Kecskeméti Friss Ujsag, 1901. november (2. évfolyam, 216-237. szám)

1901-11-01 / 216. szám

2. oldal KECSKEMÉTI FRISS ÚJSÁG 1901. november 1. Most kezdetét vette az elnökre való szavazás. A névsort Szüllő Géza kor- j­­egyző olvasta. A­mint a képviselők egyenként az urnához járultak, volt csak igazán látható, hogy mennyi az új ember a Házban. Mikor a Makkai Zsigmond nevét hív­ták fel, a karzatokon nagy mozgás támadt és minden látcső a harisnyás székely képviselőre irányult, a­ki könnyed lép­tekkel vitte a szavazóc­édulát az urnához. A névsor felolvasása néhány perccel tizenkét óra után ért véget. A független­ségi pártiak Komjáthy Bélára szavaztak, míg a szabadelvű párt s a néppárt Apponyi Albertre adta le szavazatát. Fabinyi korelnök kihirdeti az ered­ményt. E szerint leadtak összesen 282 szavazatot. Ebből 36 ot Komjáthyra és 242-öt gróf Apponyi Albertre. Három lap üres volt, egyre Justh Gyula nevét írták. A Ház tehát Apponyit választotta meg elnökének. Az eredmény kihirdetését óriási tapssal és éljenzéssel fogadták. Tíz perc­nyi szünet után kezdték meg az alelnökök megválasztását. Ap­ponyi elnöki székfoglalóját csak az al­elnökök megválasztása után mondta el. Alelnökök lettek: Talián Béla és Dániel Gábor. A jegyzők megválasztása után Apponyi Albert díszmagyarban meg­jelent az elnöki emelvényen s az uj tiszti­karral egyetemben elfoglalta helyét s fe­szült figyelem közepette kezdte meg be­szédét. Köszönetet mondott a maga s a tisztikar nevében megválasztásáért, majd kegyeletes szavakkal emlékezett meg nagyhírű elődjéről, Szilágyi Dezsőről és kijelenté, hogy az ő szellemében fogja vezetni a Ház tanácskozásait. Szigorú gondossággal fogja megvédeni a szólás­­szabadságot s abba a mederbe fogja te­relni a tanácskozást, amelynek körvonalai a trónbeszédben vannak lefektetve. H I R E K. — okt. 31. — Küldöttség a miniszter előtt. Hetek­kel ezelőtt megírtuk, hogy a hús és bor­­fogyasztási adó címén a pénzügyminiszter az eddigi 144.000 korona helyett jövő évtől kezdődőleg 155.000 korona összeget kivon a várostól. Feliratilag kérte a városi hatóság a minisztert, hogy ezt lehetetlen megadni a városnak. A mi­niszter válaszolt, leiratában jelezte egyszersmind, hogy ha nem hajlandó ez összeget megadni a város, kénytelen lesz árverés útján hasznosítani a jövedelmet. A leirat tegnapelőtt érkezett és a tanács sürgősen utasította Fekete István h. pol­gármestert és Bagi László főjegyzőt, föl­­k­érte egyszersmind dr. Nagy Mihály orsz. képviselőt, hogy küldöttségileg kérjék meg a minisztert rendeletének módosítására. Tegnap a küldöttség Budapesten járt és dr. Nagy Mihálynak sikerült a kihallga­tást kieszközölnie, Lukács pénzügyminisz­ter dolgozószobájában soron kívül fogadta őket, meghallgatta indokaikat és azzal bocsátotta el, hogy a felhozott ujóbbi indokokat elég nyomós oknak tartja, ezek alapján újra megvizsgáltatja az ügyet és ha csak lehet, a város kérelmének eleget tesz. Dr. Nagy Mihály igen nagy szolgá­latot tett a város közönségének, mert ha ő ki nem eszközli a küldöttség fogadását, a miniszternek nincs módjában vissza­tartani az árverés közzétételét és november­­­én az már megjelent volna a hivatalos lapban. Így azonban alig forog fen két­ség az iránt, hogy a szóbelileg előterjesz­tett információ alapján megismerte a pénzügyminiszter az ügy állását és való­színűleg elfogadja a város kérelmét. Három évre 33.000 korona különbségről van szó, nem is számítva azt a zaklatást, a­minek a szőlőbirtokoson­ és borkereskedők ki­­tételnének, hogy ha az adókezelés nem a város, hanem egyes spekuláns bérlő kezében lenne. — Elutasított kérelem. A városi ható­ság másodízben is fölírt a kereskedelem­­ügyi miniszterhez, hogy az alsópályaud­varon darabáruk fölvételére is rendeztes­­sen be az államvasutak igazgatóságával hivatalt. Most is elutasította a miniszter a kérelmet. A városnak nem szabad tágí­tania, ismételten meg kell magyaráznunk a miniszternek, hogy nem kegyet kérünk, hanem a forgalom annyira növekedett, hogy ez teszi szükségessé a darabáru föl­vételére való berendezkedést. Hanem fel­iratokkal nem sokra megyünk, a közvet­len érintkezést kell keresnünk és meg­magyarázni az illetőknek, hogy joggal várja a város közönsége a támogatást. — Előléptetések. November elsejével nagymérvű előléptetés történt a honvéd­ségnél. Újonnan kineveztetett 1 altábor­nagy, 1 tábornok, 2 ezredes, 9 alezredes, 13 őrnagy, 35 első osztályú és 31 másod­osztályú százados, 19 főhadnagy, 86 had­nagy és egy tábori lelkész. A kinevezé­seket a hivatalos lap mai száma közli. A IV. honvéd huszárezredben Tóth Kál­­­mán léptettetett elő 1. osztályú száza­dossá hagnagygyá pedig Rapaich Richárd neveztetett ki. — A reformátió emlékünnepe. A kecs- i keméti ev.­ref főgimnázium mai napon reformátiós emlékünnepet rendezett, a melyen a főgimn. ifjúság és azonkívül is nagy közönség volt jelen. Az ünnepséget a gimn. énekkar nyitotta meg, elénekelte a 137. dicséret 6. és 7. versét. Kulifay Ede VII. oszt. tanuló könyv nélkül imát mondott, utána Kovács Andor VIII. oszt.­­ tanuló pedig emlékbeszédet. Stefanovits­­ Elemér VII. oszt. tanuló Szegedi Kiss István régi reformátor emlékét elevení­tette föl. Kiss István VIII. oszt. tanuló Lévay „Az apostolok“ czímű költeményét szavalta. Az ünnepséget Farkas Kálmán főgimn. vallástanár szívhez szóló záró- s szava rekesztette be, buzdítva a református híveket hitüknek ápolására és az össze­­tartozandóság érzetének erősítésére. — Meghívás A Kecskeméti Korcso­lyázó Egyesület alakító bizottsága tiszte­lettel felkéri mindazokat, kik az egyesü­letnek az újabb 3 éves korcsolyázási idő­szakra tagjai óhajtanak lenni, hogy a f. évi november 3-án, vasárnap d. e. 11 órakor, a városi széképület bizottsági ter­mében tartandó-alakuló--és tisztújító köz­gyűlésén megjelenni sziveskedjenek. Az elnökség. — Halálozások. A kir. járásbiróság épületén reggel óta gyászlobogó leng. Oláh Imre nyugalmazott kir. járásbiró tegnap este elhunyt. Gyászjelentése még nem jutott kezeinkhez.— Vettük a követ­­­ kező gyászjelentést: „Kónya Imre mint férje; Kónya Gyurika mint gyermeke; Kurz I. György mint édes­atyja; Kurz Lajos, Kurz Alfréd, Kurz Gyula mint testvérei; özv. Kónya Ferencné született Girardello Eszter mint napa; Teichert Erzsébet mint nagynénje; Gera János és neje Kónya Juliánna, Kónya Lajos és neje Fleischer Juliánná,, Kónya Emilia, Kónya Zsigmond, özv. Ágoston Józsefné szül. Kónya Vilma mint sógorai, illetve sógor­női úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a hű feleség és i .szerető édesanya, jó gyermek, testvér, sógornő és rokon Kónya Imréné, szül. Kurz Róza folyó hónap 31-én reggel fél 7 órakor, életének 26-ik, boldog házas­ságának 6 ik évében, hosszas szenvedés után jobblétre szenderült. A megboldo­gult hült teteme november hó 1-én, dél­után 4 órakor fog a II. tized, Losoncy- ^■TÁR CZA.# Rúth. Irta : Juhász Sándor. (Folyt, és vége.) 3 Csak az arca volt finom. Az egész feje. Szája fölött szép, puha bajusz ka­cérkodott. Szemeiben méla tűz égett, hom­loka magas, derült volt és haja rendezett, gazdag fürtökben futotta be értelmes, f­okos fejét Hangja csengő, finom árnya­latokban teljes volt, olyan jólesett hall­gatni. Ruth élvezettel tekintett az arcára s mikor franciául egypár szót váltott vele, olyan nagy, kimondhatatlan boldogság ömlött el egész testén. Aztán beszélgetni kezdtek. Az öreg­­ atyus nem igen volt ugyan hajlandó egy­­ ilyen kopott úrral kikezdeni, de Ruth ha­marosan odahúzta ülőszékét Balogh úr­hoz és szinte szántszándékkal melegség ömlött végig a szavaiban, mikor a fiatal­emberhez beszélt. El kellett annak mondania egész élettörténetét. Pedig bizony­ olyan tartózkodó, olyan félénk, olyan magábavonulnak látszott­­ az a Balogh úr, aki nem egykönnyen tud­­ fölmelegedni s nem egyhamar ébred föl s bizalma az emberekben. A homlokán néha­­néha ráncok verődtek, mik sok szenve­dés mellett tanúskodtak. Talán emiatt a a nagy bizalmatlanság, az a hidegség. De mégis megindult a szó az ajakán. És minő csodás édesség vibrált a hangjában, milyen melegség sugárzott ki minden szavából. Mintha valami túl vi­lági ének csengett volna a hangjában. Szegényen kezdte az életét, mint annyi sok más. Küzdött, nyomorgott, éhe­zett is, fázott is és mint a kivert kutya bolyongott utcáról-utcára. Nem koldult, nem kéregetett. Csak munkát keresett, dolgot, ami után megélhetne. De olyan rongyos volt, hogy azt hitték, csavargó. Csavargó előtt pedig még a kaput is zárni szeretik. Bolyongani kellett tovább. Mert szerencsétlen volt s ellene esküdött min­den, még az ég is. És nem szánta senki és nem sajnálta. Bizony nagy keserűség volt úgy élni. Mert egykor jó dolga volt. Úri lakás, úri szobák. Rakott asztal, víg élet. És derült, mosolygó gyermekkor. De aztán jött egy borzasztó éjszaka. Ő nem hallott ezen az éjszakán egyebet, csak egy pisztolydörrenést, de mint hogy ha a világot érezte volna összeomlani, mert azon az éjszakán az édesapja lőtte agyon magát, az anyagi végpusztulás között. S attól kezdve úgy bolyongott a világon, mint a gyámoltalan vak ember. Míg az­tán valaki megszánta, valaki könyörült rajta. És most már megélhet tisztessége­sen. Van egy szegény öreg anyja, meg egy kis húga is. Azokat ő gyámolítja, ő segíti, mert máskülönben elpusztulnának, éhen halnának ... Ruth arcáról eltűnt a mosoly. A pajkosság, a jókedv lassan-lassan elme­nekült a szívéből, amint azokat a szomorú dolgokat hallotta. És szemeiben köny csillámlott föl, kis­ekeble meg pihegni kezdett. Mintha fájt volna valami a szí­vében. Nem szólt egy szót sem. Mert még mindig úgy érezte, hogy hallja a fiatal embernek a szavait. És magába szívta azokat még jobban. Van olyan hang, a­mivel nem tud betelni az ember és van olyan gyönyörűség, amit nem lehet eléggé élvezni. Azonban Balogh úr vette a kalap­ját, meghajtotta magát, köszönt hidegen, udvariasan és ment. Ruth pedig ekkor ráborult, az öreg keblére és sírni kezdett hangosan, zokogva. Valami érzelem fojtogatta a torkát édes­­fájóan. És aztán sokára szólni kezdett. Töredezve, szepegve. — Apus. Én nem leszek a más fe­lesége, egyedül csak a — Balogh Gyu­láé ... .

Next