Kecskeméti Közlöny, 1920. július (2. évfolyam, 148-174. szám)

1920-07-01 / 148. szám

leoifeamét, 1920. jufiius fi. CsIS tortok ^ ^ ^ '^11. évfolyam, »48. szám. RECSICEHifl ^CCllLöfl^^ H ei 11 ELŐFIZETÉSI ÁRa i ti ti n Fél évre — — — — — — (20 korona. Negyed évre — — — — — S0 korona. Egy hóra— — — — — — 20 korona. Felelős szerk. ■ Dr. KISS ENDRE. Egyes szám éra I korona. Megjelenik minden nap. Szerkesztőség­i III. ker., Szabadság tér I. szám, II. emelet, 3 ajtó. Telefon 120. Kiadóhivatal , Széchenyi-tér 5. A város közgyűlése. Délelőtt 9 órakor nyitotta meg Fáy István kormánybiztos főispán a t­. bizott­ság közgyűlését. Napirend előtt Fáy István kormánybiztos főispán tolmácsolta a kor­mányzó­t főméltóságának szóbeli üdvözletét. A közgyűlés hálás köszönettel veszi tudo­másul az üdvözlést és egyúttal feliratilag biztosítja tántoríthatatlan ragaszkodásáról. A polgármesteri jelentés tudomásul­vétele után Bagi László th. bizottsági tag Katona József hamvainak átszállítására tett indítványát fogadta el a közgyűlés egyhan­gúlag. A mauzóleum építésére 500,000 ko­ronát, a pályázatra pedig 20,000 koronát szavaztak meg. Dr. Zsitvay Tibor volt kor­mánybiztos-főispán köszönő és üdvözlő át­iratát a közgyűlés tudomásul vette. Somogy vármegyének a vármegyei autonómia fentartása ügyében intézett át­iratát Bagi László felszólalása után elfo­gadták és az abban foglaltakhoz hozzá­járultak. Pásthy Károly az autonómia tár­gyalása során nagyon éles kritikát mondott a közigazgatás aktaszerűsége és a folyto­nos ülésezések fölött, melyek a közigazga­tást nehézkessé, bonyolulttá teszik, a haladó élettől eltávolítják és a tisztviselő felelős­ségérzetét csökkentik. „A magyar kir. honvédség“ elnevezés ügyében Somogy vármegye átiratát a köz­gyűlés magáévá tette. A női felsőkereskedelmi iskola szer­vezeti szabályzatát egyhangúlag fogadták el. A közgyűlés során újjáalakult külön­féle bizottságok névsora : Közegészségügyi bizottság: Bagi László, Dékány László, dr. Farkas Béla, Héjjas Mihály, dr. Horváth Mihály, dr. Kiss János, B. Kiss Ferenc, Kovács Sándor, Révész István, Sárkány Béla. A jogakadémia igazgató tanácsa: dr. Ángyal Vidor, Bagi László, Dékány László, Gömöry Sándor, dr. B. Kiss Kálmán, B. Kiss Ferenc, Pacsu Mihály, dr. Ir. Szabó László. Szőlészeti és borászati bizottság: Gra­­ssely Miklós, Győrffy Balázs, Hankovszky Zsigmond, Kerekes Ferenc, Nyárádi János, Tóth Zsigmond (kereskedő). A többi bizottságok névsorát legköze­lebb hozzuk. Az Alföldi Nyersbőr és Szőrme érté­kesítő Rt. részvényjegyzésére 100,000 koro­nát megszavaztak. Kiingert Ede villanytelepi gépész nyug­díját 4282 koronában, özv. Holló Jánosnéét pedig évi 930 koronában állapították meg. A szolnoki és borbási földekből Né­meth László indítványára és a városi tanács javaslata alapján a kiskert szövetségnek 50 százalékos haszonbér mellet újabb parcellá­kat engednek át, hogy a földnélküli mun­kások és tisztviselők kiskerthez jussanak. A haszonbéres földek árveréséről be­terjesztett jelentést tudomásul vették és a haszonbérbeadást jóváhagyták. A téglatelepi földekből három részt a városi tisztviselőknek engednek át, kedvez­ményes: évi 400 korona haszonbér mellett. A Gazdasági Egyesületnek egy gazda­sági középiskola létesítése ügyében a tanács által beterjesztett megkeresése, valamint a méhésztelepnek a gazdasági tanítónőképző céljaira való­ lefoglalása hosszabb vitát ered­ményezett, melyet Angyal Vidor dr. fő­ügyésznek a város autonómiát védő felszó­lalása zárt be. A városi költségvetést több fontosabb tárgygyal levették a napirendről és a leg­közelebbi rendkívüli közgyűlésre tűzték ki. Történelmi előadás a latsainak. Nemrégiben méltattuk a kormányzó­nak azt a rendelkezését, mellyel a hazasze­retetről új fejezetet vézetett be a katonai szolgálati szabályzatba és elrendelte, hogy a hazaszeretet ápolására és fejlesztésére minden alkalmat fel kell használni. Ezt a célt szolgálják a MOVE által rendszeresí­tett katonadélutánok és katonai állomás­parancsnokság által rendezendő történelmi tárgyú előadások. Az első ilyen előadást tegnap délelőtt 11 órakor tartotta Palotás Fausztin ezredes a Katona­színházban. Saj­náljuk, hogy közbejött akadályok miatt az előadást a kitűzött időtől eltérőleg koráb­ban kellett megtartani és így a hallgatóság között polgári egyéneket nem láttunk, e­zért még a fegyelmezett hallgatóság figyelmes nagy érdeklődése sem tud eléggé kárpó­tolni, amit példának állíthatunk színházlá­­togató közönségünk elé. A nagy koncepciójú előadás a török terjeszkedés és mai mélyresülyedésünk kora között vont párhuzamot. Képekben, hason­latokban és költői erőben gazdag ékesszó­lással, de mégis egyszerű, érthető magya­ros közvetlenséggel mutatta be Drégely és Szigetvár glóriás hőseit és állította minta­képül nemzeti hadseregünk katonái elé. Majd a hazaszeretet jelentőségét méltatta, mely a nemzeti hadsereg katonájának leg­szebb erénye. A hazaszeretet köt össze bennünket a múlttal, mikor történelmi nagyságainkat mintaképül állítva szemünk elé, dolgozunk a jelenen, hogy a jövőnk biztató és biztos legyen. A magyar nemzet nem veszhet el ma sem, mert megszületett a nemzeti hadsereg, mely egy a nemzettel és a nemzet egy a nemzeti hadseregben. Ha Szondy, Zrinyi és hős katonái, ha Ga­licia, Oroszország, Románia, Olaszország síkságain és hegyein mártíromságba ment véreink bátorságos lelke és hazaszeretete hatja át a magyar katonát, diadalmasan meg tud felelni nagy feladatának. Szüksé­günk van mindenre elszánt katonákra, mert elleneinket nemcsak a szükretott határokon kívül, hanem belül is le kell győznünk, hogy a magyar faj feltámadhasson. A lelkes hallgatóság három hatalmas éljennel köszönte meg az előadást, majd utána feszes díszmenetben vonultak el Pa­lotás ezredes előtt. 1918. nov. 27. Egy hajótörés után két napig zátonyon hányódott hajót vontatnak be a fiumei kikötőbe, hol 800 bus magyar katona, ki dicső harcok, majd szégyenletes lefegyverzés után a balkáni frontokról haza­felé tart, immár hiába keresi a hajóról köny­­nyes szemmel a magyar lobogót és ahol bizonysággá lett mindaz, amit hetek óta sötét pletyka gyanánt hessegettünk el ma­gunktól. Felfordult, elveszett minden vérlázító feltételek . . . délen, keleten szer­­bek, oláhok, északon csehek ... az orosz­lánt kikezdték a tetvek ... A lelki fájda­lomhoz testi bajok is járulnak, mert ponto­san kiszabott élelmünk a zátonyon való veszteglés közben elfogyott, legénységünk éhes, néhányan a tisztikarból hiába megyünk egyik ellenséges kikötőparancsnokságtól a másikhoz, az olaszok nem tudnak élelmet adni, a jugoszlávok pedig vigyorogva jelen­tik ki, hogy semmi közük már hozzánk; az pedig, hogy vonatot kapjunk a megmaradt Magyarország felé, nekik nem sürgős. — Hát ez az a visszatérés, melyről 4 év óta tábortűz mellett annyiszor álmodoztunk? Magyarok Istene, hát sehol egy magyar szó, egy segítő magyar kéz, egy kis derű, egy reménysugár ? ! De igen, lesz segítség, mert van­ még magyar szív, magyar hazaszeretet, vannak még­­ fiumei magyarok. Kopottas télika­bátban, szomorú, de szeretetteljes pillantá­sokkal, a fiumei magyarok megbízásából elénk áll egy tisztviselő külsejű úriember és megszólít magyarul: — Honnan jövünk, hányan vagyunk, van-e élelmünk? — Nincs, 800 magyar katona éhezve várja, mi lesz vele?“ — Hát csak tessék a legénységet 4 órára a mólón felsorakoztatni, mi majd hozunk. — 800 embernek ? De uram, hiszen csapatkötelékeink, irodáink, pénztáraink ré­gen feloszlottak, nem tudjuk megfizetni. — Nem is pénzért tesszük, hanem hazafias kötelességből. Megjegyzendő, hogy néhány gazdag ember mellett az egész fiumei magyarság között ott szerepeltek elsősorban a vasutas és postás tisztek, altisztek, tisztviselők, csupa szegény ember, kik közül tán egynek sem volt sok holdas szőlője, földje és­­ 7 szo­bás lakása. De megtették, mert ők, kiket idegen járom szorongatott — tudták, hogy mi a hazafius kötelesség. És d. u. 4 órakor megindult a bucsu­­járás, melynél meghatóbbat, könnyfacsarób­­bat emberi szem még keveset látott. Ele­gáns, drága kalapos urinők, kendőbe bur­kolt munkásasszonyok, hálás pillantásainkra elpiruló urileányok, jól fésült urigyerekek, rongyos, napszámos csemeték, tisztviselők, munkások felvonulnak kosarakkal, taligák­kal, kondérokkal. Rang, kor és nembeli különbség nélkül hordja adományait az egész fiumei magyarság. És megtudjuk csakhamar azt is, hogy a m­i 800 embe­rünkkel immár 5000 nél többet láttak el élelemmel, sőt útravalóval. Honnan vették szűkös anyagi körülményeik és kedvezőtlen élelmezési viszonyaik között, hogyan tud­ták előteremteni a rengeteg költséget és anyagot, ez oly talány, melyet csak ezek­nek az embereknek lángoló hazafisága ma­gyarázhat meg. Amikor elfogyott az első szállítmány, már hangzott a megnyugtatás, hogy most jön ez az egylet, majd ennek az utcának a lakói, végül a tisztikar kosztjával ez meg ez a család. És csakugyan. Felesleg nem volt, de 800 magyar katonából egy sem Kecskemét magyarjaihoz. A fiumei magyarok példája. A Kecskeméti Közlöny jún. 26-iki szá­mában B. A. „Vádaskodó vagonok közt“ c. cikkében fájdalmas részletek megkapó festésével, szívhez szóló hangon igyekszik megrendíteni azt a jobb ügyhöz méltó hi­degvért, mellyel a város tehetős, nagy la­kással bíró polgárai szemlélik hetek, sőt hó­napok óta vagonokban sínylődő menekült honfitársaink szomorú sorsát. „Menekültek .. . kiüldözöttek ... va­gonlakók . . . lakásnyomorú, oly régi, meg­szokott, legtöbb ember előtt szinte semmit­mondó szavak már ezek. De talán történ­nek még csodák, talán megindul néhány szív, ha elmondok egy sok száz magyar katonának ma is szivébe markoló epizódot, mely megtaníthat minket arra, kik voltakép e menekültek, kiken segíteni legszentebb hazafiai és emberi kötelességünk s mely sze­meink elé tárhatja nekünk, szavakban ku­­ruckodó, demarkációs vonalakon innen nyu­godtan éldegélő lethargikus magyaroknak, milyen az igazi hazafias szív, mely hivás nélkül is segít.

Next