Alföldi Hiradó, 1909. szeptember (2. évfolyam, 197-219. szám)

1909-09-01 / 197. szám

1909. szeptember 1. hagyta. A belügyminiszter döntése ellen Eör­­dögh dr. panasszal élt s azt a közgyűléshez, tehát illetéktelenhez nyújtotta be. A mai köz­gyűlés tehát úgy határozott, hogy a panaszt visszadják. Hanusz István, Pál Géza és Szabó József elhalálozása folytán megüresedett iskolaszéki tagsági helyek betöltését a jövő közgyűlésre halasztották. Bagi László h. polgármester adja elő ezután a város budapesti házának ügyét. El­mondja az eddigi vásárlási ajánlatok történetét, majd bejelenti, hogy a Katholikus főiskolai in­­ternátus 450000 koronát igér a házért s ötven­ezer korona bánatpénzt le is tett. A közgyűlés úgy határoz, hogy az ajánlatot elfogadja s a névszerinti szavazást a jövő közgyűlés napi­rendjére kitűzi. Az anyakönyvi tisztviselők részére a drá­gasági pótlékot, jóllehet azt a miniszter nem téríti meg, a pénzügyi bizottság javaslata alap­ján a tanács ellenére a második félévre is ki­adni rendeli a közgyűlés. A Magyar Földrajzi Társaság részére a következő 10 évre évi 600 korona segélyt sza­vaznak meg. Azután letárgyalták a földrészleten és üres telkek ügyeiről szóló javaslatokat s még­­ több kisebb ügy­et-tárgyalás-a mán a közgyűlés véget ért Uhius olcsó kenyérrel. Budapest külvárosaiban forradalom van.­­ Százakra menő tömegek ostromolják azokat a­­ kenyeres boltokat, amelyekben a hatósági ke­nyeret mérnék. Csak m­érnek, de n­e mesik, mert a külvárosodba nem jut az olcsó kenyér­­­­bőr. A fővárosi kenyérgyár 7000 kiló kenyeret­­ produkál naponkint s ebből alig jut valami az úgynevezett szegényeknek. A 7000 kiló olcsó kenyeret a belváros eszi meg, nem a rongyos kültelek, hanem a palotás, a selymes, a ke­­vély Budapest. — Az uraknál divatba jött az olcsó ke­nyér — ezt káron,kódja a kültelek népe, mi­közben le akarja szedni a lovakról a rendőrö­ket, akik kordont állnak a kenyeres boltok előtt, szakasztott úgy, mint a nagy Lancia for­radalom első napjaiban a versaillesi pékeket védelmez­ik. Pesten azonban igazi forradalom esetén se a rendőröknek esne bántódásuk, ha­nem a lovaknak. A kültelekiek azt is panaszol­ják, hogy ők lóhúst se kapnak a hatósági mészárszékeken. Abból is kinullázzák őket az urak. Kteszik előlük az olcsó húst és olcsó kenyeret egyformán. Ezek a panaszok pedig, nem mondjuk, hogy jogosultak, de mindenesetre igazak. A hatósági kenyérnek és még jobban a lóhúsnak főfogyasztója Pesten nem a rongyos szegény­ség, hanem a tisztességesen öltözött szegény­ség. Nem az az osztály, melynek hivatalosan szegényebb néposztály a titulája, hanem az, amelyet üriosztálynak szokás mondani. Ez így van, hivatalos jelentések szólnak róla, melye­ket minden hónapban megtalál a lapokban az, aki eféléket is szóban olvasni. A panaszok tehát igazak, de az nem­ je­lenti azt, hogy jogosak is. A lohnst azért mé­reti, a kenyérgyárat azért dolgoztatja a fővá­ros s a főváros példáját, akár akarja, akár nem, azért lesz kénytelen követni s többi vá­ros is, hogy a legcudarabb uzsorának, az elemi­­szerű sorának a letörésével segítsen a kirabolt, kizsarolt, száz kéztől megnyúzott szegénységen. A közszegénységen, amelynek osztályait talán fölösleges is volna definiálni, ha a fejlemények nem kényszerítenének rá. Melyik Magyarországon a legszegényebb néposztály? Nincs benne paradoxon, ha azt mondjuk rá, hogy: az uraké. Köznyelven így szokás nevezni a középosztály, a laternes­ek rendjét, azokat az embereket, akik az eszükkel, a fejükkel keresik a kenyerüket. Keresnék inkább, — mert nem túlságo­san találják. Ma olyan világot élünk, hogy a nyers fizikai munkának több becsülete, de bi­­zonyosan több anyagi értéke van, mint a tisz­tán szelleminek. A látszat talán mást mutat, — de abban az esetben igazán csak látszat az egész s ez a látszat nagyon hazudik. Országszerte nagy a panasz a drágaság miatt s a drágaság okozta nyomorúságok vol­­takép csak ennek az egy osztálynak a nyomo­rúságai. A házuzsorát, a kenyéruzsorát, a lak­­béruzsorát, a kofa-trösztöt, az élet természetes drágulását nem a gazdagok szenvedik meg, nem is a hivatásos szegények — sit venia verbo — hanem azok a szánalomra méltó közép­lények, akik az úgynevezett értelmi osztályhoz tartoznak. Az élet mindenkihez elég kegyetlen, de különösen azokhoz, akiket örökös hazugságra kényszerít Ha drágaság van, a gazdagok leg­­fölebb többet költenek fölös jövedelmükből, az igazi szegények, már 1. i. akik a látszat szerint azok, a drágaság arányában, sőt azon felül is fölemelik a fizikai munkájuk árát s összébb vonják az igényeiket. A középosztály azonban, a szellemi mun­kás nem sztrájkolhat, mert ostoba, vagy tiszte­letreméltó előítéleteknek a rabja. Az igényeit pedig kénytelen megtartani, mert azok nem az ő igényei, hanem a társadaloméi, az kénysze­ríti rá az intelligencia nyomorára a cifra taka­rót. S mert a társadalom többet kíván, mint amennyit az istenadta „társadalmi ember a­nyagi helyzete megenged, kezdődik a háztartási egyenlet őrült salto-mortalézása, a kétségbe­ejtő adósságnyargalás, mely csak a gazdasági összeomláshoz vezethet. Ez a legzsarnokabb adóztató szörnyeteg, az intelligencia, mert ez akkor is áldozatot kö­vetel, mikor készül, akkor is, mikor készen van s v­ére se ad egyebet elégedetlenségnél és az élet m­egutálásával. Ez az oka, hogy a vagyon­talan értelmiség tagjai, a lesek az ország lomha testében, fiatalon elégedetlenek és férfinak má­radtak, mert meggyötörte őket a múlt és két­ségbe esve nézik a kenyöretlen aggság tehetet­len napjait. Tizenhat esztendei iskolázás és tíz esztendei kenyérhajsza után ott vannak, hogy fizetésüket megeszi a lakbér, meg a piac. Éle­tük felét elvette az intelligencia megszerzése, másik felét megöli az intelligencia megtartása-­­­ért csinált adósság . . . Ugymi, a kültelki szegény emberek, akik­­ magatok is tudtok magatokon segíteni, kény-­­ szerű segítséget is tudtok kicsikarni azoktól,­­ akiknél a hata­om van : ne irigyeljétek emezek­től a gyámitaan es mindenkitöl elhagyott­ szegényektől, hogy egyszer jóllakatják a poron­tyaikat lóhussal es olcsó kenyérrel! ALFÖLDI HÍRADÓ Pocsék ur szerelme. — Regény sok fejezetben. — 1 lám . Én magam. L Pocsék uramnak nemcsak a neve volt Pocsék, hanem ő maga is pocsék volt. Így I pedig igazán azért kezdődik a regény, mert ez­­ tiszta igazság. Nem pedig azért, mimna pocsék-­­­­átékul akartunk venni űzni evvel a szóval. II. Most pedig minden átmenet nélkül Po­­csékné őnagyságának a bemutatása következik. Elvégre első és legkedvesebb kötelessége az olvasónak, hogy a hős után a hősnővel is meg- és be­ismerkedjék. Ezt hívják a dolgok egymásutánjának. III. Amilyen bizonyos, hogy a tavasz után jön a nyár-, vagy — hogy a szerző általános műveltségei a hasonlatok többendbeliségével is bizon­­­a, — dagály váltja fel az apályt, oly hol­ biztos, hogy ha Pocsékné júniusban még nem ak­art nyaralni, hát akkor júliusban okvetlenül valamelyik, egy akármelyik fürdő­helyre kívánt menni. IV. — Helyes. Menj! Mondta Pocsék, a férj, s elküldte az asszonyt Pöstyéribe Azért ide, mert tudta, hogy olyan férfiul, aki a csúz­­­sok és rheumások Mekkájában egészséges (papír) formáival meghódíthassa a nőt, még keresve sem talál Pocsékné. 2 V. Beleesett is e miatt Pocsékné a kétségbe. Ezt írta haza urának. Anzixon persze, mert elve volt, mindig anzixon írni. Ez az elv volt egyébként Pocsékné egyetlen elve. A többit felfüggesztette egy nyaralás évadán. VI. Pocsék, a pocsék persze buldog volt, hogy nincsen udvarlója a feleségének. — Egyetlen örömöm és szórakozásom — írta az asszony — Blicz úr. Biceg ,szegény. Mankók segítségével tud csak járni. Vele be­szélgetek néha. Csupa sajnálatból, csupa szá­nalomból. Majd megszakad a szívem, mikor látom, hogy milyen szerencsétlen ez a külön­ben szellemes és szép ember. VII. Pocsékné levelei valóságos balettinek voltak Blicz úr egészségi állapotáról. Amint növekedett a levelek száma, abban az arány­ban haladt az idő, s gyógyult Biccz úr. A ti­zedik levél már arról szólt, hogy a szegény beteg eldobta a mankót, a huszadik pedig arról, hogy már nem kell két be. Biccz úrnak, elég egy is. Lassan jár, de biztosan­ , Vili. Az események most már gyors egymás­utánban követik egymást. Pocsékné időközben beleszeretett Blicz urba, s úgy csapta be vele s annyiszor az urát, ahogy és ahányszor akarta. Hogy hasonlatokat is dolgozzunk: Mint ahogy még ajtót sohasem csaptak be . . . IX. Hirtelen megérkezett Pocsék ur és azt tette, amit Amerigo Vespucci s utána Kolum­bus­ felfedezett. Nem ugyan Amerikát, hanem a házasságtörést. Amelyről — éljen a hason­lat! — megint meg lehet itt írni, hogy diót úgy még sohasem törtek, mint ezt e házas­ságot. X. Ez­ a X. fejezet tulajdonkép nem is feje­­zet, hanem csak méla akkord. Pocsék ugyanis elvált az asszonytól. XI. Ám Pocsékné jól járt. Elvette feleségül Blicz. Tabló, sőt: tableaux. Ezzel aztán vége is van ennek a legénynek. Bognár J. női kézimunka áruháza ipartslipe, előnyrudája és kapisnyaföstÉszBíB Kecskeméten, Két templom­ köz­t, ahol a legmesszebbmenő ízlésnek megfelelő kézimun­kákat és a hozzá szükséges anyagot a legjutányosabb árban lehet besze­rezni. — Tisztelettel BOGNÁR J. N A PI H I R E K. — Tanárválasztás, tegnap Kiskunfélegy­házán, a város rendkívüli közgyűlésén történt tanárválasztás alkalmával Sántha György oki. tanárt, városunk tehetséges szülöttét és Farkas Ferencet választották meg helyettes tanárnak, a félegyházi gimnáziumhoz. — Willanc! cirkusz Kecskeméten. Magyar­­ország legnagyobb és lekiválóbb cirkusza, mely a vidéket járja, Willand testvéreké. Ez a nagy cirkusz,mely jelenleg Szolnokon tart

Next