Kecskemét, 1898. január-június (26 évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-01 / 1. szám
1. szám. A piacztér és környékének kövezése, mely 141.000 forintba került, továbbá a városi színház építése és felszerelése, mely 280.000 forintot igényelt; a katonai csapatkórház most folyó építése, mely 86.000 forinttal irányoztatott elő ; a polgári leányiskola és 12 pusztai iskola felépítése, melyek 160,000 forintot igényelnek és a villamos világítás, mely az újabbi felszerelésekkel együtt 250.000 forintba kerül. Ezek mellett a Nagykőrösi-utcza csatornázásának és kövezésének költsége 63,000 forintot, a Búzaszentelő-utcza csatornázási költsége 20,000 forintot tett ki és igy a most elősorolt újabbi alkotásoknak egy millió forintot tevő költségével a városi közönség 16 év alatt intézményeibe három millió hatszázkilenczvenötezer forintot fektetett be. Ezeken kívül a város évenként csupán a tanügyre több mint 90,000 forintot áldozott, a folyó évben pedig már a tanügyi kiadások 108,002 forint 59 krajczárt tesznek ki. Ezeket kívántam előadni a város fejlődési történetének vázolásánál. Most pedig, midőn az új városházának közgyűlési terme nyilvános rendeltetése számára készen áll, f elismerés illeti azokat, kik művészet, tudomány és munkásság által közrehatottak arra, hogy ez, a város történetében korszakot jelentő monumentális építkezés minden részében sikerüljön s a művészet, építési tudomány és czélszerűség kívánalmainak megfeleljen. E részben első helyen kell említenem Pártos Gyula és Leelner Ödön műépítészeket, kik az építés művezetői voltak s oly általános és részletes terveket dolgoztak ki, melyek a magasabb műizlésnek bárhol díszére válnának és az ő magyar motívumaikkal mintegy az újabb magyar stilus megteremtőinek nevezhetők. Elismerés illeti Jiraszek Nándor és társa építész-vállalkozókat. Köszönet és elismerés illeti Székely Bertalan festőművészt, ki a közgyűlési terem számára hat oly történelmi tárgyú művészi képet festett, melyeknek műbecsök évrőlévre emelkedik. És ha Székely Bertalan az életben egyebet sem festett volna — e képek nevét megörökítenék. Elismeréssel említem fel továbbá Götz ■Adolfot, a szép festőmunkák teljesítőjét; — Kratzmann Edét, az üvegfestészet művészi alkotóját; — Árkay Sándor műlakatost, a díszes csillárok és falikarok készítőjét, ki magyar stilű, sárgarézből vert, nemcsak Magyarországban, hanem azt hiszem külföldön is unikumszámba menő ezen műveivel remekelt -és Rainer Károly szegedi asztalos-vállalkozót, ki a közgyűlési terem szép famunkáját állította elő. Mind e művészek és iparosok hazánk művészetének és iparának méltó díszére válnak s a városi közönségnek az is kiváló érdeme, hogy bennük a hazai művészetet és ipart pártolta. Ez a terem sok századon át színhelye lesz ama tanácskozásoknak, melyek a város szellemi és anyagi haladására lesznek irányozva. Törekvés, munka és művészet nem hiányzott abban, hogy e helyen a haza fiúi érzés, bölcseség, szeretet, nemeslelkűség és nagyratörés nem tője jóleső otthonára leljen. Szállja meg ezek szelleme ama férfiak elméjét, szivét és ajkát, kik e teremben szólani és határozni fognak. Tanácskozásaikban és elhatározásaikban mindig szép városuk érdeke vezérelje önöket; rút önérdek vagy mellékérdek soha se legyen képes megakadályozni nemes elhatározásaikat !! S most arra kérem Önöket, hogy velem együtt azon lelkes hármas felkiáltással kezdjük meg ünneplésünket: Éljen a Haza! Éljen a Király! Éljen Kecskemét város közönsége! Van szerencsém az ünnepi közgyűlést ezennel megnyitni. A városi tanács jelentése a városháza építése tárgyában. Az alább következő s a deczember hó 16-án tartott tanácsülésben kelt 26271./1897. számú jelentést Bagi László főjegyző olvasta fel. Tekintetes közgyűlés! Az új városháza felépítése a közgyűlési nagyterem végleges berendezése által befejezést nyervén, van szerencsénk a városháza építés lefolyásáról jelentésünket a következőkben terjeszteni elő: Ezen építkezés nemcsak a város közigazgatására nézve bír kiváló fontossággal, hanem azt általában a város jövendő átalakulására, szabályozására, s nagggyá fejlődésére nézve is alapvető tényezőnek kell tekintenünk. Ily kép fogta fel ezt a város közönsége már rég időtől fogva, midőn egy új és minden kívánalomnak megfelelő városháza építését, közóhajként hangoztatta, s annak létesítését régtől fogva czélba vette. Hogy azonban az ezzel járó nagy áldozatok miatt czélját előbb el nem érhette, annak mélyreható, a város régi viszonyaiban gyökeredző, egyszersmind pedig a legelfogadhatóbb indoka volt. Ugyanis a Duna—Tisza síkján, török, tatár, rácz dúlások és belvillongások alatt kőfalakkal nem védelmezett, sokszor feldúlt, leégett, ínség és pusztító járványok által látogatott városnak — mely igen gyakran csak a vele szomszédos, hasonló viszonyok közt levő városok szövetségében bizhatott,— a környékén elpusztult falvak ide menekült népének oltalmazójává kellett szegődnie, s e misszió betöltésében saját nagggyá fejlődésének czélját tűzve ki, ezer veszélylyel való küzdelemre vállalkozott. Akkor is, midőn az ellenséges háborgatástól megmenekedett, a mindenkép elsanyargatott és a csapások által még ezután is látogatott városnak mindenekelőtt, a fejlődés legelső eszközére, a vagyonosodásra volt szüksége, hogy feladatát, amelynek útját nagyobb iskoláinak felállítása által már kijelölte, sikeresen megoldhassa, s az ide irányuló küzdelemben népének mindenkor tanúsított szabadságszeretetére és eszélyére ez időben szintén és pedig ép oly nagy szüksége volt, mint az ellenséges háborgatások ideje alatt. E nagyon kívánatos tulajdonságai azonban soha sem hiányzottak, s ennek köszönhette, hogy nagy időkben oly sok veszélylyel és csapással megküzdeni tudott, s e tulajdonságaival szerezte magának ama kiváltságos helyzetet is, melyet mint város, már előbb közjogilag elfoglalhatott. Kecskemét, — mely a város levélárában őrzött hetedfélszáz éves pecsétnyomóján »Civitas« jelzőt visel, II. Leopold királynak 1676. évi augusztus 5-én kelt oklevele szerint Magyarország hajdani szent királyaitól nyert vásártartási joggal bírt, — mint földesurakkal szoros értelemben vett jobbágyi viszonyban soha nem álló, s zálogba adatása idején is csak adófizetésre kötelezett kiváltságos régi város, a szabadföld és önkormányzat jótéteményeit fejlődésében eleitől fogva megérezte. Ősi határait, amelybe a tatárjárás alatt elpusztult hat elhagyott szomszéd község határát olvaszta be, s a Jász-Kun kerületek megváltakozása után az előbb csak haszonbérben birt nemesi birtokok jórészének megörökítésével gazdagította, s történetének legkiválóbb mozzanatait a múlt században és a folyó század háromnegyedében a megörökített puszták megszerzésére ésa földesúri jogok megváltására irányult küzdelmek képezték. A nagy összegű kölcsönpénzen így szerzett birtokok a szerzési árra történt csekély ráfizetéssel a lakosságnak örök tulajdonul, hosszú ideig tartó megváltásra kiosztottak, de az erdő, rét, nádas, Tiszameder, malom, korcsma és halászat a város ingyenes tulajdona lett. Így támadt ama városi vagyon, melynek helyes kihasználása, a szerzésből származott terhek letörlesztése után, a közelebbi időkben a város számos közintézményének létesítését tette lehetővé, s ez intézmények között az újonnan épített városháza úgy jelentőségénél, mint a reá fordított áldozatok nagyságánál fogva is kiváló helyet foglal el. Az 1746-ban felépített és 1806-ban kibővített egy emeletes régi városháza épület 1893-ik évben bontatott le, hogy helyét Pártos Gyula és Lechner Ödön budapesti műépítészek pályadijat nyert tervei, illetőleg ezek alapján átdolgozott végleges tervei szerint ezen új városháza épület foglalja el. Az építési költségek a m. kir. belügyminiszter úr 1893. évi 1792. sz. rendeletével 461,811 frt 46 krban irányoztattak elő, mely összegbe azonban, a fűtési és teremberendezési költségeken kívül, a belső felszerelés egyéb költségei beszámítva nem voltak. Művezetők a pályanyertes tervezők lettek, s itteni állandó helyettesük Zaboretzky Ferencz okleveles építész volt. A fűtési és egyéb berendezési munkálatok nélkül 410,737 frt 73 kr. költséggel kiirt versenytárgyaláson 1893. évi márczius hónap 16-ik napján az épités vállalkozói »Lichtner Dávid és fia« helybeli czég s társai Jiraszek Nándor és Strausz Lipót budapesti lakos építész vállalkozók lettek 386,093 frt 47 kr. vállalati átalányösszeg mellett. Az építés ellenőre Kerekes Ferencz törvényhatósági mérnök, ez időszerinti főmérnök volt. Az épület alapköve letétetett és az építkezés tényleg megkezdetett 1893. évi május hónap 2-ik napján s miután még azon év őszéig a főhomlokzat középső részének kivételével az egész épület tető alá vétetett, a bokréta ünnepély az 1893. évi november hónap 11-ik napján megtartatott, s ez alkalommal a főlépcsőház alapfalába, a középső oszlopnál bemenet jobbfelől kihagyott üregbe a 16621/1893. sz. alatt kiállított emlékokmány falaztatott be. Az épületet tényleg az 1895-ik év nyarának végén foglalták el, mig a környék és a nagy terem berendezése még további munkálatokat igényelt. Ez idő alatt: I. Az építési költségek a következők voltak: 1. A fővállalat javára a többés kevebb munkák beszámítása mellett megállapít.futott, illetve kifizettetett.................415,713 frt 71 kr., mely az árlejtéskor kiirt 410,737 frt 73 kr. költségvetési összeget 4975 frt 98 krral haladja fölül; 2. Pályatervekre kiadatott 3,500 „ — „ 3. Azok bírálatára............ 900 „ — „ 4. Művezetés, felügyelet és felülvizsgálatra............ 17,629 „ 19 „ 5. Gőzfűtési készülék és berendezésre .................... 34,412 „ 67 „ Összes építési költség 516,389 frt 77 kr. II. A berendezési költségek bútorzatra, rendőrségi berendezésre telephonra, villamos csengőkre, lámpákra, hirdetési táblákra villamos világításra, közgyűlési terem berendezésére stb. a mellékelt kimutatás szerint 47,606 frt 10 krt tettek ki. III. Az építkezéssel járó egyéb kiadások, úgymint: az építkezési kölcsön beszerzésével járó bélyeg és illeték költségek, árfolyamveszteség, kisajátítási költségek, városháza előtti park s különféle kisebb kiadások 51,998 frt 57 kr igényeltek s ekként az összes építési és berendezési költségek s az építéssel járó egyéb kiadások 613,994, frt 44 krt tesznek. Midőn ezen fentebbiekben a városi székház építéséről beszámoló jelentésünket megtenni szerencsénk van, köszönetünket fejezzük ki ama nagy áldozatkészségért, melylyel a bizottsági közgyűlés a városi hivataloknak a közigazgatás érdekeit kielégítő elhelyezése és a város fejlődésének előmozdítása érdekében eme nagyszabású építkezést lehetővé tenni méltóztatott. Jóllehet az építkezésre fordított költség igen jelentékeny, meg vagyunk győződve, hogy az építkezés által elért eredmény azzal arányban áll az új városháza épületre, mint haladásunk komoly jelére önérzettel mutathatunk. Tekintve azt a nemes rendeltetést, melynek czéljára a városi közönség ezen épületét emelte, ama fölemelő pillanatban, midőn a közgyűlési nagytermet a város törvényhatósági bizottsága századokra szóló munkája számára felavatja: e nagy vívmány keresztülvitele és szerencsés befejezése felett érzett, örömünk, hálánk és szívből jövő óhajaink kifejezéseként legyen szabad idéznünk ama sorokat, melyeket az épület alapjába falazott emlékokmányba iktattunk: »Legyen ez az épület azon lángoló hazaszeretet további megnyilatkozásának színhelye, mely úgy a mi sziveikben, mint őseink kebelében is kiolthatatlan lánggal lobogott; legyen ez az épület a város lakosai javára vezető bölcs gondoskodásnak, szorgalmas munkának, éber figyelemnek temploma; hangozzék benne mindenütt a művelődésnek, korszerű haladásnak s a közügy emelésének jelszava; legyen ez az épület minden időben az igazságnak, részrehajlatlan jogszolgáltatásnak, emberbaráti érzelmeknek, szeretetnek, szegények és ügyefogyottak gyámolitásának otthona s találjon benne támogatást: vallás, iskola, művészet, kereskedelem, ipar és földmivelés. Áldás legyen az elődeink emlékén, kik szorgalmukkal lehetővé tették, hogy a város haladására közremunkáljunk s Isten áldása legyen utódainkon, kik művünket folytatni fogják.« Kada Elek polgármester ünnepi beszéde. Tekintetes közgyűlés ! E falak, melyek között városunk nagy ünnepét üljük, teljesen újak. A munka nagy alkotásai, az ipar és művészetnek körülöttünk levő összes remekei mind újak e teremben; csak egy van régi, mely a múltat idézheti fel gondolatunkban: az az égbolt, mely ide bocsátott sugaraival szelíd fényt áraszt ránk és e teremnek történeti nagy korszakainkat feltüntető képeire. Magasztos munkát végzünk, s az áhitat, mely bennünk, Kecskemét polgáraiban a mai felemelő munka által keletkezik, azt a gondolatot kell, hogy ébressze bennünk : vájjon ez épület művészi alkotásaiban, vagy az ünnepi fénynek csillogásában keressük-e ama néma jeleket, amelyek úgy a hangulat keltésére, mint a nagy jövő képeinek a hangulat által való kiszínezésére alkalmasak, vagy pedig ez ünnepies órában a felé az ég felé irányítsuk-e tekintetünket, amelyen nincs irás, nincsen jel, de amely egyszerű fenségében hirdeti, hogy látta a nagy múltakat, nemzeti dicsőségeinket és mérhetlen szenvedéseinket; tanúja a jelennek és ő fog adni világosságot a jövő nemzedéknek. Mi, Kecskemétnek polgárai, akik ma itt egybegyűltünk és kiváló kedves vendégeket fogadunk körünkbe azért, hogy önkormányzatunk új templomát ünnepélyesen felavassuk, érezzük a polgári kötelességgel járó ama nagy felelősséget, amely reánk háramlik akkor, mikor a polgári tevékenységnek e szent csarnokában fel kell halmoznunk az ész, a jellem, a hazafiság és a városunk iránti szeretetnek alkotásait, amaz apáinktól maradt, a fejlesztés kötelezettségével ránk hagyott erényeket, amelyek Kecskemét jövő nemzedékének, s ezzel a törzsökös magyarság egyik alkotó elemének erejét, haladását és boldogságát vannak hivatva előmozdítani. Nekünk, a Kecskemét város közügyeit vezető polgárságnak, kik egy szent czél munkásaiként gyűlünk itt össze, hogy a nemzeti géniuszhoz küldött benső fohászszal fogjunk hozzá a munka tovább folytatásához: nem e terem fényéből, hanem a fejünk felett örök tanúként álló változatlan égbolt által látott nagy történeti igazságokból kell merítenünk azt az erőt, amely bennünket a követendő polgári kötelességekre figyelmeztet. Az a dísz tehát, melye falakra van halmozva, nem nekünk szól. Ez a disznem a mi hivalkodásunk, ez az új alkotás csak a mi üzenetünk a jövőnek. Ezzel akarjuk folyton és folyton előre üzenni az utánunk következő nemzedéknek azt, hogy majd akkor, mikor a nagy idők emésztő ereje összevegyítette a mi alakjainkat a szülőváros porával; akkor, mikor majd a rólunk való emlékezés is csak olyan lesz, mint a fa alatt pihenő vándor gondolata, akinek a lomb nyújtotta élvezet alig juttatja eszébe az erő forrását képező föld porát, majd akkor ennek az épületnek látása juttassa a késő nemzedéknek eszébe azt, hogy a XIX. század végén élő kecskemétiek arra törekedtek és azt akarták, hogy e város az idők végezetéig legyen minden ízében, külsőségeiben és érzelmeiben egyaránt magyar és fiai soha, semmi körülmények között ne riadjanak vissza azoktól az áldozatoktól, amelyek szülővárosunk haladását mozdítják elő. Ma tehát, mikor új székházunkat közgyűlésünkkel a munka templomává felavatjuk, a mi gondolatainknak nem lehet e terem szűk korlátai között pihenni, nem szabad csupán a művészi alkotásokban gyönyörködni, hanem gondolatainknak el kell szállni a messze múltba, s mert nekünk, tisztelt bizottsági tag urak, ez épülettel együtt, a munka összehordott, gyümölcseit is át kell adnunk a következő nemzedéknek: a távoli nagy idők útjain haladva kell eljutnunk a jelenig, hogy az egyes nagy korszakokat jelző emlékekből olvassuk le a követendő munkásságunkat irányító tanulságokat. A honfoglaló ősöknek e város területén levő nagyobb temetője igazolja, hogy városunk már a vezérek korában szerepelt s levéltárunkban őrzött régi pecsétünk bizonyítja, hogy a XIII. században e város már »Civitás«, tehát nagyobb kiváltságokkal felruházott város volt, s így kétségtelen, hogy e korban is részesei voltak a kecskemétiek amaz erőnek, amely a polgárság által élvezett önkormányzat alapján megszerezte számunkra a fokozott mérvű fejlődés előmozdítására szükséges tényezőket. Az az erő azonban, amely az itt élő népnek faji jellegét, a polgárság szellemi képességét, az anyagi munkálkodásban kifejtett tevékenységét irányította, csak akkor kezd igazán a maga valóságában kidomborodni, mikor a mohácsi vész után kezdetét veszi az a martyrsággal azonos küzdelem, amelyet a város másfél századon át szenvedett, s amely nagy szenvedés alatt nem egyszer, nem százszor, de Isten a megmondhatója, hogy hányszor tett vagyonával és vérével bizonyságot arról, hogy ezt a földet, amelyet ősei szereztek, az utolsó leheletig képes volt védelmezni, ahhoz egy pillanatig nem volt hitelen s erős hitét, a magyarok istenében való bizodalmát el nem veszítve, nem volt az a baj, amely elrabolta volna tőle legnagyobb kincsét, a józan magyar észt. Hányszor érték meg azt a veszedelmet, hogy a városból nem maradt egyéb, mint felperzselt templomának üszkös falai, amelyet temetni készült a pusztasággá változott táj homoktengere. De a kecskeméti polgárság megmenekedett része nem ment el idegen tájra jobb hazát keresni; nem kereste fel a biztos menedéket nyújtó fellegvárakat, hanem visszatért, ide, hogy a legyilkolt apák sirkantjába szúrt koldusbotra feszítse ki sátorát. Hányszor ismétlődött az a nagy ítélet, hogy a nép viharhajtotta gyönge madárcsapatként szóródott szét a világ minden tája felé és a pusztulás sötét élében szétszórt madársereget, minden biztatás nélkül, minden világító szövétnek nélkül visszaterelte szive a régi fészek helyéhez, s habár letarolta a virágot a vad hordák patkója, leperzselte a fák lombjait az ellenség üszke: szivének fájdalmára az adta a legjobb balzsamot, ha a kortárrá vált édes szülőföld száraz gályáin újíthatta meg fészkeit. Miért, jött vissza a nép? Hisz tudta, hogy itt nincs erős sánczokkal övezett vár, amely védelmet, nyújthat az ismételt csapás ellen. El lehettek készülve arra, hogy minden pillanatban átdöfheti keblüket az ellenség fegyvere. Visszajöttek. Visszajöttek azért, mert az idegen taj minden boldogságot hirdető forrásánál többre becsülték azt a könnyet, melylyel apáik sirkantját öntözhették; visszajöttek azért, mert apáiktól örökölték azt az erős hitet, hogy nem a szilárd várak és nem a fegyver tartja fenn a népet, hanem az a szilárd akaraterő és kitartás, amely a boldoguláshoz szükséges tényezőket az egymás iránt érzett igazi szeretetben, a kitartó, nemes munkában és a gondolat világosságában keresi. 6. Aszphalt járdákra .... 8,060 „ 02 „ 7. Villámhárítókra............ 605 „ — „ 8. Főbejárat kapujára . . . 2,994 „ — „ 9. Ólomüvegezésre........... 2,846 „ 06 „ 10. Házi csatornákra .... 1,145 „ 86 „ 11. Kályhák beállítására . . 800 „ — „ 12. Kútfúrásra.................... 500 „ — „ 13. Közgy. terem festésére . 4,480 „ — „ 14. Képeire.......................... 15,000 „ ■— „ 15. Különfélékre................. 7,803 „ 26 „ KECSKEMÉT 1898. január 1.