Alföldi Hiradó, 1908. november (1. évfolyam, 81-105. szám)

1908-11-01 / 81. szám

, hogy az állást, milyet majd künn az életben, a társadalom keretében hivatva lesz elfoglalni, méltóan be is tölthesse. Ebben összpontosul a szülők és az iskola közös célja elméletben. Az elmélet azonban nem elég az üdvösségre, ennek mindig összhangban kell lennie a gyakorlati eljárással. Kérdés már most, várjon: ez a gyakorlati eljárás megfelel-e mindennek? Mily eredményre jutunk, ha az iskola életét a közös célra való törekvéssel egybe hasonlítjuk?! Nem akarunk rá egyszerre felelni, ha nem vonjuk le az előzményekből a következményeket. Kezdjük mindjárt az első lépésnél, vagyis a beiratásnál. Mindjárt itt szomorú tapasztalatra jutunk, amennyiben meggyőződtünk a roppant közönyről, melylyel nagyon sok szülő saját gyermeke iránt viseltetik,­­ úgy, hogy a minisztérium a középiskolai rendtartásban hivatva érezte magát a következőket kimondani: „Minden tanuló első felvételére atyja vagy gyámja, illetőleg azok vala­mely külön megbízottja kíséretében tar­tozik az igazgatóságnál jelentkezni.“ No ehhez már nem kell kommen­tár. Ez a pár sor érthetőbben beszél, mintha köteteket írnánk össze. Szomorú jele ez az annyiszor han­goztatott civilizációnak, mikor még azt is úgy szólva, meg kell parancsolni a „jó gondos“ szülőknek, hogy gyerme­keiket ne bocsássák el, mint a gazdát­lan jószágot, hanem maguk vezessék a beiratáshoz. telve elmondja nyugvó kedveseiért az imádsá­got. Requim aeternam doma eis Domine ! Keressétek fel kegyelettel és megemléke­zéssel drága halottaitok sírját, ejtsetek felet­tük egy könnyet, mondjatok el a sir felett egy buzgó imát, hogy a szeretet és áhitat ölelkezve repüljön Isten trónjához. Boldogok a kik megvigasztaltatnak ! A könny és az ima megkönnyíti fájdalmainkat. Ily nagy nap fájdalmának hatása meg­szoktatja velünk a temetőt, mely elvégre leg­utolsó menedéke küzdelmes életünknek. A halál az egyenlőség eszméjének igazi megvalósítója, itt mutatja be, mennyire ke­véssé indokolt az emberek nagyzása, feltűnés utáni vágya, nyugtalan ki nem elégíthető hi­úsága és büszkesége, egy lehelet tőle s az em­ber életének fáklyája kialszik s halandó része a föld alá rejtetik. A temető mindent eltemet! Akik dicső tetteikkel történeti névre tettek szert, akik tudományuk világával ragyogták be a földtekét, akik magas állásukban nemzetek, sőt a világ sorsának voltak intézői, vagy akik csendes kis körükben teljesíték kötelmeiket, a­kik zajtalan munkával mozdították elő a köz­jót — egy sorsban részesültek e földön, egyen­lőkké tette őket a halál; ott nyugosznak, ott porlanak egymás mellett a hantok alatt. De él ez elszomorító képpel. Ti mindnyájan, kiket a halál elsöpört, le­gyen veletek béke és lengjen áldás hamvaitok felett. Requiescant in pace! ALFÖLDI HÍRADÓ. (81. sz.) 1908. november 1. Mit akarnak a szerbek? A fegyverkiviteli tilalom csütörtökön meg­jelent. Ez, valamint az a beszélgetés, amelyet Aehrenthal külügyminiszter a függetlenségi pártkörben Bálla újvidéki főispánnal folyta­tott s amelyből minden tartózkodás mellett is egy s más kiszivárgott, megerősíti azt, hogy a szerbek folytonos tüntetése nem olyan ártatlan dolog. Más, magas hivatalos személyiségek nyi­latkozatából is kitűnik, hogy a külügyi és had­ügyi kormány szükségesnek tartja bizonyos intézkedések megtételét, amelyek már­is fog­lalkoztatják a magyar kormányt és a Szerbiával szomszédos közigazgatási hatóságokat. Hogy Szerbia konokul folytatja jogtalan követelőzését, az mindenesetre szükségessé te­szi, hogy megtegyük az előkészületeket a netán bekövetkező bajok elhárítására. Mert ne kerteljünk, hanem mondjuk ki, hogy Szerbia egyes vezető emberei olyan ala­kok, akik oktalan, előreláthatólag a nép rom­lását előidéző háborúra tüzelik a szerencsétlen, műveletlen népet, emelett folyton a leggyalá­zatosabb sérelmeket koholják, miniszterelnökü­ket vigéontra küldik Európába, ahol az első hideg fogadtatást Berlinben tapasztalhatta. Az olyan vezető körök lojalitásában nem bízhatunk s mivel látjuk, hogy minden jó tanács ellenére is folytatják a harcra szitást, készen kell len­nünk arra, hogy rabló módjára csakugyan be­törnek Boszniába. Az ottani desperációk száma, tekintve ennek a teljesen megbízhatatlan elem­nek vak elbizakodottságát, elég nagy arra, hogy jelenlegi haderőnket Boszniában kelle­metlen helyzetbe hozza. A betörőkre nézve vereséggel végződnék, az igaz, de mire való volna könnyen hivőségből csak egyetlen kato­nánk vérét is hiába ontatni ? Föl kellene hát lépni most teljes erővel, hogy az a szájhős banda jó ütést kapjon eleve szószátyár szájára. A szerbek folytonosan törik a borsot or­runk alá. Csak úgy, mint Brankovics idejében, amikor eladták magukat a töröknek, most is önnön érdekük ellen ránk vicsoriztatja fogukat fékezhetetlen ostoba szenvedélyük és csúnya kapzsiságuk. Nem bánják a verést sem, mert valahányszor elnásságolták őket, Európának orosz láncon vezetett diplomatamajmai egy darab török földet dugtak a szájukba. Ez a korszak azonban remélhetőleg elmúlt, mert ma nem az a mumus többé Oroszország, aki­nek arcfintorgatásától megijednének. Ideje lenne tehát végre visszaszorítani azt a fészke­­lődő, szájaskodó hadat a maga territóriumába, mely Európa esztelen kegyelméből még min­dig nagyobb, mint amennyi jogszerűen meg­illetné. Ha 1885-ben nem lép közbe Ausztria- Magyarország, Battenberg Sándor Belgrádig porolta volna hátukat Ugyanazt a házat, amelyet már kiporolt Abdul Kerim is. Hősiességük csak szájukban van. Akkor elbánhattak a törökkel, amikor azt minden ol­dalról kikezdték az északi kolosszus védelme alatt, de még a mindenfelől szorongatott török is rájuk vert az orosz-török háború előtt és alatt. De azért mégis kaptak koncot. S azt hi­szik, most is úgy lesz. Ebből a föllengzésből ki kell gyógyítani őket! Ne­hogy kedvük legyen betörni abba a határba, amely sohasem volt az övék s betör­jék azonnal a fejüket. * Puskapor szaggal van tele a levegő. A gyengébb idegzetűek már látni vélik a végte­len hosszú oszlopokat, amelyek félelmetes ha­tározottsággal és komolysággal kígyóznak vé­gig a poros országutakon, csilingelő banda­szóval, a forrongó Szerbia szívébe. A komoly lapok nem győzik cáfolgatni a rémhíreket, a közönség annyira fél a háború­tól, hogy szinte várja. A háború! Tegnap még nyugodt, fölényes mosolylyal olvastuk az ősök dicső véres küzdelmeit és a pamlagra hevered­­ve, talán még lelkesedtünk is értük. De ma? Amikor egy-egy kipattanó szikra lángra lobbanthatja a pislogó zsarátnokot és európai háborút idézhet föl? Ma már nem lelkesül a nyájas olvasó, hanem lélegzetét visz­­szafojtva lesi, az események folyását. Irtózatos is a háború! — véli a publikum. Megnyugtatjuk a közönséget és megpró­báljuk vázlatosan lefesteni, hogy milyen is az ország mozgósítás idején ? Egész eltérő ez a kép attól, amit a laikus felizgatott fantáziájával elképzel. A háború ugyanis csak a megrögzött civilekre rendkívüli állapot, míg a hadsereg éppen arra van szánva, hogy háborút viseljen és hogy úgy mondjuk, nálla éppen a békeállapot rendkívüli. Hiszen az egész kiképzés a békében nem más, mint előkészület a háborúra. Ahogy meg jön a mozgósítási rendelet, bizony három nap múlva útrakel az ezred és úgy elhagyja a gar­­nizont, mint ahogy más állomásra helyezték volna. A mozgósításra minden évben előkészül­nek, akár van háborúra kilátás, akár nincs. Körülbelül január havában, (ha szükséges még előbb is) megkapja minden ezred a maga moz­gósítási tervét. A magyar ezredekre vonatkozólag három mozgósítási tervet adnak évente ki. És pedig hadinyelven szólva „Mobilishrungsplan 1., B., R.“ címmel. Mindháromnak tartalma szigorú katonai titok, mindazonáltal megtartva a titok­tartás kötelezettségét nagy vonásokkal vázoljuk a következőkben: Az „I“-vel jelölt mozgósítási terv Itáliára vonatkozik, megkapják elsősorban a tiroli és stájer ezredek. Az „B„- szignumú terv Orosz­ország (Russie) és a „B“ a Balkáni államok ellen irányul. Most csak a „B­“ mozgósítási terv ér­dekel bennünket. Ez a terv a déli hadtestek számára készült elsősorban és pedig a hor­vátországi, temesvári és az erdélyi hadtestek ezredeire. Mozgósítás kétféle van, általános és rész­leges. Általános mozgósítás: az veszedelmes. Akkor falragaszokon, hirdetményeken hívják fel mindazt, akinek némi köze van a had­sereghez, hogy három nap alatt törik-szakad jelentkezzék a legközelebbi katonai parancs­nokságnál. A részleges mozgósítás esetén a tartalé­kosokat, póttartalékosokat és szabadságoltakat hívják be névre szóló behívóval. Ezek közül is az újoncok itthon maradnak, míg a póttartalé­kosok egy része sem megy háborúba, ezekből tartják fenn a helyőrségi létszámot. Tekintve tehát, hogy az egész Szerbia hadereje alig 200.000 ember, két hadtest bőven elég az egész forrongás elnyomására. Általános mozgósításról tehát szó sem lehet. Érdekes legfeljebb csak az, hogy milyen sorrendben hajtják végre a bemasírozást. Ez teljesen a mindenkori hadvezér dolga, azonban már jó előre el van készítve egy úgynevezett „Aufmarschraum“, amely pontosan közölve van az illető mozgósítási tervekben. Szerbia felé nagyon egyszerű a bemar­­solás a Tisza medrében, a hadihajókkal jó előre megszállott Belgrádon át délfelé előre,­­ ameddig csak lehet. Itthon tehát a civilek életében a mozgó­sítás alig jelentene valami változást. Éppen úgy, mint Oroszországban a hónapokon át tar­tó háborút végre is megszokta a nép, a kávé­házak törzsközönsége is lassanként oly izga­lommal olvasná a lapokból a hadi tudósítást, mint egy közönséges szenzációs riportot. m l r m I I ^ E különlegességek rendkívüli nagy választékban kaphatók [jjj 10 ÉE? 5ZinnaZI CUKOrka EGRY P. Fill­op csokoládé és cukorka különlegességek — — gyári raktárában KECSKEMÉT, KOSSUTH-TÉR ......................—....... • — VIDÉKI MEGBÍZÁSOK PONTOSAN ESZKÖZÖLTETNEK. . . .

Next