Kecskemét, 1880. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1880-05-23 / 21. szám

VIII. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben káéhoz, vidékre poé­tán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt 60 kr. Szerkesztői iroda: II. tized, Korona-utca 355/b. sz. Hazay-ház. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetményeket a szerkesztőség is elfogad. A „Nyílttér“ díjazása a szer­kesztő által állapíttatik meg.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI­ PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetési díj: 1 centiméter magas hasábsze­letért : 1- szer iktatva - - - 20 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szor iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 30 kr. Kiadóhivatal: a reform, bazár­ épületben. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 15 krért a bazár­épületben, „Spitzer J. és fia“ könyv- és papírkeres­­kedésében is kapható. A „Kecskemét“ szerkesztése ügyében a függetlenségi párt vezérbizottságától a következő sorokat vettem: Tekintetes Szerkesztő Úr! E lapok legközelebbi számában közlött azon nyilatkozatából kifolyólag, miszerint a szer­kesztőségtől visszalépni szándékozik, van sze­rencsém a függetlenségi párt vezérbizottsága nevében fölkérni, hogy a lap szerkesztését addig folytatni szíveskedjék, míg a bizottság ez irányban intézkedni fog. Eddig tapasztalt buzgó és önzéstelen fára­dozásáért megbízóim nevében is köszönetet mondva vagyok Kecskeméten, 1880. évi május 20-kán egész tisztelettel Parragh Gedeon, elnök. A fentebbi sorok folytán indíttatva ér­zem magamat arra, hogy e lapok szerkesz­tését továbbra is addig megtartsam, amig a laptulajdonos függetlenségi párt vezér­bizottsága a további szerkesztés tárgyában rövid idő múlva intézkedni fog. Kecskeméten, 1880. május 22. Németh Dániel, szerkesztő. Habarék-taktika. Ahol az eszmék hiányoznak, ott ren­desen az eszmék forgácsát, a furfangot, az agyafúrtságot szokták csörgetni. Elvek hiányában a taktika öblös fegyvere pufog, jámbor lelkek félrevezetésére. Midőn ön­magunknak többé létjogunk nincs, mások létjogosultságának alapjait tűrjuk vakon­dok gyanánt. Ezt teszi legújabban az önmagával tehetetlen egyesült ellenzék, — kifogyva honboldogitó eszméiből s belátva, hogy nagyszabású reformjai, melyeket oly nagy hűhóval kürtött világgá, ebben az ország­ban a kutyának se kellenek. Naponként érzi elveszni lábai alól a talajt és sámsoni végerőlködésében rázza most ellenzékies­kedésének oszlopait, hogy ha, úgymond, már neki vesznie kell, legalább ellensé­geit is a romok alá temetendi. Legújabb taktikája a szélsőbalt a kor­mánypárt , respektíve Tisza Kálmán dédel­­getettjeként, hogy ne mondjuk titkos szö­vetségeseként föltüntetni. Jól tudjuk, hogy az egyesült ellenzék nem tudja megbocsátani a szélsőbalnak, a múlt választások alkalmával vallott ku­darcot , a­midőn dacára, hogy ennek elvei­vel kacérkodott, átkozottul megcibálva, megnyirbálva került ki a választási urnák­ból. Mindenütt megverte a szélsőbal. Ilyesmit nem lehet könnyen felejteni. Az országgyűlési ülésszak megnyíltá­val újra kezdődött a játék a délibábbal, mely a közeljövőben miniszeri bársony­székeket csillogtatott az egyesült ellenzék „önzetlen“ nagyjai elé. Sajtójuk recseg­tette a réztrombitát, ütötte a nagy dobot, hogy elfeledtesse a vereséget. Szinte bele­­sikerült az ország a nagy jövendölgeté­­sekbe, melyek oda mentek ki, hogy mi­kép fog összeomlani a Tiszapárt; mikép fogják azt odahagyni a Deákpárti elemek s fognak átsétálni ő hozzájuk, csak az első jó alkalmat várják, mikép fogják ők a dissidensekkel megbuktatni Tiszát! Nos hát a dissidensek ki is váltak a kormánypártból, de azért az egyesült ellenzéknek nem tették meg azt a szíves­séget, hogy ez az ő hátukon lépjen föl a nyeregbe. Megmaradtak külön pártnak, mely a hány fő, szint annyi ész. Csupa vezér — párt nélkül. És Tisza Kálmán az egyesült ellenzék mérhetlen boszúságára a dissidensek nélkül is él és uralkodik, nemcsak, de egymásután zúzza halommá a kabarék minden, hajánál fogva előrán­tott reformeszméjét. Innen a dühöngés egyfelől a szélsőbal, másfelől a kormánypárt ellen. A két szék között pad alá jutott lehetetlenség, ezen föltápászkodni akaró végerőlködése a ta­karékpárti sajtó legújabban, tele torokkal kürtött taktikája, mely úgy szeretné föl­tüntetni a szélsőbalt, mint a­mely titok­ban egy követ fúj Tisza Kálmánnal, hogy ketten összemorzsolják a mérsékelt ellen­zéket, másrészt pedig Tisza Kálmánt a szélsőbal szaporodásának oka gyanánt sze­repelteti. Ez utóbbi fölfogásával csak saját magának állít ki szegénységi bizonyítványt, m oly ingatagnak állítván saját létalapját, miszerint az alól Tisza Kálmán kénye­­kedve szerint szedheti ki a köveket, hogy más párt törekvéseit tetőzze azokkal; előbbi állítása azonban oly tendenciákat tulajdonít a szélsőbalnak, melyek merőben ellenkeznek a párt eddigi magatartásá­val , céljaival, elveivel, meggyőződésével. De hova céloznak tulajdonképen a ka­barék sanda mészárosai e legújabb takti­kával? Egy csapásra két legyet vélnek üthetni. A szélsőbalt olybá igyekeznek feltüntetni a nemzet előtt, a­mely titok­ban paktál Tiszával, csakhogy lehetetlenné tegye az egyesült ellenzék reform törek­véseit , főképen a közigazgatási kérdésben, újabban a középtanodák ügyében. Ez az argumentum akar szólni lefelé, a nemzet­nek. A másik csapás Tisza Kálmán poli­tikájának van szánva s úgy bemutatva, mint a­mely szükség esetén nem irtózik a radikális velleitásoktól sem, és kész enged­ményeket tenni a szélsőknek is, csakhogy megtartsa hatalmát. Ez apelláció akar lenni fölfelé a koronához. Nincs is rosszul kifundálva a dolog. Csak egy nagy hibája van. Nincs Ma­gyarországon ember, aki ezt a kombiná­ciót komolyan vegye,­­ még maga az egyesült ellenzék sem. Tarthatatlansága evidens. Tisza Kálmán még ma is oly hatalmas pártnak korlátlan ura, hogy egyáltalában nem szorul a hatalom megtartása érdeké­ben a szélsőbal támogatására. És ha igen,­­ ugyan ki ellen ? Az egyesült ellenzék ellen ? No bizon! Másrészt a szélsőbal sokkal jobban ismeri Tisza Kálmánt, semhogy valaha ráadhatná a fejét a forró gesztenye kika­parására , még­­ engedmények árán sem. „Timeo danaos et dona ferentes!“ Senkire nem alkalmazható e mondás jobban, mint e fúzió nagy mesterére. Eltekintve ettől, a szélsőbalnak sokkal szentebb, sokkal nagyobb kötelességei vannak múltja, elvei, meggyőződése iránt, semhogy arról egy pilanatra is megfeled­kezhetnék. A szélsőbal nem conspirálhat, nem paktálhat senkivel anélkül, hogy meg ne tagadjon valamit elveiből; a szél­sőbal álláspontja nem tűr kompromissu­­mot, anélkül, hogy önmagát ne kompro­mittálja. Ennek a pártnak elvei vannak s mihelyt ez elvekből csak egy hajszálnyit enged, feldől magasztos predentálja s romba dönti önmagát. Mi nem alkuszunk. Mi senkinek sze­kerét tolni nem fogjuk. Vagy velünk, vagy ellenünk. Legyen az akár Tisza Kál­mán , akár Apponyi gróf. Ezt vegyék tudo­másul azok a taktikázó urak. Kovács Pál. 21. szám. Kecskemét, 1880. Május 23. Töredék László K. naplójából. (Folytatás.) Március 17. 1852. Este 7 órakor Cairo alatt állott meg hajónk, hol másnap délután 4 óráig rop­pant nagy számú gyapot-bált vett be, azt New­ Orleansba viendő. Ma és a követ­kező két éjjel oly hideg volt, hogy a hajó fedezetén állott kádban a viz késfok vas­­tagságnyira fagyott. Március 20-kán este 9­­/2 órakor Napóleonnál állottunk meg, hol Újházi és Pomutz kiszállottak. Március 21. 1852. Este 8 órakor Wicksburgnál állottunk meg, hol Kossuth nejével, Pulszkinéval, Hajnikkal, Greichenekkel és hű szolgájával Gressákkal kiszállottak, onnan másnap Mississippi állam kormányzója látogatására, ki a magyar ügynek nagy barátja, Jackson­­ban rándulandó. Mi pedig a viszontlátásig tőlük búcsút véve, utunkat­ New­ Orleans felé folytattuk. Március 22. 1852. Reggel 7 órakor a jobb parton Nochest értük, melynek egy része lapos dombon te­rül el, mig más része a part mentében a domb alatt húzza meg magát, zöldelő erdőtől környezve. Nochesen alól déltájban egy helyen, hol a gőzhajótulajdonosnak faraktára volt, fa bevétel végett megál­­lottunk. Gyönyörű tiszta, napos, meleg idő volt. 3-4 nappal ezelőtt még lombtalan erdőkkel szegélyzett partok között futot­tunk , a még szunnyadozó természet komor kinézésűvé tette a vidéket, melyet a hajó magas fedezetéről téli kabátba burkolva, merengve, mélán szemléltünk. És most, mintha hajónk a tündérek országába jutott volna, az üde, meleg, friss tavaszi illatos levegőben vékony ruhákban nyüzsögtünk a hajó fedezetén, — dehogy a hajó fedeze­tén, — a mint hajónk a parthoz kötött, a mint a padló deszkák kinyujtattak, s mi megtudtuk, hogy ott egy órát töltünk, mint a tavasz első melege által köpűjökből ki­csalt méhek, kiröpültünk a partra s a virágokkal tarkázott zöld gyepen, mint gyermekek futkostunk s heverésztünk egy darabig; azután egy közel levő „plantati­on“ (ültetvény)-be vitt be kíváncsiságunk. Az urilakban senki se volt otthon , azért nem volt, ki bennünket vendégekül foga­dott volna. Az egyszerű, de csinos és ké­nyelmes épület zöld, lombos erdővel kör­nyezett, gyönyörű virágos kertben volt. Itt már láttunk szabadban nyíló rózsákat, kaméliákat, leandereket és más virágokat. Hajónkhoz vissza az erdőn mentünk keresz­tül, melybe a tavasznak örvendő vidám madárkák hangversenyében gyönyörköd­tünk. Láttunk itt már zöld ugyan, de már nagy földi epreket, piros fabogyókat, pil­langókat, gyíkokat stb. Különösen tűntek fel nekünk sok vén fák, melyeknek lombjai alig látszottak a rólok sűrűn nagy csomók­ban hosszan csüngő, barnás színű, vastag cérna forma szálakból álló élősdi növény­től, melyet a fákról le szoktak tépni, s mi­dőn a növényt a külső boritékától megszaba­dítják , ott marad a közepe, egy lószőr forma hosszú, fekete, ruganyos szál, melylyel kereskedést űznek, mert az lószőr helyett derékaljak s diván­ok töltésére hasz­­náltatik a szegényebb nép által. Március 23. 1852. Ma mindig róna, a viz mentében 5—6 száz öl szélesen kiirtott és cukornáddal ültetett termékeny partok között haladtunk. Falak, városok itt nincsenek, hanem csak úgy nevezett plantációk, (ültetvények). Minden birtokos a maga nagy kiterjedésü birtokán fákkal s virágokkal diszlő kert közepén épített csinos mezei lakban lakik. Ehhez közel két sorban vannak két-két szobából álló apró házak, melyekben az ültetvényhez tartozó földmivelő szerecsen rabszolgák laknak családjaikkal.*­ (Folytatjuk.) KISFALUDY KÁROLY, mint drámaíró. (Folytatás.) A következő szin: Trencsény vára. Erzsé­bet már megérkezett, Idával szerencsétlen sorsáról beszélget s minden reménye Csákban van, csak benne tudja képzelni a szép tettet és férfi nagyságot. Az apród Csákot jelenti, ki a Rákoson tartott országgyűlés eredményét beszéli el. Erzsébet már kész volna lemon­dani , hogy a nemzet Károlyhoz állott, de Csák felvilágosítja a fondorlatokról. A sereg útra indul, hogy Erzsébet érde­kében küzdjön, maga Csák is táborba száll, Nyitrába megy. Dávid és Demeter Trencsényben találkoz­nak, a heves Demeter ismét a papok ellen fakad ki, kik a nyakukra ültek, a herék, de majd lerázzák. Omodét pünkösdi nádornak nevezi, kinek az Isten megbocsáthatja bűnét, de ő nem. Dávid sajnálja, hogy atyja ez ügy­ben külön tekintetű. Hogy tovább mi történt volna, nem tud­juk , a darab itt félbe szakad. Eddig tulajdonképen cselekmény sincs, csak a cselekménynek indító okai vannak előadva. Most következnék a két párt küz­delme , a magyaré és az olaszé. Bármint vitte volna ki a költő darabját, hitem szerint Csák tragikai személy nem lehetett volna, inkább Omodé és Domos. Csáknak egész jelleme külsőleges összeütközésekre hagy kö­vetkeztetni , de emezeké tragikai elemeket foglal magában, a melyeknek kifejtése Csák alakját háttérbe szorította volna s igy a da­rab nem is lett volna címszerű, vagyis nem Csák lett volna a darab hőse. Kisfaludy nyelve e tragoedia töredékében leggondosabb; jambusai erőteljesek. Majdnem minden tragoedia írónál meg­történik , hogy a cob­urnusban járás szerte­*) A hatvanas években az Egyesült Állam­okban dühöngött belháború legfőbb eredménye lett a déli álla­mokban létezett rabszolgaság eltörlése. Rabszolgák he­lyett a nagy ültetvényeket feketék mivelik ugyan, de vagy fizetésért vagy részben. Sok ültetvényen, hol a rabszolgák szerették azokat, a rabszolgák megmaradtak ugyan helyükön, de nem mint rabszolgák, hanem mint szerződött munkások.

Next