Magyar Alföld, 1913. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1913-07-06 / 27. szám

27. szám­ majd arra, hogy a megalakítandó fogyasztási­­ szövetkezet életébe ti is közvetlenül befoly­jatok. Tegyek félre álszemérmet, félszeg előítéleteket s egyébb társadalmi cafrango­­gokat és teljes odaadással küzdjetek az élelmiszeruzsora ellen. Mert tulajdonképpen mi is a fogyasz­tási szövetkezet célja ? Heinrich Kaufmann, a németországi fogyasztási szövetkezetek központjának vezértitkára a fenti kérdésre így felel: „A fogyasztási szövetkezetben való tömörülés egy olyan tisztán demokratikus alapon nyugvó tömegmozgalom, amelynek célja, hogy a javak szétosztását szabá­lyozza.“ Aranyszavak, amelyeket sok ember és asszony ma még nem ért meg, de nekünk oda kell töreke­dni, hogy a szövetkezeti mozgalom eszméjét minél több kiuzsorázott proletár megértse. Be tehát a fogyasztási szövetkezetbe, hogy erőssé és hatalmassá tegyük! Csak az összes kiuzsorázottak megszervezésével ér­hetjük azt el, hogy pontosan mért, tisztán kezelt, jó minőségű, hamisítatlan árukat kapjunk. A fogyasztási szövetkezet tagjai sorába beiratkozni szüntelenül lehet a Munkás­ Otthonban, vagy pedig Kiss András elv­­társnál is lehet jelentkezni, aki a pénzbe­szedéssel is meg van bízva. Halál a síneken. Nem volt orvos. A kiskunfélegyházi pályaudvaron Sa­lamon István 23 éves állomásfelvigyázó gyakornokot halálos szerencsétlenség érte július 1-én, éppen akkor, mikor éjjel a szolgálatát teljesítette. Egy kocsirendező kihívta kedden éjjel Salamont a forgalmi irodából, hogy a pá­lyaudvaron lévő kocsik rendezése miatt tőle utasítást kérjen. Salamon álmosan ugrott föl fekvő helyéről s amint az első vágányra ért, éppen arra haladt egy magá­ban szaladó kocsi, amelynek egyik sarka oldalba lökte a szerencsétlen fiatal­embert. Salamon elvágódott, belső vérzést kapott és másfél óra alatt kiszenvedett. Jellemző a kiskunfélegyházi állapotokra, hogy a síneken haldokló forgalmi tiszt or­vos nélkül halt meg. Pedig 4 orvosnál is jártak. Három „nem volt otthon“ (mert éjjel nem kellemes a meleg ágyból kikelni), Günd­er Márk orvos pedig azért nem ment ki, mert ő nem vasúti orvos. Előkerült aztán Popper vasúti orvos, de csak már az volt a dolga, hogy a halált konstatálja. De bezzeg vannak Kiskunfélegyházán Orsolyaszüzek, apácanének elegen, akik imádkozni fognak majd a szerencsétlenül kimúlt Salamon hideg teteme fölött. A piszok verseny. Félegyházi erkölcsök. Az előre törő nagytőkés termelés furcsa helyzetet teremt még a munkáltatók között is. Az ipari és kereskedelmi nagy­tőke nemcsak az apró ekszistenciákat teszik tönkre, a kisemberektől nemcsak a szer­számot szedi el, hanem még az üzleti er­kölcsöket is alaposan megtépázza. Így jön létre a piszok verseny, amely rávilágít arra, hogy a modern tőkés termelés nemcsak rablóhadjárattal irtja a legdrágább kincset, a munkaerőt, hanem kegyetlenül végig ta­­j­pol a tisztességes üzleti elveken is. Kecskeméten is lépten-nyomon ta­pasztaljuk a piszok verseny borzalmas pusztításait. Hallottunk panaszkodni kistő­­kével rendelkező iparosokat, lakatos, szo­bafestő, asztalos és egyéb munkáltatókat, akik megcsalatva érzik magukat a nagy­­pénzű építőmesterek által a tömegvállalko­zásoknál. A városi pályázatoknál is ezer­féle raffinériával tapossák agyon egymást a munkáltatók és a nóta vége majd mindig dobpörgéssel fejeződik be. Sőt még a kereskedelmi üzletekben is ezer azoknak a fogásoknak a száma, amelyekkel egymástól elhódítják a pasast. Az ilyesmi már nem szabad verseny, hanem a legpiszkosabb érvényesülés. De amely országban még nagyipart is sópénzekkel fejlesztenek és az államilag szubvencionált vállalatok háta mö­­gött a panamának undorító bűze terjeng, ott ne csodálkozzunk azon, ha fölfalják egymást az emberek, mint némely disznó a pocáit. Egy közjegyzői okirat fekszik előttünk, amely a Kiskunfélegyházai Hírlap június 15-ik számában jelent meg. Ebben az ok­iratban Dr. Kozma Endre kiskunfélegyházi közjegyző igazolja, hogy megjelent nála Besze János kocsis és két tanú jelenlétében kényszerítés nélkül bevallotta, miszerint őt ezelőtt két hónappal Németh Sándor és Ágai Márton konkurrensek arra biztatták, hogy gazdájának, Schweiger Lajos vendég­lősnek sörös hordóit fúrja meg és a sörét mindenütt ócsárolja. A két jeles úr azt ígérte, hogy ha a kocsis eljárásával a na­gyobb megrendelőket elszoktatja, akkor öt­ven korona jutalomban fogják részesíteni. A kocsist az aljas ígéret elcsábította és nem­sokára jelentkezett is a hatás. A szállított sörök megromlottak, Schweigernek folytono­san a megrendelőkkel kellemetlenségei voltak és vevői lassanként el is fogytak. Ekkor pattant ki a piszkos manőver. Kiderült azután az is, hogy Besze János kocsis két hónap alatt valami 120 hordót fúrt meg és ugyanannyi hordó sör pusztult el. Az ötven koronát azonban nem kapta meg a kocsis, hanem mikor az utcán találkozott Németh Sándorral és Ágai Már­tonnal, hát olyankor odavetettek neki egy­két koronát. Hát ilyen a kapitalizmus erkölcse. Nemcsak apró emberek függetlenségét ra­bolja el, hanem beletapos egymás üzleti érvényesülésébe is. És az kapzsi, a zsebre­­éhes polgári erkölcs vágja a dolgozó em­berek szemébe, hogy a szervezett munkás­ság csak naplopókból áll, mosolygott és megpendítette szivében a halkuló dallamokat. Mindenütt ismerték a nevét. Zsurokon szavalták a verseit és mosolygó, rövid­szoknyás bakfisok álomlepeibe szőtték az arcát. Estélyeken olvasott fel s a villany­lámpák alatt kigyulladtak az eltűnt rózsák és ahogy a sugárkévék megaranyozták a homlokát, csudás vágyak és szenvedelmek szöktek a szemébe. Szép volt ilyenkor és a lányok szive körül táncoltak az érzések, ha a halványan finom arcára néztek. És egyszeregyszer találkozott a lány­nyal, aki egy réveteg reggelen kitekintett az ablakból és szemével felgyújtotta a szivének máglyáját. A lányt odavonta a csinált pál­maligetek közé és suttogva beszélt neki és szerelmesen. A hangja reszketett és a val­lomása olyan tűzütemes volt, mint egy pompázó keleti verses mese. Halkan mon­dott el a leánynak mindent; mindent el­mondott, ami a sikerek felé vitte. A lány, szürke reggelek tündérkirály­nője semmire sem emlékezett. Egyáltalán nem ismerte a kócos és kopott poétát és azt sem tudta, hogy valaki reggelenként várt valamikor az ablaka előtt. És ő soha sem nézett ki, mert az épületnek egy másik szárnyában lakott, csak egyszer, amikor egyáltalában nem volt költői az utca, közön­séges emberek odalogtak és siettek és két kis kutya csókolódzott az út közepén, fur­csán, nevetségesen . . . A költő a szivéhez kapott, úgy mint akkor reggel. Átlátta ezt a szerelmet és egészen más ütemek ocsúdtak fel a szivéből. Új melódiák száguldottak keresztül a lelkén. A fekete szivárvány bontogatni kezdte a színeket és millió prizmáján megtörtek az ékes csillogások. Ezer és ezer új szín vált ki az árnyalatok bőségszarujából és a poéta belátta, hogy a mosolygó tündér imádása nem az isteni költészet, hanem az, mikor a mindenki szívverését dalolja, sóhajtozza a saját szívén keresztül. A magunk szerelme nem a valódi poézis, mert magunkat csó­koljuk keskeny mozdulattal — a nőben. Érezte, hogy neki az egész világot kell át­ölelni merész íveléssel, széttárt, ölelő karokkal. Otthagyta a lányt. A szivárvány prizmája tovább bonto­gatta a millió színt. Székely János: MAGYAR ALFÖLD 3. oldal A beszélő köntös. Tudomásul vétetett. Mikszáth Kálmánnak van egy kecskeméti tárgyú regénye, amelyben elmondja, hogy Kecskemét városa a török időkben a budai basától szerzett egy kaftánt, amit mind­annyiszor felhúzott a város főbírája, vala­hányszor ellenség közelítette meg a kapu­kat. Akár jóbarát volt, akár rossz, ha kecs­kemétieknek kellemetlenkedni akart, elővet­ték a beszélő köntöst és az egész város kint lett a vízből. Úgy eltakarodott min­denki, mint a pinty. A jó istenke nem hagyta el a meg­próbáltatások nehéz napjaiban a derék kecskemétieket. Gondoskodott egy ilyen csudakaftánról, amely elhárítja a veszedel­met és betakarja azokat, akik félnek a szebb vihartól, ingatag állapotoktól. Ez a beszélő köntös, a földrengési segély. És ez a kincs, ez jó minden ellen, ez húz ki bennünket a sárból. Akárki mozog, ezzel hallgattatják el, akárki véleményt nyilvánít, ezzel gyömö­szölik be a száját. Ne mondj semmit kecs­keméti ember, hallgass, ne politizálj, csend legyen, mert nem jön a földrengési segély. Ne mond ki, hogy a mai alkotmány­papiros, a mai rendszer csirkefogóság. Pszt, hallgass, mert nem kapod meg a földren­gési segélyt. Szappanos István öreg függetlenségi, Horváth Mihály újdonsült függetlenségi, miért nem szólaltak fel a közgyűlésen, mi­kor a kormány bemutatkozó leiratát felol­vasták?! Miért nem tiltakoztak, miért nem vágtak oda, miért nem bélyegezték meg a színtiszta függetlenségi testülettel a mai rendszert. Miért nem tüzelt Angyal Vidor és miért nem dolgozott ki erről tiltakozó javaslatot Garzó Béla?! Csak azért nem, mert felvették az elvek tetejére a komótos kaftánt a földrengési segélyt és meghúzták magukat alatta. Ezzel a kaftánnal tartják a kecskeméti oroszláno­kat pórázon, mint a pincsi kutyát. Épúgy mint századokkal ezelőtt a veszélyben. Csakhogy akkor a budai basa tartotta a madzag végét, most meg Tisza István. Mind­össze ez a különbség. AGITÁLJUNK A NÉPSZAVA ÉRDEKÉBEN!! HETI SZEMLE. ŐSAPÁIM. Gondolataim merészek nagyok. .. Igázhazó, rut gyáva rabszolgák Pogány nótás unokája vagyok, Hol a munka kínjai erednek, Ott sínylődtek az én ősapáim: Azért vagyok lázadó eretnek. Túrták a földet gáton és éren, Papos parasztok az én apáim: Tőlük való a bosszuló vérem. Dalom nyomába uj élet szület’ S lánctörő munkámban meg nem állít — Se szuronyerdő, se a feszület!

Next