Kecskeméti Lapok, 1871. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-14 / 2. szám
TÁRCZA. Vándorolva jár a dalnok... Vándorolva jár a dalnok, Kin-özöntől áthatott Énekével öntve minden Élő lénybe bánatot. Megy búsongva bérczfokáról Rengetegbe tévedé, Hol szerette szép honáról Zeng a dalnok éneke. Messze-messze már hazája, Szikla-bérczek elfedik, És a távozó sohajja Ég fölé emelkedik. Fájdalommal néz a bérezre, Mely takarja szép honát, Melyen túl patak csörögve Fut a zöld mezőkön át. Lassú léptekkel haladva Megy tovább, s a vén hegyek Ködbe burkolództak és csak Ormaikkal kéklenek. Délibábja szép honának Elhagyá az énekest, És helyette gyászos arczczal Üdvözölte őt az est. Feltekint az est-homályba S igy sóhajt az égre fel: — Nem törődve semmi mással Csak a hon keservivel: „Zúgna bár felettem a vész Veszne fényes csillagom: Csak hazám égő keservét El lehetne oltanom.“ S nem hiába jött az éj el A szegény halár fölé: Szenvedő szivét leplével Mert örökre elfödé. Vörösmarthy Károly. 4 Negyedik évfolyam. 2. szám. Január 14.1871. Előfizetési díj: *1*1 __ _ _ _ _ _^ __ Hirdetési dijak: vidékre, postán: "WTj FI || ABj JF IM t egyszeri i h Iaih Ail h TI I A Pl Ili Felevre . . • 3 „ — „ Hk I | I IR Vit El I ** III II I III II lm A nyilttérben való közls-Egész évre . • 5 „ l^k I ■ I 111 1^ III H Ilii I I | I I I II 1^ meny 3 hasábos soráért 10 kr. Megjelenik e lap hetenként | I I I I III m III P I I__I IJf ■ egyszer, Szombaton. Hl ■ mW *1 TM TM Hirdetések elfogadtatnak Gál if Előfizetési pénzek el- Ha FttlSp könyvkereskedésében fogadtatnak Gallia Fhilop I m ll A I I I O n kívül fölvétetnek még M. Zeister könyvkereskedésében Kecs- | ^ ||| t5lt5||t5||t50fc.lU II O 1 ■ I Cl U« hirdetési irodájában. (Pest ,Királykeméten. • ■ uteza 60. sz. Mit tanuljunk apáinktól! Ne légy okosabb, mint apád volt! A régiek legkevésbé tartották e közmondást gúnynak. — Hitték, hogy a tudományok önmaguktól is előbbre haladnak, s nem látták be szükségességét annak, hogy az emberiség folyton csak a tökéletesülést tűzze ki czéljául. Városunkat is bátran azon régiek közé sorozhatom, kik e közmondást sok tekintetben követésre méltónak tekintették. — Egyik évben se légy okosabb, mint a másikban és ne igyekezzél magadat tökéletesbiteni, hanem maradj meg olyannak, minő apáid idejében voltál, borzadj vissza az újításoktól, mert azok kivetkőztetnek régi alakodból és évről évre tedd ugyanazt, mit az előbbeni években cselekedtél, mert különben okosabb találsz lenni, mint apáid voltak, ez pedig nagy bűn volna a mai divatos rák modor ellen! Csak az tökéletes a mi régi! Ezt sokaktól hallom emlegetni. Ha ők az ókor emberei iszonyodnak még a javítástól is, hátha még elvetnék mindazon szokásokat és rendszert, mit őseinktől, habár tökéletlen állapotban öröklöttünk!? ekkor már aztán sehogy sem tudnák magukat többé még csak tájékozni sem. Múzeumba veletek! ne aggassatok! A mai kor az átalakulás korszaka. Igyekszik minden megifjódni. Az ősi alak átváltozik. A régi bor újra megforr, hogy tisztább legyen. Új vér tolul a kékült erekbe. Mindenfelé kiterjeszti szárnyát a tavasz, a korszellem, és jaj azoknak, kik intő szavára többé nem bírnak új életre kelni. Kezdjünk már mi is egyszer valahára átalakulni! Jöjjön el városunk közügyeire nézve az új életre serkentő tavasz. Legyünk okosabbak valamivel, mint apáink voltak. Ha egy száz évvel ezelőtt elhalt polgártárs elhagyná örök nyugalma helyét s végig sétálna városunkon, beletekintene kissé a városi közügyek vezetésébe, nem igen találna változást. Pedig hát azóta a világ előbbre haladt. Az emberek okosodtak. De nálunk korántsem azon múlik, mintha nem volnának tapasztalt és bölcs elöljáróink, mert hiszen mi azokban eléggé bővelkedünk, hanem a minden hátramaradás ördöge szállott meg minket: nincs közöttünk egyetértés! Mit az egyik jónak talál, a másik már nem akarja, mert neki az épen személyes, vagy politikai nézetkülönbségből ellensége. Városunk közügyei iránt a legnagyobb bűnt követtük el akkor, midőn a polgárság zömét politikai pártok szerint nem csak megosztottuk, de évek hosszú sorára elkülönítettük egymástól, úgy hogy még csak társalogni sem igen jöhetnek össze, nincs meg a társadalmi súrlódás, az eszmecsere, becsülni sem tanulhatja meg egyik a másikat. Városunkkal senki sem tehetne jobbat, mintha mind az olvasókört, mind a népkört örökre föloszlatná, járna a polgárság azután mindenütt együvé, nem mondom, hogy épen a kasinóba------------noha az volna minden műveltebb polgárra nézve a legillendőbb hely. — Nézetem szerint nem az előkelőbbeknek kellene póriasodniok, hanem a párt kellene előkelőbb társaságba szoktatni. Hiszen a kasinó terme városunk minden józan és becsületes polgárának nyitva áll! Miért ne járhatnánk valamennyien együvé!? Városunkban különben sincs aristokratia! Valamennyien csak egyszerű polgárok vagyunk. Ha néhányan divatos posztó ruhában járnak is, azt csak hivatalos állásuk tiszteletben tartása miatt cselekszik. De egyátalában nincs semmi ok arra, hogy a posztó ruhás lenézze az ujjas mándlist, mert igen gyakran megtörténik, hogy az utóbbinak zsebében sokkal több a pénz, mint amennyit némelyik divatkövető egész öröksége megér. Mindezek daczára városunkban még csak az együvé járás is ez időszerint kivihetetlen , annyival inkább kivihetetlen az, hogy valamennyien egy czélra törekedjünk, vagy hogy legalább ne ellenezzük azt, mit mások megkezdettek. Valami nagyobbszerű változtatást nem is lehetne hamarjában városunk javára keresztül vinni, habár mindenki meg volna győződve annak czélszerű voltáról. De minda mellett lehetne mégis lassanként előre haladnunk, ha túlságos tartózkodottság nem volna azon egyéneinkben, akiknek a szerencse jutott egyik vagy másik téren vezérszerepet s igy némi felsőbbséget gyakorolhatni. így a kereskedelmi testület elnöke rég keresztülvihette volna már, hogy a kormány városunkat egy kereskedelmi s ipar- if , • \ í jf rí' v7 f i | Carthagó pusztulása. Történeti leírás. (Vége.) Scipio három utczát fölgyujtatván, borzasztó látványt nyitott föl a szemnek. A fölbőszült rómaiak, mialatt az eget mardosó lángok az épületeket emészték, egész tömegben döntögették a tűz rongálta házakat. A leomló falak és az iszonyú égés nyomorú halált hozott a lakosok legnagyobb részére. Öregek és fiatalok, gyermekek és nők a legszánalomraméltóbb állapotban vonattak elő a házak romjaiból. A lángok robogása, a leomló házak ropogása, az aggok jaj-szava, a nők zokogása, a csecsemők sírása, a haldoklók utolsó nyögése, az élők tovarobogása, a harczolók örömrivalgása, a vezérek lelkesítő szózata egybekeveredve, borzalommal törték el a lelket s a roppant vérmunkában megkövültek a szív minden érzeményei. Hat nap és hat éjjel tartott e borzasztó ostrom. Végre a hetedik napon a fellegvárból — Byrsa — követség jelent meg a győztes Scipio előtt, kegyelemért esedezve, a városbeli elköltözhetéseket kérték. Scipio életüket megkímélvén, az eltávozást megengedte , a mire 30 ezer férfi és 25 ezer nő távozott a városból. Hasdrubal nem akarta magát megadni. Ő nejével, gyermekeivel és 900 átszökött rómaival Aesculap templomába menekült, ez egy magas sziklán álló erősség volt, melyhez 60 lépcsőzet vezetett föl. Hasdrubal maroknyi seregével a legvégsőig védelmezte magát. De midőn a rómaiak már egészen a templomig hatoltak, kétségbeesvén menekülésén, egymaga zöld olajággal kezében a győzteshez ment s térdre esve nyomorult életéért csengett. Scipio megkegyelmezett neki, de midőn neje Scipio lábánál látá fetrengeni, büszke szive hullámozni kezdett a szeretett, elvesző haza megfertőztetése miatt és igy kiálta föl: „Büntesd meg a gyalázatost, ki elárulta Isteneit, elárulta hazáját, el nejét és gyermekeit.“ E keserű szavak után, hogy életét gondosan