Kecskemét, 1874. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1874-11-08 / 45. szám

II. évfolyam. Kecskemét, 1874. November 8. 45. szám.­­ ■ SS* M mh?deren ? m ? Előfizetési díj: ^ Vasárnap. 1 Egész évre • 5 frt “ kr-Szerkesztd lakása: fT ^ fi O fW EJ MV fj Ri ’ jj ’ • Ifi fi I. ; ' Kiadó : , n v.-; -i « 1 u nuvejk tér egyszer Szűcs Ferenc, igtatva 17, kétszer: 13, fss- Politikai és társalmi hetilap. hu"~8‘" y alatt, a törvényszék épn­­y. J 5 lete átellenében. tw­­á­rsíT" Bélyegdij: 30 kr. Jj \^-—----------^ Az ellenzék legelső kortese. Az 1874 —75-ki országgyűlés harmadik, utolsó ülésszaka, a múlt Október hó 24-dik napján megnyittatott s a pénzügyér sietett a jövő 1875-ik évre szóló költségvetést mindjárt eleinte, már 28-kan beterjeszteni. Ezen kett óta, ha nem sok is, minden­esetre lefolyt annyi idő, hogy most már a meg­lepetés nyomasztó hatása alatt szólás gyanúja nem fenyegethet. A pillanatnyi hatás ereje elpárologhatott már s a tiszta, mindent megfontoló, minden körülményt latba vető ész szavival szólha­tunk. A 28-iki pénzügyéri előterjesztményről már nyilatkozott a fővárosi és vidéki sajtó is egyiránt s bár tagadhatatlan, hogy mindenik nyilatkozatra reá vetette árnyát a politikai ár­nyalat, mindeniken, mint vörös fonál húzódik végig a politikai álláspont, mégis lehetetlen egy átalános , közös vonást nem fedeznünk fel, mely nem egyéb, mint az előterjesztéssel való meg nem elégedés. Bármit állítsanak is a „Pesti Napló“ vagy a „Magyar politika“ stb. szavai, a sorok közül ez elégedetlenséget ki lehet olvasni. Elégedetlenek a bal és jobboldali lapok egyiránt, csak az elégületlenség forrása, kiin­dulási pontja más. Azt mindenik párt érzi, hogy ez előterjesz­tés szomorú időszak előfutárja lehet. Az állam összes kiadása, a 222.816,918 forint bevétel mellett 250.307.896 forintra rúgván — a bevétel tétele a kiadás összegével nem tart lépést. Tehát hiány mutatkozik 27 és fél millió. És ugyan mi által véli ezt Ghycy fedez­hetni ? Talán új pénzforrások megnyitása, talán az ország jószágainak az eddiginél jelentéke­nyen bővebb gyü­mölcsöztetése által ? Korán sem. Gondoskodik az adó kérlelhetetlen behaj­tásáról; adót emel, új adót vet, és a felvett köl­csönt a még ezen felül is maradt hézag bedugá­­sára használja. Az adófizetés hazafias kötelessége lévén minden polgárnak, az adó gyors, pontos be­hajtása ellen, rendes körülmények között helyes kifogást nem lehet tenni. Úgy helyes , úgy igaz­ságos , hogy adóját mindenki befizesse. Azon­ban helyzet és helyzet közt különbséget kell tenni. Az adót behajtani ott, a­hol, ha az adó megkerül, az adózó vesz el — nem helyes cselekedet. Pedig már ilyen eset is fordult elő. Tudunk példát idézni Komárom megyéből, a­hol az elmúlt télen — midőn a falusi napszá­mos kereslete szünetel — egy ily életmódú, több gyermekű özvegy apától adó fejében elvit­ték egyetlen zsák lisztjét, a kéményből levették felaggatott néhány darab füstölt húsát s ennek következtében a családfői gondok stílya alatt összeroskadott, fölakasztó magát. És ilyen példa lehet több is. Az ilyeneken az adó kérlelhetetlen behaj­tása , sőt ezen felül még nagyobb adóval terhe­lése nem helyes. Főleg nem helyes emelni az adót akkor , a midőn az ipar és kereskedelem már eddig is megbénult, épen az adó következ­tében is; emelni akkor, a midőn a polgárokat semmiféle, sem anyagi sem politikai kedvezőbb kilátás még a távol jövőben sem kecsegteti; a midőn még ezt sem lehet, a zaklatott ember megnyugtatására mondani: „csak tűrj és dol­gozzál, majd a jövő években kevesebb terhed lesz“, mert hiszen annak az éhes, falánk két­fejű sasnak kielégítésére minden munkánk s fáradságunk gyümölcse is kevés, csekély és a szegény adózónak még csak azon vigasztalása sincs, hogy ha már fárad, izzad, hogy adóját előteremtse, legalább édessé tenné fáradozását ezen gondolat: „Hazám független, szabad ország, élvezem a szabad ország polgárát megillető jo­gokat, a polgári házasság s egyéb szabadelvű intézmények áldásait.“ Ezek azonban mind csak jámbor óhajtások tárgyai! Az új adónemeket a­mi illeti, itt már Ghy­­cyt szerencsés gondolat vezérelte. Az u. n. fényű­zési­ adó behozatalát, mely a tőkepénzes, nagybirtokú és a kisebb birtokosok s készpénz­fizetésből élők adózása közt az arányt igazsá­gosabbá teszi — üdvözöljük. Ez jó­l várva várt intézkedés, de ebből oly csekély bevételt mer a miniszter kilátásba helyezni, hogy ezzel a baj kisebb lesz, de elmúlni nem fog. Mit mondjunk tehát Ghycy előterjesztmé­­nyéről ? Az ellenzéki lapok közül többen s főleg a középpárti „Reform“ Ghycy ellen fordulnak s szemére lobbantják, hogy „ő sem ér többet a Deákné vásznánál.“ A mi következtetésünk másként üt ki. Igaz, hogy a bevételben több oly összeg van számításba véve, melynek befolyása bi­zonytalan, sőt a mely, a legnagyobb valószínű­ség szerint, nem fog befolyni a pénztárba; hogy a reménynek, a valószínűségnek, az isteni gond­viselésnek igen nagy mező van engedve a költ­ségvetésben; igaz, hogy az új adó­behajtási s díj adó kivetési törvényjavaslatok készítésénél nem vétetett figyelembe, hogy: „Chi tira trop­po , rusta la corda“ (A­ki túlságosan megfeszíti a kötelet, végre elszakítja); igaz, hogy a ki­adások a biztosan befolyó összeget jóval felül­múlják , de van Ghycy előterjesztményének egy nagy előnye, az eddigi pénzügyminiszte­rek exposéi fölött, és ez­ az őszinteség. Míg az eddigi pénzügyérek örökösen, soha be nem teljesülő szép reményekkel ke­csegtettek , az ország kedvező helyzetével ámít­­gattak, addig Ghycy nyílt, őszinte vallomást tesz, be enged pillantani az ország pénzügyi helyzetébe, a­mely bepillantás eddig előttünk elzáratott. Hogy roszul állunk, azt tudtuk eddig is, de hogy hányadán vagyunk, azt csak most tud­juk, midőn a pénzügyér maga mondja meg s számaival elismeri az eddigi út rosszaságát. Mi azért, mert Gh. nem segített, nem te­hetsége, esze, képessége ellen fordulunk. Mi nem azt mondjuk, hogy ő nem képes a bajon segítni s a pénzügy rendezésére, hanem azt, hogy nem képes a régi alapon segítni. A lehetetlenség neki nem sikerült, de az bárki másnak sem sikerülne. Ez oly tény, a­mely az előterjesztmény minden tételéből, nemcsak kilátszik, kirí! A­kinek szeme van a látásra, annak figyelmét e körülmény el nem kerülheti. Annyira nem, mi­ként hisszük, hogy a kik eddig az édes remény karjaiban szunnyadoztak és hittek a 67-es alap üdvös voltában és életrevalóságában — magyar honpolgári szempontból —, azoknak most be kell látniok, hogy reményük csalfa, hitük vak hit volt s az a fény, a mely a távol­ból látszott, mocsárba vezető bolygótűz fénye valt! És mivel ezt a belátást az eddigi politikai vakok Ghycynek köszönhetik, és mivel hisszük, hogy minden józan eszű ember, a­mint belátta , hogy az eddigi rendszer az óriási, úgyszólván megbíz­­hatatlan terhek vállaira helyezése mellett, még polgári jogait is csorbítja, — vonatkozván a választási jogra, — azonnal hátat fordít a kor­mányon levő pártnak, — azért mondtuk és mond­juk , hogy a számok hatalmával beszélő Ghycy az ellenzék legelső, leghatalmasabb kortese.­ ­ Politikai szemle, Kecskemét, 1874. november 5. Napi lapjaink , sőt bízvást elmondhatjuk, hogy a hazai sajtó orgánumai csaknem kivétel nélkül Ghycy pénzügyminiszter beszédével és adójavaslatai­val foglalkoznak. Hogy e beszéd nagyon vékony reménynyel biztat, s hogy e javaslatok az utolsó kútforrásokat képezik, oly tények, melyek fölött vitatkozni csak meddő munka lenne. Szóval a ket­tőből együtt véve nem vehetünk ki egyebet, mint azt, hogy a jelenleg uralkodó párt képes lesz még vele életét rövid ideig tengetni. Azzal azután meg­szűnik minden , mert be lesz bizonyítva, hogy a jelenlegi politikai helyzet a legnagyobb pénzáldo­zatokkal sem tartható fenn tovább, s hogy olyan kútforrásokat, melyekből ezen áldozatokat merí­teni lehetne, még Ghycynek óriási szorgalma és becsületes igyekezete sem képes többé felfedezni. Valóban ideje volna a deákpártnak belátni már egyszer azt, hogy a legkonokabb ragaszkodásnak és a legvérmesebb reménységnek is meg kell hajol­ni a számok mindenhatósága előtt, s ha csak a nemzetet magával együtt eltemetni nem akarja, nyisson tért már egyszer azoknak, kik más irány-

Next