Magyar Alföld, 1913. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1913-07-06 / 27. szám

2. oldal Albert elvtárs elnöki megnyitója után Hajdú Sándor elvtárs adta elő a napirendet, a politikai helyzetet. Tartalmas beszédében rámutatott a munkók garázdálkodására és ahol mindenki lop, ott a munkásnak éhen kell elpusztulnia. Utánna Horváth Ambrus elvtárs foglalkozott az aradi választással, amely egyik égbekiálltó példája a korrupt országos viszonyoknak. Hogy a jogtipró munkótársaság elpusztuljon a helyéről, eh­hez az erők összegyűjtése szüséges és aki tisztességes embernek érzi magát, az meg­találja helyét a küzdelemben. A népgyűlés a hallgatóság lelkes él­jenzése közben ért véget és amerre elosz­lott, magával vitte a jogtipró kormány elleni gyűlöletét. Elhagyott műhelyek. Harmincöt aprószent. A gazdasági pangás förtelmesen végig taposott az ország gazdasági életén. Ezer­számra lézengenek a munkanélküliek és még csak kilátás sincs arra, hogy ez a nyomasztó, emberpusztító helyzet megvál­tozzék. A pénz hiánya miatt maguk a vál­lalkozók is a tönk szélére jutottak és sírva gondolnak vissza arra az időre, amikor ki­tűnő vállalataik voltak. A gazdasági pangás ellen az utóbbi időben nagyon sokat írtak, keseregtek, de sehol nem látjuk a lendülni akarást, amely egyedüli orvossága volna ennek a bor­zasztó társadalmi betegségnek, a gazdasági pangásnak. A bankok visszatartják a pé­nzt, a tőkések nem vállalkoznak, a munkás nem kereshet, nem fogyaszthat és ma­ holnap oda jutunk, hogy még csak nem is lélek­­ztvik. Azok a „férfiak“ pedig, akik az or­szág és a városok kormányainál teljesíte­nek őrszolgálatot, csak bután bámulnak bele az előttük kavargó viharba. A gazdasági pangásról, mint fentebb is hangoztattuk, nagyon sokat írtak, még statisztikai adatok tömegével is támogatták a fölhozott érveket, azonban a gazdasági pangás nagyarányait legjobban visszatük­rözi az a körülmény, hogy az ipari műhe­lyek elhagyottan állanak. A kalapács, a gyalu a pöröly elhallgatott, a szerszám kiesett a munkás kezéből és a kormos, piszkos műhelyek előbb még élénk világába teme­tői csönd költözött be. Itt Kecskeméten is nagyon megcsap­pant a munka. Zaboretzky Ferenc építész vasszerkezeti műhelyében például mindössze négy munkás dolgozik harmincöt tanonccal. Pedig ebben a műhelyben ötven munkás is szokott dolgozni, de jelenleg még a na­gyobb üzemek sem tudják volt munkásai­kat foglalkoztatni. A tőke pedig nem kér­dezi azt, hogy miből él a munkás, miből él a családja, a tőke csak a saját életét hpfa uralom. Hatóságilag engedélyezett rablók. Jóleső örömmel láttuk a rendőrható­ság beavatkozását a hentesáruk szabályo­zásánál. Ez az intézkedés határozottan a fogyasztó közönség érdekében történt. Papp György főkapitány ezzel a cselekedetével beigazolta, hogy a kezébe adott hatalommal, tudna csinálni bölcs dolgokat is. A hente­sek megrendszabályozása alkalmából nem mulaszthatjuk el, hogy föl ne hívjuk a fő­­­­kapitány úr figyelmét azokra a piaci mizé-­­­riákra, amelyek az ő fülébe nem juthatnak­­ el. Nem, mert a piaci viszonyok felől a főkapitány úr úgy van értesülve, mint őfelsége a magyar politikáról. Két héttel ezelőtt is több kocsi krump­lit szállítottak be a kecskeméti piacra a kécskei termelők. Egy nagy kosár krumplit lehetett venni 70 fillérért. A kofák hamaro­san összeszedték a krumplikat és másnap már 1 korona 40 fillérét kínálgatták Tehát 24 óra alatt éppen 100 százalékkal emelték a krumpli árát. Sőt a kisebb mennyiségű vételek alkalmával körülbelül darabonként 2 fillérért lehetett egy lyukfolyásnyi krumplit kapni. A kofák tehát minden alkalmat fel­használnak arra, hogy a fogyasztóközönsé­­get megrabolják. Ötven-hatvan százalékkal emelik néhány óra alatt a piaci árakat. És ennek a végtelen kapzsiságnak úgy látszik nincs orvossága. Azonkívül a kofák jórésze impertinens is. A nekik nem tetsző vevőkkel gorombás­­kodnak. Láttunk jelenetet, amikor egy sze­rényen öltözött parasztnő a kofától kérdezte az élelmicikk árát. A kofa szapora nyelvvel felelt : — Nincs magának úgy sem annyi pénze, hogy megvegye. — Azért, hogy a kalapot otthon hagy­tam, a pénztárcám elhoztam, felelt az egy­szerűen öltözött nő és faképnél hagya a kofát. De ez még csak a kisebb piaci tra­gédiák közé tartozik. A vevőközönséget valósággal uralják a kofák. Épp itt az ideje hogy a rendőrhatóság ezen a téren is tegyen az érdekünkben valamit. Az lenne a leghe­lyesebb, ha a termelőket közelebb hoznák a fogyasztókhoz. Mert kofa nélkül meg tu­dunk élni, de termelők nélkül nem. Fekete szivárvány. A poéta minden este elsétált a ház előtt és valami kikandikáló arcra várt, ami az ablaknál soha, soha nem akart megjelenni. A poéta ezért elvesztette üde arcszínét, le­hullatta tüzelő vérrózsáit és a szemei mélyen beestek szomorú és sötét homloka alá. Írni sem tudott és éhesen kószált az őszi utcán, amelyen görögtek a kocsik, mint a bús és egyhangú órák, amik sohasem hoz­tak változatosságot és szerelmet. A poéta tehát elkeseredett és szürke reggelek réve­­teg homályában nagyon sokat zokogott befelé. Az arca sovány lett és mereven megszobrosultak kusza vonásai; a szeme alá ültek a méla bánatok, kétségtelen jelei azoknak a sebeknek, amik csorbult szivéből kicsattantak. A költő azért tovább járt az ablak alatt és holdas estéken sóhajtva nézte a spalettákat, melynek redőnyei eltakarták előle a boldogságot. Ilyenkor már beüzent a tél és szélhírnöke beszaladt a szegény poéta kabátja alá. Összerázkódott és fohászkodón emelte szemét az ablak felé, ahonnét egy kis melegséget várt és egy kis tüzet, amely bemelegítené a befagyott lírát és alágyújtana a kihűlt invenciónak. Ilyenkor érezte, hogy mit tudna tenni egy komoly mosolygás, mennyire átformálhatná a lelkét a hullámos vonal, amely édesen rezdü­l a kígyós ajkak szögletén. És várt, várt szomorún, de mindig, mindig remélve és bizakodva. Néha isme­retlen lázak gyúltak ki a lelkében és fel­­dugtak ezüstös, üde melódiák, amelyek úgy csilingeltek, mint egy aranyharang. A szive lágy ütemeket hárfázott, de a vénája nem akart nekilendülni, hiányzott az intonáció, amely megadja az alaphangot és viszi to­vább az éneket, az Írást . . . Pedig éjszakánként, mikor a szánalmas szerelmi szenvedésektől felsikoltott a lelke, megjelentek előtte a képzeletdélibábok, amelyek besugározták az éjt és gyöngyös tapétákat szórtak szívének sivár kamrájába. Ilyenkor aztán az Élet élén látta magát, a dicsőségek delelőjén, amint olvasott és nagy költő, akinek színes és jelentőséges könyve van. A könyv olyan, mint egy ko­mor fekete szivárvány, szomorú égi abroncs, amely a földet és menyboltot fogja össze, hogy szét ne szakítsa a két világkolosszust a vihar. Fekete szivárvány, ez, ez való az ő besötétült egyéniségének. Csak írni tudna egyszer, csak felszakadnának a beleszorult ütemek, csak felharsannának az eltompult rivalgások. Egy reggel, amikor az ősz már bá­gyadt vágyakozással igyekezett a minden­­ségből kifelé, egy arc kandikált ki az abla­kon és a vékony szájszögleten megjelent az első mosoly. A költő a szívéhez kapott, ahonnét felbugtak a régen várt trillák, a meleg és szindus versáldások, amelyek he­vületbe ejtik a lelket és forróságot tüzelnek ki a szívből. És e pillanattól fogva nagyszerűen ment minden. A kopott költő sokat irt és sokat keresett. Sokat keresett s igy meg­szűnt kopott poétának lenni. A lapok vették a verseit és az a vélemény alakult ki róla, hogy újhangú és újérzelmű próféta, aki távol időkről és távoli akarásokról énekel és messzi szerelmekről beszél . . . A költő tehát közismert lett és mikor megjelent a verskötete a „Fekete szivárvány“ a lapok és a kritikák dicséretekkel halmoz­ták el. A dicséretektől úgy elbódult, mint a mályvavirág mély illatától és betellett a lelke laza dicsőséggel. Mert a költő még mindig szerelmes volt és áhítattal gondolt a nőre, aki egy bágyadt őszi reggelen le- MAGYAR ALFÖLD akarja megmenteni, amit a fölösleges munka­erő eltávolításával remél elérni, így azután elnéptelenednek a műhe­lyek, elcsöndesednek a kalapácsütések, a munkás arcára kiül a nyomorúság mint egy csúf boszorkány és minden bajt csak az istenre kenünk. És a kétségbeesett em­berek ölbe tett kézzel várják, hogy mikor tesz az isten csodát?... Arra nagyon kevesen gondolnak, hogy minden bajnak, minden nyomorúságnak a bitang társadalmi rend az oka. 27. szám Be a fogyasztási szövetkezetbe! Az asszonyokhoz is szólunk. A Kecskeméti Általános Fogyasztási Szövetkezet előkészítőbizottsága kitartó szorgalommal dolgozik azon, hogy a szö­vetkezet mielőbb megalakítassék. Legköze­lebb elkészülnek az alapszabályok is, amelyekből a tagok teljes meggyőződést szerezhetnek a szövetkezet céljáról. Nem egy haszonra dolgozó, kapzsi üzleti vállal­kozás fog ez lenni, hanem a szövetkezet mintegy kiegészítője lesz az öntudatos mun­kásmozgalomnak. Először csak kicsiben kezdi meg a fogyasztási szövetkezet a működését. Nem akarunk egyszerre nagyot markolni, hogy azután annál nagyobbat essünk. Körülte­kintő gondossággal fogunk eljárni és érté­kesíteni fogjuk a mozgalomban mindazt a megbecsülhetetlen tapasztalatot, amelyet a külföldi evtársak szövetkezeti élete példa gyanánt állított elébünk. Most azonban egyelőre arról van szó , hogy a fogyasztási szövetkezet érdekében a legmesszebbmenő agitációt fejtsük ki.­­ Minden alkalmat meg kell ragadni arra,­­ hogy rámutassunk a kapitalizmus által te­­­­remtett nyomorúságos helyzetekre. Gyűlé­­s­­en, értekezleteken és egyéb összejövete­leken folytonosan hangoztatni kell a fo­­­­gyasztási szövetkezet szükségességét, azon­­­ kívül a Magyar Alföld is napirenden fogja­­ tartani a szövetkezeti kérdést. Különösen az asszonyokhoz szeret­nénk szólni, a munkásasszonyokhoz, akár a kapával, akár kalapáccsal, akár réffel, akár k­etollal keresi is a férjük a kenyeret! Mert éppen a munkások feleségei tudják legjob­ban, hogy az élelmiszeruzsora szinte elvi­selhetetlen és a férj keresete alig elég a rendes megélhetésre. A munkások imádsá­­gos szájú asszonyai tegyék félre az álszen­teskedő sopánkodást és lépjenek be a fogyasztási szövetkezetbe. El kell hagyni azt a buta szokást, hogy a szomszédasz­­s­zony előtt többnek lássunk, mint amik vagyunk. Ha paprikás krumpli volt az ebéd, a szomszédasszony mégis úgy tudja, hogy csirkét ettek az izéné asszonyék. Az élet küzdelmét nagyképűsködéssel nem le­het elpalástolni és a korgó gyomrot nem lehet hazugságokkal elhallgattatni. Szint kell valamink, hogy mi szegény, elnyomott proletárok feleségei vagyunk és ha a napi háztartási munka miatt nem is gyarapitttat­­juk férjeink keresetét, legalább segítsünk nekik az uzsora elleni küzdelemben. Amelyik asszony igy gondolkozik, az csak tiszte­letre méltó asszony lehet és bebizonyítja, hogy a pletykázás helyett más okosabb cselekedetre is képes. Munkásasszonyok! Szivteljétek meg ezt a néhány szavunkat és lépjetek be a szövetkezetbe. Elég, ha egy 30 koronás részjegyet vesztek, az följogosít benneteket D. Ko­­­­kár KECSKE körút 1.s Kizárólag díványok mellett k. Viszontel, árkedvezi Javítás és olc ÉR Értesíti hogy az is újdonság melyekbe mellett k­­éses szí ugyszinte kálatoka: Nagy francia ségekber GUDI szoba III. ker., H a Vásárl­u Tanoncok

Next