Kecskemét, 1907. január-június (35. évfolyam, 1-25. szám)

1907-01-06 / 1. szám

2. oldal. KECSKEMÉT Ne nyugodjunk meg abban, hogy — bármily üdvösnek látszó gondolatot iktatunk is be törvénykönyvünkbe — a törvény szava majd életerőssé, hatalmassá teheti a magyar közművelődést. Az megmirathatja és rendelkezésünkre bocsájthatja a földet, ahol dolgoznunk kell, de dús termést csak az egésze nemzet odaadó, közös ideáloktól áthatott, részletes hangyaszorgalmú, az egész szellemi és anyagi művelődést átható mun­kája teremthet. Össze kell szednünk ma­gunkat, hogy művészetben, irodalomban, tudományban, kereskedelemben, iparban, földmivelésben a kultúra magaslatára emel­kedjünk és ezt a magaslatot a magyar faj­nak verejtékes munkájával kell elérnünk. A jogi és történeti hegemónia csak akkor biztos alap, ha a magyar néplélek műveltsége a magyar földön élő minden faj között hirdeti a magyar műveltség fel­­sőbbségét. Ez nyelvünk terjesztésének is a legellenállhatatlanabb eszköze. Ez a bevehe­tetlen erősség. Ez fegyverez le minden támadást, ez ábrándít ki minden ellenfelet. De létfeltétel is. Nekünk erényeinkkel, tehet­ségünkkel a magyar nép gondolat és érzés világának emelkedettségével, verelytékünk diadalmas erényeivel kell faji erőnket nap­nap mellett bebizonyítani. „Noblesse ob­lige.“ A politikai vezetés, a politikai hege­mónia nemessége erre kötelez. A magyar­ság felsőbbségét kiváltságokra, politikai eszközökre, történeti jogokra való hivatko­zással meg nem őrizheti. Erre a felsőbb­­ségre csak egy út vezet: a mindennapi ernyedetlen munka állam és társadalom minden őrállomásán , a törvényhozásban, a kormányzatban, ennek minden szervében, a tanteremben, a műhelyben, a tudós szobá­jában és laboratóriumában, a mezei munká­ban, az ipari és kereskedelmi foglalkozás­ban. A nagy célokban pedig az egyetértés, az önfegyelem, kitartás és mértéktartás szelleme vezethet csak sikerre. Nekünk magyaroknak mindenekelőtt önerőnkre kell támaszkodnunk. Arra, hogy első­sorban saját erőnkre támaszkodjunk, megtaníthatott bennünket eléggé a történe­lem és az ország minden nagyjának intelme. E politikai nemzet magyar jellegéhez mél­tóan a vezető magyar fajnak saját erejéből kell a kultúra területén mindig kiválónak maradnia és a politikai felsőbbséget minden körülmények között kultúrái felsőbbségével kell megalapoznia és fentartania. Elhibázott állami politika volna, mely ennek kivívásá­hoz a szükséges eszközöket rendelkezésre nem bocsájtaná, de annál is nagyobb baj volna, ha a magyar társadalom itt és min­denütt összetett­­kezekkel, a politikai intéz­ményektől, a kényszerrendszabályoktól várna mindent és nem hatná át a magyar társa­dalom minden tagját az a gondolat, az a tetterő, az a kötelességérzet, hogy más jelben nem, csak a magyar faj mindennapi,­ zajtalan, odaadó munkája felében lehet győznünk és élnünk! — Közgazdasági kilátások az új évre. Szakemberek nem épen kedvezően ítélik meg a közgazdasági kilátásokat a jövendő évre. Szomorú valóság az, hogy a gazda­­■ -etlenségünket ismét elodázták 10 körülmények között a jövő ■S biztatást nyújt. Az idei érmése sem javított a sor­világpiacon és félő, eltartanak a jövő i­v év végéig. A munkás kérdést illetőleg a munkáshiány veszedelme egyre kisért. A legnagyobb gazdasági csapás, az arató­ssztrájk réme fenyeget. E veszedelmen kívül itt van a nagy drágaság minden cikkben. 4 hús drágaság tarthatatlan. Az ipari cik­kek napról-napra emelkednek az osztrák gyárosok kartelje következtében. Az úszó város. Az iparfejlesztő bizottság az utcán! Kecskeméti históriák. A hét elején majd megvett ben­nünket az isten hidege, a járdák pedig sikersimára fagytak. Eseményszegény városunkban az utcákon elpotyogott embertársainkat kultúrvértanúkká avat­­ták a helyi lapokban és az állapoto­dat tűrhetetlennek mondottuk. Könyö­rögtünk, rimánkodtunk, káromkodtunk, majd megint előlrül kezdtük, de a mindenható háziurak vagy nem olvas­nak lapokat, vagy nem vették tudo­­­­másul a sajtó türelmetlenkedését, azzal tartván, hogy mindig az ellenkezője i­gaz annak, amit az újság ír. Külön­ben is, ha 60 ezer lélek közül 10—15 egyén nyakát szegi a síkos járdákon , így téli időben, hát vese- és májbán­­talomban kell szenvedni annak, ki­­abból szomorú statisztikát csinál vá­rosunk jó híreinek rovására. Tehát hét elején majd befagytunk a téli kabátokba és szent borzalommal nézegettük a hulló hópihéket. Hét de­rekán pedig elkezdett a városunkra­­ borult hótömeg olvadni. És ha eddig­­ potyogó polgártársakban gyönyörköd­tünk a háziurak által fentartott kor­­i csolyapályákon, a hóolvadástól kezdve pedig már csúszó-mászó felebarátaink­­ adták föl a legfrissebb témákat a helyi­­ sajtónak. Városunk a szó szoros ér­telmében úszik, mint légy a levesben. Cipész és csizmadia iparosaink ebből az alkalomból emlékiratot szándékoz­nak átnyújtani az úrmesteri hivatal főnökének, a legforróbb köszönetüket kifejezve és hálájukat leróva benne a szinte atyai gondoskodásba menő gon­datlanságért, valamint táviratban üd­­vözlik a hanyag háziurakat is. Ha így tart soká az idők járása, a lábbeli ipar fejlődése biztosra vehető és ne merjen senki többé arcátlankodni azzal, hogy Kecskeméten az illetékes fakto­rok nem törődnek a helyi ipar fej­lesztésével ! Mint mondom, a hét elején a hi­deg és a síkos utak ellen panasz­kodtunk és káromkodtunk a nyomda­­festék alatt, a hét közepén és végén pedig az utcai pocsolyák ellen gerjedt föl méltó haragunk. Lám, a természet szeszélyeinek nemcsak a lábon álló zöldvetés van kitéve, hanem az újság­írói észjárás is. Téves tehát az a fo­galom, hogy az ész csinál mindent. De téves az a fogalom is, hogy város­politikát úgy kell csinálni, mint egy színdarabot, vagy tárcát, vagy egy ünnepi ódát. Azt hangulatunk szerint lehet szűkíteni, vagy bővíteni, de a várospolitikánál okoskodásainkban az alapot mindig a helyesen fölismert szükség szabja meg. Ettől az alaptól való eltérés azután, megengedem, lehet költői próbálkozás, vagy demokratikus művészi tülekedés, de okos várospo­litika soha. Esztendő elején vagyunk, tehát egy egész esztendő áll előttünk a maga szent szüzességében. Ez alatt az idő alatt megtörténhet, hogy aki most felül van, az később alul kerül, és megfordítva. Megtörténhet, hogy aki most hanyag háziúr, abból esz­tendő végén pedáns szobaúr lesz. Minden megtörténhet, de mi csak a legjobbakat kívánjuk . . . Egy esztendő nagy idő, éppen ennyi időre van szüksége a földnek hogy a Nap körül egyszer megfordul­hasson. Ezt az igazságot katedráról okleveles tanárok hirdetik, de azért ma is sokan vannak azok, kik ezt a természeti igazságot elhinni nem haj­landók, lévén az ő gondolkozási kö­rük a legkisebb pálya a világon, a­melyet saját tengelyük körül való ke­ringésben leírnak meglehetős bizony­talan görbeségű, önmagukba vissza­térő vonalakkal. Hát akkor a mi igazságainkat, amik ellen sokszor kathedráról beszél­nek, hogyan fogják elhinni azok, kik az elfogulatlan várospolitikával hadi­lábon állanak? Kik mindent alacsony szempontból figyelnek meg? Kik sok­szor az önérdek szemétdombjára állva véleményeznek elevenek és holtak fölött? Kik nem akarják belátni, hogy a szemétdomb csak a tyúkudvar him primadonnájának becsvágyát elégítheti ki, de emberét nem. Azért nem búsulunk, nem esünk kétségbe, nem vesztjük el kedvünket. Ha várospolitikáról van szó, kiltorel­­maradottságunk nem ragadhat toszok elszavalására, mint tették azt a roman­­tikus világ régi görög polgárai. Hanem e helyett kiabálnunk, ordítánunk kell, szóval a közvélemény asztalnál zajt kell csapnunk szabályosan imétlődő taktusok nélkül. Mert vagyok, kik a hangulatcsinálásnál még a beszer­zés művészetébe is belekontrkodunk. Például régi igazság,­­ legilleté­kesebb egyének, az orvosk állítják, hogy Kecskemétnek az össes vízfor­­rásai a közegészségre nézv veszedel­mesek Ennek érdekében f-elhangzik a közönyösség vad purtaságában néha­napján hosszabb egy rövidebb közgyűlési fölszólalás vagy hirlapi cikk. Az eredmény? Nyöszörgő, nyafogás, mit sokszor a takarékoságnak elke­resztelt fösvénység ád az aggodalmas­­kodó városatyák száján. A polgár­ság zöme alig veszi észre, hogy a saját és családja életére van szó. Alg veszik észre, hogy nemsok méreggé, hanem vízzel is lehet­yilkolni! A közoktatási visonyaink, külö­nösen a pusztákon,­­alázatosak. Az iskoláink annyira túl unnak zsúfolvi, hogy az tanításra szá­ló tömeggel a tanító a legjobb akaata mellett sem bír. A fegyelem fentartása meg való­ságos kanászi képzetséget kíván, am­­től egy művelt taníó mindig undo­rai fordul el. Az iskolák elhelyezés tekintve téli időben a közlekedés 1. szám.

Next