Kecskemét, 1884. július-december (12. évfolyam, 40-65. szám)

1884-07-06 / 40. szám

2 KECSKEMÉT, 40. S­Z­Á­M. 1884. Julius 6. mint 40 millió köbméterre tehető, — megtelnék velök olyan alagút, melynek átmetszete a szent­gotthárdi tunnelnek felelne meg, hossza azonban az egyenlítőtől a sarkkörig, érne vagyis körülbe­lül 1000 mf. távolságra. E jégeső okozta mérsék­let sülyedés elegendő leendett a Rajnának öt nap alatt Baselig elfolyó összes vizét megfagyasz­tani. E jégeső a fáknak nemcsak lombozatát ver­te le, de gallyait is, nemcsak a szalma­fedele­ket lukgatta ki, de a legerősebb háztetőket is. Ezrével volt található a jégréteg elolvadása után a mezei és házi nyúl, varjak, rigók, verebek, mind agyon verve,­­ sőt Etampes mellett egy gyermeket találtak a jég alá temetve holtan, több mint száz seb okozta halálát. Ez óriási elemi csapás, mint mondjuk a maga következ­ményeiben nem csekély befolyása volt annak a franczia forradalomnak előidézésére, mely Európa békéjét alapjában több évtizedre rendítette meg. Jelentékenyebbnek mondható ennél az a jégesés, mely 1834-iki máj. 27-én Oroszország mezőit csé­pelte le a Feketetengertől a Baltitengerig akkora területen, melyet 10 szélességi és 15 hosszúsági földrajzi fok elfoglal. Ez Európának ama vidékén 21,700[_j] mérföldet tesz ki és mégsem idézett elő eszmeharczot! Nagy jégesés volt az is, mely 1865. május 9-én Catelet környékét látogatta meg, a rétségre lehullott jégszemekben 600 km. hosszú és 2 km. széles rakást képeztek; e mennyiséget 600,000 köbméterre becsülték és olvadás 4 napon túl tartott. Cazortában 1829-ben a kilogramm súlyú jégdarabok háztetőket la­gattak be, de ekkorák csak több jégszem összefagyásából keletkeznek. Amely jégesőt Munke 1822. június 6-ától említ Trieszt­ben, annyira összetört egy 16 éves lányt, hogy pár nap múltán sebeibe belehalt. Amely jégesés 1860. augustus 27-én Lipcsében több mint 4-ed­­fél millió frt kárt okozott, 70-180 gramm sú­lyú darabokban hullott alá és a melyeket belő­lük Lange megmért 18 cm. kerület-vastagságúak voltak. Volt a 1787. augusztus 19-én Corno körül 300 grammos, Nögerath pedig 1822. május 7-én Bonn vidékén 420—475 gramm súlyú jéggömbök hullásáról tanúskodik. Szabó Ignácz tanár 1871. június 19-én Eger körül az ökölnyi nagyságú idomtalan jégdarabokat 280-300 gramm súlyú­­aknak mérte; ha azonban meggondoljuk, hogy Tessier a tyúktojás nagyságúakat csak 45 - 70 gramm nehezeknek találta s e szerint a 400 grammot meghaladóknak legalább is egy gyer­mekfej nagyságával kell vetekedniük, méltó za­varban lehetünk, mennyi hitel adható ama légi krónikásoknak, kik miképen Müllernél olvashatni túlcsigázott képzelődésekben elefánt-nagyságú jégszemeket is láttak. Leggyakoribb a jégesés a mérsékelt öv alatt és legritkább a sarkvidéken. Simpson mint rend­kívüli dolgot mondja el, hogy 1839-ben a széles­ség 68-ik foka alatt, a Boothia szorosban esővel kevert jeget látott hullani. A forró földövön bár hamarább megtörténik, de mégis esemény egy-egy jégesés, mely csakis hegyek közé szorult mérsé­kelt éghajlatú vidékeken történik meg. Humboldt délamerikai utazása közben, mely 1799-től 1803-ig tartott, csak két jégesésnek volt szemtanúja. Clapperton, Denham és Wainright meg Afrika belsejében láttak hasonló tüneményt, de már Alexandriában az 1873/4-iki tél 11 jégesőt hozott. A jégesőnek valódi színterét tehát a szélesség 30—60 fokai közt kereshetjük, — és mi e vi­déknek majdnem középpontján lakunk, mert mint Bastendorf Károly őrnagy, a katonai geographiai fölvételi intézet aligazgatója múlt évben meg­határozta, nagy templomunk tornya a fenti ke­leti hosszúság 37' 21' 306" alatt az éj­szaki szélességnek 46° 54’ 39­8"-én fekszik. E borzasztóan szép természeti tünemény Európa nyugati részeiben inkább tavasszal je­lentkezik, keleti felében ellenben, hová hazánk meg Oroszország közép és déli vidékei is tartoz­nak, inkább nyáron hull, mikor a hőség legna­gyobb. Éjjel csak nagy ritkán van jégesés. Né­metországban évenként átlag 5-öt számítanak, Európa nyugati partjain ellenben 3-szor annyit is. A jégszemek alakja legtöbb esetben gömbölyű, de Utrecht környékén 1846. szeptember 9-én csaknem mind lencse­idomnak hullottak 8—22 mm. átmérővel. Dr. H. Klein „Physische Geog­raphie“ czímű munkája 409-513. lapjain a leg­­bizarrabb alakulású 8 darab jégszemnek adja át metszetét rajzban. W. Zimmermann: „Erdball. I. Band II. Hälfte“ 265-ik lapján szinte mutat be szokatlan külsejű jégszemeket és azt mondja, hogy Berlinben rendkívül ritka tünemény a jég­esés, pedig Brandenburg tartomány e tekintetben szomorú nevezetességre tett szert némely klima­tológiai munkákban. Ennek magyarázatát meg­adja Dove. 1767-ben, úgymond, Berlinben egy előkelő idegen fordult meg, kit utóbb Nagy Frigyes po-S dalként hallgathatod Szivem dobbanását. Fogadd el angyalom, S neked nyílik szivem, S tied lesz virágja , Szivvirág, szerelem. Fogadd el angyalom, S leszek én csillagod, S szivem szerelmünktől, Mint egy csillag ragyog. Josz király Sansonciba hivatott és azt kérdezte tőle: „Mit beszélnek a fővárosban?“ „Felséged hadi készületeit tárgyalják.“ Berlin figyelmét más irányba terelendő, értesítést küldött a ki­rály mind a két berlini lap részére, hogy Pots­damban irtózatos jégesés volt, de minden c­áfo­­latnak közzétételét megtiltotta. Az értesítések tök nagyságú jégdarabokról szóltak, melyek há­zakat zúztak be, sok embernek karját, lábát tör­ték, a szekerek elé fogott szarvasmarhát lecsépel­ték stb. Mivel pedig a jelzett időben a legszebb idő uralkodott Potsdamban, bámulat és bosszan­­kodás fogta el annak lakosait és mint egy em­ber keltek föl, ragadtak tollat és protestáltak e hírlapi kacsa ellen. Soha eddig össze nem verő­dött Berlin felé akkora posta­szállítmány, mint ezúttal, mert Potsdam jóhírét megmenteni min­den lélek kötelességének ismerte,­­ de hasztalan, mert a c­áfolatokat nem merték lenyomatni a szerkesztőségek. A király czélt ért, nem a há­borúról beszélt a főváros, de mivel akkor még igaznak tartották a nyomatott betűt, átment e jégeső hite komoly munkákba is. Mint Dove tovább mondja, ehhez hasonlóan 1802. május hó 2-án Putze­mischel (talán Pusz­tai Mihály) magyarországi faluban volt egy fel­sőbb rendeletre egy olyan jégeső, melynek szo­katlan öreg szemei közt kivételkép egy akkora akkora találkozott, melynek széle, hossza egy méter, magassága pedig majd annyi volt, 8 em­ber fölemelni nem bírta, minélfogva 11 mázsa súlyúra becsülték. Azt hitték ezzel a közbeszéd irányára befolyást gyakorolni kívánó körök, hogy el van érve a nagyság netovábbja,­­ pedig té­vedtek, mert Tippa Sahib uralkodása alatt Se­­ringapatam mellett Kelet-Indiában ázsiai tudósí­tások szerint egy akkora jégszem, vagy inkább tuskó esett, le, mint valami elefánt. Ha már na­gyot akar az ember mondani, mit is gonirozza magát kicsinységekkel ? TAR­CZ­A. ABLAKODRA . . . Ablakodra szilnék, Ha volnék pacsirta, S dalolnék oly szépen, Hogy szived is sim­a; S ha bírni szeretnéd A dalos madárkát, Önként hozzád szólnék, S öröm van’ a rabság. Hogyha virág volnék Virágos kertedben: A többi virág közt Én nyílnék legszebben , És hogy kebledre tűzz, Engem leszakítnál : Boldogság volna úgy Kebleden a halál. Hogyha csillag volnék Fent a magas égen,­­ mint az esti csillag, Ragyognék oly szépen : Lefutnék az égről, Lefutnék te érted, Mert fénynél, nagyságnál .Jobb’ szeretlek téged. Nem vagyok sem madár, Sem virág, csillag sem, S így mást nem adhatok : Csak szerető szivem. Fogadd el édesem, S leszek én madárkád, Sz—y Bea. HALOTTRABLÓ NÉGEREK. Cincinnati közelében egy néger család kis kunyhója porig leégett. Először azt hitték, hogy a tűz véletlen bal­eset folytán támadt s a kunyhók lakói is oda­égtek. Hárman laktak a kunyhóban: Beverly Taylor 70 éves, neje 55 és fogadott leánya Jena 11 éves, mindnyájan fekete bőrűek. Amint a ro­mokat átkutatták, semmi nyomuk sem volt. Vi­lágosnak átszőtt, hogy itt is bűntény történt, mégpedig, mint a nyomozás kiderítette, oly ret­tenetes, amily csak néger agyban fogamzhatott. A Marshal (bíró) miután pár napig a kör­nyéken hiába kutatott, arra a gondolatra jött, hogy Ch­innatiban az orvosi egyetemen kérde­zősködik, várjon ott a napokban nem adtak-e el bonczolásra hullákat? (Amerikában tudvalevőleg a nullákat vásárolják.) A doktor nemmel válaszolt e kérdésre, de másnap odaszent a bíróhoz, hogy igenis a kunyhó leégése éjjelén egy néger férfi és két nő hullá­ját vették meg. A bírónak megmutatták a hul­lákat, s ő rögtön felismerte ezekben az eltűnt személyeket. Mind a háromnak a feje be volt zúzva. A bíró csudálkozását fejezte ki, hogy az egyetemen meggyilkoltak hulláját megveszik, mire az orvos azt válaszolta, hogy az eladótól július 3-án minden önhittség nélkül el­mondhatta Kecskemét városa, hogy az ország szeme felé volt fordulva. Várakozás teljes remény­séggel volt felé fordulva. Most már elmondhatja azt is, hogy fényesen igazolta azt a várakozást, amelyet a haza jobbjai, a béke és igazi szabad­ság barátai hozzáfűztek. A július 3-iki pótválasztásnál nem arról volt már ugyanis szó, hogy egy kormánypárti sohasem kérdezik, honnan kerítették a hullákat Különben is fel lehet tenni, hogy e fejsebek a hullák kiásása vagy a szállítás alkalmával ke­letkezhettek. A bíró erre két gyanús négert, Ingalls Al­­lent és Beim Johnsont elfogatott; ezek nemso­kára be is vallották, hogy a bűntettet ők kö­vették el. Allen Ingalls így adta elő a gyilkosságot: Bellis Johnson értesítette, hogy az orvosi egyetemen szükség van hullákra. — Igen, de honnan vesszük a friss hul­lát ? — kérdem én tőle. — Hát majd megöljük Taylorékat, azok nem tudják magukat védeni — mondá Behn vál­lat vonva. Ingalls e beszélgetés után felkereste az egyetem tanárait, s ígéretet tett, hogy ő kerít hullát. Az orvosok 15 dollárt ígértek minden hulláért, azonfelül levelet adtak neki egy Dixon nevű emberhez, akinek meghagyták, hogy szeke­rével várakozzon In­gallsra, ott a­hol ő kívánni fogja. Allen és Behn egy üveg whiskyvel és füty­kösökkel felfegyverkezve indultak a kunyhó felé. Útközben jókorákat hörpentettek az üvegből, hogy bátorságuk cserben ne hagyja őket. Mikor a kunyhóba beléptek, a két öreg a tűznél ült, a kis leány pedig valamit dolgozott. Behn szó nélkül agyba-főbe verte a leányt és az öreg négert fütykösével. Ezekkel csakhamar elkészültek, de az asszonynak szívós élete volt, ellentállt,úgy, hogy mint magát. Ingalls kifejezte: „elkerülhetetlen szükség“ volt őt megfojtani. Ezután a kunyhót felgyújtották. Ekkor a hullákat zsákba gyömöszölték s a közelben várakozó kocsihoz hurczolták. Az egye­temen a 45 dollárt a hullák átadásánál rögtön kifizették nekik. Azt lehet hinni, hogy a halottszerzés e módja Cincinnatiban s általában Ohio tartományban oly elterjedt dolog, mint pl. Párisban az angyal­csinálás. A JÚLIUS 3-IKI PÓTVÁLASZTÁS.

Next