Kecskemét, 1909. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1909-03-14 / 12. szám

2. oldal, érezze a lelkes érzelemnek azt a benső melegét, mely szívemet dobogtatja. Mert örömmel telik­ el a szív, ha látja az ember, hogy bátor kezdemé­nyezők elvetik a magot s a gyönge magból nagy, sugár fenyő lesz, mert voltak gondos kertészei. Az újságíró tollával belevág a társadalom szilárd sziklafalába, honnan csobogó forrás­víz csörtet elő. S a kis forrásból pa­tak, folyó, majd hatalmas folyam lesz, mert voltak fáradhatatlan munkások, önzetlen, kiváló férfiak, akik medret ástak a pataknak s irányt szabtak a folyó útjának. Most sajnálom életemben­ először, hogy oly gyönge vagyok s nem állít­hatok dönthetetlen emléket azoknak a férfiaknak, akik kertészei lettek az el­vetett magnak, buzgó ápolói a nemes törekvéseknek. Én csak egyszerű, fe­kete betűkkel rovom ide Ladányi László, Sándor István, dr. Böszörményi Géza, Gyenesi Gyula, Fispán Mór, Bóka Zsigmond, Fuchs Samu neveit, de ezek a nevek kitörölhetetlen arany­­betűkkel lesznek majd megörökítve a nemsokára felállítandó kecskeméti felső­kereskedelmi iskola évkönyveiben s mindannyiónk szívében, akik csak lel­kesedni tudnak ily szép tervek diadalra juttatásáért. Ladányi László volt az, aki az újévi ajándékozások eltörlésének szük­ségességét legelőször hangoztatta s a mozgalmat megindította. A kezdemé­nyezés dicsősége föltétlen az övé. Sándor István városi főjegyző pedig hihetetlen ambícióval és utánozhatatlan munkakedvvel fáradozott, hogy a Fű­­szerkereskedők Egyesületének kebelé­ben eredményes, nagy mozgalom in­duljon meg a kecskeméti felsőkeres­kedelmi iskola létesítése érdekében. Az eddig elért eredmény legnagyobb részben az ő műve, Dr. Böszörményi Géza lelkes interpretátora lett a nemes ügynek, Gyenesi Gyula, Fispán Mór, Bóka Zsigmond, Fuchs Samu pedig, a nagyszámú aláírók élén, az anyagiak terén mozdították elő a felsőkereres­­kedelmi iskola ügyét. De egész név­sort lehetne még összeírni, akik, mint a szép eszme megvalósításának har­cosai, méltán megérdemelnék a leg­messzebb menő elismerést. Mindössze három egyesületről kell még név szerint megemlékeznem. Ez a Fűszer- és Vegyeskereskedők Egyesü­lete, a Kereskedői Kaszinó és a Ke­reskedő Ifjak Egyesülete. Az első egye­sület, mint városunk egyik legifjabb, de legmunkásabb egyesülete a szülő talaja a mozgalomnak. Francsek Jó­zsef tb. elnök, Nyirády László elnök, Szom­or Sándor alelnök, ifj. Bencsik Antal titkár és Kocsis Gyula voltak azok, kik a mozgalom vezetését az egyesület kebelében magukra vállalták. Épen ennek az egyesületnek múlt va­sárnap tartott gyűlése volt az igazi pontja az eddig is példátlanul ered-­­ ményes mozgalomnak. Másfelől a Ke-­­ reskedői Kaszinó, mint városunk tár-­­­sas életének egyik alapvető tényezője,­­ szintén csatlakozott a mozgalomhoz, a­mi nagy mértékben biztosítja a sikert. A Kereskedő Ifjak Egyesülete pedig,­­ melynek egyik alelnöke épen Ladányi­­ László, a mozgalom megindítója, már­­­is felajánlotta a minap a javára ren­­­­dezett szirti-előadás jövedelmének egy­­ jelentős részét. Jó kezekben van tehát a kecske­méti felsőkereskedelmi iskola ügye.­­ Sőt az anyagi alap is gyorsan növek­­­­szik, mert hiszen csak a Fűszer- és­­ Vegyeskereskedők Egyesületének va­sárnapi gyűlésén mintegy 2000 koron­­­nát írtak alá a megjelent kereskedők újévi ajándék-megváltás cí­én. Minden szónál ékessebben beszél a tett. Járuljon tehát mindenki hozzá a nemes cél megvalósításához, hogy minél előbb megnyíljék a kecskeméti felsőkereskedelmi iskola, annál is in­kább, mert ez nemcsak a kereskedők érdeke, hanem érdekében áll ez Kecs­kemét város minden egyes polgárának, ha szívén viseli városa jövőjét, hala­dását. S várjon van-e városunkban, aki nem így gondolkodnék?! Az elvetett magok közül némelyik jó termőföldre esik, a másik rossz ta­lajra hull s terem némelyik hatvan­annyit, a másik pedig harmincannyit, némelyik pedig ki se zöldül. De a­­ kecskeméti felsőkereskedelmi iskola eszméjének magva jó termőtalajra ta­­j­tást s hoz bőséges termést: a hala­dásnak, gazdagodásnak, művelődésnek i­s fejlődésnek drága gyümölcseit. Adja Isten, hogy úgy legyen! Váry István.­­ Törüljük el a vizsgákat. Kövessük Nagyvárad példáját. Májusban és júniusban, mikor az iskolákban közelednek a vizsgák, so­­ciológusuk, pedagógusuk és a szegény szülők egyaránt irkálnak az évzáró vizsgák ellen, mint egy ember állnak csatasorba ellenük, követelve azok eltörlését. Régi már ez a mozgalom, de ez ideig bizony vajmi kevés eredmény­nyel járt. Legfelebb azt az eredményt érte el és azt tudja eredményként felmutatni, hogy azon intéz szerveit, melyekhez ez igen fontos kérdés el-­­­bírálása és eldöntése tartozik, belát-­­ ják már, hogy a vizsgaellenzőknek igazuk van. Minden tanár, vagy jobban mondva minden valamire való peda­gógus határozottan a vizsgák ellett nyilatkozik. Tudják nagyon jól, hogy a vizsga a rész, a hanyag tanulón úgyse segíthet és legfeljebb arra való hogy a szorgalmasabb tanulóknak el­rontsa, vagy legalább is kisebbítse egész évi munkálkodásával jól kiérde­melt jutalmát. Minden tanuló lázasan készül a vizsgákra. Még a hanyag és rossz diákon is erőt vesz valami hatalom, mely őt a tanulásra ösztökéli. Sok a munka. Néhány nap alatt kell átnézni azt a rengeteg anyagot, amit évköz­ben tanultak. És a jó tanulóra mit hozhat ez az őrült készülés? Azt, hogy épen olyan részből kérdezik amit régebben tanultak és így kevésbé is tudja és rosszul felel a vizsgán Fuccs a jó kalkulusnak, mert nem tudott felelni a vizsgán. És képesek lejebb szállítani egy fokkal a kalku­­lust, amit egész évi munkálkodásával olyan jól kiérdemelt, mert rosszul fe­lelt a vizsgán. A hanyag tanulón se segít a vizsga. Nagyon könnyen meg­lehet ugyan, hogy jól sikerül felelni a vizsgán. De mit ér el vele? Abszolúte semmit, mert azért ugyan át nem engedik, mert a vizsgán tudott vala­mit! Mire való hát a vizsga? Kielé­gítő feleletet nem igen kapunk rá. De még inkább ellene vannak a vizsgáknak a szülők. Hogyne, hiszen csak csak ők látják a rettenetes ideg­ölő munkát, amit vizsgák előtt gyer­mekeik végeznek. Hajnaltól késő es­tig a könyv mellett ülnek és meggör­nyedve szedik magukba a tudományt. Nem törődve egészségükkel, dolgoz­nak napról-napra és sohase kapják meg érte azt a jutalmat, amit joggal megérdemelnének. De nem csak a pedagógusok és és szülők, hanem maga a társadalom is fölemelte már tiltakozó szavát a vizsgák ellen. Tudatára lett a társa­dalomnak is, hogy a vizsga milyen haszontalan és lelketlen kínzás, melyre már hetekkel előbb készülnek a nö­vendékek éjjel nappal állandó izgal­mak között és ez óriási izgalmaknak a vége vagy a szervezet lassanként­ megölése, vagy nagyon sok esetben az önkénytes halál. A statisztika kérlelhetetlen szigo­rúsági­ számokkal igazolja, hogy azon időszakban, melyben a vizsgák tartat­nak, az öngyilkosságok száma 40—50 százalékkal is emelkedik. Nem tűr­heti hát a társadalom, hogy olyan intézmény kedvéért, melyből semmi­hasznot nem lát, tagjainak egy részét részben, vagy egészben feláldozza. Mindenki a vizsgák eltörlése mellett foglalt állást, és ez ideig még Kecskemét 12. szám.

Next