Kecskeméti Lapok, 1876. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)

1876-09-17 / 38. szám

Kilenczedik évfolyam.______________________38. szám._______________ Szeptember 17. 1876. KECSKEMÉTI LAPOK. . . . ' ..:-------------------------------------------------------~~--------------------------------------------------p Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- és kiadó­hivatal: Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr.­ VASÁRNAP. BUDAI-NAG­Y­ UTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr. többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is „Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadó­megkezdhető a­dójának“ czimzendők, hivatalhoz intézendő. Bélyegdíj minden beigtatásért 30 kr. VEG­ZESTARTALMÚ HETILAP. «----------------------------------------------- —|------------------------------------------------------|-------------------------------------------------------|______________ - « A tanév kezdetén. n. Alkalmam volt lapunk legutóbbi számá­ban az 1875. évről szólló polgármesteri jelentésből felmutatni számadatokat, szomo­rú bizonyságául annak, hogy a népoktatás ügye mennyire nem áll azon a színvonalon, mely megnyugtató lehetne ránk nézve s ha a jövőben is így marad, biztosan állíthat­juk , hogy népünk alsóbb osztályai még sok ideig nélkülözni fogják az emberi és vallási műveltség alapjait. De ennek nem szabad így maradni! Nem, mert a város polgárai, valamint egyéb téren tudnak buzgalmat, lelkiismere­tes törekvést tanúsítani, úgy a népoktatási ügyben , mely szorosan odafűződik életérde­keihez , tudni fognak tenni, hogy távol tartsák maguktól az eddig jogosult vádat, mely szerint szellem­erkölcsi czélok iránt nincs fogékonyságuk , nincsen érdeklődésük. Nem akarom hinni, hogy polgártársaink ki akarjanak térni ama törekvés elől, mely a magyar hazának értelmes, isteni és emberi törvényt tisztelő polgárokat adni tűzte ne­mes feladatává. Polgártársaink, — kiket a becsületes munka, a jóravaló törekvés, hazaszeretet jellemez — e téren is meg fog­ják tenni kötelességüket. Kecskemét a hírneves alföldi város lakói hisszük, hogy meg tudják és meg akarják mutatni, hogy szívvel lélekkel tö­rekszenek a kulturális előmenetelhez vezető utat egyengetni s valamint egyéb téren versenyez a város vele egyenlőkép rango­­zott városokkal, úgy e téren sem fog hátramaradni. De hol kezdjük, a munkát, mily esz­közökkel hassunk, hogy megvalósítani se­­gítsü­k a törvényt és annak czélját? Erkölcsi úton. Ha egykor átlátjuk azt, hogy a legsze­gényebb , kizárólag phisicai munkára utalt polgártársainknak mennyire szükségük van az írás és olvasásra, ha átlátjuk, hogy az erkölcsi tanelvek gyermekeik fogékony lel­kébe való becsepegtetése a népiskolai okta­tás által mennyire kívánatos nemcsak a munkára, de arra nézve is, ki azokkal az életben érintkezik, akkor nem támadhat kételyünk az iránt, hogy mindenkinek ön­érdeke által is parancsolt erkölcsi köteles­sége odahatni, hogy a munkásosztály habár erőfeszítéssel is gyermekei iránti kötelmeinek ez iránybani teljesítésére buzdítassék. Ha kiki fáradságot vesz magának a szülőt figyelmeztetni, a­ki tudatlanság vagy könnyelműség folytán mulasztja e tekintetbeni szent kötelességét, ha kiki meg­győző érveléssel felvilágosítja a tudatlant, hogy gyermeke mennyi előnyéből a társa­dalmi életnek van kizárva, ha az írás­­olvasás ismeretével nem bír, ez is hat, mert minél többször, minél jobban sürget­jük kötelessége teljesítésére a szülőket, ha kezdetben első vagy második felszólításra nem is, de a harmadikra már bizonyosan­­ tenni fog valamit, mert látja, hogy a sürgetés , a szemrehányás elől ki nem térhet. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a cselédként alkalmazottak, valamint a törpe földbirtokok tulajdonosainak gyer­mekei maradnak távol az iskolától. Az előbbenieknél rendszerint tudatlanság vagy szegénység, az utóbbiaknál a szülők köny­­nyelmű­sége az ok. De a tudatlant felvilá­gosíthatjuk , a szegénynek e czélból segéd­kezet nyújthatunk, a könnyelműséget pedig megbüntettetni módot nyújt a törvény vilá­gos intézkedéseivel. Itt tehát csak az a kérdés, hogy akarjuk- e? Sokan annyi bizonyos, hogy nem akar­ják. Értelmes s qualifikált egyének ajkairól is elröppennek gyakran oly kifejezések, melyek arról győznek meg, hogy nem barátjai­ a népoktatásnak. Hányszor hallunk olyasmit, hogy a nép jobb, ha kevésbé értelmes, mert ekkor hiányzik benne a combinat­io a gazda kiját­szására s hogy munkásosztályunkban már most is igen nagy a raffineria, hátha még­­ oktattatnak s felfogásuk világosodik az iskolai oktatás folytán. Ez mindenesetre téves felfogás. Mert a cseléd nem azért játsza vagy iparkodik sokszor kijátszani a gazdát, mert értelmes, hanem azért, mert többé-kevésbé részlelkű, lelkiismeretlen, ez pedig ismét onnan származik, mert jóra fogékony gyer­mekkorában nem lettek szivébe csepegtetve az erkölcsiség, a humanitás tanai s önha­­szonlesése, önzése nem ellensúlyoztatok a jóerkölcs, becsületesség plántájinak szivébe való beültetésével. Az értelmesség nem ellensége a társadal­mi becsületességnek, sőt a­mint áll a világ népeinek egymás közötti érintkezésére nézve ama tétel, hogy a műveltség előrehaladá­sával a becsületesség is növekszik, úgy áll ez e helyen is. Elmondani akartam ezt az érintett téves nézet megigazítására s beigazolására annak,­­ hogy a vallás és erkölcsiség alapelveinek a terjesztése népünknél nemcsak hogy nem­­ érdekellenes, sőt kívánatos. Hogy pedig a vallási és erkölcsi tanelvekkel együttes megszerzése az írás, olvasás ismereteinek mennyire szükséges, e tekintetben elég hi­vatkozni arra, hogy az egyszerű napszámos értelmi fejlettség magasabb polc­ára csak ez által juthat, hogy az élet minden pilla­natában utalva van majd az Írásra, majd az olvasásra s ha ezt elsajátította, növelte minden téren, minden helyen, minden vi­­­­szonyok között alkalmazhatóságát. Ebből kitűnik az elemi oktatás szüksége i­s az előnyök, melyeket ez úton szerez magának, a phisicai munkára utalt nép előnyére vannak, és lesznek a munkaadóra nézve is. Ezt belátva a gazda kötelessége figyelni arra, hogy a nálla alkalmazott cseléd gyer­mekével látogattatja-e az iskolát? Kötelese s­sége erre figyelmeztetni, a nehéz, sújtó körülmények között élő cseléd gyermekei­nek segédkezet nyújtani arra, hogy az iskolába járás neki lehetővé tétessék. Ha a cseléd látja, hogy az értelmesebb gazda figyelmet tanúsít, érdeklődik, váljon gyer­meke jár-e iskolába, lassanként megérlelődik benne a meggyőződés, hogy azokat elemi oktatásban részeltetnie szükséges. Nem va­lami nagy áldozatkészség kell ahhoz, hogy a sok gyermekű apának egyik-másik gyer­mekét az elemi oktatáshoz megkívántató könyvecskékkel a módosabb gazda ellássa. Szó- és tettel kell igazolni, bizonyítani, hogy a népoktatás iránt érdeklődünk. Ha azonban ez ügyben ezután is azt az eljárást követjük, hogy a cseléd iskolaköteles gyer­mekét még mi magunk vonjuk el az isko­lától az­által, hogy nyájaink, baromfiaink őrizetét rájuk bízzuk, ha elnézzük, hogy a cseléd iskolaköteles gyermeke télen át a kályha mellett üldögél naphosszant, a­he­lyett , hogy az iskola padjain ülne, akkor természetesen a népoktatás ügye még igen sokáig jut nálunk oda, a­hova a kulturális államok már emelték. Ha azon törpebirtok tulajdonosokra, kik gyermekükkel keveset törődve nem gondoskodnak arról, hogy az, elemi oktatásban részesüljenek, legfeljebb sajnálkozással nézünk a­helyett, hogy a törvény rájuk alkalmazását eszközülnek, értelmes, erkölcsös kötelességérzettel bíró s becsületet tudó népünk még sokáig nem lesz, hanem az iránti vágyunk pium desi­­derium marad. Hogy pedig az érintett tulajdonokkal bíró népünk legyen, azt jóakarattal terem­teni , nevelni kell már azért is, mert állami létünk az európai cultur népcsaládok közötti megmaradásunk, gazdasági, ipari fejlődé­sünknek is ez képezi feltételét. Tegyen, hasson tehát mindenki annyit, a­mennyit jóakarattal tehet. Ha ez irány­ban buzgalmat fejtünk ki, bizonyára a cul­­turális állapotainkról szólló jelentésben a ránk következő években már kedvezőbb adatokkal fogunk találkozni. Tassy Pál: A kecskeméti katonai lovarda története. Irta Hornyik János. 1874. (6. Folytatás.) Arról is gondoskodott a vármegye, hogy ne csak egy-két község tartsa a katonát, hanem katona mindenütt legyen. Kecskemét a múlt század kezdete óta törzskari állomás volt, s mivel a közlakosság­nak saját szükségére épített házaiban némely tiszti állomások, — leginkább családos tisztek — számára nem igen volt regulamentáris szállás található. Pest vármegye megegyezett a várossal az iránt, hogy építtessen ilyetén tiszti szállásokat s azokért a vár­megye adószámítás útján szedni fogja a regulamen­táris szállásdijakat, Kecskemétnek pedig mintegy a házak építésébe fektetett pénze kamata fejében a vármegye házi pénztára évenkint 1500 pengő forintot fizet. Ily szállások voltak: 1- er. A most is fennálló ezredesi lak, mely egyelőre tábornoki szállásnak készíttetett, azért neveztetik a nép által ma is ,,Generalis-ház“-nak. 2- or. A most is fennálló s ma is ugyanazon czélra szolgáló katonai kórházépület a nagy-temp­lom mögött. 3- or. Az Auditor vagy hadbíró számára a gö­

Next