Kecskemét, 1890. január-június (19. [18.] évfolyam, 1-26. szám)
1890-05-11 / 19. szám
19. szám, azért bizalommal megkeresem Szimedet, hogy segédjeit, tanonczait az ily tüntetésektől, vidéki izgatókkal való érintkezéstől — különösen pedig május 1-nek megünneplésétől — saját családi körében, melyhez törvény szerint azok is számítandók — visszatartani, s főleg azon káros következményekre figyelmeztetni szíveskedjék, melyek az ily fajú kihágásoknak — szükség esetén hatósági erőnek alkalmazása általi lecsillapításával kapcsolatban jók. (1) De ezen alkalomból egyszersmint kijelenteni kötelességemnek tartom, hogy a helyi munkásoknak, valamint minden más polgároknak, ha gyűlést szándékoznak tartani, az a fenálló szabályok és rendeletek alapján a hatóság felügyelete alatt megengedtetik.*) Kelt Kecskeméten, 1890. évi április 25-én. Najagos Illés, r. főkapitány.“ IPAR ÉS KERESKEDELEM. VIDÉKI KÖZPONTOK. Iparunk elmaradottságának egyik fő okát abban találom, hogy az ország gyér népessége mellett nincsenek elegendő számmal nagyobb városaink, hol az iparűző polgári népesség viszi a vezérszerepet. E nagy vidéki központok nemcsak kereskedelmünk és iparunk székhelyének, Budapestnek szolgálhatnának hatalmas fogyasztó piacokul, hanem maguk is jelentékeny vidékek ipari szükségletét fedezvén, közvetlenül hozzájárulnának az ipari képzettség s a vállalkozói szellem fejlesztéséhez. Jóllehet bár még távol vagyunk attól is, hogy az országban egyetlen világraszóló ipari központunk volna, melynek Budapesten ma még csak körvonalai szemlélhetők, nemhogy már a vidéken új központoknak hasonló arányokban való teremtésére gondolhatnánk ; s bár kétségtelen, hogy úgy politikai okokból, mint iparunknak gyámság alóli fölszabadítása czéljából sürgős szükség van Budapestnek minden rendelkezésre álló eszközzel való emelésére, mindazáltal már elérkezett az ideje, hogy a vidéki központok fokozatos fejlesztésére is gondoljunk. És úgy látszik a kormányt is e szempontok vezérlik a decentralisztikus irány fölkarolásánál, mely irány főleg a vidéki táblák és az új kereskedelmi és iparkamarák elhelyezésében fog kifejezést nyerni. A kormánynak ez intézkedésein kívül két fontos körülmény mozdítja elő hathatósan a vidéki központok fejlődését. Egyik a helyi érdekű vasutak nagyobb arányokban való építése, a másik az új iparvállalatok teremtését, célzó mozgalom, amely ugyan ma még igen szerény mérveket ölt, de amely szerencsés kereskedelmi és iparpolitika mellett esetleg megerősödhetik s szélesebb körökben éreztetheti üdvös hatását. Oly nagy területen, mint a minő a magyar birodalom, mely kiterjedésre nézve Nagybrittanniát, Ausztriát, Olaszországot fölülmúlja, több igen jelentékeny vidéki központ is fejlődhetik, aminthogy ily központok csirái népes községeinkben és városainkban meg is vannak , csak az igazi városi élet s polgárias szellem hiányzik, hogy kellő fontossággal bíró tényezőkké legyenek nemzeti életünkben. A városi élet fejlesztésére pedig legtöbbet tehet az ipar, s éppen ez hiányzik leginkább, különösen az alföldi községekben, hol a társadalom hivatása volna annak megteremtése s fejlesztése. Minthogy azonban ipar ismét csak ott keletkezhetik, ahol már városi élet van, elsősorban mégis az államnak kell az ország különböző részein a rendelkezésére álló eszközökkel nagy központokat teremtenie, ahol a városi élet, a kereskedelem és ipar teljes erővel kifejlődhetik. S habár még az állam egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy a vidéki városoknak nagyobb arányokban való fejlesztésére gondolhatna, már legfőbb ideje, hogy tizenöt-husz oly város pontosan megjelöltessék, mely legalkalmasabb arra, hogy egy-egy vidéknek forgalmi, kereskedelmi és ipari központjául szolgáljon. S ha egyszer ki vannak jelölve e központok, akkor megállapítandók a tervszerű fejlesztés egymásutánjának módozatai. Mert lényeges, hogy a rendelkezésünkre álló szerény eszközöket minél teljesebben kihasználjuk. Ama tényezőket, melyek e vidéki központok megteremtésére szolgálhatnak, a tervnélküli szétforgácsolással hatásukban ne gyengítsük, hanem inkább czélszerű összpontosítás által még lehetőleg fokozzuk. E szempontokból kiindulva, nézetem szerint különös súlyt kellene fektetni arra, hogy a helyi érdekű vasutak engedélyezésénél kiválóan szem előtt tartassanak a vidéki nagyobb központok érdekei. E vasútvonalaknak lehetőleg e központokból kell kisugározniuk, odacsatolva az egész környék természetes forgalmát. A legtöbb esetben ez eddig elő is így történt, de többnyire csak a helyi viszonyok s nem általános országos szempontok érvényesítésével. Pedig e vidéki központok csak úgy teremthetők meg, ha az olykor szertehúzó helyi érdekeket figyelembe nem vesszük, hanem tántoríthatlanul végrehajtjuk azt a tervet, mely országos szempontoktól vezérelve állapítandó meg. Hogy melyik legyen az a 15-20 város, mely állami eszközök fölhasználásával egy-egy vidék hatalmas központjává fejlesztessék, az beható megvitatást igényel. Annyit azonban e helyen is kiemelni érdemesnek tartok, hogy az egyes vidékek közönségére nézve rendkívüli fontossággal bír, hogy lehetőleg minden oly központi szervezet, melyre szüksége van, egy és ugyanazon városban összpontosíttassék, hogy például a makói embernek ne kellessék a törvényszéket Szegeden, a kereskedelmi és iparkamarát Aradon s a királyi táblát esetleg Temesvárott keresnie, hanem ha már egyszer bent van Szegeden, végezhesse el minden ügyes-bajos dolgát abban az egy városban. Réthy Dezső: * Mily kegy! Az ilyen gyűléshez a rendőrkapitány engedélye nem szükséges. Be kell jelenteni s ő azt tudomásul veszi. Mai napság annyiféle csók létezik, hogy lehetetlenség teljes számban felsorolni őket. így van: baráti, szerelmi, kibékülési, búcsú-, öröm-, üdvözlő-, kegy- stb. csók. Azután a szerint, aki a csókot adja, van : menyasszonyi, leány-, asszony-, férfi-, atyai, anyai stb. csók. Továbbá a szerint, aminő tárgy csókoltalik, van: kéz-, ajk-, áll-, homlok-, orcza-, váll-, láb-, papucs- stb. csók. A régieknél a csók, mint a kibékülés vagy barátság jele nagy fontossággal birt. Ma a legfontosabb és leggyakoribb a szerelmi csók. Hisz még a komoly Gyulai Pál is azt énekli: „Hagyj pihenni füjeidnek árnyékán, Sebeinkből karjaid gyógyitnak, Csókjaidnak balzsamaival enyhíts, S édes álmát hozd meg hajnalomnak.“ Csoda-e hát, ha a tázvérű Petőfi így dalol eljegyzése napján : „Itt a gyűrű, itt a gyűrű, Itt van végre ujjamon ! Itt van ajka, itt van ajka, Itt van végre ajkamon ! Oh mi édes, öh mind'S A csóli piros ajakán ! A kerek világnak minden Édessége itt van tán. Csókolj, Csókolj ... senki sem lát... Szijjad, szijjad ajkamat ! S ha látnak is ? Jegyeseknek Csókolózni már szabad. Adsza ajkad, adsza orczád, Homlokod, szemeidet. Elborítom csókjaimmal Mint a hajnal az eget.“ A csók nagyon gyakori szokás lett, s mégis sokan nem tudnak csókolni. Különösen zavarba jönnek sokan, mikor első ízben kell megcsókolni egy hölgyet. A csókoláshoz nagy ügyesség, sőt tehetség kívántatik. Egy illemkönyvben a csók következő receptjét olvastam: az egyik kéz a nő álla alá teendő, a másik kéz hátsó fejre és egyidejűleg az ajk elegánsan rányomandó! De ugyan ki fog gondolni e szabályra az első csóknál ? „Az első csók ajakiból Mint ragadt meg engemet! Szinte minden sarkaiból Kiforgatta létemet!“ énekli Himfy. Sok, nagyon sok szerelmes úgy jár, mint Körner szerelmes párja „A zavart boldogságában, hogy nem csókolódzhatnak, mert éppen mikor csókolódzni akarnak, akadály kerül útjukba. Ezek számára nem találunk tanácsot a költőknél. Minden népnek más szokásai vannak a csók tekintetében. A magyarok többnyire az ajk-, a németek az arcz-, a szlávok a láb- és ruhaszél-, a francziák a kézcsókot gyakorolják. A törökök nem barátai a csókolódzásnak. Egykor a csókot nálunk is arezra adták. Ma semmit, még a csókot sem adják ingyen. „Még a lányféle is, Ha megnyílik ajka, Azt a kis csókot is Csak — cserébe adja.“ Lendvay Miklós: KECSKEMÉT, MŰKEDVELŐI ELŐADÁS. A második műkedvelői előadásban a „Sárga cskó“ járta, Csepregi Ferencztől. Szerencsés választás, mely az elsőnél is nagyobb sikert biztosított áldozatkész műkedvelőinknek. Mintha csak kész színészek működtek volna a színházban, oly simán, oly természetesen folyt le minden. Sőt nem hagyhatjuk említés nélkül, miszerint épp a Sárga csikó színrehozatala akaratlanul is provokálja az összehasonlítást színtársulatunkkal, mely a télen szintén előadta volt ezt a darabot. A párhuzam nagyon kényes volna, mert nem egészen a hivatalbeli színészek javára dőlne el. Egy dolog legalább bizonyos, ez az, hogy az akkori Erzsike (vendég művésznő) számára egy kéz nem emelkedett tapsra, s egy buzdító szó nem hallatszott, midőn a mostani az egész nagy közönséget azonnal a maga részére hóditá , fokozott tapsokra lelkesité. Bakay Andrást Szabó László úr személyesité, és a tartózkodó jellemű szerepet kifogástalanul játszta végig; gyöngéd, bensőséggel teljes apa volt, kinek aggodalmaiban és örömében mindenki osztozott. Tóth Erke k. a. mind játékban, mind pedig énekben oly Erzsikét állított elő, aki bárhol is számot tett volna. Játékával megoldotta feladata minden részletét; könnyűtlen, természetesen moz-I V II ■ III I ■ I III MII I MI ■ MUHI IMII III I■ I ■■■ II HUM ■MIIII1BMW gott, szépen beszélt, megfelelő mimikával ecsetelte érzelmeit; énekével azonban jóval többet nyújtott, mint amennyit műkedvelőktől várni szigorúbb feltételek között is jogosítva vagyunk. Hangja nem nagy terjedelmű, nem drámai, inkább lyrai, olyan, amelyről zenei nyelven azt szokták mondani, hogy kicsiny , hanem ebben az irányban aztán oly kedves, oly tiszta, oly hajlékony és kiegyenlített, hogy a mai világban ritkítja párját: csupa dallamosság, éneklőség, érzelem. Egyik kiváló tulajdonsága, hogy a szótagolásra is gondot fordít, s minden szava érthető. Ezt a titkát az énekművészeinek ma már oly kevesen ismerik a színpadon, hogy örvendenünk kell, miszerint épp műkedvelőnél találjuk fel. A kisasszony mellett Tóth László úr töltötte be az énekrészt, a maga nemében szintén kiváló hangjával, melyben erő mellett lágyság is van. Kezdetben izgatottságot látszott elárulni, amennyiben hangja kissé ingadozott, hanem aztán csakhamar rendes keretébe tért és kellemesen simult a sopránhoz. Tóth László úr alakítása is helyén való volt, különösen az a nagy jelenet sikerült neki jól, midőn az első találkozás alkalmával a harag és fájdalom ellentétes érzelmeit tükröztette szüleivel szemben. Játékát, dalait is többször megtapsolták s kibitták Tóth Erzsi kisasszonynyal. A csikós gazda nehéz szerepét ij. Tóth István úr érdekesen domborította ki, amennyiben átgondoltan és kellő fokozattal nyerte és tarta meg a rokonszenvet a kezdetben majdnem visszatetszést okozott alak javára. Mondjuk ki azt is, hogy végiglen következetes maradt, és az összjátéknak erős tényezője volt. Krizsán Marcsa k. a. már, csak azért is dicséretet érdemelne, mivel fiatal létére idős vénasszonyt személyesített, hanem beletalálta magát szerepébe és bensőséggel, érzéssel játszott. Magyar Erzsi k. a. (Böske), Fekete Rózsa k. a. (Kecskésné), Fekete Jolán k. a. (Trézsi), Dékány Róza k. a. (Panna) ügyesen, biztosan mozogtak, pontosan végezték teendőiket, elárulva, hogy gondos vezetésben részesültek. Fülvessy Imre úr (pusztabiró) és Molnár Antal úr (Peti) nagy garral jelentek meg és szerepük gúnyos oldalát teljesen kiaknázták. Csabay Gyula úr igen jó ábrát hozott a színpadra és Iczig zsidót mind mozdulatban, mind pedig beszédben, modorban helyesen, mulattatólag ábrázolta. Geday Sándor úr a csárdásgazda szerepét jól vitte keresztül, könnyű volt neki, ki a közönséggel úgy is, mint többoldalú zenész, úgy is, mint ügyes szavaló, immár több ízben állott szemben. Kovács László és Katona Dezső urak az énekes koldusokat úgy ábrázolták, hogy a közönség végiglen mulatott rajtuk. Álcrájuk és modoruk semmi kívánni valót se hagyott fenn, és mind a czigányokkal, mind pedig a gazdával szemben megtalálták a kellő hangulatot. Midőn aztán Erzsike botot emelt rájuk, a sánta koldus tüstént hátára kapta a vak koldust és kereket oldott. Ez egy perez műve volt és jobban sikerült a színészek téli előadásán látott ebbeli jelenetnél. A czigányok személyesítői Baki Elek, Molnár Zoltán és Papp Dezső urak elevenséggel, kirívóan színezték ki szerepüket, amint czigányokhoz illik, különösen Papp Dezső úr annyi bátorsággal mozgott, oly ügyesen utánozta beszédben, modorban a Fáraó népét, vagy helyesebben a Dravidákat, mintha kész színész volna. Domán József úr Slarasztos kántor szerepében igen mulatságos, nevettető alakot hozott a színpadra. Ifj. Szinnyay Imre és Vas Elek urak, valamint Szeless György úr kellő ügyességgel járultak hozzá az est sikeréhez. Zombori Ida k. a., valamint Jakobcsics Gyula úr, a közérdeket szépen előmozdítva, a népség közé vegyültek, s kik azelőtt elsőrangú szerepben arattak babért, most csak a kép elevenítésére szolgáltak. Ez is érdem, s mert önmegtagadással jár, valódi érdem. Azt mondja a latin példabeszéd, hogy : Omne tulit punctum qui miscuit utile dulci. De ne feledkezzünk meg Jankovics Döme úrról se, aki a Pista gyereket, Bakaj szolgáját oly jóízű kedélyességgel, oly természetességgel, oly közvetlenséggel és humorral személyesítő, hogy rövid jelenetét a rendkívül nagyszámú közönség falrengető tapsokkal kisérte. A csoportozatok szabatosan fejlődtek, váltakoztak, ami B a gúr ügyességét és rendezői talentumát dicséri. Átalában az egész színrehozatal igen lendületes, egyöntetű volt. A súgó, vagy súgónő szintén dicséretet érdemel; kitűnően jelzett, irányított, s mégse árulta el jelenlétét. A színpadot közbeközbe valódi virágözön borította, a legszebb, amit a tavasz nyújthatott, így volt ez az első alkalommal is. * A jelen népszínmű sikerült színrehozatala juttatja eszünkbe, hogy városunkban ez idő szerint két különböző műkedvelői zenekar áll fenn, melyek közül az egyik dalárdával van egybekötve. Ha Mikó karigazgató úr, vagy bárki más karnagyaink közül azt a fáradtságot venné magának, hogy alkalmas ÚJDONSÁGOK. — Pártunk állítólagos szakadásáról sokat tudnak mesélni a budapesti és bécsi újságok, amelyeknek nagyon tetszenek megbontani a párt egyetértését. Erről jövő számunkban bővebben szólunk; ma csak annyit, hogy szakadásról szó sincs s amivel Ugron Gábor képviselőnket vádolják merő rágalom! — A szabadságharcz ereklyéinek kiállítása. Az Alföldi és Délmagyarországi kiállítást rendező bizottságnak XVI. osztálya elhatározta, hogy az iparosház dísztermében a megye és a kiállításra jelentkezett megyék területén levő mű- és régészeti tárgyakból térdísízentesen rendezett osztály mellett a szabadságharc matikra és annak nevesebb szereplőire és vértanúira vonatkozó tárgyakat is összegyűjti. A bizottság annyival is inkább indítottnak érzi magát erre, mivel az aradi vértanúk díszes emlékszobrának leleplezése is a kiállítás tartama alatt, f. évi okt. 6-án történik meg. A bizottság felhívást tett közzé, hogy mindenki a birtokában, illetve hatáskörében levő ereklyéket a kiállításra engedélyezni és engedélyeztetni kegyeskedjék. Bejelentési határidő máj. 15. Beküldési határidő jan. hó 15-től júl. 1-ig. — Képviselőink a pártkörben. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt folyó hó 8-án tartott értekezletén Ugron Gábort első alelnöknek, Horváth Ádámot jegyzőnek egyhangúlag megválasztotta. Ezenkívül Ugront a képviselőház közoktatásügyi, Horváthot az igazságügyi bizottságba jelölte ki. Ez utóbbi jelölés, tekintve, hogy pártunk sok országos brnt jogászt számít tagjai közé, Horváth Ádámra kiváló kitüntetés jellegével bir. — Új polgármester. Félegyházán Zámbó Géza dr. derék fiatal ügyvédet, aki eddig is mint helyettes polgármester működött, az elmúlt héten véglegesen is polgármesterré választották nagy többséggel. Tisztelt barátunknak, ki egyszersmind pártunk lelkes hives bajnoka, sok szerencsét és sikert kívánunk nehéz állásában ! — Énekes mise lesz a kegyesrendiek templomában Áldozó csütörtökön. Előadásra Szabados Géza zenedei igazgató ugyanama miséje kerül, melyet a papnövendékek zene és énekkara oly szép sikerrel mutatott be Húsvét első és másod vasárnapján. Ezúttal is különböző betétekről van gondoskodva. — Vihar. Csütörtökön délután volt az első jelentékenyebb égi háború ez évadban. Vihar előzte meg, mely helylyel-közzel jól megrázta a fákat és sok apró gyümölcsöt szórt le a földre. Folytonos villámlás között zengett az ég, miközben zuhogó zápor hüllött alá. Mint halljuk, némely távolabb fekvő tanyákon valódi felhőszakadás volt. — Megkorbácsolt lapszerkesztő, Nagy Imrét, a „Testvériség“ szerkesztőjét folyó hó 10-én, szombaton déli 12 óra tájban Jakobcsics Gyula joghallgató a Nagy Körösi utczán, a takarékpénztári palota előtt lovag ostorával megkorbácsolta. Nagy Imre a korbácsütések elöl a Szabó István féle üzlethelyiségbe menekült. Az inzultusra — amint halljuk — az szolgáltatott okot, hogy Jakobcsicsnak nem tetszett az a kritika, amit róla, mint a legközelebb megtartott jótékony erélű műkedvelői előadások egyik szereplőjéről Nagy Imre a maga lapjában közzétett. Jakobcsics a neki nem tetsző kritikáért két megbízottja által felelősségre is vonatta Nagy Imrét s Nagy Imre megígérte volna, hogy a következő számban a sérelmesnek jelzett kifejezést viszsza fogja vonni. Mi a magunk részéről fölöslegesnek tartunk ez esethez bárminemű kommentárt is fűzni. — A Kecskeméti Zenekedvelők Egyesületének f. évi ápril 20 án tartott hangversenye alkalmából a nevezett egyesület ez úton is hálás köszönetet mond : Dékány Róza, Fekete Rózsa, Fekete Jolán, Jávorffy Mariska, Karácsony Ilka, Révay Margit, Tóth Birike, Zimay Mariska úrhölgyeknek, továbbá Biró Ádám, Dragoslovich Gyula, Klein Gyula, Mikó László, Preplár Károly, Szentkirályi György, Tóth László uraknak a hangversenyben való szíves részvételért; özv. Kovács Lászlóné úrnőnek a színház díjából öt illető résznek kegyes elengedéséért; Katona Dezső úrnak a belépti jegyek kezeléséért; Dezső Lajos úrnak a színházi pénztár kezeléséért; az ev. ref. főgymnasium tek. igazgatóságának a gymnasium nagy termének a próbákhoz szives átengedéséért; végül pedig Tóth Ferencz úr 2 írt, Kiss Ferencz úr 2 frt, Pászhy Károly úr 1 frt, Szirmay István úr 1 frt, Sebasthiani Károly úr 1 frt és Kozma János úr 2 frt kegyes felül fizetéséért. Fogadják a nevezett hölgyek és urak az egyesületnek újból kifejezett hálás köszönetét. A választmány megbízásából: dr. Szombathy István egyl. titkár. — Jogászmajális. Jogászaink megalakították a majálist rendező bizottságot, melynek élén Szabó László joghallgató áll. A meghívók a jövő 1890. május 11. női kart is szervezne, úgy oly vegyes karra tennénk szert, melynek segélyével nemcsak népszínműveket, hanem operetteket is lehetne szinte hozni. Egygyel több eszköz a különböző társadalmi rétegek egyesítésére, a műkedvelés terjesztésére. Hisz a múltkori hangversenyben, nevezetesen a ballada előadásában már meg volt téve az első lépés erre nézve. Kár volna elejteni ez eszmét.