelé hangzott az a nóta: „Ismét, ismét viseljük hát, Azt a mentét, azt a ruhát!“ De viselték is egész erővel, talán a volt az oka, hogy oly hamar elviselték, hogy 13 évvel ké­sőbb már csak a boldog emlékezete van fenn. — Soha a gombkötőknek olyan jól nem volt dolguk. Vince bácsi mindenféle cselédjét úgy kizsinóroztatta, hogy alig ismert rajok, Cenci nénire meg annyi nemzeti színű pántlikát akasztott, hogy félt végig menni az udvaron a kutyák miatt. — Én pedig nevelkedtem testben , lélekben — és magyar nadrágban. Volt Cenci néninek egy fogadott lánya is: Man­cika. Szepességről került, de nem tudom, mi módon szerezte magához. Olyanforma fogadott leánya volt ő Cenci néninek, mint a­milyen fogadott felesége volt Cenci néni Vince bácsinak. Mig kicsinyek vol­tunk , biz én nekem fel sem tűnt Mancika, a csár­dás kalapom, meg a sarkantyúm nem adtam volna akkor az egész felső Magyarországért, nem egy szepességi leányzóért. Főleg pedig az volt nagy szálka szememben, hogy idegen származású, már csak nemzetiségi szempontból sem közeledtem hozzá. De később, mikor poéta lettem az V. classis­­ban s az érzelmek birkózni kezdtek bennem, mint tavaszszal a fűzfa, mindig csak ő volt poezisem tárgya. Írtam hozzá kegyetlen verseket, mint: „Tenger a bú, szegény szivem, E kis sajkát tépi, hányja. Te leszsz annak kikötője, Kárpátalji barna lányka. — Vagy: Mint a kenderföldön termő csicsóka, Mely lebocsátja mélyen gyökerit: Olyan édes ajkadtól minden csók a Mely keblem űrjén üdvsugárt dorit. — Vagy: Szivem egy cimbalom s a húrokat, Gyöngéd kézzel te szímolod azon, Mily jó lesz azt pengetni csendesen, Ha majd megtelepszünk Rakamazon. De oh leány, ha kíméletlenül Széttéped e szív zengő húrjait, Villanytelep lesz akkor lelkem és Téged pokolba vagy.... mennybe hajit.“ sat. sat. szóval: mind ilyen rettentő versek voltak és mikor ezeket írtam, már akkor kezdtem magam túltenni a a nemzetiségi tekinteteken, , a testvériesülés eszméje roppantul áthatott, még csak azt nem néztem ben­ne jó szemmel, hogy Lutherának már ekkor a ka­

Next