Reformátusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-41. szám)
1931-01-11 / 1-2. szám
1—2. szám. Újév elején Uram, az újév kapujában állva Felém néznek a szürke, nagy ködök. . . . Álarcos napok fátyolos sorába Mit küldessz felém? Könnyet? Örömöt? Ki fog elhagyni vértelen mosollyal, A zord kapu fekete küszöbén? Mi zeng ajkamon, zsoltár, jajgató dal? Mi vár holnap? Éjfél, tavaszi fény? Úgy állok itt, mint tétovázó gyermek, Bocsásd meg félénk, remegő szavam, Hisz tudom, útján vándorló éveknek Te érkezel énhozzám, óh Uram! A bánat arcán fekete az álarc . . . De a szemek ... Te fényes szemeid. Szálló évek közt rendületlen állasz, Te vagy az Élet és Te vagy a Hit. Te vagy a jövő!... Jézus, én Királyom... Évek és századok csak köntösöd. Ledobod mind, hogy szemfedővé váljon, S az új évmilliót felöltözöd. Te vagy az Élet, Jézus, én Királyom! . . . Tavasz és tél elomló sátorod, A mindenség bár romhalmazzá váljon, Állnak az égi márványoszlopok. Te vagy az Új év és minden Ígéret, S mint barázda az óceánokon Hajó nyomában . . ., úgy megyek Teveled A végtelenbe, Uram, Jézusom . . . Muraközy Gyula. REFORMÁTUSOK LAPJA 3 A lator felesége — Bibliai rajz — Irta: Szász Károly Ama rettenetes pénteki napon Lea asszony, a Jézussal együtt keresztre feszített latrok egyikének, Ásernek felesége, ott állt a Koponyák hegyén, mintegy húsz lépésnyire a keresztfáktól, egy friss levelű bokor mellett. Szegény asszony volt, foltozott ruában, mezítláb s kétségbeesett arccal nézett a kínban vonagló áldozatok felé, kik közül az egyik, a jobbkéz felőli, az ő nyomorult férje volt, a gyilkosság bűnében találtatott lator. Pedig a szerencsétlen eset alapjában véve nem volt rossz ember. De korán árvaságra jutván, kegyetlenül leányttal vetette az élet, mígnem suhanc fővel egy gőgös farizeus házába került harmadrendű udvarosnak. Mindennapi kenyere csak meg volt valahogy, — bár ,az is szűkösen — jó szót azonban nem kapott soha. A feljebbvaló cselédek szívtelenül ütötték, verték, mert eleinte ügyetlen volt, később még elkeseredettségében nem tudott kedvükre tenni semmit. A farizeus maga és családjának tagjai pedig az ebekkel egyenlőnek tekintették cselédeiket, kiket csak arra valóknak tartottak. Uj istentiszteleti rendtartás Református egyházunknak legfőbb szerve, az egyetemes zsinat, mely minden tíz esztendőben jön össze. Ez a testület hozza az egyházi törvényeket és ennek van joga arra, hogy református egyházunk hitvallását megállapítsa. Zsinatunk elmúlt ülésszakában egyháztörténelmi jelentőségű munkát végzett. A magyar református egyház történelmi és jogi egysége mellett megteremtette az istentiszteleti egységet. Az újonnan megállapított istentiszteleti rendtartás, amely minden egyházközségre egyformán kötelező, mindazokat a történelmi elveket, amelyek istentiszteletünkben idők folyamán akár elhomályosultak, akár pedig feledésbe mentek, a maga helyére állította vissza. Az, volt a helyzet, hogy egyházunk többezer gyülekezetében az istentiszteletben bár nem lényeges, de mégis észrevehető különbségek és eltérések voltak. Az új istentiszteleti rend református egyházunk lényegéhez híven, mindenekfelett az Isten szent igéjének megillető helyét hangsúlyozza és adja meg. Kecskeméti egyházunkra vonatkozólag a templomi istentisztelet eddigi rendjében annyi változás áll be, hogy a lelkipásztor előfohásza után bibliaolvasás következik és bibliaolvasás után száll föl a közös imádság. A prédikáció előttiéneket állva énekli a gyülekezet. Nagy súlyt helyez zsinatunk az adakozás lelkének megteremtésére. Imádság után áldás előtt minden istentisztelet után adakozást kell hirdetni. A harangozás háromnegyed 10-kor kezdődik és 10 percig tart. Ez a gyülekezés ideje. Istentisztelet megkezdése előtt a gyülekezet gyülekező éneket énekel. Elmarad azonban az orgonán a közjáték és tilos immáron az énekek han-яг‹К‹§ОЙ‹»80й&Р§Ж‹*э8О&У’сЯ'Ж&вЖ* hogy ők, az urak, nehéz és elhordozhatatlan terheket vessenek a nyomorultaknak hátára. (Máté 23:4.) A szolgák közt is az utolsó volt a mindig szomorú képű, fésületlen, toprongyos udvaros, kire rendszerint a legpiszkosabb munkákat bízták. Egyszer olyan mulasztást követett el keserű kedvében, hogy nyomban kirúgták s a szerencsétlen eset az utcára került. Utolsó filléreit nagy bajában elitta s mámoros fővel fölcsapott egy garázda banda tagjául. Mint ilyennek, egyszer jobb sora volt, máskor bezzeg gyalázatos, aszerint, hogy sikerült-e valami gazid szerzett zsákmányon megosztoznia a bandának vagy nem kellett-e bujdokolva menekülniük a poroszlók előtt? Egy ilyen bujdoklás során Aser összetalálkozott Leóval, egy Nelmeróth nevű szegény napszámos szép képű, dolgos kezű, szelíd természetű leányával, kibe beleszeretett s kit csakhamar feleségül is vett. Lea habozott ugyan egy darabig, mielőtt kezét nyújtotta volna, mert ő, habár csak egyszerű és szegényes, de legalább nyugodt és tiszta családi életről ábrándozott leányálmai során — de Aser fogadkozott, hogy ezután munkás, rendes ember lesz s bizony a rogyott mú öreg Nemeróth is szorította leányát, hogy ne szalassza el a kínálkozó „szerencsét“. Aser azután egy darabig felhagyott a lator-élettel s napszámba járt gazdag farizeusokhoz és felfuvalkodott papi fejedelmekhez — favágásra, szőlőmunkára s efélére. A derék Lea megelégedetten élt szegényes viskójukban, de boldogsága nem tartott sokáig. Aser egy