Kecskemét, 1920. január-június (48. évfolyam, 1-25. szám)

1920-03-28 / 14. szám

Kecskemét, 1920. 48-ik évfolyam. 14-ik szám „ Vasárnap, március 28. Egy példány ára 80 fillér. KECSKEMÉT Szerkesztőség és kiadóhivatal: V. Kunicz-körut 3. I Felelős szerkesztő és lapkiadótulajdonos: . ^ '' a- is w Ide címrendü minden küldemény. Egy évre 60 K. Félévre 30 K. Negyedévre 15 K.ft jLjLfLedések felvétele mérsékelt árak szerint. Eötvös Nagy Imre: Egy szám ára : 80 fillér. ___________Politikai és vegyestartalmú hetilap. Megjelenik minden vasárnap.__________ Szomorú kilátások. Az a kép amit a nemzetgyűlés mutat az országnak azóta, hogy a Simonyi Semadám-kormány bemutatkozott, olyan sajnálatos és elszomorító amihez hasonlatosat a magyar parlamenti élet még nem produkált. Politikai pártok tagjai és pártfrakciók, akik közös programoi alapján közös és azonos célok megvalósítására tömörültek, lázadásban törnek ki saját pártjuk, szövetségeseik, fegyvertársaik és saját vezéreik ellen. Amit ez a nemzetgyűlés produkál most, az nem egyébb mint botrányhajhászat és a parlamenti színvonalról mélyen lesiklott veszekedés. Közönséges kofa nyelveléssel rohannak a képviselők egymásra, amit ellenségeink sikeresen használhatnak ki ellenünk ott, ahol a különböző kis nemzetek kultúrfokát mérlegelik. A különféle jelszavak alatt létrejött és később egymással szövetségre lépett keresztény pártok most már nemcsak a zsidót szidják és szítják az azok iránti gyűlöletet, hanem egymást is ócsárolják, gyanúsítják és becsmérelik, ami bizony nemcsak hogy nem emeli a magyar törvényhozó testület presztízsét, hanem azt mélyen aláása és lealacsonyítja. Ezek az állapotok már a miniszterelnököt is annyira elkedvetlenítették, hogy komolyan foglalkozik a lemondás gondolatával. Most már ezen események után világos, hogy Huszár Károly, az előbbi koncentrációs kabinet feje, azért nem vállalkozott az új kormányelnökségre, noha elsősorban őt hívta föl erre a kormányzó, mert az ő éles szeme meglátta, hogy a széthúzó, a kellő gyakorlati tudással és törvényhozói képességgel alig rendelező többségi pártokkal, tartósan és sikeresen együttműködni lehetetlen. Az események ezt a feltevést csakhamar igazolták. Hiszen Huszár Károlyt az ő volt minisztertársai olyan bárdolatlan modorban támadták, ami a keresztény egyesülés pártjában nemcsak meglepetést és zavart keltett, hanem olyan felfordulást okozott, ami a pártnak töredékekre való szétrobbantását vonja maga után. Mostazután már úgy áll a helyzet, hogy a kormányt minden valószínűség szerint a kisgazda és földműves párt veszi át s igy ismét élülről kezdődik majdjegy hetekig tartó, időrabló válság, azután pedig az ellenzékbe menő friedrich-féle frakció támadó hadjárata a kisgazdákból alakuló kormány és a kormányzó kisgazda párt ellen; s az alkotó munka helyett szomorúan gyönyörködhetünk a gyűlölködő testvérek csúnya és céltalan tusájában, aminek ez a szegény, jobbsorsra érdemes ország issza meg a levét! Hát ezek bizony nagyon szomorú kilátások ! Színésznyomon. Lapunk egyik barátjától kaptuk ezt a cikket, mely sok megértéssel s jóakarattal foglalkozik színészeink anyagi helyzetével. A cikkben foglalt tervet mi is a legőszintébben ajánljuk Mariházy direktor úr figyelmébe : nem lehetne e azt megvalósítani, mikor már újabban Budapesten is van rá precedens. • Színésznyomor.... Mert hát ilyen is van. Az újságok révén megdöbbentő adatok tárulnak elénk a tisztviselők szomorú sorsánál, de főleg a főváros irtózatos nyomoránál, mely erkölcsi züllésbe sodorja a legtisztességesebb polgárcsaládokat is... * Nyomorúság, lerongyolódottság, züllés a társadalom minden rétegében, csupán néhány kiváltságos, lelkiismeretlen kufár, láncos, termelő, börziáner és keleti kényelemben berendezett lakásában, asztalánál — ellenben milliók éheznek, fáznak, mezítelenkednek........ És ennek a világra terjedő nyomorúságnak megvannak a maga specialitásai. Vannak foglalkozások, melyek a derűt, jókedvet, ízlést, művészetet hivatják istápolni és teszik is ezt minden poklokon keresztül, ha kell korgó gyomorral is. A színház az a csarnok, mely a gondtól és kétségbeeséstől megnehezült napjainkat néhány gondtalan órára elfeledteti. A színészek azok, kik elvonják tőlünk a múlt árnyékát, a jelen gyötrelmeit és a jövő sötétségét és mosolyt, hangos kacajt varázsolnak örökös panaszhoz szokott ajkainkra... És midőn felfrissülve, az élet küzdelmeire új erővel telítve elhagyjuk a színházat, nem is gondolunk arra, hogy azok, akik velünk mindezt a csodát tették, menynyivel nehezebb körülmények között élnek, mint mi, mennyivel nagyobb nyomorban vannak a legszánandóbb köztisztviselőnél is. Elmondhatjuk, hogy az ő nyomoruk — cifranyomorúság. Fényt, pompát, megelégedettséget, gazdagságot varázsolnak szemeink elé s ha elgondoljuk, hogy mindezt sokszor nélkülözve, de törhetetlen ambícióval és erős lélekkel, páratlan jókedvvel cselekszik, ez több a soknál. Nem vagyok hivatott arra, hogy tollammal a színészek pártfogójaként lépjek fel, de nagyon szeretnék hozzájárulni a színészek sorsának javításához — ha csak egy ötlettel is. Jelen írásom is egy ötletből indult ki, a régmúlt idők emlékeinek felelevenítéséből. Hja, ez ma már nincs máskép. Egyébb rágnivaló hijján rágódunk a régmúlt idők emlékein. Egy ilyen mélabús emlékektől átszellemült társaságban hallottam a következő kis történetet: ¡ ?_ ... Talán 30 esztendeje is van már, hogy ......-én kisdiák voltam s mint ilyen gyakran, sőt talán a megengedettnél is gyakrabban kerülgettem a múzsák felszentelt csarnokát, mely, hol egy nagy, fából takolt nyári színház" volt, Kölni pidig a város piacterén felállított sátorbódé. Ez utóbbinak jobban örvendtünk, mert, ha a ponyvák alatt nem mindig sikerült is bebújnunk, a piacteret környékező fák és a házak padlásablakai elég jó páholynak bizonyultak. Szó, ami szó. Ilyen »potyajegyes*, sőt még a potyajegyet is »megvető* társaság elég szép számmal gyűlt minden előadásra, de annál kevesebben tolongtak a pénztárnál. Szegény színészek ! Háború sem kellett nekik s mégis tudták, mi az a nyomor. Csak ők tudták igazán. A 2 krajcáros krumpli, 1 krajcáros kifli, 4-6 krajcáros kenyérárak mellett, a régi „boldog idők“-ben a szó szoros értelmében koplaltak nap-nap után. Nos és egyszer a társulat derék igazgatója gondolt merészet és nagyot. Hatalmas plakátok jelentek meg egy reggel a házak szegletein, melyek a »Falurosszát” hirdették aznap estére. De nem ez volt a szenzáció, hanem a helyárak. Páholy személyenként fél kg. zsir (abban az időben 25-30 krajcár érték), támlásszék 1 kg. hu, vagy egy pár csirke (50- 60 krajcár), zártszék egynegyed kg. füstölt szalonna vagy hús (20-25 krajcár),’ körszék 1 kg. liszt (78 krajcár), karzati ülőhely 5 kg. burgonya (10 krajcár), állóhely 2 tojás (2-3 krajcár), diákjegy egy fej vereshagyma (ez került legolcsóbba, mert ez minden kertben termett s a diáknak könnyű volt ,úgy is* hozzájutni) és igy tovább. No, erre már megmozdult mindenki. A színházi pénztár, mely már kora délután megnyílt, a hirdetett előadás összes jegyeit egy-kettőreeladta*. Olyan tolongás volt a pénztárnál, hogy olyanra a legöregebb apaszinész sem emlékezett s a vége az lett, hogy a legtöbb jelentkező csak másnapra, sőt csak harmadnapra kapott helyet. A többit el lehet képzelni. A szegény, sokat koplalt színészek dúsan terített asztalok mellett ünnepelték ötletes igazgatójukat. Uram ! Kedves Mariházy Uram ! Nem lehetne ilyes módon a társulat derék tagjait egy kis húsvéti élelemhez juttatni? A mai zsir zsuros időben talán nem is olyan megvetendő dolog volna ezt az eszmét megvalósítani s hiszem, hogy a jó eredmény — tekintve a kecskeméti hálás és műpártoló közönséget — nem is maradna el. « Boa. ] Az olaszok Magyarország mellett. Az utóbbi napokban külömböző forrásokból olyan szomorú hírek terjedtek el, hogy a békekonferencia ridegen napirendre tért a magyar békedelegáció javaslatai felett és azokat elutasította azzal az indokolással, hogy a már megállapított feltételeken semmit sem változtat, különösen nem a már kicirkalmazott országhatárokon. Ezekre a rossz hírekre most rácáfolnak az angol és amerikai jól értesült világlapok, amelyek határozottan állítják, hogy a szövetséges hatalmak nemcsak nem döntöttekk még a terület kérdésében, de még csak elvi megállapodásra sem jutottak. Az olasz delegátusok pedig határozottan az olasz miniszterelnök áláspontját fogadták el, és követelik a magyar határok reviziójats sőt Asquit állást is foglalt az egész magyar békeszerződés revíziója mellett. Amerika jóindulata pedig mind erősebben fordul Magyarország felé és igy még nincs okunk lemmondani a reményről, hogy delegátusainknak sikerül valamelyes előnyt kicsikarni a nemzet számára.