Kecskemét, 1876. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1876-01-16 / 3. szám

IV. évfolyam. Kecskemét, 1876. Január 16. 3. szám. minden Vasárnap. Szerkesztő­dő ki­álóh­ivatal , hova a lap szellemi és anyagi részét illető kül­demények intézendők . Budai nagy utca, 18­. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj: Egyes szám ára : 15 kr.KECSKEMÉT társalmi, ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilap. Hirdetés díjak: Magán­hirdetéseknél: 1 centiméter magas ha­sáb-szeletért : 1- szer iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . . 12 „ Hivatalos hirdetések: 1 -szer iktatva 3 frt — kr. 2- szer „ 2 „ 75 „ 3- szor „ 2 „ 50 „ Hélyegd­íj : minden iktatásnál külön 30 kr. Megjelen Egész évre . 5 írt. — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 60 „ Közéletünk. E lapok múlt számában jelent meg egy cikk, mely társalmi életünket talán kissé erős színekkel rajzolta; de elfér rajtunk egy kis kemény beszéd, mert a baj gyökeres s azt szelíd hátású gyógy­szerrel orvosolni már alig lehet. Én néhány szóval közéletünket aka­rom jellemezni, melyről ugyan már igen sok íratott itt és a társlap hasábjain, azon­ban nem fölösleges azt időnként felfris­síteni , mert a magyar embernek termé­szetében fekszik, hogy akkor kezd vala­miről figyelmesen gondolkozni, ha száz­szor egymásután a fülébe dörgik. Aki figyelemmel kíséri a napi saj­­tót, feltűnhetett előtte azon valóban el­szomorító jelenség, hogy az ország min­den vidékén a közügyek iránti érdekelt­ség annyira aláhanyatlott, miszerint a teljes indolenciához igen közel állunk. S ha kutatni akarná valaki ennek okát, fáradozásait, aligha koronázná siker, mert e jelenség okait kifürkészni fölötte terhes föladat, sőt csaknem lehetetlen. Az önkormányzati szervezet tökélet­lensége vagy a magyar ember közmon­dásos szalmatüze hibás-e itt, vagy talán együtt mind a kettő, nehéz lenne elha­tározni. Addig, míg a Bach és Schmerling korszak járma alatt nyögtünk, folytono­san a szabadság, az önkormányzat után sóhajtoztunk s most, midőn megnyertük és közel tíz éve gyakoroljuk, azt kell tapasztalnunk, hogy az önkormányzat­ban , a közügyekben való részvétel any­­nyira csökken, hogy az alkotmányos önkormányzat iránti szeretetünkben ve­tett hitünket megrendíti s úgy látszik, mintha meguntuk volna közügyeinket saját belátásunk szerint intézni s ismét vágyakoznánk egy boldog Bachkorszak után, melyben a civilisátorok gondol­koznak és tesznek helyettünk s határoz­nak rólunk nélkülünk, mi pedig a kénye­lem puha párnáira dőlve, kipihenjük fáradalmainkat, melyeket a közügyek ideig-óráig önálló intézése okozott és nyugszunk a szerzett babérokon. Pedig oly szép az az önkormányzati jog s annyira nélkülözhetlen kelléke a közjólétnek, hogy ahol az hiányzik, tespedésben van minden ; míg ahol fönn­áll és egészséges alapokra van fektetve, minden a legszebb virágzásban van. Igaz, hogy ehhez első és nélkülöz­­hetlen kellék az állampolgárok bizonyos fokú műveltsége, mely képessé teszi ő­ket ezen szép jogot s illetőleg annak beidérését nemcsak fölfogni, hanem kel­lő értelemmel gyakorolni is; ezt pedig csak hosszas gyakorlat adhatja meg. De mi magyarok csak nem mondhatjuk, hogy nem volt még időnk beletanulni, mert hiszen nálunk az alkotmányos élet egykorú a nemzet életével s mégsem tu­dunk vele élni s még most is kell oly­kor-olykor hallanunk, hogy nem értünk meg az alkotmányos életre. — Nem ér­tünk meg, igen, mert csak akkor tud­juk becsülni s akkor sóhajtozunk utána, ha elveszik tőlünk, de ha kezeink között van, nem akarunk vele élni. Tapasztal­tuk ezt a legutóbbi országos képviselő választásoknál, ugyanis míg az 1865. és 1869. évi országgyűlésekre történt képviselő választások a választók oly tömeges részvéte mellett ejtettek meg, hogy talán egy szavazó sem maradt el, addig a későbbieknél alig fele, a leg­utóbbinál pedig alig egy­negyede jelent meg a választóknak. Pedig egyetlen vá­lasztó szavazata az ország sorsát dönt­heti el szavazatok egyenlősége esetében, így vagyunk a községi önkormány­zatban is. A törvényhatósági bizottság közgyűlésein sokszor alig van jelen a határozat­képes szám, legyen bár kitűz­ve tárgyalásra a legfontosabb közérdekű tárgy s érintse az bár a polgárok legvi­­tálisabb érdekeit. De nem, van mégis rá eset, midőn a bizottsági tagok csaknem teljes szám­mal jelennek meg, ha t. i. egy szerény irnoki állomás töltendő be választás út­ján. Ekkor a sógor, koma, szomszéd és jóbarát kedvéért már csak be kell menni a közgyűlésre, mert hát ezt vagy amazt meg kell választani, különben nem fog­nak jól állni a város ügyei s veszélybe dől a haza. Nem mondom én , hogy nem érde­mel figyelmet bármily alsórangú állomás betöltése, de ha akkor be tud valaki menni a közgyűlésre szavazati jogot gyakorolni, ha választás van, nem látom át, miért ne mehetne be, ha fon­tos közérdekű tárgy fölött lesz határo­zat hozandó s miért ne mehetne be, ha csak halaszthatlan teendője nincsen, mindig, hogy szavát, ha kell, a mér­legbe vesse. Ha pedig valaki csak azért marad el a közgyűlésről, mert hát ideje ugyan volna rá, de kedve nincsen, az olyan nem érdemli a bizalmat, mit polgártársai hazaroltak reá, az olyannak legyen elég belátása helyét másnak átengedni, ki tud is és akar is a közügyekhez hozzá­szólni. A jó polgár büszke arra, ha pol­gártársai benne bizalmat helyeznek s felruházzák a joggal, hogy szavazatával járuljon a közjólét emeléséhez s tehet­sége szerint igyekszik annak megfe­lelni, dús jutalma lévén neki a teljesí­tett polgári kötelesség öntudatában. Minél kifejlettebb a közélet, s mi­nél műveltebb valamely nemzet, annál nagyobb súlyt helyeznek a polgárok arra, hogy a közügy s így közvetve sa­ját ügyük intézésében részt vegyenek; mert hiszen a magán­jólét a közjóléten alapszik és megfordítva s ezek oly szo­ros összefüggésben állanak, hogy egyik a másik nélkül nem is képzelhető. A közjólét előmozdítására pedig hatalmas emeltyű a közügyek iránti érdeklődés. E tekintetben igen szerencsés helyzet­ben van Angolország, melynek igen kifejlett közélete van, polgárai a köz­ügyek iránt rendkívül érdeklődnek eln­­nyira, hogy számtalanszor a fontosabb külpolitikai ügyekben is meetingeket tartanak az ország minden részén s ki­fejezést adnak a nemzet kívánságának s kormányuk a legtöbb esetben respec­­tálja is a nemzet ily módon kifejezett óhajtását. Mi párosulva szorgalom, ipar és általános műveltséggel, azt eredmé­nyezi, hogy gazdag az ország s gazda­gok, tehetősek az egyesek. Nekünk ugyan soká kell várnunk, míg ennyire viszszüik, de legalább meg kell kezdenünk az odavezető áttörést s lassan, de biztosan el fogjuk érni a célt: a mindnyájunk által óhajtott közjólétet. Sz. Gy. Országgyűlés. Január 8-dikán a képviselőház ismét megkezdte üléseit a szünidő után. Ghy­cy K. elnök üdvözli a ház tagjait s hogy ő Felségeik a ház üdvözletét kö­szönettel fogadták. Bemutatja a beérkezett kérvényeket. Abaúj, Pozsony, Marmaros, Zombor, Eperjes, Bazin, Szabadka, Nagyvárad, Nagybányáét a közigazgatási bizottságról szóló törvényjavaslat ellen, Jászkun kerü­letét mellette. A kérvényi bizottság jelen­tését a ház elfogadta. Január 10-kén napirenden van a k­ö­z­i­­­gazgatási bizottságról szóló törvény­­javaslat tárgyalása. Gu­ttner Gyula előadó ajánlja a javaslatot elfogadásra. Szerinte a javaslat a közigazgatás legsarkalatosb hiányain akar segíteni s hogy az javítani fog a közigazgatáson. Tisza K. nem akar hoszasabban szólani s ígéri, hogy a leendő módosítá­sokat figyelembe veszi s a célszerű javas­latot elfogadja, mely nem veszélyezteti a törvényjavaslat célját. M­o­c­s­á­r­y L. véleménye az, hogy a t. javaslat lerombolja az önkormányzatot s a centralisátió felé vezet. A­míg a mi­niszter határozottan meg nem mondja azt, hogy miként akarja a közigazgatás min­den ágát reorganizálni, addig sötétbe ta­pogatózunk. A törvényjavaslattól nem vár­hatni a közigazgatás javítását, azért azt nem fogadja el. Tisza Lajost nem elégíti ki telje­sen ezen­­­ javaslat, de a­mit Mocsáry akar visszaállítani, az csak a történet lap­jain szerepelhet. Szerinte gyökeresen az javít, ha administrálnak a tiszviselők s a megye ellenőriz s szükség esetén utasítja őket a fegyelmi bizottság elé. Minthogy azonban ezek még most nem igen népszerű eszmék: elfogadja a t. javaslatot, melyben haladást lát. Komj­áthy B­él­a nem fogadja el a t. javaslatot, mert meg van győződve, hogy önérzetes ember nem vállalkozik a szerep­­­re, melyet a javaslat a bizottság tagjai számára kijelöl. Plachy Tamás állítja, hogy a t. ja­vaslat nem semmisíti meg az önkormány­zatot. Az adóbehajtás körül sem lesz annyi visszaélés, ha ezen ügyre a törvényható­ságnak is befolyása lesz. A centralisatiót hazánkban veszélyesnek, a municipalizmus visszaállítását pedig — melyért Mocsáry lelkesül — lehetetlennek tartja. Január 11. folytatta­tik a közigaz­gatási bizottságról szóló 1. javaslat tár­gyalása. Bujanovics L. felszólal a tisztvise­lők kinevezése mellett. Az igazságszolgál­tatásnak a közigazgatástól elválasztását vívmánynak tartja. Nem fogadja el a tör­vényjavaslatot, mert nem tartja előhala­­dásnak. B. Kemény G. elfogadja a t. javas­latot, mely sem nem centralizál sem nem haboz a két irányzat közt. Mindenek előtt kijelenti Mocsárynak, hogy beszédével, mivel kiindulási pontjuk merőben ellenté­tes, nem foglalkozik. Gebbé­­ K. nem fogadja el a t. javas­latot, fél a sok beszédtől s kevés cselek­véstől. Berecky L. Nem tartja veszélyez­tetve az önkormányzatot a kinevezett hivatalnokok által. Kállai B. A megváltozott viszonyok átalakítást igényelnek, a mai napig is fenn­álló megye — szerinte — megbénítja a kormány intenzióit. Kárhoztatja a­­. javaslatot, mert az némi javulást sem képes nyújtani s az csak növelni fogja a fejetlenséget; a javaslatot nem fogadja el. Pulszky Ágost. Elismeri, hogy a jelen terv nem oldja meg végleg a köz­­igazgatást , s hogy a társadalom fejlődé­sével nagyobb mérvű önkormányzat lesz lehető. A jobboldali ellenzék politikáját, mely több áldozattal kevesebb jogot ad a nemzetnek nem fogadja el, a 1. javaslatot támogatja. Zichy Nándor gr. Jobb létünknek kétségtelenül egyik fő feltétele a helyes közigazgatás, oly institutio, mely az álla­mi s törvényhatósági közegeket egy tes­tületben egyesíti, nem lehet a jó közigaz­gatás tényezője. A javaslatot nem fogad­ja el. Tisza K. miniszterelnök közigazga­tásunkat oly rosznak, minőnek hirdetik nem tartja s a fegyelmi eljárás módosítása mellett fenn lehetne azt tartani. A tör­vényjavaslatnak az is feladata, hogy kiir­­tassék az országban azon szomorú idők alatt, de most nem helyesen táplált tév­eszme, mely ellenségnek tekinti azt, ki az állam érdekeit védi. Azon utat óhajtá követni, melyet Anglia: fentartani a par­­lamentarismust s annak érdekében módo­sítani formáit a szintén fentartandó ön­­kormányzatnak. Január 1­2-­ é­n folytattatik a vita a t. javaslatról. A t. javaslat mellett szó­lották Móric Pál és Szenicei Ödön. Ellene Sennyei Pál b. és Kállai Ödön. M­ó­r­i­c P. A törvényjavaslatot bírál­va elfogadja azt, miután a benne foglalt szervezet a nemzet érdekeinek megfelel. Sennyei P. dr. Hoszú beszédét az­zal végzi, hogy a törvényjavaslat intézke­dései nem képezik azon beható és gyöke­res reformművek alapját, melyet az or­szág oly sóvárogva vár. Ha ez a rendszer, mely most terveztetik, tarthatatlannak fog

Next