Kecskeméti Lapok, 1929. január-június (62. évfolyam, 5-145. szám)
1929-01-06 / 5. szám
2 oldal Hárs gyanúinka a homokon Irta: Szabó Lajos a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara főtitkára — Befejező közlemény — Hogy a pillangósok termelésével nagy tömeget érjünk el, szükséges, hogy a régen nem trágyázott, elsoványodott homoknak a vetés előtt adjunk műtrágyát. A homoktalajok általában foszfor- és nitrogénszegények, szükséges tehát, hogy a sovány homokrakát, holdanként 150 kg. szuperfoszfátot és 80 kg. mésznitrogént adjunk, vagy 100 kg. rhenánizfoszfátot és 80 kg. mésznitrogént. Ahol káliban is szegény a talaj, adjunk még 60 kg.40 százalékos kálisót. A mésznitrogén a szuperfoszfáttal nem keverhető őszre, előbb kiszórandó ti mosznitrogén, utána 5—6 nap múlva a szuperfoszfát, ha kálit is adunk, azt a mésznitrogénnel keverjük össze és úgy szórjuk el. A rhenáriafoszfát a mésznitrogénnel és kálival öszszekeverhető és együtt szórható el. Az őszieknél adjuk a műtrágyát a vetés előtt, míg a tavasziak alá legkésőbb február végén. A kiszórt műtrágyát jó erősen fogasoljuk a talajba. A homoki növények meghálálják a műtrágyázást, ha azt kellő időben és megfelelő összeállításban adjuk. Sokszor a homokon a műtrágyával azért nem értek el eredményt, mert csak szuperfoszfátot adtak, pedig a homoktalaj megkívánja a nitrogént is, mert e nélkül nem tud eléggé hatni a foszfor. A homoktalajokon a következő pillangós takarmányok termelése ajánlatos. Jobb, barna homokokon a lucerna, bíborhere, pannonbükköny, baltacím, homoki borsó; a gyenge homokokon a szőszösbükköny, homoki borsó és nyúlszapuka. A lucerna évelő növény, vethető ősszel és tavasszal, a nyúlszapuka kétéves, vetendő tavasszal rozs közé s ha rendes az időjárás, még az év ősze folyamán legeltethető, a következő évben adja termését. A szöszösbükköny, bíborhere, pannonbükköny ősszel vetendő, a homoki borsó korán vetendő, tavasszal, február végén, vagy március elején. Különösen a parlagon hagyott földek használhatók jól ki a homokon az őszi vetésű szöszösbükköny és tavaszi vetésű homoki borsóval. Mert ezek jó és nagytömegű takarmányt adnak, hamar lekerülnek a talajról és jobb erőben hagyják vissza, mintha parlagon tartanák s utánuk eredményesen termelhető a rozs. Az elmondottak alapján tehát minden homoki gazda termeljen birtokán pillangós takarmányféleségeket. A kisebb birtokkal rendelkezők kisebb, a nagyobb birtokkal rendelkezők nagyobb területen, jószágállományukhoz mérten, ezáltal bőséges takarmányhoz jutnak, megjavítják a talajukat és verejtékes munkájuk így meg fogja hozni fáradságuk jutalmát. A földmivelésügyi minisztérium a kisgazdáknak a tavaszi vetésekhez lucerna, homoki borsó, nyálszspuka vetőmagot oszt ki 30 százalékos árkedvezménnyel, amely a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamaránál (Kecskemét, Rákóczi-út 17—19.) megrendelhető. Amidőn felhívom a gazdaközönség figyelmét a földmivelésügyi minisztérium áldozatkészségére, hiszem, hogy az elmondottak alapján minden kisgazda igyekezni fog saját érdekében e talajjavító növények termelését kivezetni gazdaságában. Hallották-e hírét, kedves olvasóim, aDiámé a tenger fenekére című dalműnek ? A fiatalabbak bizonyára nem, hiszen magam is több, mint harminc éve hallottam. Úgy lehe, a kis kutya se beszél, már róla, befedte a feledés szürke pókhálója. Befedte, csupán diákköri jő eimberám, Dénes Lajos nyugalmazott MÁV főtiszt hurcolja réges rég a fülében. Milyen különös, együtt és egyszerre hallgattuk Znahon egy diákbál éjféli Sz0nórájának vacsorája alatt s én rólam úgy leperegtek a melódiák, taktusok, mint az esőcseppek a falevelekről, ő pedig, saját bevallása szerint, harmincnégy esztendeig hurcolta magéval. A vonat zakatolása, a táviró kattogása, a jelzőcsengők berregése mind ezt a dallamot juttatták eszébe. Meg kell jegyeznem azonban, hogy azon a harmincnégy esztendő előtti estén, amikor közösen hallgattuk a »Dráma a tenger fenekén fülbemászó muzsikáját, a szép Benkő Annus nem én mellettem ült kedves, de szörnyen csúf mamájával, hanem Dénes Lajos barátom mellett. Ez különben még akkor sem ad elfogadható magyarázatot, ha hozzáteszem, hogy Annuska tengerzöld ruhában, fehér evelasztin cipőben, rózsaszínmásű tömegével bájos jelenség volt. Harmincnégy esztendeig ábrándozni egy melódián, egy tengerzöld ruhán, két parányi evelisztin cipőn sok még akkor is, ha hozzáveszem Benkő Annus két nagy fekete szemét, pici vékony szájacskáját. Még akár sok, akár nem sok, valami pár hónapja lehet, hogy Dénes Lajos barátomtól levelet kaptam, melyben arra kért, tegyem meg neki azt a barátságot, hogy igen fontos családi ügyben menjek le vele Zilahra. A diákköri cimboraság sokra kötelez s nem is teketóriáztam, hanem megszereztem a szükséges vízumot s beállítottam hozzá. Mehetünk, kedves, jó pajtásom, ha úgy tetszik! Köszönte nagyon szívességem, gyorsaságom s a legközelebbi vonattal már repültünk is haza a pátriába, hepehupás vén Szilágyba. Meghánytuk vetettük már a világ folyását, drágaságot, királykérdést, Mussolinit és a nemes Lord akcióját s az én Lajos cimborám még egy zokszót se ejtett utazása tulajdonképemi céljáról. Gyerünk ki a farbával, gondoltam s egyenesen a kopasz fejének szegeztem a következő kérdést. — Kedves, jó cimborám, Dénes Lajos, áruld el már, miféle fontos ok miatt megyünk mi haza ? Az én barátom hátradől a szakasz plüs ülésén, behunyja két szemét, akkorát sóhajt, mint mert akkor az eddig is végzett hangyaszorgalmú munka bőven meghozza jövedelmének fokozását, a gazda boldogulását. A kisgazda ne csupán verejtékes munkával művelje a földjét, hanem igyekezzék a kor vivmányainak segítségét is felhasználni földjének termébbé tétele érdekében s akkor kevesebb lesz a verejték, de nagyorrhoz áldás, akinek gyónni való terheli a szivét. — Kedves barátom, bevallom, házasodni megyek haza s téged háztűznézőnek, lánykérőnek viszlek magammal. Akár kinevetsz, akár nem, ötvenhárom éves koromban házasodni készülök. Eddig nem értem rá. Eleinte a fizetésem csekélysége, nehéz előlépési viszonyok gátoltak meg. Azután jött a háború, majd a kommün, a szanálás nyomorúságai, s mindig el kellett halasztanom a dolgot, most azonban ráérek. Mint főfelügyelő nyugalomba mentem s tisztességes nyugdijam mellett szép házam s szőlőm van. Most már jöhet a házasság. Az asszony, a gyerekek. Nem kell félni az éhen hálástól. Hej, kedves cimborám, több mint harminc éve készülök erre! Most aztán nem halogatom tovább. Megkéred, kedves barátom számomra a világ legdrágább nőjét és esek gyűrűvel jövök visszahagy magával az asszonynyal. Kivesz a zsebéből egy kis ékszerdobozt s mutatja: már készen is vannak a gyűrűk. — Név, dátum készen. Csak az asszony hiányzik hozzá. — A kutya meg a mája, rikoltom el magamat. Mondd már, ki tesz a menyasszony ? Dénes elpirul, akár csak egy ötödikes kis diák, s halkan, áhitatosan jelenti ki: Benkő Annuska kisasszony a régi Kraszna uccs 24 szám alatt. Zilahra féltíz körül ér este a vonat. Mire bekászolódtunk a szállodába, tizenegy felé járt az idő. Természetes, hogy nem mentünk mindjárt lefeküdni. Lánynézőbe és nem aludni jöttünk mi ide. Vacsora, cigány, nótázás lett a dologból s a régi prímás, Rácz Gyuri hegedűjén ismét felcsendült ! »Dráma a tenger fenekén.* A boldog vőlegény-jelölt éjjeli zenét akart adni az imádott hölgynek. — Csak lassan, jó lesz érdeklődni a dolgok környülállása felől, aggodalmaskodtam. Hátha férjhez ment az imádott hölgy? Harmincnégy esztendő hosszú idő! Félreszólítom a fizetőpincért. — Mondja, főúr, mióta van maga Zilabon? — Én, könyörgöm? — Na, na, nem is a római pápa. . — Én, könyörgöm, mióta élek. Idevalósi ember vagyok. Itt születtem az Alszegen. — Ismerős maga a régi Kraszna utcán? — Igen, könyörgöm szépen. — Ismeri Benkő Istvánékat? — Kit, könyörgöm szépen ? — Özvegy Benkő Istvánnét. — Özvegy Benkő Istvánné... Benkő Istvánné ... Volt annak egy vén kisasszony lánya... — Micsoda, volt? Meghalt? — Igen,könyörgöm szépen, az öreg nő meghalt már régen. Most már a vénkisasszony maga lakik. Épen olyan már ő is, akár az anyja volt. Ráncos, görbe, olyan hegyes orra van, könyörgöm szépen, akár a kanári madárnak. Otthagytam a pincért. Mit ért ő a női szépséghez? Másnap délelőtt, ahogy az illem előírja, tizenegy és tizenkét óra között feketébe vágtam magamat és elmentem lánynézőbe. Megállapodásunk az volt, ha az imádott nő jól fogad, a gyűrűjét ott hagyom s estére a jegyváltás is megtörténik. Szurtos, kis szolgáló engedett be. Betessékelt a szalonba. Leültem,vártam a szép Benkő Annát. Kisvárosi szalon. Zöld bársony fotelek, puffok, reménytelen levelezőlap és fénykép az asztalon, a falakon. A konzoltükör előtt szimmetrikusan két porlepte makart-csokor rezegteti fejét. Bármerre néztem, a múlt csilingelt elő. A fényképek közül Binkő Annus drága, babafeje ragyogott felénk. A ruhája szabása ugyan ódon volt, a frizurája hasonlóképen, de nekem az ifjúságát jelentette. Gondoltam, szép angyalt kap Lajos barátom ! A szomszéd szobában mozgás. Nyílik az ajtó s majd kővé meredtem bámulatomban, a drága, szép Benkő Annus helyett, a mamája lépett be. Az a szikár, ráncosképő, hegyesorrú vén asszony, akit illetten tréfával pacacsőrű mamának emlegettünk ezelőtt harmincnégy esztendővel. Nagyon vontatottan indult a társalgás. Nekem minduntalan nyelvem hegyére kívánkozott, hogy megkérdezzem: Annuska nincs idehaza? Dénes Lajos nagy izgalommal várt a szállodában. Szontyola arcomról rosszat sejtett. — Nos, széna, szalma ? Csak hallgattam. — Kosár? — Se nem kosár, se nem széna, se nem szalma. — Mi van veled? Beszélj, az Isten áldjon meg! — Barátom, különös eset történt velem. Nem mertem ügyedben eljárni. Te fordítva kaptad a közmondást, amelyik azt tartja, nézd meg az anyját, vedd el a lányát — Nem értelek. Amíg te a »Dráma a tenger fenekén a melódiája mellett ábrándoztál, meghalt Annuska. — Lehetlen, hiszen tegnap hallottuk, hogy az édesanyja halt meg ! — Úgy van és még sincs úgy. Az anyja feltámadt sírjából a megvénült lányában s a te drága, szép Benkő Annusod pedig ma már nincs többé, csak a fotográfiákon és csupán a te képzeletedben röpköd a régi melódiák szárnyán. Járáma a tenger fenekén Írta: Szunyoghy Farkas KECSKEMÉTI LAPOK 1929 . január 6 llfilli Mindenütt kaptató! Termeli $ Orsz.^ Magy. Tejszövetkezeti Központ, Budapest, 1^ Horthy Miklós-ut 119/121A AA/WWXAAA/VA/VAAAAAAAAAAA