Kecskemét, 1920. január-június (48. évfolyam, 1-25. szám)
1920-05-30 / 23. szám
ipponyi Albert beszámolója. A nemzetgyűlés május 27-én tartott ülésén jelentette be gróf Teleki Pál külügyminiszter, hogy a kormány a békeszerződést, a kényszerítő okok hiatása alatt aláírja és erről, válaszjegyzékében már értesítette, is a hatalmak tanácsát. A békedelegáció elnöke gróf Apponyi Albert emelkedett ezután szólásra és siri csendben, az egész ház osztatlan figyelme mellett, lélekemelő és magasztos hangulatban, ismert ékesszólásával a következő beszámoló beszédet mondotta : Tisztelt nemzetgyűlés ! Azért kértem fügedélyt a felszólalásra, mert a békedelegáció elnöke voltam. (Éljenzés az egész százban. Mindenki, tapsol, kivéve Friedrich Istvánt és híveit.) És ebben a minőségemben inkább kötelességemnek, mint jogomnak tartom azt, hogy számot adjak eljárásunkról. Amint t. barátom, a külügyminiszter úr isiondola, a békedelegáció működéséről és eljárása történetéről jelentés fog a tisztelt Ház elé kerülni és akkor lesz a nemzetgyűlés abban a helyzetben, hogy ítéletet mondjon a felett, várjon hűségesen jártunk-e el abban a megbízásban, amelyet az ország bizalma ruházott reánk. Annyit már most is megjegyezhetek, hogy a sikertelenséget én az első pillanatban láttam és így az eredmény engem nem lepett meg. Ez a reánk kényszerített békeszerződés összes igazságtalanságaival, lehetetlenségeivel, Magyarországgal és a népjoggal való soorlatlanságaival senkit mélyebben és nagyobb keserűséggel nem tölt el, mint azokat, akiknek heteken át volt az a feladatuk, hogy a békeszerződésen változásokat eszközöltessenek. A közérzületnek nincs az a tényezője, amelyben nagyobb fájdalmat válthatna ki a békeszerződés, mint a békedelegáció tagjaiban. A békedelegáció nem tartotta hatáskörébe tartozónak, hogy az aláírás, vagy alá nem írás kérdésében a nemzetet kötelezze. Azt csak tudnunk kellett, hogy a helyzettel ránk háruló nyomás és a nagyhatalmak változó hangulatának szimptómái következtében ezt a békeszerződést alá kell írnunk. Ée ez a határozat nem a békedelegáció hatáskörébe tartozik, hanem azokéba, akik végső soron felelősséggel tartoznak a nemzetnek Mi nem tartottuk feljogosítottnak fágunkat arra, hogy az elutasítás, vagy aláírás kérdésében végleg határozzunk. De fűzem azt a kötelességemet, hogy a kormány elhatározásához hozzászóljak, mert a korány elhatározásához hozzájárult az én jellentésem és kötelességem azt kijelenteni, hogy én a kormány ezen eljárását helyeslem és a vele járó erkölcsi felelősségben teljesen osztozom. Indokaim a következők: Az érzületnek leginkább megfelelt volna, ha a béke aláírását megtagadjuk, azonban a nemzetek fejlődő belátása és a belőle eredő rokoszenvum még nem olyan, hogy rideg magatartásunkat méltányolta volna, sőt ellenkezőleg, állíthatom, hogy inkább visszafejlődést idézett volna elő, ahol még pár héttel ezelőtt voltunk, amikor sem egy fénysugár, sem a rokonszenvnek egyetlen jele nem mutatkozott. A békeszerződés aláírása roppant kockája, a nemzet legfőbb kincseivel való vabank- játék volna, de jobbnak látszott a végzettel is szembeszállni, mint aláírásunkkal is szentesíteni ezt a szerződést, amely az ország területét megcsonkítja, a szerződést kísérő pétrévé a hatalmaknak azt a szándékát fejezi ki, hogy a szerződés igazságtalanságait majd bétős megegyezéssel igyekeznek jóvátenni. Ez az egyetlen vigasztaló momentum az egész békeszerződésben. Amikor párisi utamra mentem, úgy első ízben, mint másodszor is rideg józansággal jelentettem ki, hogy semmi reményt sem fűzök a békeszerződéshez, de azért kijelentettem azt is, hogy kétségbeesésre nincs ok. Nem látok feketén ma sem. A nagyhatalmak a kisérő iratban olyan reményeket nyújtanak, amint azokra a kormány válaszjegyzéke is igen helyesen rámutatott, hogy nem lehet helye kételynek, ha a nagyhatalmaknak ez a jóvátételi szándéka valóban fenn is áll. Kételynek csak ott van helye, hogy az ország meg tud-e birkózni azokkal a nehézségekkel, amelyek elé most állították. (Úgy van! Úgy van!) A sötét kétségbeeséssel szemben az egyetlen derűs, vigasztaló momentum, hogy olyan úton járunk, amely nem a lülyedés felé, hanem a felemelkedés felé vezet. Megmondom egész világosan, hogy egyénileg mért nézem bizakodó hangulatban a helyzetet Nem elbizakodottan, nem biztosan, hanem bizakodóan. A békeszerződés a bosszú mentalitásának megrögzítése. Megrögzítése egy olyan mentalitásnak, amely ma már nincs, amely fő szempontjában Magyarország meggyöngítését tűzte ki célul maga elé. Ez a megrögzítés olyan időben történt, amidőn Magyarország egyáltalában nem hallathatta szavát. Ez a megrögzítés nem felel már meg a mai mentalitásnak és a mentalitás megváltozásának alapja nem érzelmi momentum, nem valami hirtelenül egyszerre felébredt rokonszenv, hanem egyszerűen a jobb politikai belátás, az az észlelés, hogy Kelet- Európa rendjének leghatásosabb biztosítéka egy belül konszolidált, kifelé akcióképes Magyarország. (Zajos helyeslés minden oldalról.) Amitől kezdetben féltek, abban ma már felismerik az európai érdeket. (Úgy van!) Ismétlem, hogy kifelé való érvényesülésünknek, Magyarország hatalmi állása megszerzésének első, második, harmadik és utolsó feltétele a belső konszolidáció. (Zajos taps.) E nélkül elvesztettünk mindent. Ma úgy áll a dolog, hogy körül vagyunk véve szomszédoktól, akikre semmit mondani nem akarok, de akiknek belső megszilárdulása, nyugvópontra jutása mostani összeállításukban teljesen lehetetlen. Földrajzi egység nélkül, természetes gazdasági összefüggés nélkül, kultúrfölény nélkül, homogén erők nélkül modern államot fentartani nem lehet. Ha ezzel szemben Magyarország itt áll, mint a belső rendnek, mint a nemzeti szolidaritásnak, mint a valamennyiünket egyesítő közös hazaszeretetnek az országa, akkor megnyertük a partit, különben elvesztettük. A nekünk kedvező mentalitás nem hangulat, hanem politikai meggyőződés eredménye s hiszem, hogy ez a mentalitás egyre mélyebben fog hatolni a nagyhatalmak lelkébe. A békeszerződés súlyát — merem mondani — a nemzetgyűlés tagjai közül senki sem érezte annyira, mint a békedelegáció tagja, akik valóságos internáltságban éltek Páris környékén. Egyetlen egy cáfolatot sem helyezhettünk el a sajtóban, amikor rólunk a legképtelenebb rágalmakat terjesztették. Rendelkeztünk a legjobb fegyverek egész arzenáljával és sem a kormánnyal, sem a közös véleménnyel nem tudtunk érintkezésbe lépni. Az aláírásnak meglesz az az előnye is, hogy összeköttetésbe léphetünk az idegen kormányokkal, az idegen közönséggel és zavartalanul folytathatjuk propaganda munkánkat, s akikre egy pillanatig sem szűnök meg gondolni, hozzájárulhatunk elszakadt testvéreinkk helyzetének megkönnyítéséhez. Íme, tisztelt nemzetgyűlés, beszámoltam azokkal az indokokkal, amelyek engem arra bírtak, hogy a békeszerződés aláírását tanácsoljam a kormánynak. A helyzet iszonyú presziója folytán nem maradt más hátra, s nekem ezt a tanácsot kellett adnom. Azokban az órákban, amelyeket neuilli elzártságunk szabadon hagyott, foglalkoztam Széchenyi István egy általam nem ismert életrajzával és mondhatom szomorú benyomást tett Magyarország ébredő, fejlődő korszaka e nagy alakjának élete ama rettenetes benyomások között. Mindig csak arra gondoltam, várjon Széchenyi mondaná-e most is, túl sokat idézett halhatatlan mondását, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz“. Nos, meg vagyok győződve róla, megismételné ezt a mondását ma is, de hozzátenné: Rajtatok áll! (Hosszantartó viharos taps a Ház minden oldalon.) * Tehát értsük meg jól, értse meg az egész ország, értsék meg a különféle egyesületek, csoportok, különítmények és magánvállalkozók, hogy Magyarország hatalmi állása megszerzésének első, második, harmadik és utolsó feltétele a belső konszolidáció. Ha Magyarország, itt áll, mint a belső rendnek, mint a nemzeti szolidaritásnak, mint a valamennyiünket egyesítő közös hazaszeretetnek az országa, akkor megnyertük a partit, különben elvesztettük ! Tehát konszolidálódnia kell az egész országnak. Dolgozni, dolgozni és folytonosan, engedetlenül dolgoznia kell mindenkinek azon a területen, ahová a sorsa rendelte. Ez az első és legfontosabb feladat a konszolidáció nogy munkájában. Azután legyen rend, békesség,jog és törvény tisztelet. Álljon helyre a személy- és vagyonbiztonság, hogy lássa és tudja meg a ránk figyelő műveit világ is, alantas színvonalon álló és a testünkön élősködő ellenségeink is, hogy ez a nemzet tisztességgel, becsülettel élni kiván, élni óhajt, élni akar és ha megfogadjuk Apponyi intelmét és bölcs útmutatását: élni is fogunk időtlen időkig és kiérdemeljük a művelt világ kultúr népeinek szeretetét, tiszteletét és nagyrabecsülését! Tehát előre a nemzetet újjáteremtő nagy munkára és világítsa be utunkat a haza, az Isten és az emberszeretet világossága, amely eggyé olvadva sugárzik magyar és testvér szi- I vünkből. E§? péidimis én korom«. frotskoimier, 118.2€. 48-ik évfolyam. 23-ik szám VMáimnap, nMpje 36. KECSKEMET Politikai és vegyestartalmú hetilap. — Megjelenik minden vasárnap._________ Felelős szerkesztő és lapkiadótulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: V. Kurucz-körút 3. Ide címzendő minden küldemény, hirdetések felvétele mérsékelt árak szerint. Eötvös Nagy Imre: A lap előfizetéseéra: Egy évre 60 K. Félévre 30 K. Negyedévre 15 K. Egy szám ára: 1 katona.