Kecskemét, 1886. július-december (15. [14.] évfolyam, 27-52. szám)

1886-09-12 / 37. szám

XV. évfolyam. 37. szám Kecskemét, 1886. szeptemberüké. Előfizetési (k­j. és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt, egyházi, egyleti, társulati stb. hir­detmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Negyedévre Egy szám helyben házhoz hordva, vi­dékre postán küldve: Egész évre - 5 frt 1 kr. Félévre - - 2 frt 50 kr. - 1 frt 2­5 kr. ára 1­0 kr. Előfizethetni a lapra a ki­­adóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedé­sekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MIN­DSZENT-SZEG­VÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények Előfizetési és hirdetési di­jak fizetendők a kiadóhi­vatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám, 1­ ­902.o. Iskoláink. Egy k­s tanév kezdetét jelzi a mozgalmas városi élet mindenütt a hazában. A múzsa­­fiak megválnak a szülőktől, s ki vasúton, ki meg saját alkalmatosságán siet a városba be­iratkozni, tanulni. A „Veni Sancte“ ájtatos dallama el­hangzott mindenütt s a munkára készülő ifjú sereg erőt és szorgalmat kér a mindenhatótól. Erőt és szorgalmat! Erőt a lankadás ellen, szorgalmat, törek­vést az erőhöz, melyet ifjú lelkében érez. Különös elmélkedésre kényszerít bennün­ket az új iskolai év. Kevés az iskolánk s ezek ellen is sok a panasz. Kihez forduljunk azért, hogy ennek az országnak iskolát, sok­kal több iskolát adjon, mint amennyi van. A tanköteles gyermekek ezrei maradnak el az iskolától; 1000—2000 lakosú közsé­geknek még nincs iskolájuk s a szülők kény­telenek gyermekeiket télvíz idején harmadik községbe küldeni iskolába. Hja! A budget nem engedi! Iskolára az országgyűlés nem adhat pénzt, mert másra kell! Sokkal fontosabb dolgokra kellenek a milliók, a hadseregre és a kir. operaházra. De nem ez a főbaj. Tanügyünk élén oly férfiú áll, akinek nevét csak tisztelettel em­líthetjük meg. Hanem annál több az irtani való az iskolákban magukban. Sokat kellene írnom, ha mindazon váda­kat föl akarnám sorolni, melyek elemi és középiskoláink tanítói és tanárai ellen emel­tetnek. Az ország tanítói karát mélyen sújtja az a vád, hogy nem felelnek meg a követelmé­nyeknek. Az ifjúság nevelésére nem fordíta­nak elég gondot, mert saját magukat sem ne­velik tovább. A tanár ha diplomát kap, állá­sáért pályázik, felül a kathedrára és tanít, tanít, tanít. .. Amit ő megtanult azt százszor elmondja minden évben, de hogy tovább tanulna, hogy mi vélné magát a kor haladásával, hogy vé­dené magát a feledés ellen, arra ő nem gon­dol, így beleéli magát a maradiságba, nem vesz tudomást semmiről, ami az iskola fa­lain kívül történik s tanítványai mindig meg­szégyenítik őt tudásukkal, mert legalább ne­kik uj könyvük van. Második sajnos hibája az iskolának, hogy fölszerelései hiányosak. A gyermek testi és szellemi tápot keres az iskolában; a lelkét, szellemét elhanyagolja a tanári kar előbb em­lített hibája, testét az iskola rész felszere­­­­lése. Rossz fűtés, világítás, hátgörnyesztő padok, lélekölő miazmás levegő rendes ismer­tetője az iskolatermeknek. A gyermek rosszul világított szobában tölt naponként 4 — 6 órát s majdnem termé­szetesnek látszik ilyen körülmények között, hogy a tanulók 60%-féka állandóan hi­bás szemű. A rossz levegő elsatnyitja a sza­bad léghez szokott gyermeket s ehhez járul még az iskola­padok rendszertelen volta s készen van előttünk okozata annak, hogy if­júságunk mért olyan satnya, halvány és ösz­­szegörnyedt. Nem akarom e súlyos vádakat általánosí­tani, mert mély tisztelettel adózom a kivéte­leknek is. De ameddig a bajokon segítve nem lesz, addig ne várja az iskolától senki azt, hogy hivatásának megfeleljen, hogy ép, erős és tudnivágyó ifjúságot neveljen. Még egypár szót a szülőkhöz! A tódulás az iskolákba, a tudomány fel­sőbb csarnokai felé, utóbbi időben oly mér­veket öltött, hogy félni kell attól, miszerint hazánkban a proletáriátus rövid idő alatt há­romszorosra szaporodik fel. Ma már mindenki a tudomány csarnokaiba készül, hogy aztán diplomával kezében el­mehessen koldulni, vagy legjobb esetben fát vágni, havat söpörni. A szülők tehetnének erről. Gondoljanak gyermekeik jövőjére, mérle­geljék meg pontosan az állapotokat s úgy bo­csássák pályaválasztásra őket! A tudományos pályának van manapság legtöbb tövise, ezen a pályán boldogulhatni legnehezebben. A tudományos pálya nehéz, hálátlan volta daczára a szülőknek is nagy megerőltetésébe, óriási költségbe kerül s mé­gis, ennek daczára, épp a legszegényebb nép­osztály küldi gyermekeit a tudományos pá­lyára. Pedig a­ tudományé csak a múlt, — és a kereskedőé, az iparosé az egész jövő! Fontolják meg ezt jól. Gelléri,­ria trónjáról és szept. 7 én elindult Szófiából haza, Budapesten és Bécsen keresztül Darmstadtba. Tehát a nagyhatalmak, az orosz, német és oszt­rák császár közös egyetértése alapján buktatták meg a kisállamot és annak szellemi és hadi erényekben nagy­fejedelmét. — Nem igaz már a régi magyar példabeszéd a hollóról, mert szegény Sándorral a ha­­talm­ibbak ugyan csúnyául elbántak. A „B. N­.“ szófiai tudósítójának távirati értesí­tése szerint, Sándor fejedelem helyzetét s az azt elő­idéz­ő okokat tisztán átértette, igaza van, midőn Ausztria Magyarországot okolja sorsa miatt, de előre látja azt is, hogy mily öngyilkos és őrült politikát követ az osztrák keleten. Sándor fejedelem kijelente, hogy határozott meg­győződése, hogy Románia királya is az ő sorsára jut, ha nem jár kedvében a czárnak. Amint helyreáll Bulgáriában a rend és nyugalom, Romániában kezdi meg akna­munkáját az orosz politika. Ha Károly király okul az én példámon — mondá a fejedelem — s feláldozza függetlenségét az orosz törekvéseknek, akkor A­u­s­z­t­r­i­a - M­agyar­ország lesz a vesztes, mert Románia Erdélyországot kívánja majd kárpót­lásul s Oroszország rajta is lesz, hogy megkapja. De ha nem tágít Károly ki­rály, akkor elveszti előbb Dobrudsát s aztán Romá­niát is. Én tudom legjobban, hogy Románia meg­próbáltatása nem sokáig fog már késni. A nagyhatalmak közül legjobban neheztel a fe­jedelem Ausztria-Magyarországra, melynek diplomá­­cziáját — úgymond — vaksággal verte meg az is­ten. A bolgár nép semmit se veszt az ő távozásával, de B­é­c­s­b­e­n meg fogják emlegetni azt a napot, melyen ő lemondott trón­járó­l. Ilazautaztában nem is szállt ki Bécs­­ben, mert nem akart sokáig egy levegőt szívni Kál­­noky gróffal. Bulgária bukása már bekövetkezett, utána jön Romániáé és Szerbiáé. — Nagy Péter ezár végren­dekt­e­ értelmében a muszka i­nnen onnan már nem sok idő múlva Konstantinápolyt is elfoglalni készül. Azután pedig a sor már a császári városon, Be­csen lesz. HAZUGSÁG. Hazugság minden itt a földön, Merő hazugság itt a lét, Az élet álom s a halálon, Túl, vár az élet újra még ! Hazudsz, midőn fülembe súgod, Hogy szived, mily forrón szeret, Mert jól tudora, hogy hiúságból, Ölelsz csak által engemet. Hazudok én is, hogy ha versben Leirom nagy szerelmemet, Oh mert hisz az oly véghetetlen Hogy azt leírni nem lehet! Catulus. DORIS. - TÖRTÉNETI RAJZ. -A Szent­ Miklós temploma zsúfolásig meg­telt nem ugyan ájtatoskodni vágyó, hanem kiván­csi közönséggel. A szép Ritter Dorottya, vagy mint általában nevezték, a szép Doris, a székesegyház zene­­karmesterének magas képzettségű művész leá­nya éneklé a magán részeket, ezt meghallani a főváros minden lakossá törekedett. A hit elhatott a királyi lakig is, s a fiatal II. Frigyes, ki nemcsak lelkesedni tudott a ze­néért, hanem maga is kitűnő zenész és énekes volt, a kiváncsi tömeg közé vegyült s hallgatta Doris hangját. Minden hang, minden akkord hevesebb dob­Sándor fejedelem bukása. Sándor bolgár fejedelem a három­ császár-szövet­­ség nyomása alatt kénytelen volt lemondani Bulgá­banásba hozta az ifjú trónörökös szivét s az éj­sötét szemek lángoló tüze a karzaton éneklő szép leányt kereste. Doris ismerte a szemek villámát a mintha azokból gyújtó anyag tört volna keb­lére, lelkesedettel­!), szebb, meghatóbb, elraga­­dóbb volt hangja mint valaha, s midőn az utolsó akkord is elhangzott, kimerülve dőlt egy padra s lankadt tenkintete kisérte a templomból távozó ifjú trónörököst. * „Hadnagy vagyok a testőrségnél“ e szavak­kal mutatta be magát másnap reggel a szép Dorisnál egy fiatal ember, zsebéből kis levélkét véve ki átnyujta e szavakkal: „levelet hoztam kegyednek a trónörököstől“ s a nélkül, hogy be­várta volna a meglepetéstől elfogult leány vá­laszát, elhagyta a kis szobát, egyedül hagyva Dorist, ki reszkető kézzel tartotta a levélkét. Arczát elfutotta a pír, szive szorult, keble do­bogni kezdett, s hófehér ujjacskái feltörték a pi­­czi pecsétet, anélkül, hogy Doris tudta volna mit tesz. Nem, nem lehet, suttogá magában a szép leány, a levél elolvasása után, nem lehet, nem tehetem atyám tudta nélkül ... s mégis . .. itt megállott, gondolata s a kis levélkét még egy­szer átfutotta s a keblébe rejtette, mint a tet­ten ért csintalan gyermek, midőn elrejti csínjá­nak bizonyítékát. Hogy folyt le a nap, mit tett Doris leküzd­­te-e keblének heves dobogását, elárulta-e atyja előtt a drága titkot, mit keblén rejtegetett, ha­­tottak-e az első hevében itt lángoló sorok a fia­tal művésznő lelkére, ne kutassuk, hanem este 7 órakor álljunk oda a Szt.­Miklós templom sar­kához, s tudni fogunk mindent. A félhomályban két ifjú közeledik, mindket­tőn testőregyenruha van, s bár bizalmasan be­-­- A téglagyár részvénytársaság körbemenetésének alapját Czegléden aug. 3- án tet­ték le némi ünnepélyességgel, melyen a társulat igazgatóságának tagjai, több részvényes, a polgár­­mester stb. vettek részt. Beszédet Szekeres Miklós a társ. jogtanácsosa tartott. Az alapba egy emlékirat, pénznemek, a helyi lapok egy egy példánya s nehány drb Kossuth-bankó is helyeztetett el. -­- Rablógyilkos­sági kísérlet. Czeglédről írják: „A szomszédos Törtei községben borzasztó rablógyilkossági kísérlet követtetett el e hó 1-én, melynek Rosenfeld Károly ottani lakos, nálunk is általánosan ismert s közszeretetben álló szélgetnek, az egyiknek egész modorán észreve­hető a tisztelet, hogy ne mondjuk alázatosság a másikkal szemben. — El fog-e jönni? kérdi az egyik. Én hiszem fenség, felelt a másik, fenséged levelét kézbesítettem, s a művésznő nem utasí­totta vissza. A trónörökös volt, azzal a hadnagygyal, ki Dorishoz vitte az ifjú levelét. Nézze fenség, itt jön, szólt most a hadnagy, —­ogy-e mondtam, hogy eljön, én visszavonu­lok, élvezze fenség háboritlanul az első pásztor óra perczeit, melyek, hogy ne legyenek utolsók, én telkemből kívánom fenségednek. A hadnagy félre vonult s a trónörökös az ut­­cza sarka felé irányzó lépteit, bonnet egy ifjú alak lefátyolozott arczczal közeledett. Doris volt.* A lejtőn csak az első lépés nehéz, az ör­vény felé haladó csak az első lépésnél inog, ha az meg van­ téve haladunk nyílsebesen le a lej­tőn, míg nem a sötét örvény összecsap fejünk felett — elmerülünk. Doris megtette az első lépést. A trónörökös szerelmi vallomását meghallgatta, s feltartóztat­­lanul futott lefelé a lejtőn. Minden este más és más ürügyet adott atyjának, hogy ki kell men­nie a városba, s mindig a Szt.-Miklós temp­lom felé tartott. És a királyi lakot minden este két testőrtiszt hagyta el: a trónörökös s a had­nagy, s a véletlenség mindig úgy hozta magá­gával, hogy a Szt.-Miklós templomnál Dorist találták. Pár hét telt el. A trónörökös felkereste Do­ris lakását, mint műértő jött s mutatta be ma­gát az apánál, ki művészi élvezettel hallgatta végig a trónörökös és a kedves Dorisának őket­­+­ A tanitóképezdénél Nagy Körösön mozgalom indult meg, hogy a fa­faragászat is tanít­tassák az önként vállalkozó növendékeknek. Egyik igazgató tanácsos Kalocsa Balázs az előleges költsé­geket már fedezte is, a rajztanár pedig a tanításra ingyen vállalkozott. E nemes áldozatkészség nem szorul dicséretre. + Új igazgatónő választása. Nagy- Körösön a legutóbbi nőegyleti igazgató-választmányi ülésen, egyhangúlag és köz­megegyezéssel igazgató tanítónőn­l: Medgyassay Lenke k. a. minden tan­tárgyból kivétel nélkül kitűnő oklevéllel biró taní­tónő választatott meg, Hőseit­, nem látott a dologban mást, mint a két művész együttes társulását, együttes ha­ladását. A művész órák mind gyakoriabbakká lettek s a szegény hadnagynak napról-napra hosszas­­sabb ideig kellett a karmester háza előtt sétálva várni órára. Az ének órát a szerelem boldog órái váltot­ták fel, s ezeket minél hoszabbakra akarta nyúj­tani a fiatal hevesvérű trónörökös. A „katona király“ I. Frigyes neszét vette a trónörökös kalandjainak. Nem volt az az ember, ki a szív dolgába feledte volna, hogy fia, koro­nájának örökössé,­­ s katonai keménységgel lépett fel. — Külföldre utazás két évre szólt a hajtha­tatlan apa fiához, a leányt pedig a bíróság fogja megkérdezni, mi jogon tolakodott be a főherczeg­­nők jogai közé. Az ifjú herczeg elutazott. Dorist a rendőrség elfogta, s a törvényszéknek adta át, mely a ki­rálytól sajátkérőleg itt következő utasítást ka­pott: „A börtönbe vetett Ritter Dorottyát, hol­nap reggel, előbb a börtön előtt, azután atyja lakásánál s harmadszor a város végén meg kell veszőztetni s azután a szandowi dologházba kül­dendő örök időre. A törvényszék elborzadt a rendelet felolva­sásánál, de a „katona király“ parancsának ellen­szegülni a „független bírák“ nem voltak elég erősek. A borzasztó ítéletet betű szerint végrehajtot­ták. A szép leány, a hírneves művésznő meg­gyalázva, háromszor megvesszőzve a dologházba került, a trónörökös külföldön volt, s a hadna­gyot, ki a szerelmi viszonyt közvetité megfosz­tották várbájtját­ól, s hat évi várfogságra vit­ték, mint az erkölcstelenség előmozdítóját. * POLITIKAI SZEMLE. VIDÉK. Czegléd. m­adak­ai bérlő egész családjával csaknem áldozatul esett. Az esetet, melynek Im­re városunkat is már kora reggel izgalomba hozta, hiteles adatok alapján a következőkben közölhetjük. Múlt szerdán éjféltáj­ban négy fegyveres rabló hatolt be Rosenfeld laká­sába, melynek utcza felöli részén egy négyszögmé­ternyi lyukat vájtak. Közvetlen az áttört falú szoba mellett fekszik Rosenfeld és neje hálószobája, mely­nek ajtaja mint rendesen, ekkor is kitárva állott. Rosenfeld 11 óráig olvasott ágyában, s bár kétség­telen, hogy a rablók már ezt megelőzőleg behatoltak a házba, semmi legkisebb zajt sem hallott. A rablók látván, hogy Rosenfeld ébren van, a vájt nyilános ismét visszahúzódtak, magukkal vivén az asztalon fekvő tajtékpipát is, melyet reggel a nyílás mellett találtak meg.­­ Éjfél tájban Rosenfeld neje nagy zajra ébredt fel, s az éjjeli mécs világánál rémülve látta hogy két rabló férje arczát egy vánkussal le­nyomva tartja, kettő pedig kezeit és lábait összekö­tözni igyekszik. Kétségbeesve könyörgött a rablók­nak, hogy csak életüket kíméljék meg, s ellenállás nélkül adnak át mindent, amit elvinni akarnak. E­közben a vánkost igyekezett elvenni fuldokló férje arczáról, aki kétségbeesetten küzdött a rablókkal.­ Míg a bekorm­ozott arczú rablók egyike a szeren­csétlen nőt félh­oltra verte, azalatt Rosenfeldnek sike­rült magát a rablók keze alól kiszabadítani s az ágy­ból kiugrani. Újabb küzdelem fejlődött, miközben a rablók egyike Rosenfeldre revolveréből több lövést intézett, melynek következtében Rosenfeld két lö­vést kapva a földre hanyatlott. Nagy szerencse, hogy Rosenfeld kis­fiának sikerült ez alatt az udvarra ki­menekülve a cselédeket és a szomszédokat fellár­mázni, mert ennek hallatára aztán a rablók rögtön megfutottak anélkül, hogy valamit raboltak volna. Rosenfeld igen súlyos sérüléseket szenvedett, álla­potát azonban a helyszínen megjelent orvosok nem mondták életveszélyesnek. Az egyik golyót, mely a fejnek volt irányozva és a homlokcsonton lapult meg sikerült már kivenni, a másik azonban, mely a mellbe fúródott, még benn van. A vizsgálatot Poto­­rán István kir. járásbiró rögtön a legnagyobb erély­­lyel indította meg. Bűnjelek egy a rablók által ott felejtett kötélen s egy letépett ruhadarabon kívül, nem találtattak. Mint halljuk, a rablók már pénteken kézrekerültek s ezek egyikénél a revolver is lisztes zsákba rejtve­­ megtaláltatott.“ Nagy-Kőrös.

Next