Kecskeméti Lapok, 1871. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-14 / 2. szám

■) A menyasszony. Dráma 3 szakaszban, folyóirat után színre alkalmazta Végh Ferencz. — Először adatott Január 10-én Mezei Péter jutalmául. Uj dráma, e szűk dráma­ termés korában, és hozzá városunk fiától! — hátha egy új „Katonánk“ támadt? és jutalomjátékára egy szorgalmas, tehetséges színésznek, ugyan ki ne sietne ennyi októl sürgetve a színházba? azonban nem sokan lehettek egy véle­ményen e sorok írójával, mert a színház meglehetős üres volt. Megtörtént. És mi végig néztük a drámát, melyben egyet­len drámai hatás az volt, hogy végig kellett azt néznünk, kamara székhelyévé tegye. — Maholnap itt a törvényszékek rendezése, s Kecskemét nem kap e miatt váltótörvényszéket, — pe­dig kik vennék annak nagyobb hasznát, mint épen a kereskedők!? Különös, hogy midőn néhány értelmes kereskedő­nek pár hónappal ezelőtt ismé­telve és sürgetőleg szívére kötöm , hogy a kereskedelmi s ipar­kamara mielő­bbi léte­sítésén törekedjenek, azon legkevésbé várt­­ ellenvetést tevék, hogy nem tanácsos, mert évenkénti fentartása sok pénzbe kerül, a kereskedelmi testület pedig alig rendelkez­hetik valamivel. Bizon szomorú dolog volna, ha a kecskeméti kereskedők és iparosok évenként 300 forintot sem tudnának olyas­miért áldozni, mi nekik más úton ezereket jövedelmezhetne! Az iparegylet elnökét ellenben megróni nem lehet, ő eddig is a legszakavatottabb é­s legtevékenyebb elnökök egyike volt, s , úgy látszik jelenleg az ipar emelése tekin­tetéből több talpraesett tervet igyekszik keresztül vinni, melyek közt mindenesetre legfigyelemre méltóbb az iparárucsarnok létesítése. Ez elvetett mag idővel még óriássá nőhet! — Pár évvel ezelőtt épen mi voltunk azok, kik az iparegyletet megróttuk hosszas tespedéséért, s most miután tapasztaljuk, hogy valódi hivatásá­nak mindinkább megfelelni igyekszik , mél­tán elismerésünket kell iránta nyilváníta­nunk. Egyre azonban szabadjon figyelmez­tetnem a tisztelt elnök urat, arra t. i., hogy midőn az iparegylet a közjó érdekében óhajt valamit keresztül vinni vagy létesíteni, hozza tervét a nyilvánosság elé, mert lehet­nek városunkban többen olyanok, kik ha­bár nem tagjai is az iparegyletnek, de , mégis örömmel segédkeznének. Azután meg o­t­t­­ több szem többet lát, s az eszmecsere a terven csak tökéletesbithetne. Városunk elöljáróinak főfigyelme eddig­­elé bizonyos dolgok rendbehozására volt irányulva s igy nem igen lehetett tőlük kö­vetelni, hogy újabb meg újabb költséges tervekkel álljanak elő, most azonban miután már pénzügyeink rendezettebbek, méltán megvárhatjuk, hogy a város szépítése né­mi tekintetben megkezdessék,—így mielőbb megóvja az ostromlók fegyvereitől, ü­szköt von ke­zébe s a templomot fölgyujtá, s gyermekeivel és a szökevényekkel együtt a lángok martalékává lön. A harcz véget ért. Az öröm a táborban, valamint Ró­mában határtalan volt. Csak a győzelem vívója Scipio nem örült. Ő a szomszéd halomról, hová Polybus barátjával ment, látván e 700 éven át virágzó város pusztulását, keserves könyeket hullatott és a földi hatalom s dicsőség hiúságos múlandóságáról meg­emlékezvén , Homer ezen verseit ismételgető: „"Eusstai rj[J.ap cvav íXXóXyj ”IXio? tprj Kai Ppiap.sc •/.ai Xáo? áipeXiw Ppiapoto. Eljő egykor a nap, mikor a szent Ilion eldől, S dárdavető Priamus, Priamusnak népe feloszlik. “ A mellette álló Polybus ezen kérdésére: mit ért ezen versek alatt? válaszút adá: „Félek, nehogy valaha Róma is hasonló sorsra jusson.“ A mitől Scipio félt, az be is következett. Kr. után 455-ben Genserich a vandálok iszonyatos ki­rálya, ki Afrika gyors meghódítása miatt „a föld és tenger urának nevezé magát“ rabló csapatával a reszkető Róma falai közé tört. Tizennégy napig ra­bolva és pusztítva a várost, a legdrágább templom­szereket, bronz diszítvényeket, érerszobrokat, a capitolium gazdagon aranyozott tetejét hajóikra rak­ták és Afrikába vitték, s a­mi még ennél is sujtóbb volt, egyszeresmind számos magas­ rangúakat, köz­tök Eudoxiát is két leányával, kiknek rokonaitól nagy váltságdíjt reménylettek, hurczoltak fogságba. Hogy Róma csak kiraboltatott, de föl nem égette­­tett, azt Nagy Leo pápa esedezéseinek köszönhető. A munkába lehetne venni a kőrösi­ útcra kikö­vezését, vagy inkább kitéglázását.. Ez nem is kerülne valami sokba! mindössze meg kellene hozatni párszáz forintért John Whi­tehead (Preston, Lancashire) angolhoni gyá­ros agyaggyúró és téglakészitő gépét, né­hány munkást betaníttatni s még ez évben megérhetnék, hogy legfőbb közlekedési út­­czánkon esős időben sem akadna föl a vasúthozi gabna- és gyümölcsszállítás. Ke­reskedőink és fuvarosaink azt hiszem, örömest fizetnék évenként a befektetett tőke kamatait. Volna itt még több is elsorolandó, azon­ban ezeket sem azért hoztam föl, mintha a kezdeményezési tért e lapok hasábjai szá­mára elfoglalni akarnám, hanem, hogy példákkal beigazoljam, miszerint akadnak oly közhasznú teendők, miket minden tár­sadalmi zavarodottságunk daczára jelenleg is könnyű szerrel lehetne végrehajtani. Végül fölhívom polgártársaimat, hogy a közöttünk meghonosult egyenetlenséget köz­ügyeink javára igyekezzünk mielőbb meg­szüntetni és e tekintetben legyünk oly oko­sak mint apáink voltak, kik habár szintén nehéz és válságos napokat éltek, mégis mindég a legszebb egyetértésben voltak egymással. Madarassy: Ismét néptanodáink. Engedje meg a t. szerkesztő úr, hogy a „nép­tanodáink“ czimű czikk írójának e lapok 1-ső szá­mában megjelent c­áfolatára néhány objectiv meg­jegyzést tegyek, mert noha czikkíró úr nagy fárad­ságot vett magának a személyt előtérbe tolni és ez mintegy kihívásul szolgálhatna nekem, hogy ugyan­ezt tegyem, mégis áthatva a fenforgó tárgy fon­tosságától és nagy h­order­ejétől, minden kicsinyes érzékenység nélkül csakis a vitatott kérdéseknél maradva óhajtom észrevételeimet megtenni. Első czikkemben ...­­ úrnak azon föltevése ellen keltem ki, mely szerint ő, iskoláink kedve­zőtlen állapotát azon körülménynek tulajdonítja, hogy az iskolabizottmányi tagok nem látogatják az iskolákat és nem ügyelnek fel a tanítókra, kik így kötelességeikről megfeledkeznek. Én a bajokat egész másban kerestem és úgy hiszem találtam föl. Em­lítést téve a jó tanoda sok tényezőiről, mindegyik­nél külön kérdést intéztem, hogy megvannak-e ná­lunk ezen tényezők és úgy működnek-e közre, hogy minden felelősség csak a tanítókra háromoljék ? De épen ezen kérdésekre nem adott . ..­­ úr választ, épen ezeknél jónak látta a hallgatást, mert ugyan mit is mondhatott volna? Hiszen tanhelyiségeknek nagy szűkében vagyunk, a meglevők koránsem fe­lelnek meg a törvényszabta kellékeknek, az iskola­­látogatás csakugyan rendetlen, egy tanteremben még ma is itt Kecskeméten, e gazdag városban, nem­csak a szegény beregmegyei falvakban több mint Ha Scipio látta volna egy évezreden keresztül virágzó város — Róma — pusztulását, bizonyára még keserűbb könyeket hullatott volna, mint egykor Carthagó pusztulását látva hullatott. És elmondhatta volna sejtelmét: Eljött mostan a nap, mikor a szent Ilion eldőlt, a dárdavető Priamus, Priamusnak népe feloszlott. A szerencsétlen Carthagó tizenhét napig égett, mely iszonyú égés a századok emlékeit emésztette el; a középtenger büszke parancsolóját romdüle­­dékké változtatta, és a­hol a szorgalmas phoenici­­aiak 700 éven át alkottak és működtek, római szol­gák távol uraik nyájait legeltették. 80 tanuló ül egy tanító felügyelete alatt, itt még egy tekintélyes iskolában fiúk és leányok együtt taníttatnak, itt még az iskolák fölszerelése nagyon hiányos és czélszerűtlen, itt még a tanítók fizetése olyan, hogy abból magából tisztességesen még csa­lád nélkül sem élhetni meg, — de azért . ..­­ úr csak megmarad azon állítása mellett, hogy csakis a jó felügyelet hiányzik és ha a tanítókat ellen­őriznék , akkor ez megteremné szép — olcsó gyü­mölcseit. Különös előszeretettel tartózkodik ...­­ úr czik­­kemnek azon részénél, mely egy concret esetből kiindulva a tárgyat megvilágítani és állításainak tarthatatlanságát bebizonyítani törekszik. Sok csű­­rés-csavarás és álokoskodások által végre egy di­lemma kettős szarva közé hajt, erősen meg lévén győződve, hogy onnan élve ki nem kerülök. Kár volt pedig annyit erőlködni, a hatás elmaradt, mert ezen szavak csak gyenge bognak bizonyultak be. — A ki czikkemnek említett részét pártatlan szemek­kel olvasta, olyat nem is olvashatott ki abból, mint ....­­ úr, az azonnal beláthatta czélomat, mely nem volt más, mint kimutatni, hogy az iskola­bizott­­mányi tagok csakugyan azon úton haladnak, a­me­lyen .... i úr óhajtja, erőnek erejével paedagógusok akarnak lenni, legalább a tanítóval szemben, és figyelmüket nem fordítják azon dolgokra, a­me­lyeknek rendbehozatalára és elintézésére volnának első­sorban hivatva, erre mondtam épen „ne sutor ultra crepidam“, a­mely közmondást . . . . s úr elle­nem fegyverül akarja használni. Egy szóval sem mondtam én, hogy nincs szük­ség az iskola­bizottmányra, sőt azt állítom, hogy nagyon is szükséges az és fontos tényezője a jó iskolának, de nem egyedüli tényezője és nem is oly irányban, a­mint . .. .­­ úr hinni látszik. Sok teendőjük van az iskola­bizottmányi tagoknak még akkor is, ha nem ügyelnek fel a tanítás miként­jére és nem avatkoznak olyanba, a­mihez nem ér­tenek. Mert ha .. . .­­ úr rendben látja is a dolgot, ha az orvos természettudományokat, a kereskedő német nyelvet vizsgál és erre fekteti a fősúlyt és csak azt nem érthetné, ha a szerepeket fölcserél­nék , akkor még abból nem következik, hogy az czélszerű és helyes. Az orvos lehet igen derék zoológus, botanicus, mineralogus, geológus, physicus és még nincs fogalma arról, hogyan kell ezen tu­dományokat népiskolában tanítani, a kereskedő mindenféle számmiveletet gyorsan és pontosan elvé­gezhet, azért még nem fogja tudni, hogyan kell számolni tanítani. Ha pedig nem tud módszeresen tanítani, akkor nem tud módszeresen azaz úgy kér­dezni a mint azon osztályban kellene. És pedig nem tud azon egyszerű okból, mert nem tanulta. Ha mindenki, ki bizonyos ismereteknek birtokában van, azokat helyesen tanítani is képes volna, akkor gymnasiumi tanulókat tanítókul lehetne alkalmazni, és semmi szüksége sem volna az államnak azon 20 tanítóképezdére, melyek évenként annyiba kerül­nek, akkor semmi értelme sem volna azon leg­újabb intézkedésnek , mely szerint a képezde eddigi 2 évfolyama helyett 3 évfolyam állíttatik. Az orvos ép oly joggal figyelmeztetheti a tanítót a tanításban, mint a tanító az orvost a rendelvények megírásá­nál. A fűszerkereskedő tanácsai ép annyit használ­nak az iskolának, mint a tanító tanácsai a fűszer­kereskedő üzletének. Csak akkor volna ezen taná­csoknak és figyelmeztetéseknek értelme, ha az is­kola­bizottmányi tagok paedagogok volnának, még pedig jobb paedagogok, mint maga a tanító, de ez nem szokott megtörténni, nem azért, mert az Nem tudjuk inkább bámuljuk-e azon vakmerő­séget , midőn valaki az irodalom és tudományok nagyvilágában a legparányibb készültséggel sem bír­va, magát dráma­irásra adja, vagy bosszankodjunk a szintázsinatra, mely magát a színészet, a művé­szet papjainak tartva, ily emészthetlen ürességet tálal értelmes közönség elé, vagy szánjuk a jutal­­mazandót, ki ily meg nem engedhető úton és hum­bug által akarja vagy hiszi a közönséget jutalmi já­tékára a színházba csalni. Egyiránt okunk és jogunk van mind­ez érze­lemre. „A menyasszony­ minden bírálaton alul van. Iskolai gyakorlatul is szánandólag silány, de iskolai gyakorlatra sem kedvünk sem időnk nem volna bírálatot írni, azonban ki a világ elé és a színpadra hozza, elméje szörny vagy nyomorék szü­löttjét, azt jogunk van és kötelességünk is meg­bírálni. Vagy ki véres­ verejtékkel keze munkájával, mások szép termékeit ízléstelenül összehordva meg­fosztja azokat előbbi természetes valódi szépsége és becsélől, arra jogunk van és kötelességünk is rá­kiáltani: ne látsd a másét! és azt még el is rontani bűn, hagyd e hálátlan, e bűnös , és a mellett fárad­ságos munkát abba,­­és töltsd idődet hasznosabb dolgokkal. Végh Ferencz úr drámája után oda jegyezte, hogy folyóirat után. Mit tesz az? Vécsey Benedek.

Next