Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. szeptember (2. évfolyam, 173-192. szám)

1901-09-03 / 173. szám

2. oldal KECSKEMÉTI FRISS UJSAG 1901. szeptember 3 tapasztaljuk a tavaszi metszésnél, hogy ha korán metszünk, sokszor nem vehetjük észre, hogy a meghagyott csapos vesszőn nem hibás-e a rügy. Bár ezen segíthetünk azzal, hogy termésünket minden körülmény között biztosítsuk, egygyel több csapot, vagy hosszabbat, több szemet hagyunk és az ilyen fölösleget épen úgy, mint az őszi metszésnél meghagyott tartalékszálvesszőt stb. később kihajtás után távolítjuk el. Ha tavaszszal későn metszünk, azt tapasztaljuk, hogy a tőke erősen könyezve, a rügyeket sokszor megvakítja, sokszor pláne a rövid metszésnél magát a tőkét is megöli. A tavaszi kései metszésű szőlőknél többször találunk sok tőkét, melyek túlságos nedvfolyástól betegek, a rügyek ha meg nem vakultak, nehezen hajtanak ki. Mint tudjuk, az ojtványszőlőkben a nedvkeringés sokkal korábban és erősebben indul meg, mint a direkt európai ültetésben és így a túlságos nedvfolyás hirtelen befedi a még ki nem hajtott rügyeket, a fölött lerakodást, vastag kérget képez, sokszor az egész tőke fejét mázzal vonja be, szinte fehérül. Hogy ha már szőlőnket nem bírjuk tavaszkor annak idején a nedvkeringés előtt megmetszeni, akkor inkább ajánlatos, ha azt metszetlenül hagyjuk, míg a rügyek megduzzadnak, megnőnek oly magasra, hogy a kifolyó nedv nem képes jelenteni. Ennek előnye, hogy a szemet a nedvfolyás nem vakíthatja meg, továbbá ha már a rügy megindult, a tőke sem folyik oly erősen, mert a nedvkeringés megtalálja útját a szembe, illetve a hajtásba hatol és az ingan nő. Hátrányául lehet az ilyen késői metszésnek fölhozni, hogy a metsző a kihajtott rügyet leveri. Ez igaz, de viszont ezzel szemben előnyül szolgál, hogy a vesszőt, a rügyek jóságát látva, termésre metszhetjük. A metszés munkája közben ezeket a dolgokat kell nekünk gazdáknak megfigyelni, hogy a munkánk céltudatos, sikerre vezető legyen. K. F. TÁRCZA. Borongós hangulat. Irta: Galantai. Még érezzük a nyári napsugár melegét, de tudjuk már, hogy az esztendőnek alkonyfénye csupán. Nemsokára hűvös őszi szellő borzongatja meg egész valónkat. Eltelt a nyár s a hervadó liget díszei hallván, látjuk, mint zörög a levél tarlóit lombjai közt . . . Sok, sok költője van az ősznek, találó szava, hangulatos képe a legtöbbnek, hogy érzelmeinknek a legtökéletesebben megfeleljen. Máris a „ködös, borongós őszi nap“ fátyola borul kedélyeinkre és aki lakója az alföldi rónának, az talán bánatát rég megmondotta a költöző madárnak, vagy pedig elmélázva nézi, lelki világának mását szemléli az elandalító őszi képben: „Köd borong, száll a dara zúgva, fönn az égen . . . “ Igen, igen, közéig az ősz, a virulásnak hervadásba való bús átmenete, az évszakban éppen az, am az emberi életnek az ő öregsége. Hirtelen, úgyszólván észrevétlenül köszönt be, mert tegnap még teljes pompájában ragyoghatott a nyár, a tűző nap javában sikkasztotta a természet szépségeit, ma azonban érezzük már azt a leírhatatlan valamit, ami illat, hangulat, sejtelem, emlékezet és feledés egyszerre, az ősz mélabús érzését, mely rendesen ily időtájt szokott először jelentkezni. A temetésnek sajátságos fényűzése van, a természet halála sem történhetik meg valóságos pazar fény és magasztos pompa nélkül. A hulló falevélen egészen új színárnyalatok keletkeznek : sárga, piros színek, amelyekkel a szem mindeddig nem találkozott; másféle színe lesz a hajnalnak, az alkonyatnak, a fellegek pedig oly számtalan változatban alakulnak, halmozódnak odafönn, hogy bámulásuk még akkor is igazán érdekes és szórakoztató foglalkozás, ha nem polóniusi ravaszkodással, vagy hamleti képzelődéssel törekszünk talányaik megoldására. Sirató zenével is szolgál a borongós idő, mert a szél búgó zokogása most szólal s szivettépő sirámokkal rázza meg egész bensőnket; ezeket a sirámokat nem halottá a reményteljes kikelet és nem hallottuk a nyár vidám gondatlanságának idején. Sejted e, nyájas olvasóm, mikor legszomorúbb a természet haldoklása ? Nekem sohasem fájt oly mérhetetlenül „e nagyszerű halál“, mint mikor falucskánk díszes fürdőhelyének idénye véget ér, mi pedig ketten-hárman, mint szeretteink halálozásának helyére fölzarándokoló gyászos , felekkel-elbolyongtunk az álmatag fasorok közt, melyek kellemes napoknak, édes vidámságnak valának szemtanúi. Ott hajladoznak még a hatalmas platánfák, amelyek alatt harsogott a zene és sűrűen hullámzott a messze vidékekről összesereglett közönség, amelyek ma már némán és egyedül várják a tél fehér szemfödőjét, amelyek alól siet, siet az odatévedt vándor, mert magát hajdanem örömest tudja a szomorú tájkép odaillő, kiegészítő alakjának. Egy- egy terebélyes fa alatt bizonyára szerető párok üldögéltek, kéz kézben és édes vágyakat érezve álmodoztak édes boldogságról, biztató reményt olvasva egymás szemeiből! Oh, hogy végig süvölt a szél az édes emlékek tanyáján, hogy űzi, hajtja az aszú falevelet, mintha ismeretlen üdvök, irigyelt boldogság jelei söprené maga elől ! Szinte remegve állunk meg a lugasok előtt, hiszen ismerték titkainkat, hiszen ők voltak meghitt őrizeti szerelmeinknek ! Mily kegyetlen végzet, hogy ennek a szentelt helynek virága is csak porba hull, mily szomorú, hogy a rideg szellő zilálja kegyetlen halállal az össze-összehajló lombokat! „Itt öröm és élet laknak, mert élnek a lombok“, zenghette volna e helyt is. Székács József, a jó öreg költő , bizonyára a bánat és elmúlás ütnek ott tanyát, ahol a lombok haldokolnak ! A lugas előtt csacska szökőkút csobogott, mintha azzal a hamis szándékkal lett volna, hogy locsogásával elnyomja, másokra nézve hallatlanná tegye az erre kalandozó párocskák önfeledt suttogását. Vagy talán elárulta volna később a csipogó madárnak, amely pici csőrét áztatná meg hús tükörében, a virágnak, mely e tükörben bámulja saját szépségét, vagy azoknak a Röntgensugaraknál is áthatóbb női tekinteteknek, amelyek regényeket olvasnak ki még a víz játszi neszéből és talán a fa növéséből is? Hiába, ennek is vége, mert a szökőkút sugara nem szökken a magasba, csevegését nem lenne, aki hallja, s nem volna, aki bámulja szépségét. A leszökkenő napsugár visszaretten a kietlen pusztulástól és elszomorodva száll vissza fényének örökkévaló forrásaihoz. Csönd mindenfelé, utána pedig gyorsan, gyorsan közeleg a teljes, a hosszú elmúlás . . . (Vége köv.) HÍREK. — szept. 2. — A szabadelvűpárt akcziója. Az uj idők szellemének kell tulajdonítanunk, hogy a helybeli szabadelvű pártban szokatlan élénkség mutatkozik és egyértelmű az a törekvés, hogy úgy a felső, mint az alsókerületben a szabadelvű párt zászlaját diadalra vezessék. A felsőkerületben is zászlót bontanak és ha lelkes maguktartásából következtetni lehet, azt győzelemhez is fogják juttatni. Dr. Szeless József nevét írják a zászlóra, akit Kecskeméten vallás-, pártkülönbség nélkül mindenki nagyrabecsül, tisztel. A hivatalos jelölés még nem történt meg, ezt csak vasárnap ejtik meg, amikor a szabadelvűpárt közgyűlést tart Beke Imre vendéglős helyiségében. A párt körében észlelt eme lelkesedést és elhatározást nem akartuk a gyűlés megtartása előtt nyilvánosságra hozni, bár az egész város élénken tárgyalja ezt a kiemelkedő eseményt. De egyik laptársunk jónak látta mint tényt vasárnapi számában fölemlíteni, nincs okunk tehát hallgatni, sőt örömünknek adhatunk már előre is kifejezést, hogy közéletünknek ezt a jelesét rábírhatják a jelölés elfogadására és a szabadelvű párt zászlaját az ő kezébe fogják adni, amelyet — nagyon sokan hiszik — diadalra is fog vinni. — Jelölő gyűlések. Soha érdekesebb választások előtt nem volt Kecskemét választóközönsége, mint a mostani képviselőválasztások alkalmával. Soha annyi jelölt nem állott egymással szemben, mint ez alkalommal. Az új rend hozta ezt magával. Széll Kálmán kormányra léptekor kijelentette, hogy tiszta választásokat akar; ebben segélyére lesz az azóta megalkotott választási törvény is. De törvény nélkül is ugyanezt akarta a kormányelnök és kiadta a jelszót, hogy a kerületek nyakára nem küld a központ jelölteket, hanem azt választja a nép, akit akar. Két év óta következetesen ragaszkodik Széll Kálmán kijelentéséhez, azóta soha nem avatkozott bele sem ő, sem a politikai hatóság a választások menetébe. Így esik meg, hogy egy és ugyanazon kerületben 2—3, sőt néha 4 ugyanazon kormánpárti áll egymással szemben. Ezt a magatartást tanúsítja az ellenzéki pártok központi vezetősége is. Nem kényszerít a kerület nyakára — egy-két esetet kivéve — senkit sem. Ennek tulajdonítható, hogy nálunk is a két kerületben 9 jelölt fog lenni. Tegnap két jelölő gyűlés is volt. A felsőkerületi 48 as függetlenségi Kossuth-párt vezérbizottsága gyűlést tartott, összesen 35-en jelentek meg. Hosszas tanácskozás után a szavazás megejtetett, dr. Kovács Pál nyert 24 szavazatot, Szappanos István 8 szavazatot és dr. Horváth Ádám 2 szavazatot, úgy tudjuk, mindhárman föl fognak lépni. — Az alsókerületben a néppárt ugyancsak tegnap délután tartotta jelölő gyűlését, a mikor is nagy többséggel Rakovszky Istvánt jelölték Révész Nándor vácz-egyházmegyei kath. plébánossal szemben. — Programmbeszéd: Várossy Gyula, az alsókerületi Ugrón-párti jelölt, vasárnap délelőtt tartotta meg a Kistemplomtéren programmbeszédjét. A budapesti 10 órai gyorsvonattal érkezett meg Bartha Miklós és Förster Aurél társaságában. — Dr. Kovács Mihály akart programmot adni, de oly hosszúra nyújtotta, hogy a türelmetlen közönség nem engedte befejezni, hanem a jelöltet kívánta hallani. Várossy Gyula lépett az emelvényre és azon kezdte, hogy elvárja a kecskeméti polgárságtól, még ha más politika párthoz tartozik is, hogy a szabad vélemény nyilvánítást nem akadályozza meg, hanem meg fogja őt hallgatni. Meg is hallgatta. Jó részben ugyanazokat ismételte, amit a zászlóbontáskor már mondott múlt vasárnap. Csak a néppártról szóló ki-