Kecskemét, 1885. július-december (14. [13.] évfolyam, 27-52. szám)

1885-10-18 / 42. szám

XIV. évfolyam. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vi­dékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 írt 8 kr. Félévre...........................2 írt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára - - - - - 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvkeres­kedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, 42. szám. Kecskemét, 1885. október 18. Vill. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közleményei jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt, egyházi egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kv. Előfizetési és hirdetési díjak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám. Egyesüljünk! Szervezkedjünk! Az orsz. függetlenségi párt szervezkedésre Isivé felszólítása megjelent. Mi mint a magyar alföld egy jó nagy részének egyetlen függetlensége, orgánuma, elérkezettnek lát­­juk az alkalmat, néhány szót intézni közeli és tá­voli elvbarátainkhoz. Nem fájó sebeket föltépni, nem szemrehányást tenni akarunk mi. Ami megtörtént a múltban, legyen az eltemetve méhében s csak a tanulság maradjon meg belőle számunkra : emlékeztetni a haza iránti kötelességeinkre. Mi — a függetlenségi párt — volnánk az egye­düli nemzeti ellenzék, melynek programmja, hazánk függetlensége, egykorú a majdnem ezer éves múlttal. Hazánk közjoga, a történelem tanú­ságai, a közel­múlt s a jelen sanyarú viszonyai, az érdeklődés, melyet a nyugati művelt nemzetek irányunkban tanúsítanak, mind, mind mellettünk szólanak. Van tiszta, határozott programmunk, van egy közös elvünk,a­melynél szebbet, fenségesebbet az is­tenség sem tudna teremteni: — függetlenné tenni az édes hazát. S a midőn kezeinkben vannak mindezen eszkö­zök, a midőn kötelességünk volna velük terjesz­teni a fényt, ápolni az önzetlen hazaszeretet kul­tuszát, vállvetve működni a boldogságáért, — ak­kor támasztjuk fel a régi átkot, az ősi viszályt s megtoldjuk a történelem lapjait a nemzeti bűnnel. A függetlenségi párt, úgy itt, mint több szom­szédos kerületben egy társadalmi kérdés a zsidó­­dókérdés miatt, ketté vált s ma szétzü­llő fél­ben van. Mi — mégegyszer kinyilvánítjuk — nem aka­runk hegyedő sebeket föltépni, a szenvedélyek viharát újra felidézni, de ma indulatokból menten, higgadtan gondolva meg a történteket, el nem nyomhatunk egy önkénytelen feltörő fájdalmas sóhajt. Nem kérdjük, nem kutatjuk, ki a hibás, de azt tudjuk, hogy a viszály nem személyeknek, a haza ügyének árt. Egy egyszerű társadalmi kérdés miatt szedni le egymásról ugyanazon párt tagjainak, kiket közös politikai elvek lelkesítenek,­­ a becsület, a mi szomorú viszonyaink között haza elleni bűn, D­e szükség se volt az elszakadásra, mert hiszen a függetlenségi és 48-as párt eléggé kifejtette álláspontját s nyilvánossá tette prog­­rammját a zsidókérdésben; annál többet a tör­vényre támaszkodó egy antiszemita se követelhet. Csakhogy az antiszemita párt magát erővel a z­s­i­­dóról akarja elnevezni, neki első: a zsi­dó k­ó­d­o­s; minden más kérdés, — tehát a haza függetlensége is, — előtte nem annyira fontos, neki az csak mellékes dolog. — Ellenben nálunk a zsidókérdés csak 2-ed rangú társadalmi kérdés, mit a párt megoldani szintén feladatául tűzött ki, — de első kérdés és mindenek felett való czélunk: a haza függetlenítése. Erről neveztük el magunkat és erre törekszünk, e fölé más kér­dést soha nem helyezünk. Ez a két párt közt a különbség. Gondolják meg minden oldalról, hogy ma ismét olyanok a külpolitikai viszonyok, mint voltak 78- ban a bosnyák háború előtt, gondolják meg, hogy a függetlenségi pártnak egész erejére, törhetetlen szívós összetartásra van szükség, ha csupán csak az erkölcsi siker reményével akar is kilépni a kor­mány ellen. Ilyenkor veszekedni egy társadalmi, tehát má­sodrangú kérdés miatt, ilyenkor becsmérelni egy­mást, — ennél gonoszabb fegyvert a független­ségi párt ellen még a kormány sem tudna ki­találni. Azok, akik kiválva a régi függetlenségi párt­ból, egy új pártot, az u. n. „fügetl­enségi an­tiszemita pártot“ alakították, azt hiszszük, nem azzal a czéllal váltak el tőlünk, hogy tönkre­tegyék, aláássák pártunkat. Szenvedélyektől men­ten, higgadtan nézhetnek most már körül, s ha ezt teszik, ítéljék meg, várjon mi haszon háramlást a hazára működésükből? A fügetlenségi párt ma vagy tíz-tizenkét taggal ke­vesebb az országgyűlésben, mint volt a 81-iki válsz­tások után, s a választóke­rületeket tekintve, úgy itt nálunk, mint több szomszédos kerületben kettészakadva, a kormány­párt malmának vizét szaporítja s működését köny­­nyit­i mp­g-Hát ez volt a czél, melyet elérni akartak, ér­demes volt ezért különválni s egymást becs­mérelni ? Nem! ez czéljuk bizonyára nem volt! de épen azért beláthatják, hogy tévedtek számításukban s megítélhetik, hová vezet, ha tovább is különválva fognak működni Nekünk, mint személyeknek várni valónk tőlük nincs, de van a hazának, mely minden fiától áldozatot követel! Helyezzék hát sziveikben a faj­gyűlöletet a 2-ik helyre, tegyék elsőnek a hazaszeretetei s térjenek vissza a régi zászlóhoz! nem oly viszo­nyok közt élünk ma, hogy másodrangú kérdések fölött minden mást háttérbe szorító vitát folytat­- és „G­a­s­z­­­o­n“ még­sem mozdul meg ágyának biborbársony függönyei mögött. A puha párna fölött, melyen a fiatal isten olympiai ittasságát kialussza, még sötét homály lebeg. Lassan, egyhangúan ketyeg a drága óra a fekete márvány szekrényen, egy élet­unt éjji lámpa, a­mely nehéz ezüst lánczokon függ alá a szoba közepéről, halvány rózsaszínű fényt ter­jeszt maga körül. Az ablakok fénymentesen vannak elzárva. Egyszerre ezen költői némaságot egy prózai ásítás töri meg. Gaszton háromszor-négyszer kényelmetle­nül ide­stova veti magát fekhelyén, végre meghúzza a csengetyűt. Ferencz — a szolga — tiszteletteljesen lép a szoba küszöbére. „Hány óra ?“ kérdi Gaszton még mindig körül­véve a sötét ágyvédők által. Az inas megnevezi az időt és siet urának intésére egy csekély adag fény­­sugárt a szobába bocsájtani. Azután eloltja az éjji­­lámpát és kikéri magának a parancsokat roslettjét il­letőleg. Gaszton rendeletet az időjáráshoz alkalmaz­kodnak. Tiszta, felhőtlen égnél külső alakja más­ként stylizáltatik, mint borult, ködös vagy esős időben. Gaszton mindenkor bizonyos genialis tarkaságot kedvel.­­ pld. különösen tetszik magának sárgás­barna kabátban, fekete fehéren csíkozott mellényben és hússzínti nadrágban. Ehhez járul még a nyakken­dők, keztyűk, ingek megválasztása. Ferencz az inas kitűnő ízlése és segédkezése folytán Gaszton toilettjé­­vel egy óra eltelte után elkészül. Mindenekelőtt Gaszton megborotválkozik. Ő maga gondoskodik erről, először azért, mivel a borbélyok keze iránt bizonyos kimondhatatlan utálattal visel­tetik ; másodszor, mert a szépitési módnak eme jele­nete neki bizonyos asthetikai örömöket biztosit. Ha ezzel elkészült, úgy arczát három-négy folya­dékkal keni be és végre berizsporozza. Ezen műtét után Ferencz közeledik, hogy urát megfésülje. Gyakorlott keze Gaston ritka hajfürtéit oly művé­szileg tudja rendbe hozni, hogy a természet hiányait alig vagyunk képesek felfedezni. Felsüti ama csábító hajfürtöket, melyeket „moille Fifm­e“ oly igézőnek talál. A balzsamok egész illatárja, mit Ferencz fe­jére ken, édes visszaemlékezést kelt szivünkben Schi­­vas rózsaligetei és Nizza ibolya mezeiről. Mialatt Gaszton felöltözköd­ik, Ferencz sürög-forog­hatnánk. A főczél a haza függetlensége, ez köve­teli tőlük, hogy ne folytassák csupán a meddő, a haszontalan s az elvre nézve csak káros küzdelmet. Mi állunk, a­hol állottunk a múltban, vagyunk egyszerű napszámosai a haza boldog jövendőjének, zászlónk a régi mocsoktalan ! nem kell pirulni, ha visszatérni akarnak. Szólunk hozzájuk, mint hazafiak, kik féltjük egyetlen félteni valónkat, kincsünket, a régi elvet. Gondolják meg, hová vezet a mai állapot; gondol­ják meg, mi lesz az ősöktől örökölt, vérrel szer­zet földből, ha még a függetlenségi párt is szét­­züllik; gondolják meg, hogy ez alkalmat, az or­szágos szervezkedést csak sok s talán már késő idő múlva fogják megtalálni s ha folyton és egyre kevesbedü­nk,­­­a jövendő nemzedék előtt őket ter­heli a felelősség! Ha hozzánk csatlakoznak, mi szives testvéri érzelemmel szorítjuk meg a békülő jobbot s nem emlékeztetünk senkit az okozott keserűségekre. Egy istent imádunk, egy hitet vallunk, egy zászlót követtünk a múltban, egyet kövessünk a jö­vőben is s aztán jöhet ellenünk akár maga az ördög, visszaverjük a támadást! Azért: egyesüljünk, tömörüljünk, szervezkedjünk! TAMÁS JULISKA EMLÉKKÖNYVÉBE. Mindaddig mig boldog leszesz, Mig egy szív hű lesz hozzád: Legyek általad feledve Én, az egyik jó barát. De ha keserű csalódás járja át a szivedet, Gondolj reám s én akkoron Letörlöm könyeidet. M. A. PÁRISI LEVELEK. — ECKSTEIN ERNŐ UTÁN.­­ VIII. A „Petite-Crevée-k“. Minden nemzetnek vannak oly sajátságos kifeje­zései, melyet más nyelvre képtelenek vagyunk lefor­dítani, ilyen a franczia „P­e­t­i­t­e - C­r­e­v­é­e“ kifeje­zés. A szó szoros értelmében a Gros-Crevée­­n­e­k ellentéte ama nagyhatú phlegmatikusoknak, kik­nek örökké érvényes alakjait a St.-Galleni apátban ismerhetjük fel. Nem állíthatjuk ugyan, hogy ez el­nevezés szerencsésen volna megválasztva, de fenntart­juk, miután magyar kifejezés nem meríthetné ki tel­jesen fogalmát. A mi „piperkőcünk“ sokkal ártalmatlanabb szemé­lyiség, még kevésbé illik rá a „járdataposó“ elnevezés. Csavargó, naplopó, sőt a kellő hangnyomattal ki­ejtett „kölyök“ szó, csak részben födi a fogalmát. A nyájas olvasó eme lények erkölcsi életét leg­könnyebben úgy ismerheti meg, ha minden theóriát félredobva, bátran nyúl azok praktikus életébe. Fi­gyeljünk meg egy Petite-Crevéec napi teendői között. Reggeli 10 az óra . . . Évszak, hónap az mellékes. A Petite-Crevéek egyes alakjai még a rekkenő nyári évadban is félelmessé teszik egész Párist; állami át­alakulások ép oly kevés befolyással vannak reá, mint a kis kereskedőkre és m­agányzókra és a 19-ik szá­zad sok más hallhatatlan személyiségére, kik a pol­gári királyság alatt ép oly dicsőségesen virágzottak, mint a császárság és köztársaság idejében. — 10 óra zésére még ürügyet sem találni. S mert a nyers igazat lep­lezetlen őszinteséggel megmondani nem akarta, nem is me­részelte: tehát legczélszerűbbnek tartá a hallgatást. Ha a költségvetés gyászos részleteit tekintjük, kitűnik, hogy a kiadás 344 millió 651 ezer frtra, a bevétel pedig 329 millió 790 ezer frtra van előirányozva, így hiány mu­tatkozik: 14 millió 861 ezer forint.­­- De a deficit nem ennyi lesz, mert mint ezelőtt, úgy most is a kormány való­ságos szédelgést, ámítást követ el a költségvetés előirány­zatánál és a deficit bevallásánál. Ez kitűnik, ha az előző évi költségvetéseket átnézzük. A deficit most 3 millióval többre irányoztatik elő, mint előirányozva lett a folyó évre. Tehát maga a kormány hallgatólag kénytelen beval­lani, hogy a pénzügyi helyzet a múlt évihez képest 3 mil­lióval rosszabbá lett. Pedig a múlt évi is átkozott rész volt. A deficit tényleg 41 millióra emelkedett, tehát a költ­ség előirányzatot közel 8 millióval haladta meg. Tehát a múlt évben előterjesztett költségvetés is a pénzügyi hely­ura körül. ’Vili felé urának egy nehéz ezüst tál­lán levelecskét hoz, a mely igy hangzik : „Kedves kis kövér kutyácskám ! * Mily nagyszerű volt tegnap Lénárdot asszonyság­nál. Kár, hogy az én kis kutyuskám nem volt je­len. A pezsgő-palaczkok úgy durrogtak, mint a poro­szok csúnya ágyúi. Kicsiny Lujzád nem takarta be száját kezével, mert legkevesebb három palaczkkal ivott. Ugy­e­bár csúnya Bíbicbe vagyok ? Egész éjszaka hánykolódtam ágyamon és szivem úgy kopogott: bum, bum ! Oh kövér kutyuskám, oly erős vágyam van hering­­saláta után. Fifm­e és a jó Alfréd 11 Va órakor hoz­zám jönnek, volnál oly kegyes néhány pástétomot, egy hordócska kaviárt s egy kosár silleryt küldeni. Magad is eljöhetnél. Ugyebár megteszed édesem? Maradok szerető Lujzád.“ Gaston ezen gyöngéd írást ama indiferent mosoly­­lyal olvassa, melyek kiélt arczának oly kimondhatat­lan ostoba kifejezést kölcsönöznek. Megindulás nélkül köti meg nyakkendőjének csokrát. 10 perczczel utánna az inas egy másik levelet nyújt át a következő tar­talommal : Tisztelt Uram-bátyám ! Még egyszer vagyok oly bátor Önt arra fölkérni, segítsen ki nyomoromból, hisz Ön legközelebbi roko­nom. Nagyon jól tudja, hogy sanyarú helyzetemnek nem én vagyok oka. Három ízben fordultam Önhöz, de mindig elutasított. Nem napról-napra gyöngébb lesz és én még mindig szembajban szenvedek, alig tudok valamit keresni. Holnap a házbért kellene megfizetnem, de zse­bemben egy sous sincsen. A háziúr azzal fenyeget, hogy kilök az utczára. Kölcsönözzön 200 frankot és én meg vagyok mentve. Maradok szerencsétlen unokaöcscse Henri Predier,“ Gaszton emez iratot heringkedvelő barátnőjének levele mellé teszi, s orrára helyezi csiptetőjét „Fran­cois“, kiálltja gyönge orrhangon. — Uram . .. — Itt van 20 drb Lajos arany. Küld el Jeant Chevethhez s gondoskodjál egy hordócska kaviárról, egy lúdmájpástétomról, 4 drb tengeri rákról és 15 * Egy a „d e m i - m o n d“ -nál igen használt megszólítás. POLITIKAI SZEMLE. A költségvetés. A delegáczionális szünetek előtt a képviselőim okt. 15-én tartotta utolsó ülését. Ezen ülé­sen Tisza Kálmán miniszterelnök benyújtotta az 1884-ik évre szóló zárszámadásokat, Szapáry Gyula gróf pénzügy­miniszter pedig beterjesztette az 1886-ik évre szóló költ­ségvetési előirányzatot. A pénzügyminiszter az ország pénzügyi helyzetének szomorú állapotát nem titkolhatván, a kormány gazdálkodásának s a rész budgetnek mentsé­gére egy árva szót is kárnak tartott vesztegetni, a miért nem szólt semmit, csak letette a ház asztalára a deficitet. A kormány nem volt képes botrányos rosszaság!! költség­­vetési javaslatának védelmére valamit felhozni. Nem volt is* «uvgögK * adrcz a c^umwh­i paiT;vtt£y1~ hclj'/sut cRcpic­zet vázolása tekintetében szédelgés volt, — igy szé­­d­e­­­g é­s a mostani is.* Pedig hát Tisza Kálmán ezelőtt tiz évvel a pénzügyi helyzet tisztázása végett akasztotta szegre elveit, s a ma­gyar pénzügyeket rendezni ígérte. Látjuk, hogy csak az ígéretnél maradt, — csak beszélte, hogy rendezi, e czi­­men aztán emelhette az adókat.­­ Most már megtörtént az adóemelés, a temérdek kölcsönfelvétel, az állami javak eltékozlása, és a helyzet mai napig nincs rendezve, tisz­tázva. Az ország naponként jobban közeledik a bukás felé, a nép mindjobban rongyosodik, de azért Tisza él és ural­kodik s pártja lelkiismeretlenül a koncert­et tovább is támogatja. A Franczia választások kellemetlen meglepe­téseket hoztak a köztársaságra nézve. A publikánus párt jelöltjei tömegesen buktak el s a monarchisták befolyása emelkedett túlsúlyra a választó kerületekben. Ez a csapás a köztársaságra nézve nem épen váratlan , mert a köztár­saság az utóbbi időkben erős megpróbáltatásnak volt ki­téve , a viszonyok hátrányos alakulásai egyre rongálólag hatottak a köztársasági államforma erejére. De minden­esetre nagy befolyással volt a t­aj­t­romos szavazás a választások rész kimenetelére. A lajtromos szavazás egy erőszakoskodó kormány kezében mindenek felett nagy hatalom lett volna , de a nagy becsületérzésű Bris­son kormányelnök nem engedte a rendelkezésre álló nagy hatalmat és korteskodást a választók befolyásolására felhasználni, a­míg a köztársaság ellenségei minden kép­zelhető eszközt felhasználtak diadaluk kicsikarására. A választások által okozott meglepetésből im­már felocsúdni kezdenek a republikánusok s vezérférfiaik még egyrészt bizalmukat fejezik ki végleges győzelmüket illetőleg, másrészt összetartásra buzdítják a köztársaság minden hívét, a monarchisták részéről fenyegető veszélylyel szemben. B­r­i­s­s­o­n miniszterelnök választóihoz levelet intézett, a­melyben ezeket mondja: „Az október 4-ei fájdalmas csalódás hogyan rendít­hetné meg a köztársaság iránt a bizalmat? A szűkebb vá­lasztások után, melyekre nézve majdnem mindenütt meg­egyezés jött létre, a republikánusok a kamarában több mint 150 szavazattal többségben lesznek, tehát nagyobb többség fölött fognak rendel­kezni, mint rendesen az uralkodó pártok parlamenti orszá­gokban. A republikánusok továbbá túlnyomó többséggel Uii'nnU­­i, Baenetuéban 5 vági’O­ta övék a káztársasság elnök­sége mert övék lévén mind a két házban a többség, a leg­felső államhivatal sem sikolhatik ki kezükből. A köztár­saság tehát szuverén ura marad úgy a végrehajtó hatalomnak, mint a törvény­hozó többségnek. Ez a három hatalom szilárdan össze fog tartani abban az elhatározásban, hogy a köztár­sasági alkotmányt a monarchikus és klerikális reakció minden támadásától megóvja. Már nehezebb időket is éltünk. Kisebbségben voltunk az egyik kamarában és ellenünk volt a kormány, mégis legyőztük e veszélyeket összetartásunk és egyetértésünk segélyével. Azért az a miniszetérium, a­melynek elnöke vagyok, soha sem szűnt meg egyetértésre inteni. Hasonló magatartás csekélyebb nehézségekkel szemben ugyanazt a sikert fogja elérni. A pótválasztásokkal szemben már is egyesülnek az összes köztársasági erők, a kamarában is szükséges lesz az egyesülés. A választók megtalálták a szabályt, mely minket ok­üveg Syller­ről s azután küld el Lujza kisasszonyhoz... de rögtön­ Ferencz eltávozik. — „Ostoba ficzkó az én kedves unokaöcsém,“ — mormogja Gaszton mialatt piros keztyüit begombolja, — „azt hiszi, mikép pénzem arra való, hogy vele adósságait tisztázzam. Petit farceur, ce eher Henri!“ A „Gerolsteini nagyherczegnőből“ egy dallamot dúdolva lesiet a szőnyegekkel borított lépcsőkön. Figyeljük meg Gaston külsejét egy kicsit köze­lebbről. A ház kapuja előtt megáll s igy a legjobb alkalom kínálkozik, hogy megszemlélhessük. Alacsony gondosan kefélt cylinder födi a semmit­mondó fejet. Arcza fakó, bárgyú. Gondosan ápolt s hegyesre pödört bajusza 45 fok elhajlás alatt mereng a semmi­ségbe. Szakálla folytonosan a félről magas gallérhoz dörzsölődik. Kötőtűnyi vékony sétapalctája mint szél­malom forog jól ápolt ujjai között. Középnagyságú alakja, büszke magatartása daczára bizonyos lan­­kadtságot mutat. Lábai folyton összeeső félben vannak. Az egész alakon a kiéltségnek s bággyadtságnak színezete uralkodik. Daczára annak, hogy Gaszton még alig 25 éves, úgy néz ki, mintha m­ár négy évtized sulyosodna vállaira. Egy ideig habozva áll meg az utczán. Végtére meggondolja magát s lassú léptekkel megy a Boulevards felé, itt egy kirakatot bámulva, ott egy pillantást vetve valamely tova robogó hintó után. Azután órájára tekint s a megelégedés bizonyos nemével tér egy mellékutczába. Lolott kisasszony a Notre-Dame-de-Lorette ut­­czában egy elegáns lakással bir. Gasztont a legbá­­josabb mosolylyal fogadja, ki lovagiasan meghajtva magát, csókot nyom a szép fehér kacsára. A csipkés reggeli­ pongyola oly kedvesen áll testén, a pirosító oly művésziesen van arczára kenve, hogy a 33 viha­ros nyár nyomait, mit túlélt, csak górcsővel vagyunk képesek felfedezni. A pamlagon a jó „Alfréd“ ül, mellette egy selyem zsölyeszéken nyújtózkodik „F­i - fine nagysám“; az étkek már fel vannak terítve. — „T­­­t­i, a kis ölebecske hangos ugatással futkos a termekben.. . ki nem állhatja Gasztont, — az os­toba állat! — Fi done! fogsz-e hallgatni! kiáltja a hölgy a felindulás háromszor vonalzott „cis“ hangján . .. Va-

Next