Kecskeméti Lapok, 1874. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1874-11-08 / 45. szám
Az esküdtszék következő tagokból áll: Sattler Károly, magánzó (protestáns), Kiliani Egid, szabó (kath.), Róza Károly, kereskedő (prot.), Engelhard Jakab, kereskedő (kath.), Heng Péter, gazda (kath.), Holzapfel Miklós, gazda (kath.), Bing Salamon, kereskedő (Izrael.), Rindmann Ferenc, gazda (kath.), Dachler Konrád, serföző (kath.), Fakelmann János, polgármester (kath.), Fischer Ferenc, kereskedő (prot.), Schierer János, gazda (kath.), Bauer János András, gazda (prot.) Az asztalon a birák előtt a Kullmanntól elvett tárgyak, köztük a pisztoly, fekszenek. Az esküdtek leteszik az esküt, mire elnök behivatja vádlottat. Kullmann vádlott négy fegyveres közt a terembe lép. Fiatal, alig 19 évesnek látszó alacsony termetű fiú, telt arcán pelyhedző világos szőke szakál. Barna kopottas rokkba van öltözve. Miután elnök Kullmannhoz a szokásos kérdéseket intézte születése stb. iránt, melyre vádlott egyszerű rövidséggel felelt, a királyi ügyész elmondja vádbeszédét. Kullmann ifjúságát tárgyazólag vádolja vádlottal azzal, hogy kora ifjúságától kezdve mindig bosszúálló természetű volt, s hogy egy ízben csekély okból egyik társát meggyilkolni akarta, mi miatt 3 hóig fogságban ült. Bismarckot azóta gyűlölte, mióta Salzwedel városban az ottani katholikus legény-egylet tagja lön. Ez egyletben pipaszó és sörtivornya közt heves beszédek tartottak Bismarck egyházpolitikája ellen. Kullmannt e beszédek fanatikus dühöngővé tették. Esküt tett, hogy a német birodalmi kancellárt megöli. Folyó év húsvétünnepén már megérlelődött benne a Bismarck meggyilkolására irányzott terv. Május 29-én Berlinbe utazott, hogy „Bismarckot fölkeressen. Berlinbe érkezése után közvetlen 6 golyót (erre való) vett, de tervét itt nem hajthatta végre, mert a herceg ugyanekkor Yarzinba utazott. Kullmann egy mészároslegény társával erre Potsdamba utazott, s ottan június 19-én egy mészárszékben munkát vállalt. Gazdája házában egy asztallakban véletlenül néhány nagyobb golyót talált, s ezeket azonnal magához vette. Gazdája fiától egy nap hegyes golyót kért, de a fiú azt mondta, hogy ily golyókat nem adhat, mert atyja azokat zár alatt tartja. Kullmannak legkevésbbé sem volt szándékában hosszabb ideig Potsdamban időzni. Szándéka az volt, hogy a Rajnavidékre utazik, hol Bismarckot feltalálni hitte, de egy nap a hírlapok azt a hírt közölték, hogy Bismarck a kissingeni fürdőbe utazott — így természetesen változtatott tervén. Azonnal gyalog megindult Kissingen felé, s 6 napi folytonos gyaloglás után július 12-én este Kissingentől egy órányi távolságra fekvő Rüdlingen faluba ért, hol ez éjjel meg is halt. Másnap kora reggel Kissingen felé folytatta útját, s 9 órakor meg is érkezett oda. Útközben megtöltötte a pisztolyt, s pedig nagy adag lőporra papírfojtást tett, erre két golyót eresztett, melyeket ismét papírfojtással erősített le. Kullmann aznap nem hajtotta végre merényletét, mert ép vasárnap volt, s vádlott „a vasárnapot szent napnak tartja.“ A következő éjt a szabadban töltötte. Másnap déli 12 órakor Bismarck lakása elé állt, s várta a herceget. Pontban va2 órakor Bismarck fogata az utcára robogott. Kullmann jobboldal felől állt, s midőn a kocsi közvetlen mellette volt, kirántotta oldalzsebéből felhúzott ravaszszal készen tartott pisztolyát. Bismarck e pillanatban azt hitte, hogy Kullman köszönteni akarja őt, s sipkájához emelé kezét — ugyan e pillanatban dördült el a lövés, s Kullmann futásnak eredt, míg Lederer , nagyváradi születésű darmstadti operaénekes utána eredt, s harapásai dacára elfogta őt. Bismarck a lövés következtében kezén, karján sorra hegyén sérülést szenvedett. Keze még most is orvosi ápolást igényel. A vádak fölsorolását Kullmann nagy hidegvérrel hallgatja; a kérdésekre röviden, kimérten, nehézkesen válaszol, mintha minden szó boszantaná. Az elnöknek minden alkalommal kérdést kell hozzá intézni. Saját jószántából egy szót sem beszél. Ifjúkori verekedéseit itt-ott tagadásba helyezi, s védi magát az „elkésett“ vádak ellen. Vádlottról konstatáltatik, hogy 6 éves korától 14 éves koráig iskolába járt. Ekkor mészárosinasnak ment és a magdeburgi Welsch székében nyert foglalkozást; később Salzwedelbe, majd Charlottenburgba ment szolgálni. Kullmann bevallja, hogy Welschtől azért ment el, mert ez őt, amiért késő éjen jött haza a tivornyákról, s két társa ellen veszélyes fegyvert akart használni, elbocsátotta. Bevallja még, hogy a pisztolyt régebben, s egyenesen az ismert célra szerezte. Az elnök minden egyes esetnél vádlott mély boszúvágyát konstatálja. Kiderült a vizsgálat folyamán az is, hogy vádlott egy ízben Thürrsiegel jelenlevő tanút pisztolylyal meg akarta támadni, a miért őt egy tánchelyiségből kiutasította. Elnök: (vádlotthoz) Bizonyos, hogy ön boszuvágyó természetű, s barátai közt s közte fölmerült minden egyenetlenséget megtorolt. Salzwedelben tartózkodása alatt az ottani katholikus legény-egyletbe s belépett ön? Vádlott: Igen. Elnök: Hogyan van az, hogy önt hirtelen oly vallási rajongás fogta el, s tulajdonképen miért is lépett az egyletbe? Vádlott: Unalomból, hogy ott szórakozzam. Elnök: Tehát nem vallási szempontból. Mit csináltak az egylet helyiségeiben? Vádlott: Előadások tartottak, alapokat olvastunk. Elnök: Dohányoztak és ittak is? Vádlott: Igen. Elnök: Bizonyos tanító előadásokat tartott ott. Hogy hívják e tanítót ? Vádi.: Nem tudom. Elnök: Papok is meglátogatták az egyleti helyiséget? Vádlott: Nem. Elnök: Ez a pap itt (rámutat) Stossmann ott volt? Vádlott: Ez igen. Elnök: Tartott ő is előadást? Vádlott: Nem emlékszem. Elnök: Tehát ön nem emlékszik, hogy ez (kifejezést keresve) ... itt beszédet tartott volna? Vádlott: (Kis szünet után) Egy alapítási ünnepély alkalmával tartott előadást. Elnök: Mily lapokat olvastak önök az egyletben? Vádlott: A Germaniát s az ottani néplapokat. Elnök: Mily irányúak voltak e lapok? Vádlott: Ultramontán irányúak. Elnök: Olvasott ön szabadelvű lapokat is? Vádlott: A Magdeburger Zeitung-ot s másokat, a mint kezeimhez kerültek. Elnök: Mi érdekelte önt leginkább? Vádlott: Az egyházi harc. Elnök: Kikelt ön sokszor Bismarck herceg ellen? Vádi.: (szárazon) Igen! Ein.: Hogyan? mily szavakkal? Vádi.: Különféleképen. Ein.: Ön Bismarckot az egyház halálos ellenségének nevezte. Vádi.: Úgy van. Ein.: Mely alkalommal? Vádi.: Már nem emlékszem rá. Ein.: De mégis mondta? Vádi.: Igen. Ein.: Miért? Vádi.: Hiszen a szabadelvű lapok maguk is így nevezték. Ein.: Ön Bismarckot gazembernek is nevezte? Vádl.: (egykedvűen.) Annak is. Ein.: Miért? Vádi.: Mert ingerelve voltam. Ein.: Hogyan, tehát ön is az ultramontán irányhoz csatlakozott? Vádl.: Úgy van. Ein.: Ön állítólag nyilatkozott, hogy: „Bár csak kiütne egy vallási háború, a tizennégymillió ultramontán bizonyára meggyőzné a huszonhárommillió szabadelvűt.“ Vádi.: Azt nem mondtam. Ein.: Mondta-e ön azt: „Ha az ön papját elfogják, az aki elfogja meghal, s ön vele?“ Vádi.: Igen. Ein.: Ön a saját számára pisztolyt szerzett? Vádi.: Igen. Ein.: Mi szándéka volt önnek e pisztolylyal? Vádi.: (határozottan.) Az, hogy Bismarck herceget megöljem. Vádlott azután elbeszéli, hogy Berlinbe utazása alatt 4 ízben próbálta a pisztolyt, hogy jól lő-e? Berlinbe érkezvén, a fogadóban Bismarck lakása után tudakozódott, s aznap csak abból az okból nem hajthatta végre merényletét, mert Bismarck lakására nem talált; a herceg pedig másnap már Varzinba utazott. Ein.: Kissingenbe érve, kitől tudta meg ön Bismarck herceg lakását? Vádi.: Egy barátomtól. E.: Hol találkozott ezzel ? V.: A fürdőkertben. E.: Azt is megtudta ön, hogy mikor szokott a herceg kikocsizni? V.: Azt is. Sokféle dolog után tudakozódtam. E.: Mit tudott a még? V.: Azt, hogy a herceg 12 óra közt délután ki szokott kocsizni a sósfürdőbe. E.: Tudta ön, hogy miért kocsiz oda a herceg? V.: Avval nem törődtem. E.: Hogy töltötte ön el az időt vasárnaptól kezdve? V.: A korcsmában s a fürdőkertben. E.: És az éjszakát? V.: Esti 10 órától éjféli 12 óráig Bismarck lakása körül járkáltam föl s alá. E.: Mi célból? V.: Olyan forma sejtelmem volt, hogy a herceg innen is kicsúszhatna kezeim közül. (Óriási szenzáció a hallgatóság közt.) E.: Ön azt mondta a vizsgálat alatt, hogy egy éven át nem gyónt. V.: Úgy van. Bennem már meg volt érve a terv, s akkor a gyónás mit sem használ. (Mozgás.) Kullmann az elnök által kérdeztetvén, elbeszéli, hogy Bismarckot a ház kapuja előtt várta. Tudta, hogy a herceg az udvaron száll a kocsiba, s aztán léptetve kihajtat az utcára. Mikor a kocsi a kapu felé közeledett, vádlott azonnal fölismerte a herceget photographiája után. Néhány lépést előre tett s lőtt. A kocsis e pillanatban az ostorral feléje vágott, s ő futott , míg Lederer által elfogatott. Útközben tudta meg csak, hogy nem jól találta a herceget, s akkor úgy nyilatkozott, hogy nagyon sajnálja, hogy jobban nem talált, mert a „fickó (Bismarck) megmozdult a lövés pillanatában. 6 TÁRCA. A magyar országgyűlések szervezetének fejlődési története. Irta: M. K. (Folytatás.) Ezután következik az 1839-diki országgyűlés, a mely Ferdinánd személyes jelenlétében nyittatott meg június 6-kán. A királyi előterjesztések képezték volna az első vita tárgyát, de ezek tárgyalása előtt a sérelmek orvoslását kívánták a rendek, s ezen kívánságukkal az országgyűlés irányát határozták el. A legkeserűbb kifejezések hallatszottak a kormány ellen. Maga Deák Ferenc is, ki jelenleg a reformpárt vezére volt, egy beszédében ünnepélyesen kijelenté a főrendeknek, illetőleg a kormánynak, hogy míg a nemzeti sérelem orvosolva nem lesz, addig az ellenzék semmi más tárgyba nem avatkozhatik. De az e tárgyban készítendő feliratot megelőzte egy királyi leirat, melyben kijelenti Ferdinánd, hogy ő nem akarja az országgyűlés kívánságát korlátozni, hanem e tekintetben annak többségére bízza a felmerült kérdések megvitatását. Természetesen e kérdés eldöntésénél meglehetős többséget aratott a reformpárt, ami miatt igen könnyű volt a javaslatokat tárgyalás alá venni, s nem is mulasztották el követeink a sérelmek minden pontját szigorúan megvizsgálni, és a javaslatokat, illetőleg azoknak törvénynyé tételét a nemzet boldogítására eszközölni. Az országgyűlés szervezetére vonatkozólag is emeltetett szó, t. i. amidőn a városok országgyűlési szavazatának kérdése foglalkoztatá a rendeket, hogy váljon legyen-e a szabad királyi városoknak is egyenként külön szavazata a törvényhozó testületben? Azonban miután e tekintetben a leghosszabb discussiók keletkeztek, végzésbe ment, hogy ezen kérdés a jövő országgyűlésen döntetik el. A jelenlegi országgyűlés bezáratott 1840. évi május 13-kán, s azon reménynyel oszlottak szét az ország rendei, hogy egy részben megszűnvén a kormánynak mintegy kényuralmi rendszere, mind a nemzetiségi, mind a korszerű reformok tekintetében biztosabban és nyugodtabb kebellel nézhet a nemzet a jövő elébe. 1843-dik évben május 14-kére új országgyűlés hirdettetett Pozsonyba, melyet a király meghívó leveleiben személyesen ígért vezetni. Célja volt ezen országgyűlésnek, hogy mindazon elvetett magvak , melyek a múlt országgyűlésen elvettettek : gyümölcsöket hozzanak. Másik célja az volt a rendeknek, hogy az ősiség, adó és városok kérdéseinek megfejtése által a nemzetet a fentebbiek kifejlődése útján egy stádiummal fentebb vigyék. Kitűnt ez már a követválasztási mozgalmaknál, midőn a különböző pártok mindent elkövettek , hogy elveiknek s irányuknak a törvényhozáson többséget s diadalt biztositani legfőbb törekvésük legyen, s épen ez által fájdalom a lélekvásárlás és megvesztegetés a legnagyobb mértékben űzetett. A választási visszaélések és zavargások között elérkezett az országgyűlés megnyitásának határnapja. Itt újra találkozunk Deák Ferenccel, de voltak oly egyének is, kik részint a múlt, részint pedig a jelenlegi országgyűlésen is a kitűnőbb szerepet játszották. Leginkább kitűnnek pedig Ghyczy Kálmán Komárom-, Szemere Bertalan Borsod-, Vukovics Sebő Temes-, Lónyai Menyhért Beregmegyék kép- viselői, mindnyájan fiatal, politikai ismeretekben gazdag jeles szónokok voltak, és leginkább áradozó beszédeikkel, s encyclopaediai ismereteik által vonták magukra a közfigyelmet. A királyi előterjesztések május 20-kán a trónbeszéd után adattak át a rendeknek. Ezek mindannyia azt látszók bizonyítani, hogy a kormány megértvén valahára a nemzet szükségeit, azokat őszintén, legálisan kívánja kisebbíteni. A hivatalos nyelvre is adatott be egy javaslat, mely kedvezőleg fogadtatott a rendek részéről, s határozatta jön, hogy ezután a törvényhozási, országlási, hivataloskodási nyelv kizárólag a magyaré legyen. Végre szóba jött a városok szavazati jogának kérdése is. A legtüzesebb szónoklatok folytak e tárgyban, némelyek ismét a jövő gyűlésre halasztván annak megvitatását, mások pedig azt határozottan elfogadhatatlannak nyilvánították. Ily vita tárgyává lett a nagyfontosságú tárgy, melynek szerencsés megoldásához az országgyűlés előtt annyi szép remény csatlakozott. Elvkérdéseket foglalván magában, párttusa tárgyává lett, ezzé válván pedig, bukásának a létező körülmények közt múlhatatlanul be kellett következni, Így vitáztak rendeink, a vélemények mindig két részre oszolván: mígnem végre beköszöntött az országgyűlés bezárásának határnapja, s az egyik párt bosszús ingerültségben, a másik meghasonlásban hagyta oda Pozsonyt, a legnagyobb rész azonban mégis valódi megnyugvással üdvözlé a napot, mely a kellemetlen helyzetnek véget vetett. A gyűlés bezárásának szertartásait nem a királyszemélyesen, hanem Károly főherceg, mint annak biztosa hajtotta végre 1844. november 13-kán. (Folytatása következik.)