Kecskemét, 1909. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1909-03-14 / 12. szám
2. oldal, érezze a lelkes érzelemnek azt a benső melegét, mely szívemet dobogtatja. Mert örömmel telik el a szív, ha látja az ember, hogy bátor kezdeményezők elvetik a magot s a gyönge magból nagy, sugár fenyő lesz, mert voltak gondos kertészei. Az újságíró tollával belevág a társadalom szilárd sziklafalába, honnan csobogó forrásvíz csörtet elő. S a kis forrásból patak, folyó, majd hatalmas folyam lesz, mert voltak fáradhatatlan munkások, önzetlen, kiváló férfiak, akik medret ástak a pataknak s irányt szabtak a folyó útjának. Most sajnálom életemben először, hogy oly gyönge vagyok s nem állíthatok dönthetetlen emléket azoknak a férfiaknak, akik kertészei lettek az elvetett magnak, buzgó ápolói a nemes törekvéseknek. Én csak egyszerű, fekete betűkkel rovom ide Ladányi László, Sándor István, dr. Böszörményi Géza, Gyenesi Gyula, Fispán Mór, Bóka Zsigmond, Fuchs Samu neveit, de ezek a nevek kitörölhetetlen aranybetűkkel lesznek majd megörökítve a nemsokára felállítandó kecskeméti felsőkereskedelmi iskola évkönyveiben s mindannyiónk szívében, akik csak lelkesedni tudnak ily szép tervek diadalra juttatásáért. Ladányi László volt az, aki az újévi ajándékozások eltörlésének szükségességét legelőször hangoztatta s a mozgalmat megindította. A kezdeményezés dicsősége föltétlen az övé. Sándor István városi főjegyző pedig hihetetlen ambícióval és utánozhatatlan munkakedvvel fáradozott, hogy a Fűszerkereskedők Egyesületének kebelében eredményes, nagy mozgalom induljon meg a kecskeméti felsőkereskedelmi iskola létesítése érdekében. Az eddig elért eredmény legnagyobb részben az ő műve, Dr. Böszörményi Géza lelkes interpretátora lett a nemes ügynek, Gyenesi Gyula, Fispán Mór, Bóka Zsigmond, Fuchs Samu pedig, a nagyszámú aláírók élén, az anyagiak terén mozdították elő a felsőkerereskedelmi iskola ügyét. De egész névsort lehetne még összeírni, akik, mint a szép eszme megvalósításának harcosai, méltán megérdemelnék a legmesszebb menő elismerést. Mindössze három egyesületről kell még név szerint megemlékeznem. Ez a Fűszer- és Vegyeskereskedők Egyesülete, a Kereskedői Kaszinó és a Kereskedő Ifjak Egyesülete. Az első egyesület, mint városunk egyik legifjabb, de legmunkásabb egyesülete a szülő talaja a mozgalomnak. Francsek József tb. elnök, Nyirády László elnök, Szomor Sándor alelnök, ifj. Bencsik Antal titkár és Kocsis Gyula voltak azok, kik a mozgalom vezetését az egyesület kebelében magukra vállalták. Épen ennek az egyesületnek múlt vasárnap tartott gyűlése volt az igazi pontja az eddig is példátlanul ered- ményes mozgalomnak. Másfelől a Ke- reskedői Kaszinó, mint városunk tár-sas életének egyik alapvető tényezője, szintén csatlakozott a mozgalomhoz, ami nagy mértékben biztosítja a sikert. A Kereskedő Ifjak Egyesülete pedig, melynek egyik alelnöke épen Ladányi László, a mozgalom megindítója, máris felajánlotta a minap a javára rendezett szirti-előadás jövedelmének egy jelentős részét. Jó kezekben van tehát a kecskeméti felsőkereskedelmi iskola ügye. Sőt az anyagi alap is gyorsan növekszik, mert hiszen csak a Fűszer- és Vegyeskereskedők Egyesületének vasárnapi gyűlésén mintegy 2000 koronnát írtak alá a megjelent kereskedők újévi ajándék-megváltás cíén. Minden szónál ékessebben beszél a tett. Járuljon tehát mindenki hozzá a nemes cél megvalósításához, hogy minél előbb megnyíljék a kecskeméti felsőkereskedelmi iskola, annál is inkább, mert ez nemcsak a kereskedők érdeke, hanem érdekében áll ez Kecskemét város minden egyes polgárának, ha szívén viseli városa jövőjét, haladását. S várjon van-e városunkban, aki nem így gondolkodnék?! Az elvetett magok közül némelyik jó termőföldre esik, a másik rossz talajra hull s terem némelyik hatvanannyit, a másik pedig harmincannyit, némelyik pedig ki se zöldül. De a kecskeméti felsőkereskedelmi iskola eszméjének magva jó termőtalajra tajtást s hoz bőséges termést: a haladásnak, gazdagodásnak, művelődésnek is fejlődésnek drága gyümölcseit. Adja Isten, hogy úgy legyen! Váry István. Törüljük el a vizsgákat. Kövessük Nagyvárad példáját. Májusban és júniusban, mikor az iskolákban közelednek a vizsgák, sociológusuk, pedagógusuk és a szegény szülők egyaránt irkálnak az évzáró vizsgák ellen, mint egy ember állnak csatasorba ellenük, követelve azok eltörlését. Régi már ez a mozgalom, de ez ideig bizony vajmi kevés eredménynyel járt. Legfelebb azt az eredményt érte el és azt tudja eredményként felmutatni, hogy azon intéz szerveit, melyekhez ez igen fontos kérdés el-bírálása és eldöntése tartozik, belát- ják már, hogy a vizsgaellenzőknek igazuk van. Minden tanár, vagy jobban mondva minden valamire való pedagógus határozottan a vizsgák ellett nyilatkozik. Tudják nagyon jól, hogy a vizsga a rész, a hanyag tanulón úgyse segíthet és legfeljebb arra való hogy a szorgalmasabb tanulóknak elrontsa, vagy legalább is kisebbítse egész évi munkálkodásával jól kiérdemelt jutalmát. Minden tanuló lázasan készül a vizsgákra. Még a hanyag és rossz diákon is erőt vesz valami hatalom, mely őt a tanulásra ösztökéli. Sok a munka. Néhány nap alatt kell átnézni azt a rengeteg anyagot, amit évközben tanultak. És a jó tanulóra mit hozhat ez az őrült készülés? Azt, hogy épen olyan részből kérdezik amit régebben tanultak és így kevésbé is tudja és rosszul felel a vizsgán Fuccs a jó kalkulusnak, mert nem tudott felelni a vizsgán. És képesek lejebb szállítani egy fokkal a kalkulust, amit egész évi munkálkodásával olyan jól kiérdemelt, mert rosszul felelt a vizsgán. A hanyag tanulón se segít a vizsga. Nagyon könnyen meglehet ugyan, hogy jól sikerül felelni a vizsgán. De mit ér el vele? Abszolúte semmit, mert azért ugyan át nem engedik, mert a vizsgán tudott valamit! Mire való hát a vizsga? Kielégítő feleletet nem igen kapunk rá. De még inkább ellene vannak a vizsgáknak a szülők. Hogyne, hiszen csak csak ők látják a rettenetes idegölő munkát, amit vizsgák előtt gyermekeik végeznek. Hajnaltól késő estig a könyv mellett ülnek és meggörnyedve szedik magukba a tudományt. Nem törődve egészségükkel, dolgoznak napról-napra és sohase kapják meg érte azt a jutalmat, amit joggal megérdemelnének. De nem csak a pedagógusok és és szülők, hanem maga a társadalom is fölemelte már tiltakozó szavát a vizsgák ellen. Tudatára lett a társadalomnak is, hogy a vizsga milyen haszontalan és lelketlen kínzás, melyre már hetekkel előbb készülnek a növendékek éjjel nappal állandó izgalmak között és ez óriási izgalmaknak a vége vagy a szervezet lassanként megölése, vagy nagyon sok esetben az önkénytes halál. A statisztika kérlelhetetlen szigorúsági számokkal igazolja, hogy azon időszakban, melyben a vizsgák tartatnak, az öngyilkosságok száma 40—50 százalékkal is emelkedik. Nem tűrheti hát a társadalom, hogy olyan intézmény kedvéért, melyből semmihasznot nem lát, tagjainak egy részét részben, vagy egészben feláldozza. Mindenki a vizsgák eltörlése mellett foglalt állást, és ez ideig még Kecskemét 12. szám.