Kecskemét, 1890. január-június (19. [18.] évfolyam, 1-26. szám)

1890-01-05 / 1. szám

XIX. évfolyam. Kecskemét, 1890. január 5. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt — kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó- hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. KECSKEME A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÍRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖN Hirdetmények és „Nyilttérií^közlemények jutányo­sán számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt, — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. % B ály eg dij en beigtatáa után 30 kr. HÍSJELO MINDEN VASÁBNAP. 0 ^Elflj^tési és hirdetési dijak fizeten­dWv V$iök ti kiadóhivatalnál Kecskeméten. ' rJLPE- J&y Kiadóhivatal: II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. A taktika leálczázása. Hányán vannak az országban, akik Tiszát ma is nagy embernek, nélkülözhetlen állam- férfiúnak tartják? Még kevéssel ezelőtt, talán az utolsó évig is, lehetett ez irányban valami közvéleményről beszélni. Furcsa közvélemény volt ugyan ez; nem olyan, mely az általános mély nópérzósből támad, nem is az, melyet a gondolkozó emberek többsége alkot, hanem az afféle közvélemény, mely a tőzsdék zsivajá­ból, kávéházi fecsegésből, szalonok suttogá­sából szűrődik össze; a divatos publikum köz­véleménye, mely minden hamis bálvány előtt porba borul és minden látszatos sikernek meghódol. Nem úgy tűnik fel most, mintha ez a hódoló, ünneplő, jubiláló közvélemény szörnyen megcsappant volna? A Tisza-kultusz oltárai mellől az ájtatos hívek tömegei riadozva oszlanak, és maguk az áldozó papok sápadtan, megütődve vonul­nak félre. Nem olvastunk-e keserves szemre­hányásokat az officziózus lapokban, hogy a törhetlen mameluk-gárda mórt veszi oly kö­zönyösen és szenvtelenül a miniszterelnök el­len intézett ádáz rohamokat? Ésa nagy ma­joritás asztaltársaságának nem azt teszik-e most legfőbb gondjául, hogy csak maradjon közös asztaltársaságának, ha a nélkülözhetlen nagy államférfid el is hagyja az asztalfőn helyét. Mi ez? Hát nemcsak az ország el lehetne Tisza Kálmán kormányzása nélkül, de a nagy majoritás is egyszerűen nélkülöz­hetné az ő példátlan vezóri telietségót? A börzék, kávóházak, szalonok közvéleménye elnémul és nem tud rá feleletet. Csakugyan, annak a nagy állainférfiúság- nak, mely merő taktikából állott, elérkezett igaz próbája. Az a csodált taktika mi volt más, mint egy meglehe'ős lelkiismeretlen ezermesterség, mely a parlamentárizmus esz- meharczai, az országos óraekek követelései között örökös furfanggal csak a módot ke­reste, hogy személyes hatalmát megnövessze. Az ellenzék tizenöt éven át folyton eszméi­vel, elveivel, programmszerű tételeivel ostro­molta a kormányzatot, — bizony megmaradt tehetetlen ellenzéknek. Tisza Kálmán tizenöt évnél tovább egymásután cserben hagyott minden hirdetett elvet, sorra-rendre megta­gadta minden kormányzati eszméjét és meg­alkudott minden személyes érdekkel. Megma­radt örökös kormányelnöknek, minden hata­lom és kegy forrásának. És mert tizenöt óv hatalomgyakorlata mindig nyomot hagy egy generáczió gondolkozásában : létrejött nálunk az az útszóli közvélemény is, mely ezt a kor­mányzási módszert elfogadta az igazi állam- férfiúság mértékének. Tisza Kálmán a kor nagy emberévé vált, és az ellenzék férfiúi vagy holdkóros ábrán- dozóknak, vagy piaczi feleselőknek lettek ki­kiáltva. De az ily államférfim ezermesterség varázslatának mindig az a föltétele, hogy tü­relmes jó publikuma legyen, melynek eszébe sem jut a remek taktikai fogásokat kemény próbának alávetni. Hát az ellenzéknek végül eszébe jutott, hogy azzal a taktikával szem­ben, mely minden módot felhasznál a sze­mélyes hatalom gyarapítására, maga is má­sik taktikát alkalmazzon, mely minden mó­dot felhasznál a személyes hatalom megbuk­tatására. Ez az ellenzéki taktika, kiáltsanak bár rá kigyót-békát, még mindig jogosultabb, mint a kormányelnöké; mert nem az önző érdekek lekenyerézésére, nem az emberek leg- megvetendőbb tulajdonaira, hanem az általá­nos népérzelmek felszitására, a közvélemény erősebb szenvedélyeire van alapítva. És ime, az elszánt ellenzéki taktika a legrövidebb idő alatt megsemmisítette Tisza Kálmán látszatos szuperioritását; rákónysze- ritette arra, hogy a legfontosabb kérdésekben egymásután tegyen oly lényeges konczesszió- kat, melyeket előbb elfogadhatlanoknak je­lentett ki; rákónyszeritettearra, hogy minisz­tériumát, mely eddig személyes hatalmának talapzata volt, egészen üj, egyéniségei által számbavehető szervezetté alakítsa át: rá- kényszeritette arra, hogy saját személyiségé­vel egészen háttérbe vonuljon, és nemsokára rá fogja kényszeríteni, hogy teljesen el is tűnjék a közélet színpadáról. Most egyszerre elterjedt a kétely a csodás államférfiéi misz- szióban. Kételkednek a kávéházak és szalo­nok, kételkednek a tizenhárompróbás hívek, kételkednek a magas udvari protektorok. Ez a spiritista csodamesterség felsülése. Ki ne emlékeznék Mr. Basztian, a hires szellem­idéző tragikomikus leálczázására? Mr. Basz­tian is elhitette az udvari körökkel, hogy a túl világi erők neki engedelmeskednek, hívá­sára szellemek jelennek meg, angyalok és démonok hallgatnak parancsszavára. Ezt mind komolyan elhitték neki, ha egy elhomályosí­tott teremben a légen keresztül suhantak a fehér kisértetek. De a boldogult trónörökös és a most közönséges polgárrá lett János fő- lierczeg olyan egyszerű józan észszel bírtak, hogy egyszer a légben röpködő kísértetnek gonosz záró csapdát állította kútjába. Mikor a teremben felgyújtották a világot, ott nyöször- gött fehér gyolcstakaróban, harisnyákkal lá­bain a szerencsétlen szellemidéző Basztian. Oh csodált miniszterelnök, nem a te sorsod-e ez udvari és nem ud­vari körökben egyaránt?! Mezei Ernő. Kecskemét, 1890. január 1. E reánk nézve nagyiontosságú évben, amely­ben a városi képviselő választás és a tiszt újítás megejtetik, jól megjegyezzük a in. évi deczemberi közgyűlés tanúságait, hogy azokat ne a magunk — hanem városunk hasz­nára fordítsuk. E közgyűlésen 3 bizottság tag­jainak kiegészítéséről volt szó. Pártunk azt ha­tározta, hogy a központi választmány tagjainak választásánál nem kíván külön névsorral sza­vazni, bárha alig van ott pártunkbeli, beleegye­zik az igazoló választmány névsorába, habár nincs is kellőleg képviselve, de miulán azok kö­zül Deák László, pártunk hive, elköltözött, he­lyébe Bódogh Lajost ajánljuk. Ezzel elütött bennünket a többség. Óhajtottuk, hogy a köz- igazgatási bizottságba az igen érdemes D é- kány István helyett, (mert ő több Ízben kife­jezte lemondási szándékát) dr. Kovács Pál menjen be, aki a közigazgatási jog tanára lé­vén, ex offo ismeri azon törvényeket, amelyek a törvényhatóság és ennek egyes polgárainak iga­zait az állam, helyesebben a kormány követelé­seivel szemben megvédelmezik. Óhajtottuk, hogy egyéb téren használható Tátav Jenő helyett I v menjen be Szappanos István, aki életének javát a közigazgatás szolgálatában töltötte. E kí­vánságunkban nem párttekintet vezette pártunkat, hanem tisztán városunk érdeke, hiszen ott, az agyon tiszakálmáuozott közigaz­gatási bizottságban nem lehet politizálni! Leszavazott a többség méltánytalanul, va­kon. Épeu oly hibát követett el, minika pártunk, felhasználva azon körülményt, hogy 9 tői '/,11-ig mindig mi vagyunk többségben, ez idő alatt provokálás nélkül leszavazná a tárgysorozat min­den pontját, akár jó, akár rossz ! És erre a méltánytalanságra mi lehet a mi válaszunk ? Az: köszönöm zsidó, hogy erre megtanító 11 á 1! Mit tanultunk meg? Azt, hogy a jelenlegi közgyűlési többséget vezető egyének közül azoknak, akik ily es méltánytalan­ságra képesek, a bekövetkező vá­rosi képviselő és tisztviselő vá­lasztásoknál a szárnyukat kell szegni! Azt, hogy anélkül, hogy a város ügyeit pártkérdéssé ten nők, e 1 tá­vol i t s u n k a város ügyeinek intézé­sétől minden olyan egyént, a ki­ll ek az a rögeszméje, hogy a város ügyeinek elintézéséhez csak olyan kecskeméti polgárnak van köze és esze, aki tizenhárompróbás kor­mánypárti! Azt, hogy a város ügyeinek vezeté­sét párt, felekezet, kor különbség nélkül egyedül a közönség érdekeit szivükön viselő férfiakra bízzuk! Tetszik? Nem tetszik? Amidőn e sorokat leírtuk, tudjuk, hogy azo­kat be is kell váltani. Bajt a leszünk. Ez nem fenyegetés: ez programme EGYHÁZI ÜGYEK.*) AZ EV. REF. FŐGONDNO ELŐTERJESZTÉSE. Lapunk 18S9^évi 51-ik számában már rö­viden jeleztük azon előterjesztést, ame­lyet Györffy Balázs főgonduok terjesztett be az egyháztanács elé. Ezt most egész terjedel­mében közöljük az egyháztanács határozatával együtt: „Mielőtt a mai ülés főtárgya, az egyházi költségelőirányzat tárgyalás alá vétetnék: kény­telen vagyok lelhivni a nt. és t. Egyháztanács figyelmét azon sajnos eredményre, amelyet a pénzügyi bizottság által beterjesztett költségelő­irányzat végeredménye felmutat. Egyházi jövedelmünk főforrása az adó levéu, 8400 írtban van előirányozva a jövő évi adóbe­vétel, tehát épen oly összegben, amennyi adó a jövő évre ki vettetik. Hogy ez összeg a leg­szigorúbb eljárás mellett sem fog befolyni: már előre is biztosra vehető és oka azon tapaszta­lati tény, hogy a kivetni szokott adóknak legke­vesebb 5%-a el szokott veszni az adózók fizetés- képtelensége és egyéb okok miatt. Ha tehát reális költségelőirányzatot akarunk készíteni: a jövő évi adóbevételül csak 7980 frtot lenne sza­bad előirányoznunk, mi a tényleg felvett ösz- szegnél 420 fi t tál kevesebb. Ha most már figyelembe vesszük, hogy még az esetben is, ha az egész felvett adóösszeg az utolsó krajezárig befolyna — mi pedig képtelen­ség — csak 164 frt bevételtöbblet mutatkoznék: elodáz hatlan kötelességünk bevé­teleink fokozásáról, avagy kiadá­saink apasztásáról gondoskodnunk. A betegség elhallgatása nem *i E rovatot valamennyi kecskeméti egyház köz­érdekű ügyeinek óhajtjuk szentelni. Kérjük az illetők be­cses támogatását. Szerk. TÄEG2Ä. ÁNICZA LEÁNY. — Történet. — Torna Péter magára vette az ö szebbik bárány- bőrös bekecsét, oldalára kötötte telidesteli a nagyob­bik vászon-tarisznyáját és sokat hagyakozott az öregebbik fiára : — Jól ügyelj ünnepek utánig a donyiczákra. ') El ne mozdulj a háztól. Mitru lásson a juhok után. Vigyázzon, a szakadásba kapott a farkas. Ne te­relje a riu felé. Az abroncsokkal siessetek, nagyon kitalálnak száradni. Mitrura rá ne tedd a kezed, azt mondom. Sofia hozza haza a kendőket, katrinczát és mindent, ami csak volt. Keüeni fog az asz- szonynak. Ezzel meg volt mondva, hogy Torna Péter fele­ség után néz. A nagyobbik fiú őrizte ünnepek utánig a donyi- czákat, a kisebbik járt a juhokkal. Torna Péter nem jött meg. Vártak még egy napig, azután még kettőig, egy hét is bele telt. Torna Péter még sem jött meg. Egyszer azt mondta Mitru : — Te, az apánknak baja esett. Én utána me­gyek. A nagyobbik nem úgy akarta. ') Dézsa. *) »Ördög szája.“ — Mész a pokolba. Hát hová is mennél egye- büvé? Minek ment el hóviz idején. Hol keresnéd?! A „gura drakului“-ba‘2J tudom utánna nem mész. A riuba sem mászol, ha tán az kapta el. Jó neki ott, ahol van. — Nem félsz az Istentől, hogy igy beszélsz? — Azért-e, hogy bizonysán leitta magát, mint egy disznó és aztán bekapta a „gura drakulni“ ?! Hát úgy kell neki. Legalább asszonyt sem hoz a nyakunkra. Minek is bolondult meg vénségére. A Mitru fiúnak ökölre szorult a keze. Széles vállú, erős karú, izmos kamasz. Az öregebbik vézna, gyenge csontu. Ha akarná az a másik, összeszag- gatuá, akár valami papiros-embert.-- Te, ha még egyszer mered szidni az apá­mat! ... A másik valami abroncsnak való vesszőt nyesett. Megsuhogtatta a levegőben. — Mit?! azt a vén bolondot. A Mitru gyermek magasra emelte az öklét, hogy üssön. Ha letalál csapni, összezúzza azt az embert, hogy egy ép csontja nem marad. A bályja odébb ugrik, ahol reá nem üthet, azután suhint vesszőjével a gyermek arczán, hogy egy­szerre hosszú, szederjes barázda lesz rajta, amiből kiszökik egy-egy vékony sugárocska. Az öklit is" végig csapja, amivel bátyját fenyegette az a gyer­mek. Azután üti, ahol éri. Pedig meghagyta az öreg Torna Péter, mikor elment: Mitrura rá ne tedd a ke­zed azt mondom. A fiú leereszti az öklét, letörli az arczárói a vért és elfut, mint a vert kutya. Mikor már gondolja, hogy el nem éri a bályja, visszakiált: — Mégis elmegyek az apám után, ha az ördög torkába is. ........Estére bolond idő kerekedett. A hegyi ember hozzá van szokva ahhoz, hogy feje fölött iramodik el a villám. Talán meg tudná fogni a ke­zével, ha utánna kapna. Azután, ha dörög, mintha az ember fülébe kiabálnának tele torokkal. Egy-egy ólmos, sötét felhő ott kóvályog a viskó tetején. Rá­ülne az ember vállára is. Ha ez az idő valahol a szakadékok között találja a Mitru gyereket, meg nem látja többet az Isten szép napját. Hiába, hogy az apját keresi, meg hiába, hogy vele van a Krisztus képe. Az öregebbik fiú a kunyhóba bujt. Megiömte nyirfavesszövel az ablakot, hogy ki ne lásson, meg be ne lássanak. Leakasztja a Szt. Péter képmását a falról, megcsókolja a kézit, fiábát, ruháját, azután ágyba búvik, a párnát a fejére húzza és úgy imád­kozik, hogy múljék el ez az istenkisértése. Valami otromba szél lekapta az ablakról a desz­kát és elhajította, mint a pelyhe!. A szobába is be­látogatna, de azt a nagy csomó vesszőt csak abla­kostul tudná félre taszítani, úgy begyúrta, tömte valaki. Az már könnyebben megy, hogy lekap a tetőről, előbb az egyik oldalról, aztán a másikról jó csomó szalmát és szerte-széjjel szórja, akárcsak a faleve­let. Azon iparkodik, hogy a kunyhót is odább tolja mindenestül. .........Egyszerre, mintha hallott volna valamit Torna Péter fia, amitől végig borzong a háta és el­akad a vérkeringése. Mintha a nevén szólították volna, kétszer is : Péter, Péter! A takarót a fejére húzza, a fülét bedugja a két tenyerével. .. „Hallod-e Péter?“ A testiről csurog a verejték, meg a hideg is leli. A párnát tömi a szájába, talán csak megfulad és nem jut elevenen az ördög kezébe. Megint hallja: — Péter, te! Én vagyok Ánicza. Úgy szokott a gonosz szellem, annak a képében kisért, akit szeretnek. A kisértet rázza tovább az ablakfáját. — Ne félj, Torna Péter. En vagyok az Ánicza, a Dima leánya. Valami bolondos menykő nagyon közel csapha­tott le. Torna Péter úgy érzi, hogy az agyát megrázta. A foga összeverődik, mikor mondja : — Ha Ánicza vagy, mit akarsz ? A kisértet most az ajtót veri, onnan kiáltja be. — Az apád elöl futok. Eressz be, Péter, eressz! Akkor egyszerre lehajit magáról Torna Péter fia párnát, takarót, az ajtóhoz ugrik és azt egészen hátra vágta. Már nem fél, tudja, hogy a szeretője. Ha az apja oo N cv

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék