Kecskemét, 1882. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1882-12-03 / 49. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Égész évre - - - - - 5 frt 2 kr. Félévre...............................2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra ----- 50 kr. Egy szám ára - - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer­­féle helybeli könyvkereskedésekben Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: II. tized, Deák­ tér 1-ső szám. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. ti b; «jel i<: \ n o % i> u \ tabá » \ x r. 49. szám. Kecskemét, 1882. Deczember 3. Hirdetések és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalo­s, u. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása S frt. I bétyegdíj minden beigtatás után 30 kv. Kiadóhivatal: II. tized, Deák­ tér 1-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadó­­hivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Adakozások. Az igaz, hogy ma már ijesztő czim, de az is igaz, amit elmon­dandók vagyunk, és ez az igazság nagyon szomorító. Városunk polgárai között oly fennen uralko­dik az önösség, hogy mással — ha csak az anyagi előnyükre nem történik­­— alig törődnek, s a jó­tékony adakozás gyakorlata mesébe illő régi do­lognak tűnik fel. Éhezhetik a szegény, didereghet kopott és vékony ruhájában az iskolába járó gyermek, és vá­rakozhat­­ sokáig az elhunyt költő emelendő szobra. Polgárainknak ma más a dolguk. Keservesen panaszkodnak, hogy nagy az adó és pazar házat visznek; jajgatnak, hogy évről-évre kevesebb a jövedelem és szórják a pénzt; dör­­mögve zúgolódnak a mostoha időjárás ellen és nincs semmi bajuk. Rendes panasz, amely azonban elzárja útját az adakozásnak. A polgármester úr évről-évre megteszi felhí­vását az iskolába járó szegény gyermekek felruhá­zása tárgyában és nem mer dicsekedni az ered­ménynyel, mert a­mit felmutathat, az csekélysé­gével csak szégyenítő a városra. Arany János emlékszobrára többször felhív­tuk olvasóink figyelmét és a­mit adakoztak az oly csekély, hogy szóba sem jöhet. Elolvassák a felhívást és félreteszik anélkül, hogy csak gondolnának is az adakozásra. És ezt épen azok teszik, akiknek nagyon is módjukban állana azt a néhány forintot nélkülözni. De nem adakoznak, mert az önösség második termé­szetükké vált; nem teszik, mert nem vélnek be­­­­kapni. _____val sorolhatnánk fel azokat a kereske­dőket, birtokosokat, tőkepénzeseket, akik évenként nagy összeget tesznek félre, akik jó módban, gaz­dagságban élnek, de akik egy árva krajczárt nem adnak jótékony czélra soha. Az aránylag szegényebb ember, aki tudja méltányolni az adakozások nemes eredményét, az még ad, ha keveset is, ha még magától vonja is meg azt. És ez úgy látszik városunk egyik különle­gessége. Az ország majd minden községében állanak fent jótékony intézetek a szegény tanulók segélye­zésére és gazdag eredményt mutatnak fel; az or­szág majd minden falujából gyűlt be pénz Arany szobrára, ha kevés is. Nos, és miért nem vagyunk mi is ott, a­hol a többi helységek? Miért nem tudunk mi is oly nemesek lenni, mint a többiek? Mert nem akarunk. És miért nem akarunk ? Mert szivünkben az önösség megdem­eszté az irgalmatosságot s azt a nemes érzést, amivel minden gazdag embernek kettőzötten kellene bírnia. Ám mindezek daczára sem hisszük, hogy polgáraink szivében végleg diadalmaskodott az önösség a könyörület fölött és reméljük, hogy e gonosz vendég nem vett ott állandó tanyát. E hitben figyelmeztetjük városunk jobb módi­ kereskedőit, birtokosait és tőkepénzeseit a lapunk múlt számának hírei élén megjelent polgármesteri felhívásra a szegény tanulóknak ruhával és pénz­zel való segélyezése tárgyában , és e hitben muta­tunk a mindjárt utána következő közleményre, amelynek rövid összfoglalatja: adakozzatok Arany szobrára! összetett kézzel várjuk az eredményt. NE HIGYJ A NŐNEK. Hideg tarolta rétre köd borul . Lomhán röpül egy két varjú-sereg. Ne nézd. Permeteg hull a magasból S hideg köd terül el a föld felett. Ne hagyj magamra most. Maradj velem S hallgass szavamra édes gyermekem. Maholnap már a nagy világba lépsz 8 körül vesz a szerencse, majd a vész. Köny és mosoly kisér majd utadon S jóra, roszra csábit az alkalom. És sorsod rosz, vagy átkozott legyen: Ne higyj, ne higyj a nőnek gyermekem. Ne higyj ha felkaczag, ha könye hull, Ha suttogón két csábos ajkk­al Az esküszó. Ha átkoz, átölel, Ha fetrengve előtted térdepel S meghalni készül azon a helyen: Ne higyj, ne higyj a nőnek gyermekem-Kerüld el messze bűv-tekintetét, Ne fogd meg kigyó-sima kis kezét, Ne hallgasd csacska, mérgezett szavát,­­ ne csókold arcza bársonyos havát. Epedj bár érte, szenvedj végtelen : Ne higyj, ne higyj a nőnek gyermekem. Ha sírva koldusz, ha nem lesz hazád, Ha úgy mászod a föld rögét, porát, Ha kinzó s vérző seb lesz kebleden, Ha égrenditő fájdalom fog el , Mind csak parányi, csonka része lesz A hét története. Budapest, 1882. nov. 30. I. HAZÁNK. Végre megadta az igazságügy miniszter Mezei Ernő interpellác­iójára azt a választ, mely Heves megye beadvá­nyával absorbeálni látszik képviselőházunk egész tevékeny­ségét olyan irányban, hol nem a csendes, resignált meg­adás, hanem a lázas, a vereség reményében sem csü­gge­­teg tevékenység volna helyén. A budget vitára alig maradt még a részvételből is valami . Csanádi Sándor, talán leg­szorgalmasabb látogatója a képviselőháznak, ösztönöztetve érezte magát, hogy katalógust indítványozzon. Hol keres­sük okát? Talán a kormány kortes-politikájában, mely falra hányt borsóvá varázsolja a legszentebb törekvést, a nemzet óhajtásának leghangosabb orázióit s a nép nyomo­rának kétségbeejtő fajait ? Vagy talán egészen kiveszett volna az érdektelen, tespedt viszonyok között az igazi lel­­kesedés és képviselőinket lázasabb izgalomba tudja hozni , komplikált törvényszéki eset, mint a haza legkomo­lyabb kérdése : a budget kérdés ? Nem hivatásunk e kérdésekre választ adni. Azt hisszük ledönthetetlen tények alakjában áll majd nemso­kára elénk s akkor rá fogunk mutatni. Szóljunk röviden az igazságügyminiszter válaszáról s nézzünk mi is a számok közé, melyek most h­aoticussan czirkálnak az országgyűlés asztala körül. Pauler miniszter beszéde, melylyel Mezei Erni inter­pellácziójára felelt részletében ép úgy, mint általá­­sság­ban talán a miniszter legderekasabb expozéi közé tartozik, ha mindjárt csak relatív is annak értéke. Nem is mulasz­totta el a képviselőház egyik pártja sem, hogy éljenzésével adózzon a miniszternek. Különösen megragadó volt a be­széd azon része, melyben a miniszter a független bíró za­vartalan működését és azt, hogy a kormány az igazság­szolgáltatásba ne avatkozzék, az alkotmányos szabadság egyik nevezetes garancziájának proklamálta. S a szabad­­elvűség ama heve, mely a miniszter beszédén végig vonult, annál inkább is hatott, mert nem igen szokta az ilyesmit a Tisza kormánytól hallani. A­mi a beszéd érdemleges voltát illeti, bizonyos, hogy mindenkire a legnagyobb fontossággal ma csak az bízhat, hogy a tisza­eszlári per minél előbb véget érjen s deríttessék ki az odiósus ügyben a teljes valóság. A dolog talán nem is mérgesedett volna úgy el, mint valósággal, s nem lett volna sem tárgya, sem eszköze oly széles k­rű izgatásoknak, ha az indokolatlan késedelmezés nem szol­gált volna az agitáczió javára. Pauler miniszter beszéde a közönségnek nyújtott megnyugtatáson kívül, a leghatalmasabb támadást képezi Tisza miniszterelnöknek az antiszemita nyomtatványok ügyében követetett eljárása ellen. Csak azt sajnálhattuk, hogy az igazságügyminiszter ugyanazt az irányt nem képviseli a minisztertanácsban is, melyet itt hangsúlyozott s mely a törvények iránti legmélyebb tisztelet, az alkot­mány formáinak megtartása iránti legrigorózusabb lelki­ismeretesség nyilvánulása. Tegnapelőtt ment bele a képviselőház az 1883-dik évi budget tárgyalásába. Megjósolták már előre, hogy meddő és sikertelen vita lesz, de a jóslatnak csak egyik része következett be, a sikertelenség, mert Helfi, Szilágyi, Somssich támadásai és legutóbb a pénzügyminiszter nagy tetszéssel fogadott védekezése parlamenti életünkben olyan jelenségek, melyeknek lesznek termékeny hatásai. A budget érdemleges voltának ismertetését jövő hétre hagyjuk, most inkább egy néhány tekintetet vetünk a budget előterjesztésből kifolyólag financziális helyze­tünkre. Az 1883-diki költségvetés eddig alig volt jegy fórum bírálatának alávetve. A pénzügyi bizottságnak sokkal job­ban be vannak talán kötözve szemei, semhogy javítani va­lót is talált volna a budgeten, de különben is az utóbbi években, különösen pedig azon kábító hatások következ­tében, melyet a rente konverzióval mutathatott föl a kor­mány, nagyon divatba jött pénzviszonyainkat túlságosan kedvezőeknek tekinteni. Mivel könnyű volt kölcsönöket szerezni, elfelejtettük, hogy defic­it nő a fejünk fölé. De mit eredményeztek a legújabb viszonyok ? Mi­csoda változást idézett elő az a börzei vihar, mely New- Yorkból átcsapott Nyugat-Európa nagy pénzpiaczaira s kevesebb forgalomba hozta a való értékeket? Azt, hogy ananczpolitikánk minden gyengélyét veszedelmesen leb­­bentette fel az internationális nemzetgazdasági áramlat. Mert hát mi tulajdoképen a mi finánczpolitikánk ? Nem egyéb, mint olcsó feltételek mellett való pénzszerzés és az általános gazdasági viszonyok olyan alakítása, mely mellett valószínűnek tűnik föl, hogy az ország, jólétének veszélyeztetése nélkül, az új adóknak milyen nemeit lesz még képes elviselni. Az az eszme, hogy a közös teher, mely ma szikla­teherrel nyomja az országot, majd csak kevéssé is könnyíttetni fog, hogy majd az óriási kiadások mellett gondos takarékoskodással, geniális reformokkal könnyíteni fognak a bajokon, a Tisza-kormány fináncz­­politikájából ki van zárva. Adóemelés és adósságcsinálás az a tengely, mely körül a mai pénzügyi politika forog. Innen van azután, hogy még kedvező a börze szele, még a gyorsan haladó előmenetel a kedélyeket bizalommal tölti el, addig jó a mi fináncz politikánk is, de ha ez megvál­tozik és a börzei­ hausse apad, akkor........ Persze most az a nagy kérdés áll előttünk, hogy vájjon annak a kiszámíthatatlan börzei változásnak emel­kedésében vagyunk-e, avagy megkezdődött-e már szá­munkra is az apadás? Igen sok jel mutatja, hogy az utóbbi, ha még nem kezdődött is meg, nincsen nagyon távol. A börzék egy mind jobban-jobban erősködő pessimistikus iránynak látszanak hódolni s majdnem minden gyenge alapú vállalat rövid élet után elbukik, eredménytelen eről­ködésben. Hogy adhatna hát ez az irány biztos alapot a jövőre egy olyan fiinánczprogrammnak, melynek élete egy egészen ellenkező hamis gazdasági alapra volt fektetve. Össze fog az omlani nem sokára s csak ne temesse romjaiba hazánk prosperatióit, melyekre Szapári gróf oly nagyon támaszkodik a háborúskodás, melynek egyes vérboszos jelenetei iszonya­tosak. Nikita fejedelem ennek beszüntetésére az albanézu­­sokra panaszt emelt a portánál, mely panasz azonban e locális érdekű tusakodásokra nagyobbszerű eredményre nem hatott ki. A másik ok, mely miatt Nikita harczkészen tartja csapatait, a még meg nem oldott határkérdés lenne. A hatalmak képviselői ugyanis mind­eddig csak egy részét metszették ki a török-montenegrói határnak. A porta, hogy alapjában elfojtsa Nikita ellenséges fondorlatait f. hó 17-én és 25-kén köriratban kérte föl a hatalmasságokat, hogy megbízottaik által a nyugati határvonalat is szabassák ki. Egy mai távirat jelenti, hogy a kiírhatalmak a porta ebbeli kívánalmának eleget fognak tenni. Arabi pasa élete meg van mentve. Milson tudósítása következtében Dufferin lord elhatározta felkérni a egyip­tomi kormányt, hogy szüntesse be vádját Arabi ellen, mint az alexandriai gyújtogatások és gyilkolások intézője ellen. Az egyiptomi kormány, mint mondják, e felhívásnak eleget fog tenni. A bulgáriai liberálisok vezetőjét Zankovot, midőn vasárnap este Rustschukba érkezett a bulgáriai gendarme­­ria elfogta, de a nép erőszakkal kiszabadította és diadal­menettel kisérte lakására. Egy újabb keletű távirat azon­ban úgy tünteti föl az ügyet, hogy Zankov azon utczai za­vargások miatt fogatott el, melyek megérkezésének követ­kezményei voltak. A bulgáriai belügyminiszter azonban és az orosz Scobeleff tábornagy elrendelte Zunakov szabadon bocsáttatását a projektet pedig eljárásának jogtalan volta miatt megfedték. Péterváradról újabb gyilkosság hírét jelent a táviró. A nihilisták megölték azt a rendőrtisztet, ki Perowskaját az utczán elfogatta. S az európai aldunai bizottság a Kilia-kérdésben elő­­legesen abban állapodott meg, hogy az európai kommissi­­óknál működő folyammérnökök két orosz és két török assistenst vegyenek maguk mellé. Politikus. A­kinnak, amit akkor érezesz, Mikor megcsal durván, könyörtelen. Ne higyj, ne higyj a nőnek gyermekem. A vörös boszorkány.*) Hét vármegyében nem volt olyan szép, összeillő pár, mint Zoltán és Elza. Zoltán a férfi szépség netovábbja. Herkulesi ter­met, éjsötét, kifejezésteli szemek, göndör hajzat, sza­kál, bajusz, sötétek, feketék mint az éjféli tizenkét óra deczember hóban holdfogyatkozás idején. És Elza?!? . . . A legigézőbb vörös hajú szépség, a­ki csak exis­­tált valaha ezen a világon. Kék szemek, havas arcz, rózsa­száj, márvány homlok, körülfolyva a vakító vöröshaj selyemlágy omlatag fürtéitől___ mint mikor a havasi fehér rózsa csokorban kötött nesdertsvirágot megaranyozza a kellő napsugár... Aztán csakugyan összeolvadt a két szív s ráha­sadt a hajnal a szép szerelmes párra. Elmúltak a mézes hetek, s következtek azok az idők, melyekben az elő-elő­forduló nézetkülönbség folytán férj és nő között megkezdődnek a diplomá­­cziai jegyzékváltások. — Zoltán édes! Nézd csak ezt a szőnyeget! A nőiparkiállításra hímeztem. Nem vagyok tisztába vele, hogy itt a közepén ezt a tálcza-alakot vörös.. . vagy sárga selyemmel hímezzem-e? — Angyalom! Ettek-e már a csibék? Van-e valami abból a déli pulykapecsenyéből? Rengeteg éhes vagyok. Éhes? Csakugyan? No ,de nem is csoda! Délután négy órától hatig sörözni a nagykocsmában , azután megéhezni ! — Úgy látszik a sör jó étvágyat csinál. Talán muzsikáltattátok is magatokat? Kitelik *) Mutatvány Kálmán Dezső „Csalánlevelek“ czim­ü mű­véből, az ilyen nagy szellemtől, a ki előtt egy közérdekű, a nőipar fejlettségét mutató, megyei, országos... — Continentalis, világhírű . .. — Országos kiállításnál előbb való a gyomor és a pulykapecsenye. Ott van a kredencz, keresd, megta­lálod, ha ugyan meg nem ette a macska. — A te dolgod előkaríteni a pulykapecsenyét — — Soha bizony! Nem is tudtam. A ki éhes, járjon utánna. — Asszony dolga a háztartás. — Az uzsonna vagy a vacsora pedig a háztartáshoz tartozik. Mit szólanál hozzá, ha én meg azt mondanám, hogy menj helyettem a tárgyalásra. — Meg is nyerném a pert! -- Persze! Kivált ha a Rózsaberki Aladár, ez a széltoló báltudósitó volna az ellenfél! — Zoltán ne ingerelj! Mert .. . mert.. . — Mert? —­ Mert tüstént itt hagylak a faképnél s me­gyek Szórához. Ott maradok késő estig. Te pedig duz­zoghatsz itthoni magadban. — Tessék. A szép asszony felkelt a támlásszékről. Oda le­begett a ruhaszekrényhez. Hosszas kutatás után kivett egy frakk­ alakú női felöltőt, — magára vette, — egy­­pár kaczér pillantást vetett a tükörbe, összegöngyöl­­gette hímzését, aztán azt se mondva, hogy befelleg­zett— indult Szórához, Zoltán egyik barátjának Kál­mánnak nejéhez. Zoltán elgondolkozott. — Mit csináljak ? Nyolcra jár. Dolgozni nem tudok. Nem megyek ki a házból, mert bizonyosan bevetődöm a nagykocsmába. Abból pedig baj lesz! Itthon maradok. Olvasok valami szenzácziós regényt. Az majd szórakoztat. Hova is tettem csak azt a fran­­czia regényt, a­mit a minap hoztam ki a kölcsön­­könyvtárból? ügy ni! Az ördögbe is!—most jut eszembe, hogy Kálmán elkérette. Visszakéretem , tán már elolvasta. Hogy is hívják csak az íróját ? Ahán ! Montepiu Xaver. A regény czime pedig.. . Mi az ör­dög is a czime!.... úgy! Emlékezem már. „Vö­rös boszorká­ny,“ Zoltán elővett egy névjegyet és irt. „Kedves Kálmán! Unatkozom. Légy szives, küld haza a „Vörös b­o­s­z­or­kán­y“-t, elég ideig gyö­nyörködhettél már benne. Servus!“ A névjegy a Zsuska leányzóra bízatott, hogy azt rögtön kézbesítse tekintetes Bélyeghy Kálmán úrnak. Zsuska ment. Oda is ért szerencsésen , — csak hogy mielőtt a névjegyet átadta volna, beszólt a Bé­­lyeghyék konyhájába, a­hol épen konferencziát tartott a Lizi szakácsnő a Kati szolgálóval, meg a Vicza dajkával. Itt aztán elmondta, hogy az úr egyedül va­csoráit, — megevett fél pulykát, megivott rá egy pint­ó­ bort — s hogy a szemei már nagyon keresztbe ál­lanak stb. — Hát aztán téged miért küldött ide ? — Tudom is én! Ezt a czédulát kell átadnom a gazdátoknak ! — Fájjon mi lehet rajta — — Elolvashatjuk! Nincs leragasztva, — csak úgy van egy kis papírba takarva. Lizi szakácsnő kibontotta a névjegyet. Míg azonban ezek történtek, addig Elza — Szóra kíséretében — már hazafelé indulóban a nyitott kony­haajtó fele közelgett. Lizi szakácsnő elkezdte betűzni. „Kedves Kálmán ! Unatkozom. Légy szives, küld haza a „Vörös boszorkán­y“-t. Elég ideig gyö­nyörködhettél benne. Servus!“ — Jézus Mária Szent József! — rikolta Lizi — csak félesztendős házasok s más is vörös boszorkány­nak hívja a feleségét! — Hi-hi-hi! — nyihogott Zsuska — tudtam, hogy valami történik. Mondtam úgy-e, hogy nagyon keresztbe álltak a szemei. Elza hallotta mindezeket. Fehér lett mint a fal. Visszatámolvíron­é rojra szalonjába. Aztan barátnője karia­ rogyott. II. KÜLFÖLD. Montenegró hadi készületeiről napról-napra megle­pőbb híreket kürtötnek megc­áfolatlan újdonságok Európá­nak. Hogy hova irányulnak a készülődések, nem tudni, okaiul a legkülönbözőbb motívumokat emlegetik. Legelő­ször az albanezusok ellenségeskedéseit emlegették. Mert tudvalevő dolog,, hogy egy albanezus tavaly tavasszal Podgoricza piaczán legyilkolt egy piberi nemzetségből származó mo­ntenegróit. Ez idő óta a Hotti és Grutta mon­tenegrói határtörzsek és a Piberik között szakadatlan a A vasárnapi mm­unkaszünet. Városunkban a vasárnapi munkaszünet behozatala iránt kereskedőink úgyszólván semmi érdeklődést sem ta­núsítanak, aminek okát abban találom, hogy a kereskedő hivatásánál fogva az üzletét tekinti elsőnek, ha még oly hasznára volna is valamely más ü­gy, azután pedig abban, hogy vannak még köztünk olyanok is, kik szombaton zárnak. Mindenek előtt, ezen okokat kell tehát legyőznünk s csak úgy foghatunk a vasárnapi munkaszünet megoldá­sához. Az első okra válaszom az, hogy ha bármint szeret­nénk is valamely üdvös ügyet, mely minden kereskedőnek csak hasznára válhat, érvényre juttatni, nem lesz lehetséges akkor, ha mindenki magának él. A másodikra pedig az a válaszom, hogy ha a jelen, rájuk nézve válságos időben nem fognak hozzá tettel és tőlük telhető minden eszközzel ezen országos reformhoz akkor még kevésbé várhatják a népnek eddig kitört ellen­szenvének megfékezését. Ezen indokok vezéreltek engem arra, hogy egyszer valahára megpendítsem a vasárnapi munkaszünet eszméjét. Én úgy vagyok meggyőződve a közhangulatból, hogy minden kereskedő örvendene a vasárnapi munka­szünet létrehozásának, csak a kivitel módozataiban nem értünk egyet. Hogy tehát ebben is egyet­ér­tsü­n­k, jónak látnám egy általá­nos kereskedelmi gyűlés megtartását. Fel tehát a tettre igen tisztelt pályatársam! Értekez­zünk egymással, hogy hol és miként tartsunk ebben a tárgyban egy kivétel nélküli nagy kereskedelmi gyűlést. Itt a pillanat, midőn érvényesítenünk lehetne jogos akara.

Next