Kecskeméti Lapok, 1874. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1874-11-08 / 45. szám

Hetedik évfolyam. 45. szám. November 8. 1874. Előfizetési díj: Vidékre, postán, vagy helyben, hájhoz hordva. Negyedévre . . 1 írt. 50 kr. Félévre . . . 2 , 60 , Egész évre . . 5 „ — „ Megjelen hetenként egyszer, Vasárnap.­­Szerkesztői szállás: Hal-piac, 250. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.KECSKEMÉTI LAPOK. Vegyestartalmú hetilap. Hirdetési dijak: 5 hasábos petit sor, egyszeri hirdetésnél 5 kr.,­­többszöri vagy terjedelmes hirdetések­nél árleengedés adatik. A nyilt térben való közle­mény 3 hasábos soráért 10 kr. számittatik. Bélyegdij minden beigtatásárt 30 kr. Hirdetések elfogadtatnak Tóth László könyvnyomdájában, 3-ik tized Budai-nagy-utcza 184. sz. Megyeszékhely. Tíz évvel ezelőtt halt meg a jó öreg Z. Pestmegye volt táblabirája, ki ötven esz­tendeig udvarolt menyasszonyának, mígnem valahára elvehette. A két szerelmes párnak e házasság képezé egyetlen vágyát, mit hetven éves korukban a sors meg is való­sított , s a boldogok a mézes heteket végig tubákolták. Számos esztendőn át sóvárgott Kecske­mét a szabad királyi városság után. Az 1848. előtti időkben szép és erőteljes intéz­mény volt az. A szabad királyi városok polgárai rangban mindjárt a nemesek után következtek. Vérdijuk több volt a job­bágyénál. Úri szék, robot s egyéb megalázó kellemetlenségektől mentek voltak. Nemesi birtokokat vásárolhattak, és az országgyű­lésen külön képviseltették magukat. Ha harminc évvel ezelőtt e kedvezményekben részesülhetett volna Kecskemét, valóban nagy szerencse lett volna reá nézve. El is követtek a jó elöljárók és nép min­dent , a­mit csak lehetett, hogy városunk­nak e dicsőséget megszerezzék. Nem lett kimérve soha pénz, penna és szó! A mit azonban e három megszerezni soha nem birt, meghozta végre egy kis magyar ven­dégszeretet , s a felségi kegy szabad királyi városi jogokat engedett Kecskemétnek. Vá­gyai igyen teljesültek, összeházasodott a sóvárgott ranggal, hanem a mi régebben szép és erőteljes intézmény volt, az most már csak tisztességes matróna. Haja nincs, fogai kihullottak, ajkai aszvák, a termet pedig csak selyembe burkolt csontváz. A­mi szép és jó volt benne: az idő, szokás és törvények megsemmisítették mind. A földbirtokok többé nincsenek nemesi rang­hoz kötve, a törvény előtti rangkülönbség megszűnt, az úri szék, robot elterültetett, s a rendi országgyűlést a népképviseleti helyettesíti. A­mi megmaradt: a név, s hogy közvetlen felterjesztéseket intézhet a minisz­tériumhoz és levelezhet egyéb köztörvény­hatóságokkal. Ez pedig legfölebb városi tisztviselőink előtt lehet szép és díszes fog­lalkozás, de az összes polgárság számára vajmi csekély előnyöket nyújt. A tisztes ősök nem azért fáradoztak a szabad királyi városság után, hogy a tisztviselők függet­lenebből uralkodhassanak a népen, hanem hogy a népnek, mely bizonyára többet szenvedett mindenkor a tisztviselőknél, va­­lahára legyen már egy kis anyagi s erkölcsi haszna. Régenben a szabad királyi városság mindkettőt meghozta volna, most az idők és körülmények változtával egyikből sem képes bármi csekélységet nyújtani. Holt tőke, mely mit sem jövedelmez. Oly myr­midon , melyet éhezve bámulnak tulajdo­nosai ! Tizenhét év óta élvezi már Kecskemét a szabad királyi városi jogokat, és váljon volt-e ez idő alatt anyagi haszna belőle? Kereskedelme, ipara pang, e kettő végett idegen vásárló alig keresi fel városunkat, gazdáinknak legnagyobb része nyomasztó szükségben szenved, de azért mégis kímé­letlenül perbe fogatnak, hogy verejtékes pénzeiken a szabad királyi városi méltóság fenntartassék, maholnap rongyosan nézünk ki valamennyien, és éhezve fogjuk megél­jenezni azon tekintélyes szavú elöljárónkat, ki a szabad királyi városi fényes rang megtartása mellett tartana szónoklatot. Mert hiszen nem is kell nekünk magyaroknak közgyűléseinkben egyéb egy kis lelkesedés­nél , feledjük a józan gondolkodást, még azt is, ha otthon magunkba szállva, a ki­vívott eredmény felett sírva fakadunk. Hazánkban eddig is azon városok fej­lődtek , melyek megyei székhelyül szolgál­tak , egy egész vidék szíve,­éterei voltak, melyekben évenként gyakran pezsgett az idegen elem, s a környék pénzforgalmát piacaikra vonták. Ily városokban fejlett ki csak igazán az ipar, a kereskedelem, jön átalánossá a közvagyonosodás, kezdett csi­­nosodni, lélekszáma pedig gyorsan emel­kedett. Ily városnak, ily központnak szeretném én látni egykor Kecskemétet! Egyedül csak így érnénk el azon célt, melyet elődeink a szabad királyi várossággal véltek elérhetni. Ez hozna forgalmat, jóllétet a természettől különben is elszigetelt községünkbe. Még ha áldozatot hoznánk is érte, a­mit netán elveszítenénk a réven, kinyernénk a vámon. És én még címnek is szebbnek találnám azt, ha elmondhatnók , hogy Kecskemét egy egész vidék fővárosa, mintha egyszerűen csak azzal dicsekedhetünk, hogy egy pusz­tán magában álló szabad királyi város. A megyék pár év alatt újonnan szer­­veztetnek, Kecskemétnek megyeszékhelylvé kellene lennie, egyetlen egy áldozatot kí­vánnak tőle csak, hogy mondjon le szabad királyi városi rangjáról, s lépjen be ő is az alakítandó megyébe, mert különben a többi terület népessége nem adná ki a külön köztörvényhatósághoz megkívántató lélek­­számot. Ez áldozatot, a kínálkozó előnyök­höz viszonyítva , vajmi csekélynek találom! Egyetlen egy ellenérvül lehetne felhozni azt, hogy így majd nekünk is járulnunk kell a köztörvényhatósági költségek viselé­séhez , úgy de ez a legpazarabb számítás mellett alig teend tíz-tizenötezer forintot, s ennyi egy negyvenezer lakossal bíró vá­rosra bizony nem nagy teherként nehezülne. Azon városi tisztviselőink pedig, kiknek hivatalos állásuk ig­en feleslegessé válnék , nyugtassák meg magukat, mert hiszen a megyének is szüksége leen a tisztviselőkre, a bizottsági tagok tekintélyes­ számát kecs­keméti polgárok képezendik, azok legpon­tosabban megjelenhetnek a közgyűléseken , s bizonyára alkalmas állomásokra meg is választanák. Végül azok, kiket semmiféle okokkal meggyőzni nem lehet, kik tán haszonlesés vagy hagyományos előszeretetből mégis csak a szabad királyi városságh­oz ragaszkodnak , gondolják meg jól s vegyék fontolóra, hogy ha elszalasztjuk a jelenben kínálkozó alkal­mat , mit fogunk tenni akkor, ha majd or­szággyűlésünk néhány év múlván kimondja , pedig elkerülhetlenül ki fogja mondani, hogy nincs szükség többé szabad királyi városokra, s ez elavult intézményt végleg megszünteti! Két szék közt a pad alatt ma­radunk , és szégyenkedve kell majd vagy Pest megye, vagy Csongrád megye területé­hez csatlakoznunk. Madarassy László: A „Reform“ október 31. 299. sz. ve­zércikkében Grhyczy Kálmán budgetje- és adójavaslataival foglalkozván, a többek közt a következő meggyőződésre jut: „A magyar hazafiság és áldozatkészség Ghyczy expozéja óta igen konkrét fogalmat nyert. Fizetni kell a hazáért, nem lelkesedni. A patriotizmust készpénzbe fogjuk számítani, s az adókönyvecske lesz az erkölcsi bizonyítvány, hogy szereti-e va­laki honát, vagy sem? A frázis teljesen értékét veszti, mióta bizonyos, hogy adósságot kell fizet­nünk , s azt szép szóval nem lehet. A legnagyobb hazafiatlanság az adófizetés ellen izgatni, mert ez egyértelmű azzal, az államfőnk mellett izgatni, vagyis Magyarország sírját ásni. A közvéleményt, mely igen el van keseredve s nem ok nélkül, mert tapasztalja, hogy egy feladatainak meg nem felelő állam az ipar nyomora, minden értékek nagy csök­kentése és a sanyarú pénztelenség idején még új adóterheket vet ki az országra,­­ könnyű feltüzelni, ellenben nehéz eszébe juttatni, hogy a nemzet jö­vője, egy ezredéves állami exisztencia föntartása , az új generáció sorsa és a magyar faj élete forog kockán.“ Nehéz helyzetünkkel szemben nagy je­lentőségű, komoly, de igaz szavak; vajha hazánk minden fiának politikai credo­ja volna ez. Kullmann merénylete. (Törvényszéki tárgyalás Wü­rzburgban, október 30.) A würzburgi törvényszék háza előtt tegnap kora reggeltől kezdve óriási néptömeg hullámzott. Maga a törvényszék tárgyaló­terme 9 órakor reggel zsúfolásig megtelt hallgatósággal. A korláton belül a bírák, esküdtek s nem kevesebb mint 74 hírlap­­tudósító van jelen, a világ minden részéből. A tanúk, kik e tárgyalásra beidéztettek, na­gyobbrészt Kullmann egykori társai vagy tanítói. Bismarck komornyikja szintén a tanúk padján foglal helyet. Maga Bismarck, Hanthaler, Lederer s Bellachini nincsenek beidézve. Elnök: Haus. Bírák: M­ül­ln­er, Leuter, Kirchgässner és Krämer. Titkár: Seiden­busch. Államügyész: Rudi. Védőügyvéd: Ger­hard.

Next