Kecskeméti Lapok, 1871. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-14 / 2. szám
■) A menyasszony. Dráma 3 szakaszban, folyóirat után színre alkalmazta Végh Ferencz. — Először adatott Január 10-én Mezei Péter jutalmául. Uj dráma, e szűk dráma termés korában, és hozzá városunk fiától! — hátha egy új „Katonánk“ támadt? és jutalomjátékára egy szorgalmas, tehetséges színésznek, ugyan ki ne sietne ennyi októl sürgetve a színházba? azonban nem sokan lehettek egy véleményen e sorok írójával, mert a színház meglehetős üres volt. Megtörtént. És mi végig néztük a drámát, melyben egyetlen drámai hatás az volt, hogy végig kellett azt néznünk, kamara székhelyévé tegye. — Maholnap itt a törvényszékek rendezése, s Kecskemét nem kap e miatt váltótörvényszéket, — pedig kik vennék annak nagyobb hasznát, mint épen a kereskedők!? Különös, hogy midőn néhány értelmes kereskedőnek pár hónappal ezelőtt ismételve és sürgetőleg szívére kötöm , hogy a kereskedelmi s iparkamara mielőbbi létesítésén törekedjenek, azon legkevésbé várt ellenvetést tevék, hogy nem tanácsos, mert évenkénti fentartása sok pénzbe kerül, a kereskedelmi testület pedig alig rendelkezhetik valamivel. Bizon szomorú dolog volna, ha a kecskeméti kereskedők és iparosok évenként 300 forintot sem tudnának olyasmiért áldozni, mi nekik más úton ezereket jövedelmezhetne! Az iparegylet elnökét ellenben megróni nem lehet, ő eddig is a legszakavatottabb és legtevékenyebb elnökök egyike volt, s , úgy látszik jelenleg az ipar emelése tekintetéből több talpraesett tervet igyekszik keresztül vinni, melyek közt mindenesetre legfigyelemre méltóbb az iparárucsarnok létesítése. Ez elvetett mag idővel még óriássá nőhet! — Pár évvel ezelőtt épen mi voltunk azok, kik az iparegyletet megróttuk hosszas tespedéséért, s most miután tapasztaljuk, hogy valódi hivatásának mindinkább megfelelni igyekszik , méltán elismerésünket kell iránta nyilvánítanunk. Egyre azonban szabadjon figyelmeztetnem a tisztelt elnök urat, arra t. i., hogy midőn az iparegylet a közjó érdekében óhajt valamit keresztül vinni vagy létesíteni, hozza tervét a nyilvánosság elé, mert lehetnek városunkban többen olyanok, kik habár nem tagjai is az iparegyletnek, de , mégis örömmel segédkeznének. Azután meg ott több szem többet lát, s az eszmecsere a terven csak tökéletesbithetne. Városunk elöljáróinak főfigyelme eddigelé bizonyos dolgok rendbehozására volt irányulva s igy nem igen lehetett tőlük követelni, hogy újabb meg újabb költséges tervekkel álljanak elő, most azonban miután már pénzügyeink rendezettebbek, méltán megvárhatjuk, hogy a város szépítése némi tekintetben megkezdessék,—így mielőbb megóvja az ostromlók fegyvereitől, üszköt von kezébe s a templomot fölgyujtá, s gyermekeivel és a szökevényekkel együtt a lángok martalékává lön. A harcz véget ért. Az öröm a táborban, valamint Rómában határtalan volt. Csak a győzelem vívója Scipio nem örült. Ő a szomszéd halomról, hová Polybus barátjával ment, látván e 700 éven át virágzó város pusztulását, keserves könyeket hullatott és a földi hatalom s dicsőség hiúságos múlandóságáról megemlékezvén , Homer ezen verseit ismételgető: „"Eusstai rj[J.ap cvav íXXóXyj ”IXio? tprj Kai Ppiap.sc •/.ai Xáo? áipeXiw Ppiapoto. Eljő egykor a nap, mikor a szent Ilion eldől, S dárdavető Priamus, Priamusnak népe feloszlik. “ A mellette álló Polybus ezen kérdésére: mit ért ezen versek alatt? válaszút adá: „Félek, nehogy valaha Róma is hasonló sorsra jusson.“ A mitől Scipio félt, az be is következett. Kr. után 455-ben Genserich a vandálok iszonyatos királya, ki Afrika gyors meghódítása miatt „a föld és tenger urának nevezé magát“ rabló csapatával a reszkető Róma falai közé tört. Tizennégy napig rabolva és pusztítva a várost, a legdrágább templomszereket, bronz diszítvényeket, érerszobrokat, a capitolium gazdagon aranyozott tetejét hajóikra rakták és Afrikába vitték, s ami még ennél is sujtóbb volt, egyszeresmind számos magas rangúakat, köztök Eudoxiát is két leányával, kiknek rokonaitól nagy váltságdíjt reménylettek, hurczoltak fogságba. Hogy Róma csak kiraboltatott, de föl nem égettetett, azt Nagy Leo pápa esedezéseinek köszönhető. A munkába lehetne venni a kőrösi útcra kikövezését, vagy inkább kitéglázását.. Ez nem is kerülne valami sokba! mindössze meg kellene hozatni párszáz forintért John Whitehead (Preston, Lancashire) angolhoni gyáros agyaggyúró és téglakészitő gépét, néhány munkást betaníttatni s még ez évben megérhetnék, hogy legfőbb közlekedési útczánkon esős időben sem akadna föl a vasúthozi gabna- és gyümölcsszállítás. Kereskedőink és fuvarosaink azt hiszem, örömest fizetnék évenként a befektetett tőke kamatait. Volna itt még több is elsorolandó, azonban ezeket sem azért hoztam föl, mintha a kezdeményezési tért e lapok hasábjai számára elfoglalni akarnám, hanem, hogy példákkal beigazoljam, miszerint akadnak oly közhasznú teendők, miket minden társadalmi zavarodottságunk daczára jelenleg is könnyű szerrel lehetne végrehajtani. Végül fölhívom polgártársaimat, hogy a közöttünk meghonosult egyenetlenséget közügyeink javára igyekezzünk mielőbb megszüntetni és e tekintetben legyünk oly okosak mint apáink voltak, kik habár szintén nehéz és válságos napokat éltek, mégis mindég a legszebb egyetértésben voltak egymással. Madarassy: Ismét néptanodáink. Engedje meg a t. szerkesztő úr, hogy a „néptanodáink“ czimű czikk írójának e lapok 1-ső számában megjelent cáfolatára néhány objectiv megjegyzést tegyek, mert noha czikkíró úr nagy fáradságot vett magának a személyt előtérbe tolni és ez mintegy kihívásul szolgálhatna nekem, hogy ugyanezt tegyem, mégis áthatva a fenforgó tárgy fontosságától és nagy horderejétől, minden kicsinyes érzékenység nélkül csakis a vitatott kérdéseknél maradva óhajtom észrevételeimet megtenni. Első czikkemben ... úrnak azon föltevése ellen keltem ki, mely szerint ő, iskoláink kedvezőtlen állapotát azon körülménynek tulajdonítja, hogy az iskolabizottmányi tagok nem látogatják az iskolákat és nem ügyelnek fel a tanítókra, kik így kötelességeikről megfeledkeznek. Én a bajokat egész másban kerestem és úgy hiszem találtam föl. Említést téve a jó tanoda sok tényezőiről, mindegyiknél külön kérdést intéztem, hogy megvannak-e nálunk ezen tényezők és úgy működnek-e közre, hogy minden felelősség csak a tanítókra háromoljék ? De épen ezen kérdésekre nem adott . .. úr választ, épen ezeknél jónak látta a hallgatást, mert ugyan mit is mondhatott volna? Hiszen tanhelyiségeknek nagy szűkében vagyunk, a meglevők koránsem felelnek meg a törvényszabta kellékeknek, az iskolalátogatás csakugyan rendetlen, egy tanteremben még ma is itt Kecskeméten, e gazdag városban, nemcsak a szegény beregmegyei falvakban több mint Ha Scipio látta volna egy évezreden keresztül virágzó város — Róma — pusztulását, bizonyára még keserűbb könyeket hullatott volna, mint egykor Carthagó pusztulását látva hullatott. És elmondhatta volna sejtelmét: Eljött mostan a nap, mikor a szent Ilion eldőlt, a dárdavető Priamus, Priamusnak népe feloszlott. A szerencsétlen Carthagó tizenhét napig égett, mely iszonyú égés a századok emlékeit emésztette el; a középtenger büszke parancsolóját romdüledékké változtatta, és ahol a szorgalmas phoeniciaiak 700 éven át alkottak és működtek, római szolgák távol uraik nyájait legeltették. 80 tanuló ül egy tanító felügyelete alatt, itt még egy tekintélyes iskolában fiúk és leányok együtt taníttatnak, itt még az iskolák fölszerelése nagyon hiányos és czélszerűtlen, itt még a tanítók fizetése olyan, hogy abból magából tisztességesen még család nélkül sem élhetni meg, — de azért . .. úr csak megmarad azon állítása mellett, hogy csakis a jó felügyelet hiányzik és ha a tanítókat ellenőriznék , akkor ez megteremné szép — olcsó gyümölcseit. Különös előszeretettel tartózkodik ... úr czikkemnek azon részénél, mely egy concret esetből kiindulva a tárgyat megvilágítani és állításainak tarthatatlanságát bebizonyítani törekszik. Sok csűrés-csavarás és álokoskodások által végre egy dilemma kettős szarva közé hajt, erősen meg lévén győződve, hogy onnan élve ki nem kerülök. Kár volt pedig annyit erőlködni, a hatás elmaradt, mert ezen szavak csak gyenge bognak bizonyultak be. — A ki czikkemnek említett részét pártatlan szemekkel olvasta, olyat nem is olvashatott ki abból, mint .... úr, az azonnal beláthatta czélomat, mely nem volt más, mint kimutatni, hogy az iskolabizottmányi tagok csakugyan azon úton haladnak, amelyen .... i úr óhajtja, erőnek erejével paedagógusok akarnak lenni, legalább a tanítóval szemben, és figyelmüket nem fordítják azon dolgokra, amelyeknek rendbehozatalára és elintézésére volnának elsősorban hivatva, erre mondtam épen „ne sutor ultra crepidam“, amely közmondást . . . . s úr ellenem fegyverül akarja használni. Egy szóval sem mondtam én, hogy nincs szükség az iskolabizottmányra, sőt azt állítom, hogy nagyon is szükséges az és fontos tényezője a jó iskolának, de nem egyedüli tényezője és nem is oly irányban, amint . .. . úr hinni látszik. Sok teendőjük van az iskolabizottmányi tagoknak még akkor is, ha nem ügyelnek fel a tanítás mikéntjére és nem avatkoznak olyanba, amihez nem értenek. Mert ha .. . . úr rendben látja is a dolgot, ha az orvos természettudományokat, a kereskedő német nyelvet vizsgál és erre fekteti a fősúlyt és csak azt nem érthetné, ha a szerepeket fölcserélnék , akkor még abból nem következik, hogy az czélszerű és helyes. Az orvos lehet igen derék zoológus, botanicus, mineralogus, geológus, physicus és még nincs fogalma arról, hogyan kell ezen tudományokat népiskolában tanítani, a kereskedő mindenféle számmiveletet gyorsan és pontosan elvégezhet, azért még nem fogja tudni, hogyan kell számolni tanítani. Ha pedig nem tud módszeresen tanítani, akkor nem tud módszeresen azaz úgy kérdezni a mint azon osztályban kellene. És pedig nem tud azon egyszerű okból, mert nem tanulta. Ha mindenki, ki bizonyos ismereteknek birtokában van, azokat helyesen tanítani is képes volna, akkor gymnasiumi tanulókat tanítókul lehetne alkalmazni, és semmi szüksége sem volna az államnak azon 20 tanítóképezdére, melyek évenként annyiba kerülnek, akkor semmi értelme sem volna azon legújabb intézkedésnek , mely szerint a képezde eddigi 2 évfolyama helyett 3 évfolyam állíttatik. Az orvos ép oly joggal figyelmeztetheti a tanítót a tanításban, mint a tanító az orvost a rendelvények megírásánál. A fűszerkereskedő tanácsai ép annyit használnak az iskolának, mint a tanító tanácsai a fűszerkereskedő üzletének. Csak akkor volna ezen tanácsoknak és figyelmeztetéseknek értelme, ha az iskolabizottmányi tagok paedagogok volnának, még pedig jobb paedagogok, mint maga a tanító, de ez nem szokott megtörténni, nem azért, mert az Nem tudjuk inkább bámuljuk-e azon vakmerőséget , midőn valaki az irodalom és tudományok nagyvilágában a legparányibb készültséggel sem bírva, magát drámairásra adja, vagy bosszankodjunk a szintázsinatra, mely magát a színészet, a művészet papjainak tartva, ily emészthetlen ürességet tálal értelmes közönség elé, vagy szánjuk a jutalmazandót, ki ily meg nem engedhető úton és humbug által akarja vagy hiszi a közönséget jutalmi játékára a színházba csalni. Egyiránt okunk és jogunk van mindez érzelemre. „A menyasszony minden bírálaton alul van. Iskolai gyakorlatul is szánandólag silány, de iskolai gyakorlatra sem kedvünk sem időnk nem volna bírálatot írni, azonban ki a világ elé és a színpadra hozza, elméje szörny vagy nyomorék szülöttjét, azt jogunk van és kötelességünk is megbírálni. Vagy ki véres verejtékkel keze munkájával, mások szép termékeit ízléstelenül összehordva megfosztja azokat előbbi természetes valódi szépsége és becsélől, arra jogunk van és kötelességünk is rákiáltani: ne látsd a másét! és azt még el is rontani bűn, hagyd e hálátlan, e bűnös , és a mellett fáradságos munkát abba,és töltsd idődet hasznosabb dolgokkal. Végh Ferencz úr drámája után oda jegyezte, hogy folyóirat után. Mit tesz az? Vécsey Benedek.